MILYEN SZÖRNY RAGADJA EL A GYEREKKORT? I. „Megőrült a Sátán”
I. „Megőrült a Sátán”
A gyermekek és az ifjúság megrontásának ipari módszereiről beszélnünk kell: Barby babától a drog-diszkóig, a kortárs gyermek és ifjúsági tömegkultúra képtelen jelenségeiről. Punk, black metal, gangster rap, hard core, techno...és hasonló „zenei” irányzatok káros viselkedésmintákat, járványos lelki megbetegedéseket terjesztenek. Rock-rajongók és „erkölcscsőszök” egy nagy emberkísérletben alanyok vagyunk. A kis fehér egér az életéért fut, meg kell fejtenie a labirintus logikáját.
A fiatal a kortárs csoport elvárásainak kíván megfelelni, a család védőernyője megszűnik, s e külső elvárások – vegyük észre – programutasítások. Sajnos ez nem új, már a hetvenes években is így volt. Emlékszem a zuglói jó társaságban, csupa Lewis farmeres kádercsemete között, a bulikon szinte félve mertem kimondani: a Rolling Stones zenéje ronda, én Bachot és Mozartot szeretem. Mozartért kiröhögés járt. Olyan nyomást éreztem, mintha az ötvenes években lekispolgároztak volna. Meg voltunk bűvölve a nyugattól, főleg Amerikától és Angliától. Akkor még, tizenhét évesen nem érthettem: amit ez a világ „szabadságnak” hív, tulajdonképpen engedelmesség a butaság diktatúrájában; áramlás a legkisebb ellenállás irányában.
A mai konzervatív forradalmár nagyon nehéz feladat előtt áll: szalonképes „polkorrekt” szóhasználattal nem lehet beszélni a cinizmus butaságkultúrájáról, gyakran a tárgyilagos kritika is gyűlöletbélyeget kap. Egy pozitív, az évezredes erkölcsi normákat betartó szórakoztató ipar már nem képes az ingerküszöböt átütni.
Szükség van ismét egy ilyen szórakoztató ipar megjelenésére; régen voltak emberi léptékű gyermek- és ifjúsági filmek: Mekmester, Manócska, Vízipók, Tüskevár...
„Megőrült a sátán”, írja József Attila. Óvodás kortól mesterséges hangok és képek közt, inger-terrorban nőnek fel nemzedékek. Őrült sátán őrültsége kibogozhatatlan, de a mentális géprendszerek működési elvei megérthetőek, mint egy óraszerkezet, tehát a túlélésért meg kell értenünk őket. Keressük meg a rendszer Akhilleusz-sarkát!
A modern, múlt századi diktatúrák elsősorban a külső megfélemlítés módszerét használták embertömegek mozgatásához, totális engedelmesség kiszorításához. A marxizmus tévtana, ahová befészkelhette magát, néhány éven belül a teljes lakosság átlag tíz százalékát likvidálta, és a maradék tömegek életét életalatti vegetációra kényszerítette, komor félelembe bénította. Kínzás, kivégzés, éheztetés, besúgó háló, táborok... Ezt az ásatag vadember-időkből örökölt módszert egy új típusú, nyugati eredetű, belülről kontrollált irányítási rendszer váltja föl a XX. század második felétől. Nincs diktátor, nem tudom, kitől félek, mégis automatikusan végrehajtom a programot, s ezt közben szabadságnak, gyakran lázadásnak hiszem. A külső megfélemlítés alacsony hatásfokú és meghagyja a belső rezisztencia lehetőségét, hiszen az „én” én-tudatát képtelen elvenni, még kínvallatással sem!
A modern „jobb és baloldali” diktatúrák a kor csúcstechnológiáit a húszas évektől ügyesen használják. A mozifilmet, a rádiót, az elektromos térhangosítást, mely lehetővé tette a diktátor-szupersztár százezres tömegeknek bemutatott show-műsorát. Elektromos és mentális térerő-fluxus hatására az én kagylóhéját leveti, fény- és hangmámorban lebeg; a „mi” eggyé lészen az „ő”-vel, a szupersztárral.
A térhangosítással és villogó fényözönnel elérhető tömegpszichózis a hatvanas évektől átszivárog a politikából a szórakoztató iparba, a könnyűzenébe, és az ifjúság „nevelésének” egyik legfontosabb eszközévé válik. A nagy üzlet mögött mindig nagypolitika áll: a láthatatlan hatalom hosszú távú terveit mint mátrix játékot kell megfejteni. Közben ketyeg az óra, szalad a kis fehér egér a labirintusban...
Olcsó pénzen vett ingerboldogság robottá tesz; rossz gyerekek mérgezett paradicsomában a bűn fogalma nem létezik. Ezt a háború utáni jelenséget, az új nihilizmust, fedezi fel és ábrázolja Gépnarancs című, 1962-ben megjelent könyvében Anthony Burgess. A könyvből Stanley Kubrick kitűnő filmet készített 1970-ben: Mechanikus narancs. Miről szól? Felnőtt egy nemzedék, mely képtelen felnőtté válni, mert egyszerűen nem tud az életével mit kezdeni. A film erénye, hogy nem a hatvanas évek toposzaként, a „lázadó fiatalokat” állítja be pozitívnak, hanem pont a „maradi öregekkel”, Alex huligánbandájának áldozataival érez együtt. A főhős Alexnek mindene megvan, unatkozik, és értelmetlen rémtettekkel visz izgalmat életébe. A börtönben, a szabadulás reményében, önként, aláveti magát egy tudományos emberkísérletnek, melynek célja az agy programozása. A nagy kérdés: lehet-e az erkölcsi normákat, a bűn elkerülését kívülről az emberbe ültetni? Már az ötvenes években hatalmas tudományos programok futottak az emberi agy programozására, a titkosszolgálatok megbízásából. Drábik János Tudatmódosítás című könyvében CIA és KGB keretén belüli kísérletekről olvashatunk dokumentált rémtörténeteket, melyek igen hasonlítanak Kubrick filmjéhez! A titkosszolgálati kísérlek célja a tökéletes ügynök, szuperkém, ölőgép megalkotása drogok, traumák, elektrosokk, hipnózis segítségével; az erkölcsi gátlások megszüntetése, és a személyiség multiplikációja. A tudatmódosítást az ÁVH is használta: e sorok írójának szeretett nagyapját 1950-ben az Andrássy út 60. pincéjében vallatták a hírhedt Siemens per vádlottjaként. Azt kellett volna bevallania Nagypapának, hogy angol kém.
A fogdában tejet kapott, ezt gyanúsnak érezte és kiöntötte a lefolyóba. Akik megitták, „bevallották”, hogy kémek, és fölakasztották szegényeket. A híres szovjet „igazságszérum” valami barbiturát készítmény lehetett, de a vasfüggöny túloldalán a CIA már az LSD alkalmazásával kísérletezik. Az ötvenes évek agyprogramozási kísérletei még igen kezdetlegesek voltak. A leggyakoribb módszer volt, hogy valamilyen nagyon erős traumatikus élményhez – fájdalom, alvásmegvonás, megfélemlítés, drogbefolyásoltság – kapcsoltak a kísérleti alanyban egy információsort, vagy utasítást, melyet erős fényhatásokkal kísérve, nagy hangerővel ismételgettek sokáig. Érdekes egyezés: a rockdalok lényege a refrén, melyet egy karizmatikus előadóművész ismétel nagyon sokszor; hangerősítés, villogó fények. A refrén mindig valami felszólítás, mely bevésődik a kísérleti alanyba: a rajongó tömegbe.
Például 1976-ban a Rolling Stones azt énekelte: „Tattoo You” Tetováld magad! Egy nyári napon menjünk ki az utcára, bármely európai vagy amerikai városban: nem lett meg az eredménye? Működik az emberkísérlet.
Következik:
II. Hagyományirtás
