top of page

MÉHEK ÉS EMBEREK ‒ Hosszú Zoltán a Második Pünkösdről




 


„Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket”

    






Mindig egyfajta hálás csodálattal néztem a méhekre. Csodáltam szelídségüket, hisz csak akkor szúrnak, ha végveszélyben érzik a családot vagy magukat, teszik ezt úgy, hogy ez által az életüket adják. Csodáltam életük szervezett rendjét, szorgalmukat és még azt a kérlelhetetlenségüket is, amikor a lecsökkent termékenységű Királynőjüket, az Anyát megölik, hogy egy újjal helyettesítsék. E fegyelmezett szervezettségük és ha kell, harciasságuk tette azt, hogy évmilliók óta még mindig a földünk lakói, és azt, hogy megajándékozzák az embert a földkerekség talán legtáplálóbb ételével, a mézzel.

 

Ám, ha a jelenségek mögé szeretnénk látni, akkor feltehetjük a kérdést:  mi az a szervező, összetartó erő, amely a méhcsaládok sajátja? Egy dolgozó, egy védő vagy a hímek, esetleg az Anyakirálynő szervezte meg saját értelmével a családot? Egyértelmű, hogy ez nem a méhek egyedi agytevékenységének a következménye. Akkor mi az a tudatosság, amely megszervezte és koordinálja őket?

 

Amint a tenger több a cseppek összességénél, úgy látható, hogy egy méhcsalád is több a tagok összességénél. Meggyőződésem, hogy a MÉHSÉG az, ami vezeti a méheket. Úgy gondolom, hogy a Teremtő először megteremtette a Méhség Élő Intelligens Ideáját, és útjára indította úgy, hogy ez az intelligencia aztán méhekként formába öntötte önmagát.

 

Eleink nem siettek, így aztán inkább a létezésben éltek, mint a kényszeres cselekvésben. A létezésben élés a csönd hatalma, és szemlélődő embert kíván. Tudták, hogy aki a szemlélődés állapotába lép, csupáncsak annyi időre is, mialatt egy könnycsepp végigcsorog az arcon, többet tesz, mint egy sürgés-forgásban eltöltött egész erényes élet. Aztán megfigyelték az Életet, de nem akarták azt uralni, maguk felé hajlítani, hanem maguk alkalmazkodtak. Megfigyelték a Létezést, és látták, hogy Él, hogy Van, és látták, hogy teremti és vezeti a világot, ezért Úrnak nevezték. Mivel felismerték, hogy a Létezés, bár egy, mégis van egy láthatatlan és látható arca, azért e kettős egységét elnevezték Is-nek (hisz mindkettő: Is-Is); és látták azt is, hogy a Létezés végtelen, mint a tenger (sumérul Dingir); és azt is, hogy Teremtőként forrása és középpontja, vagyis tengelye az Életnek. E tulajdonságait összesítve, az Isten szóval fejezték ki. Ugyanakkor megfigyelték a Nap, a Hold, a csillagok útját, a hegyek, a folyók, az erdő, az állatok és a méhek viselkedését. Megfigyelték a méhek szervezettségét, és látták, hogy társadalmuk tökéletes. A megfigyeléseiket aztán csöndben értelmezték. 

 

Korunk tudósai már ismerik, ahogy nevezik, a morfogenetikus mező létezését. Ezen elgondolás szerint, a világegyetem alkotórészei láthatatlan kapcsolatban vannak egymással.

A morfogenetikus mező – és itt idézek – valójában egy szellemi mező (morfe:  struktúra, forma; genesis: keletkezés), a mindentudás mezője: minden információt, tudást tartalmazó energiamező, amely tartalmazza minden (valaha is élt) személy gondolatait (hiedelmeit) és érzelmeit. Szerepe van a telepatikus jelenségek kialakulásában. Egyes pszichológusok ezt a mezőt kollektív tudattalannak, a biológusok csoportléleknek, míg a fizikusok kvantum mezőnek hívják.

 

A japán szigeteken élő majmokkal és patkányokkal végzett laboratóriumi kísérletek, a vándormadarak, a tengeri csoportos halfajok, a hangyák, termeszek viselkedése, és – mint látjuk ‒ a méhek is, mind e mező intelligens, szervező erejét igazolják. Aztán pár éve ezt a mezőt mint mintát leutánozzák a számítógép-programozók, és elnevezik Felhőnek. Megjegyzem, hogy e Felhőnek már él a Szolgáló Leánya, és „szeplőtelenül fogantatott”. Bár nem volt sem köldökzsinórja, sem gyerekkora, mégis megszületett „ő”, az OpenAI mesterséges intelligencia, a Chat GPT. Kevés idő és megszüli a Logoszt. Így ölt testet a Gép. A minta ugyanaz, csak Lélek nélkül. A logója egy szimbólum, három láncszem összefonódása, melyen belül a méhek által is használt lépek hatszög mintája látható. Véletlen? Meggyőződésem, hogy nem.

 

Íme a logó és a méhlép képe:

 

 

Magamnak megfogalmazva, a morfogenetikus mező röviden Egységet jelent, bővebben az Élet Intelligens Egységbe szervező Mezejét.

 

A méheknek olyan módon, mint nekünk, embereknek, nincs szabad akaratuk. Honnan tudhatjuk ezt? Onnan, hogy szerepüket programozott „hűséggel” végzik, így velünk, emberekkel ellentétben, nem ismerik a gőgöt, a lázadást. Ezért a Méhség Egység Programját hajtják végre, és csak e Programon belül van szabadságuk. Így egy testként élik meg önmagukat, alárendelt éntudatuk csak a faj fennmaradását szolgálja, ezáltal nincs „lelkiismeret-furdalásuk” sem az elöregedett Anya megölését illetően.

 

Ezek után azt gondolhatnánk, hogy a méhek kis gépek. Tévedés lenne ezt gondolni. Ismerjük a beporzás által elfoglalt fontos szerepüket, és bár belülről vezetettek, mégis: a külső világban is van egy középpontjuk, mondhatni egész e világi létezésüket ez határozza meg, ez pedig a Nap. Ahogyan „eltáncolják” egy új méhlegelő pontos helyét, rámutat a Nappal való élő kapcsolatukra, amely páratlan az állatvilágban. A méhek viselkedése, kommunikációjuk egymással és az Anyával, az utódaik gondozása, mutatja, hogy érző lények. A méz, amit nekünk adnak, végül is a Nap fénye, ehető formában. Igen, kicsi érző lények ők, a Fény gyermekei.

 

És itt elérkeztünk a nagy kérdésfeltevéshez: van-e az embernek morfogenetikus mezeje? Másképp fogalmazva: van-e az emberiségnek mint fajnak Egység mezeje, Egység Programja? Itt nem a pszichológia által már igazolt közös tudattalanra gondolok ‒ amely meglátásom szerint inkább egy passzív mező ‒, hanem egy dinamikus élő szervező erőre, amely, hasonlóan a méhekhez, az emberiséget mint Egy Élő Testet, egységben tartja és vezeti. Bár kaotikus világunk ezt látszatra cáfolja, mégis határozottan kimondhatom, hogy igen, van.

 

A középkori Japánban egy zen tanító a hóesést nézi tanítványával. Egy idő után megszólal: „Látod, milyen kaotikusan hullanak a pelyhek? Mégis mindegyik pehely megtalálja a helyét a tökéletesen egyenlő hótakaróban."

 

Igen, ha figyelünk, a kaotikus jelenségek mögött felismerhető egy láthatatlan, egységbe rendező erő.

 

Hogy mi mint emberiség ezt az egységbe rendező erőt ismertük és próbáltuk életté váltani, jelzi, hogy az ókori Egyiptomban a méhcsalád az államot, a méhanya pedig a fáraót szimbolizálta. Ezen erő működési elvét mi, emberek egy jelmondatban is összegeztük: Egy mindenkiért és mindenki egyért. A méhek ezt a működési elvet jelenleg is élik.

Ezért jó, ha emlékezünk, hogy egész emberi történelmünk egy utazás az Alfától az Omegáig, és úgy hívjuk, hogy üdvtörténet, de úgy is mondhatnánk: Út a sokból az Egybe. A Lelkek Útikönyvében ezt írásba is foglaltuk, amely Írás erről az utazásról beszél, és többek között arról, hogy hogyan válhatunk élő tagjaivá annak az egységbe szervező Erőnek, amely ezt vezeti.  A Megváltó, eltávozása után negyven nappal, ezt az Erőt küldte el. Ez pedig nem más, mint a Szent Lélek, az az Egyesítő Erő, amely egyúttal maga az Egység Program is.

 

Mert mit mond az Írás erről az Egy Lélek testről?

 

„A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.” (1Kor 12)

 

Mivel maga Krisztus mondja, hogy más akolban is vannak juhaim, ezért ez a Test egyetemes (gör. katholikosz) és kiterjed, hogy az egész emberiséget magával egyesítse, így e Testhez nem csak keresztények tartozhatnak. (Egy hölgy ismerősöm azt mondja, hogy a más akolt más bolygóra érti. Érdekes gondolat, végül is, ha Isten az egész Univerzum teremtője...)

 

Így jutottunk el Krisztus Misztikus Testéhez.

 

És így jutottunk el az emberiségnek mint fajnak a morfogenetikus mezejéhez.

 

Jézus az őt emésztő, egységbe vonó vágyát, Jeruzsálemhez szólva így nyilvánítja ki: „Jeruzsálem, Jeruzsálem (...) Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!” (Lk 13,34)

 

Így Ő mint Ember Fia ‒ e megnevezés nem véletlen ‒ a legyenek mindnyájan egy szavaival nemcsak a tanítványainak, hanem tanítványain keresztül az egész emberi nemnek egy célt tűz ki. Ezért küldi el az apostolokat, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kereszteljenek. Igen, Ő, az Egy, eljött a sokba, hogy a sok Egy legyen. Ez a célja. Ezért Ő mint testet öltött Egyesítő Erő, külső, látható módon felfedi, és kenyér és bor színében átadja és hátra hagyja Önmagát, hogy majd Lelke elküldésével, belülről és láthatatlanul vezesse az emberiséget egy új egységbe, abba az egységbe ahol egy akol és egy pásztor lesz.

 

És így jutunk el újból a méhekig. Mint ahogy a méhek mint egyedek élő tagjai saját morfogenetikus mezejüknek, úgy mi emberek, akik Lélekben és Igazságban élünk mint az Egy másai, a Lélek által élő tagjai vagyunk Krisztus Misztikus Testének. Ezt az egységet maga Jézus igazolja a damaszkuszi úton Saul/Pálnak mondott szavaival, amikor is nem azt mondja, hogy miért üldözöd a követőimet, hanem azt, hogy: Miért üldözöl Engem? (ApCsel 9, 5)

 

Második eljövetelekor pedig így szól majd az igazakhoz: 


„Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és ennem adtatok. Szomjas voltam, és innom adtatok.  Idegen voltam, és befogadtatok. Ruhátlan voltam, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”  (Mt 25, 34-45)

 

Láthatjuk, hogy Ő, a saját Egyetemes Szeretetének Egységtestén át látta és lát most is minket, embereket.

 

A mottóra emlékezve, itt sokunk számára talán meglepő megállapítással élek. Évek során arra a következtetésre jutottam, hogy amíg az Emberfia velünk, emberi tagokkal egyesülve, bennünk és általunk, a Lélek által mindeneket Egybe, vagyis magához vonz, addig e vágyának és akaratának minket, magyarokat érintő három megnyilatkozása  is van:

 

- egy tárgyi, ez a Magyar Szent Korona, amely egyetlen Szent Koronája a világnak, és amely bár nekünk magyaroknak adatott, de mint tárgyiasult szakrális üzenet, képes az egész emberiséget egységbe vonni;

 

- egy nyelvi, ez a Magyar Nyelv, amely az Egyetemes Ősnyelv egyenesági leszármazottja, és amely többek között a nemek hiányával és mellérendelő gondolatiságával még a paradicsomi egységet képviseli;

 

- és egy transzcendens megnyilatkozása, aki maga a Szűzanya, mint Nemzetünknek és ugyanakkor a Világ Királynője, akinek Magyarország, Szent István felajánlása által, ahogy Ő mondja, az egyetlen öröksége és tulajdona. (Natália nővér, 1940-es évek)

 

Mindhárom megnyilatkozás azt az egyetemességet fejezi ki, amely a Magyar Nemzet küldetésére utal. (Aki e küldetésről többet kíván tudni, az a You Tube-on a Hét ajándék, amit a Magyar Nemzet kapott az égtől videóban bővebben megtalálja.)

 

Ezen a ponton a Magyar Nemzet és Királynője, Anyja közötti viszonyban felsejlik egy mély hasonlóság a méhekkel. Hisz amint a méheknek élő és elszakíthatatlan kapcsolatuk van az Anyakirálynővel, úgy történelmünk hajnala óta mi, magyarok is gyermeki, hűséges és szeretetteljes ragaszkodással, mondhatni örök kötelékkel kapcsolódunk Égi Édesanyánkhoz. Bár az emberiség ősi társadalmi szerveződésében anyajogú társadalomként (matriarchátus) nyilvánult meg, az idők folyamán az Anya természetfeletti vezetői szerepe más népeknél elhomályosult vagy teljesen elveszett. Ellenben mi, szkíta magyarok, a Boldogasszony, a Magyarok Nagyasszonya és a Szűzanya képében mindmáig megőriztük, és továbbra is őrizzük.

 

Az idők során aztán ‒ a harci etika mellett ‒ az Életadó Nőiesség iránti tiszteletből és odaadásból született meg a lovagiasság eszméje is, amely eszmével aztán a hun-székely, alán, szarmata, vagyis a szkíta népek ajándékozták meg a világot.

 

A gondolatsort folytatva, láthatjuk, hogy a fent említett állatfajok mellett a méhek, velünk, emberekkel ellentétben, megmaradtak eredeti morfogenetikus mezejükben, és élik azt a paradicsomi egységet, amely édeni állapotában az embernek is a sajátja volt.

 

Bár az emberiség abszolút szinten Istenben él, van és mozog, hisz létben tartó módon Ő bennünk él, de ennek boldogító megélése egy folyamat. Apokaliptikus jelek mutatják, hogy világunkban e folyamat ‒ ami maga az üdvtörténet ‒ a beteljesülése felé közelit. Ez az az idő, amikor, bár fájdalmak árán, az emberiség elhagyja a kényszeres cselekvést, és megtérő tékozló fiúként magához tér. Ekkor képzelete káprázatvilágából visszatalál önnön szívébe, a Valóságba, az Atyai Házba. A pőre Létezésbe való hazatalálás örömének katartikus pillanata ez. Hogy a szív nyelvén szóljak: mivel nemcsak földi, hanem égi családunk is van, ők már várva várnak arra, hogy velünk lehessenek.

 

Minden az egyesülés fele tart. Így, amint a kint a benttel, a fent a lenttel egyesül, úgy fog egyesülni az Ég a Földdel. A teremtett világ, benne az állatokkal és a méhekkel is, várják ennek a Kozmikus Eseménynek a megnyilvánulását.

 

Ez a Második Pünkösd. Ez a Lélek egész emberiséget egységbe ölelő csodája. És lesz egy akol és egy pásztor.

 

A Jóisten áldásával,

Hosszú Zoltán



140 megtekintés

Comentários


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page