top of page

Mit gondol az új igazságügyi miniszter a jogászi szerepről?! (Király János jegyzete)

  • Szerző képe: dombi52
    dombi52
  • 3 nappal ezelőtt
  • 2 perc olvasás







Az SZTE 2026. januári lapjának adott interjújában Görög Márta elmondta, hogy a magánjogi szabályozásban szerinte egyre hangsúlyosabbak a megelőző (ex ante) szabályok – tehát olyan rendelkezések, amelyek a károk bekövetkezte előtt avatkoznak be, akár a klímaváltozás, a digitalizáció, akár a mesterséges intelligencia területén.

„Leegyszerűsítve: előbb innováljunk, aztán szabályozzunk” – fogalmazott. 

A jogászi szerep szerinte iránytű: szabályozni vagy hagyni kell teret az együttműködésnek, a gondolkodásnak és az innovációnak, és ennek a kettősségnek a kezelése a szakma legfontosabb feladata. Hangsúlyozta a jogászképzés dogmatikai megalapozottságának fontosságát is, mert úgy véli, csak ez biztosíthatja, hogy a frissen végzett jogászok a folyamatosan változó jogrendszerben is tájékozódni tudjanak.

A személyiségi jogokról szóló kutatásai a digitális tér és a közösségi média jogi dilemmáira is kiterjednek.

Ez utóbbi terület különös jelentőséggel bírhat annál a tárcánál, amely a Tisza-kormány programja szerint a független ellenőrző intézmények, hatóságok szakmai függetlenségének helyreállításáért, valamint a jogalkotás minőségének rehabilitálásáért fog felelni.


Nos, két okból is erős kétségem támadt: nem értem, ill. nem világos, hogy kijelentései mit takarnak és hova vezethetnek.


Megelőző szabályok…?

Szilárd Leó éppen emiatt keveredett súlyos elvi-erkölcsi vitába Teller Edével. Szilárd szerint a kutató kutasson szabadon, DE ne adja oda az emberiségre, a klímára, stb. veszélyes innovációját ‒ történetesen az atombombát sem az azok felhasználására teljességgel alkalmatlan, hülye civileknek (értsd: a politikusoknak), sem a katonáknak! Ezek sosem tudják a fejlesztéseket az áldás vagy átok” örök dilemmája szerint felfogni és alkalmazni. A hatalom és kapzsiság mindent felülír. A mai ismereteink és technológiáink oly méretűek és bonyolultságúak lettek, hogy jól láthatóan messze TÚLNŐNEK antropológiai adottságainkon! Ez már régen nem a gőzgép és géprombolók” unos-untalan emlegetett, egyszerű problémája. Egyszerűen alkalmatlanná váltunk az elképesztő fejlesztések használatára. Ezt érezte meg Szilárd Leó, amikor sok Nobel-díjassal megalapította a  Pugwash mozgalmat, amely mára sajnos feledésbe merült. Pedig Horn Gyula idején, 1998-ban az Országházban is megemlékeztek nagy tudósunk születésének 100-adik évfordulóján...


Ugyanez a bajom az új igazságügyi miniszterrel ill. bárkivel ez lenne (ha nem még inkább): a digitális tér, a média és a mesterséges intelligencia kutatásainak problematikáját aligha tudhatja miniszterként megoldani. Minden bizonnyal kiváló képességei vannak, de 100% biztonsággal kijelenthető, hogy antropológiailag, embertani adottságai (eleve korlátai) miatt egyedül ALKALMATLAN a felvázolt, kívánatos feladatok megoldásara. Sőt. A világban nehéz lenne ma 10 olyan tudóst összeszedni, akik együtt alkalmasak lehetnének rá. Hogy akarhat a miniszterasszony jogi iránytű lenni?!


Önértékelési zavarok, mégha sok-sok kitüntetéssel is.


SZERÉNYSÉG ÉS ALÁZAT!


Ez az, ami eddig is hiánycikk volt és úgy tűnik, az is marad.



legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg

Levelezés, kapcsolat: 

SZILAJ CSIKÓ SZERKESZTŐSÉG: szilajcsiko.info(kukac)gmail.com

bottom of page