Molnár Kristóf: Sivatagosodunk – nyomul „a földből gyorsan pénzt kicsikarni” lobbi
Úgy vélem, a minap futótűz-szerűen elterjedt a magyar neten, így talán bejutott a köztudatba, vagy talán még inkább a tudattalanba az a kiskunsági videó, amelyet önök is közzétettek. (Sajnos alatta egy hozzászólás egyből egy fals gondolattársítással kicsit félresiklatta – miszerint kőolajvezetéken viszik el a vizet –, de ez talán nem lényeges.)
Szerintem a víz ma a legfontosabb téma, ezért szeretném megosztani az olvasókkal az alábbi információkat és gondolatokat.
Éveken át segítettem a zseniális Molnár Gézának, aki már lassan egy éve, hogy nem lehet köztünk, és aki legnagyobb örömömre barátjának tartott.
Hazai helyi éghajlatváltozást élünk meg, mely érdemben Mária Terézia fok eltömő rendelkezései nyomán kezdődött, és azóta hasonló és egyre rosszabb szervezett központi intézkedések következményeként történik, utóbb intézményesített, tudományos és szakmai alapokon. Hiszem, hogy a nagy globális éghajlatváltozás inkább a természeti rendszerek szétesése, valós és súlyos, és ilyen tevékenységek eredője.
Itthon a tragédia legnagyobb része az Országos Vízügyi Főigazgatóság 160 éve tartó szívós és igen sok pénzt és erőforrást felemésztő vízelvezető szakmai tevékenységének köszönhető. Valamint a nagyüzemi mezőgazdaságnak: a mozaikos tájszerkezet felszámolásának, a kiterjesztett szántóművelésnek, az öntözésnek, mely rövidre zárja a vízkörzést a felszín és az égbolt között. A két nagy folyó elviszi a vizet a Fekete-tengerbe – melyek a tisztelt vízügyi szakma megjelenése előtt, Vásárhelyi előtt idehozták a vizet.
Most akkor gondoljon mindenki azt, amit akar arról, hogy mi az, hogy szakszerű. (Megjegyzem, hogy a szakszerű szakemberek azóta más területen is bizonyítottak, pl. a tavalyi injekció-terror alkalmával.)
A vízmegtartásért próbáltunk együtt is lobbizni Molnár Gézával 2020-ban. Ennek történetét alább összefoglalom.
Molnár Géza
A vízért folytatott lobbiról és tanulságairól
2020 tavaszán megkerestük régi ismerősömet, Schneller Domonkos helyettes államtitkárt, miután ő az elsivatagosodásról beszélt a 2020.03.06-i Nemzetközi Építészkongresszuson, ahol a szünetben egy rövid személyes beszélgetés nyomán megkért, hogy látogassam meg őt néhány természeti szemléletű hozzáértővel. Ez meg is történt, négyen voltunk nála Gézával. Majd Schneller kérte, hogy mivel ő nem illetékes, írjunk egy lobbi anyagot, mellyel barátainál az Agrárminisztériumban, ill. a Kormány felé tud lobbizni. Ezt itt mellékelem.
Kezdeményezés
a hazai elsivatagosodás visszafordítására és a globális éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére
A folyamatok sebességét jellemzi, hogy ma már valóra vált jövendölések is sorjáznak benne. Az aláírók személye sem mellékes. Én raktam össze, Végh László és Molnár Géza eszközölt rajta néhány változtatást, Hetesi Zsolt változtatás nélkül elfogadta, bár ő maga diplomatikusabban írt volna. Kiss Tibor az adott formában egyetértett vele. Leidinger Dániel keményebben fogalmazott volna. Egy sor név Géza barátai és volt kollégái között, akit jegyeznek pl. az MTA rendes tagjaként, szóban támogatták, de a mundérjuk miatt távol maradtak az aláírástól.
Az anyag az Agrárminisztériumon elakadt. Tekintve, hogy Nagy István agrárminiszter az öntözés és „a földből gyorsan pénzt kicsikarni” lobbi embere volt. Abban az évben több ezer milliárdot különítettek el öntözésre, és 10 milliárdból mélyebbre és szélesebbre vágták a Dong-éri vízelvezető gerinc csatornát, melyet inkább betömni kellett volna.
Ezután felhívott Bányai Gábor országgyűlési képviselő Bács-Kiskunból, aki maga is gazdálkodik, és Hetesi Zsolt szerint szívügye a környezet és a víz, érti és látja, hogy baj van és cselekedni kell. Személyes találkozót javasolt az országházban, lehetőség szerint az aláírókkal együtt. Ez azért is biztató volt, mert ő már nemcsak közvetlen kapocs legfelsőbb szinthez, de érdekelt személy is. És azért is, mert a Bács-Kiskun megyei közgyűlés korábban pozitívan állt a vízmegtartáshoz, és Géza helyben megvalósított mintaprojektjéhez Eördögh András 150 ha földjén, Szank, Móricgát, Kalmárföld határában. (Mely alól azóta a Dong-érre elköltött 10 milliárddal elvitték a megtartott vizet, Eördögh András pedig tavaly kényszerűen leépítette az állatállományának 30%-át.) Erre a találkozóra Gézával együtt négyen mentünk el. Ott volt Nemes Mátyás Bács-Kiskunból, akit Bányai személyesen ismer.
A probléma ismertetése után Bányai annyit kérdezett, hogy: „Miért baj az nekünk, ha itt sivatag lesz?” Majd meg is toldotta: „Irakban is ott van a Tigris és az Eufrátesz, és lehet velük öntözni.” Már ha ez igaz lenne, teszem hozzá. Ezen a ponton hátra léptem, átadtam a válasz lehetőségét, és megállapítottam, hogy ide is kár volt eljönni. (…Majd eltelt egy év, és az életért futhattunk az államok feletti maffia és az állam közös terrorja elől. Nemhogy lobbizgatni lett volna kedvem.)
***
A sivatag oka a civilizáció rendszere, ahogyan volt az a Közel-Kelet egykori édenkertje helyén, Kréta szigetén és az egész Földközi-tengeri partvidéken, az amerikai dust bowl alatt és most Kaliforniában, a Tarim medencében, Aral-tónál, és minden bizonnyal egy régebbi korban a Szaharában is. A civilizációs rendszerműködés blokkol minden természeti önépítkezést és gyógyulást, ami a sivataggal ellentétes. A rendszer leghívebb, ezért érvényesülő és csúcsára kerülő szolgáinál való kilincselés merő hiábavalóság. Ezzel szemben az élet maga belakja a teret, és az élőből és élettelenből álló természeti rendszer felépíti önmagát. Ennek során kialakítja a természeti „adottságokat”, ami a Homokhátságon az 1960-as évek első feléig nedves kontinentális volt, helyi csapadékkal, délután kettő körül napi helyi nyári esőkkel. Aki akkor ott gyerek volt, még emlékszik rá.
A civilizáció útja viszont a természet erőforrássá alacsonyítása és pusztítása. Ezért lesz sivatag, amíg a mai keretek állnak, amíg Magyarország jobban teljesít vagy valami furcsa véletlen folytán a nyugati haladás útjára lép. Szemmel láthatólag a keretek teljes szétesésére viszont van kilátás.
Az ember szerepe kulcs lenne itt is. Eleink Teremtéssel együttműködő világa megtartotta a vizet, gazdagította a tájat. Nagyobb mértékben, mint amilyen az magától lett volna. Géza szerint tizenöt-húsz éve néhány év elég lett volna a folyamat visszafordítására. Öt éve tíz év elég lett volna. Onnan, hogy a nagy földi természeti rendszer nagy rendszerlengések után túlvan a billenési pontján – 2017-ben szétesett a nagy földi légkörzések rendszere, majd 2020-tól a tengeráramlatok hőszállító rendszere is, itthon pedig az OVF által szakszerűen előidézett helyi éghajlatváltozás súlyosbodott –, lehet, hogy kéne jó néhány évtized, hogy a Kárpát-medence ismét refúgium legyen. Ha továbbmegyünk a „fejlődés” útján, akkor pedig több.
A refúgium a tájban tárolt víz által állt elő, mely a táj és a benne lévő élet, a helyi természeti rendszer vérkeringése, és kiegyenlíti az időjárási szélsőségeket – az újabban már jellemző légköri aszályt és a fagybetöréseket –, stabilitást adva a helyi rendszernek. Mint ahogy refúgium volt a jégkorszak alatt, amikor körbe sehol sem volt élet, nem volt ember. Amire már senki sem emlékszik, ami a történelem előtt volt. (Megjegyzendő, hogy pl. Erdély óriási kiterjedésű teraszrendszerei a folyóvölgyei feletti hegyoldalakon mai szemmel is olyan óriási léptékűek, egy olyan világ alkotása, melyre az ismert történelemben eddig a mai világ semelyik elődje sem lett volna képes. Ha más okból is épültek volna ezek, a vízben játszott szerepüket a növényzet még ma is mutatja bárki által elérhető online műholdképeken.
De mint Molnár Géza bizonyította, az Országépítőben elolvasható, hogy pl. avarkori alkotásunk a Csörsz-árok rendszer, mely pl. létrehozta a Szigetközt, a Duna nagy szigeteit és a Marost Szegednél terelte a Tiszába.)
A civilizáció globális szervezettségi szintje idén már elveszett. Démonokat keltenek életre és a démonok elgyengülnek. Vajon milyen lesz a Seneca-hatás a civilizáció végén, és látjuk-e a Teremtő ellenségeként működő világ villámgyors összeomlását? Maradt-e még tartaléka átszervezgetni önmagát, szétteregetni a bajokat más területekre, ahogyan tette eddig is a XXI. sz. folyamán? A szilánkjai meddig élnek tovább, és mennyire lesz hatalmuk aljasnak lenni? Visz-e magával minket is a pokolba, vagy le tudunk majd lépni a széles útról?
A dolgokat a két nagy rendszer lelke, nagyobb entitások igazgatják: a Teremtő és Utánzója. Ez a játék addig megy, amíg meg van írva. A Mélység Ura nem győzhet, de előtte mindent elural. Nem tudom a receptet.
Vukics Ferenc azt írta nekem, amikor felhívtam a figyelmét év elején a fenntarthatatlanságra, hogy bárka kell. Ezt mondta Országh József, Géczi Gábor és Molnár Géza is.
Aztán tavaly eljött az a korszakhatár, amelyet ők már nem léphettek át, így egy másik világba léptek, szinte egyszerre. Nagy István haverjai még versenyeznek, még nyomják a gázpedált, amíg tehetik. És minél tovább tehetik, annál nehezebb lesz a túlélőknek.
Nagyjából ezért látom teljesen esélytelennek azt, hogy a mai keretek ún. döntéshozói meghallják a segélykiáltást, de még inkább azt, hogy érdemben tehessenek bármit is. Holott a természet hazai állapota sokkal fajsúlyosabb ügy a felszín zajos politikai eseményeinél, de még napjaink történelmi fordulatainál is.
Kapcsolódó cikkünk:
