top of page

Nagy Ida: Új világrend felé haladunk


Leáldozóban az ötszáz éve tartó nyugati hegemónia, új világrend van kialakulóban, amelynek főszereplője az ötezer éves Kína. Növekvő szerepe ellenére azonban alig ismerjük a régi-új szuperhatalmat. A frissen megjelent A kínai geopolitikai gondolkodás című könyv szerzőjével, Horváth Levente Kína-szakértővel, a Neumann János Egyetemen működő Eurázsia Központ igazgatójával beszélgettünk.

– Sok nyugati elemző szerint Kínában ismeretlen fogalom a geopolitika, ez az Európa-méretű ország az egész világot akarja gyarmatosítani kereskedelem- és hitelpolitikája révén. Egyetért ezzel? – A kínai civilizáció ötezer éves történelme egészen másként alakult, mint a nyugati világé. Más a földrajzi elhelyezkedése, társadalmi berendezkedése, kultúrája és vallása, ebből következően geopolitikai gondolkodása is teljesen eltér a Nyugaton megszokottól. A kínaiak mindig is úgy gondoltak a birodalmukra, hogy az a világ közepe. Maga az ország kínai elnevezése is azt jelenti, hogy a Középső Birodalom. Ami a határain kívül helyezkedett el, azt, beleértve a nyugati civilizációt is, barbárnak tekintették. Ebből fakadóan míg a nyugati országok a gyarmatosításra összpontosítottak, addig a kínaiak a határvédelmet tekintették elsődleges geopolitikai érdeküknek, és regionális szinten gondolkodtak. A nyugati geopolitikai gondolkodás gyökerei Arisztotelészig, nagyjából a Kr. e. 300-as évekig nyúlnak vissza, és általában a filozófusokat foglalkoztatta. Kínában azonban az ókori stratégák bölcselete és intelmei határozzák meg a geopolitikát és a hozzá kötődő, különböző helyzetekben alkalmazható taktikákat. Kétezer évre visszamenőleg megtalálhatjuk azokat az írásos műveket, amelyekre Kína támaszkodhat döntései meghozatalakor. – A nyugati kommunikáció szerint Oroszország mellett Kína a legfőbb gonosz, amely igába akarja hajtani a világot. Valóban átlépheti azt a határt, amely a gazdasági terjeszkedés és a gyarmatosítás között húzódik? – Az európai ember sakkozik, és a játszma végén az győz, akinek sikerül elpusztítania az ellenfelet, vagyis üthető helyzetbe hozza a királyt. A kínaiak azt a területfoglaló játékot játsszák, amit nyugaton gónak neveznek, és amelynek célja, hogy a játékosoknak sikerüljön úgy a táblára helyezni a lehető legtöbb úgynevezett követ, hogy a lehető legnagyobb területet ellenőrzés alá vonják. Gondolkodásukat minden területen ez a játékmód jellemzi. A kínaiak minden nemzetközi fórumon hangsúlyozzák, hogy nem érdekük a zéró összegű játszma. Nem legyőzni akarják a világot, hanem win-win, vagyis minden partnerük számára előnyös kapcsolatokat akarnak kiépíteni, hogy el tudják adni a termékeiket. Mert gondolkodásuk szerint az a jó partnerkapcsolat, amely mindkét félnek jólétet hoz. Éppen ezért Kína nem gyarmatosít, nem akarja kirabolni a partnereit, nem akarja rájuk erőltetni saját társadalmi berendezkedését, ideológiáját, ahogyan ezt 5000 éves történelmük során is láthattuk.

– Kína gyarmatosítás nélkül is szédületes gazdasági fejlődést produkált az utóbbi negyven évben. Nyugaton ezt azzal magyarázzák, hogy Kína ellopta a nyugati technológiákat. Ez volna az egyetlen ok?

– A fejlődést az 1978-ban meghirdetett reform és nyitás programja alapozta meg. A példátlan sikert azonban más is magyarázza. Kína mindig hosszú távra tervez. Elnöküket sem négyévente választják, hanem tíz évig látja el a hivatalát. A terveket sem a választási ciklusokhoz igazítják, száz- és ötvenéves terveket dolgoznak ki. Az első, 1921-ben meghirdetett százéves terv tavaly zárult le, ennek célja az volt, hogy a kínai tömegeket kiemeljék a mélyszegénységből, amelybe a XIX. századi ópiumháborúkat és a nyugati erőszakos gyarmatosítást követő káosz taszította őket. A Kínai Kommunista Párt alapításának (1921) századik évfordulóján Hszi Csin-ping elnök bejelentette, hogy nyolcszázmillió embert sikerült felemelni és kivezetni a nyomorból. A következő százéves terv 2049-ben, a Kínai Népköztársaság megalapításának századik évfordulóján zárul le, Kína megerősítése, a jólét stabilizálása a kitűzött célja. De hogy a kérdésre is válaszoljak: Kína évszázadokon keresztül a világkereskedelem 20-30 százalékát adta, e képessége azonban felmorzsolódott a káosz évtizedeiben. Ám 1978-tól Kína arra törekedett, hogy visszaszerezze helyét a világban, ezen belül a világkereskedelemben is. Ennek egyik eszköze volt a tanulás, vagyis az, hogy mindent, amit lehetett, megtanultak az országba települt nyugati cégektől, és valóban lemásolták a nyugati termékeket is. Egyébként a kínai nyelvben ugyanaz a szó fejezi ki a tanulást és a másolást. A valódi kitörési lehetőséget azonban a 2008-as pénzügyi válság hozta el az ország számára. A válságban megrendült a nyugati világ, azon belül az USA gazdasága. Kína ellenben nagyobb baj nélkül vészelte át a nehéz éveket, és egyre erősebb lett, sőt, neki köszönhető, hogy a világ viszonylag gyorsan túl tette magát a gazdasági válságon. A nyugati elit, amely mindig is lenézte a kínaiakat, azzal szembesült, hogy Kína veszélyt jelenthet a Nyugat hegemóniájára.

– Ezért lát gyarmatosító törekvéseket a Nyugat az Egy övezet, egy út kezdeményezés 2013-as meghirdetésében?

– Az atlanti korszak utóbbi száz évében a világkereskedelem 90 százaléka a tengereken, amerikai ellenőrzés alatt zajlott. Kína az Egy övezet, egy út program révén az eurázsiai szárazföldi útvonalakat akarja kiépíteni. Így bekapcsolhatóvá válnak a világkereskedelembe olyan belső-ázsiai országok is, amelyek eddig teljesen el voltak zárva tőle. A tervek szerint a kereskedelmi útvonalak behálóznák Európa és Ázsia egészét, ami előnyös lenne a kezdeményezéshez kapcsolódó minden országnak. Kína emellett ezzel elkerülheti annak kockázatát, hogy amerikai hadihajók elzárják előle a tengeri kereskedést.



– Ebbe a sorba tartozik a sokat támadott Belgrád–Budapest-vasútvonal is?

– Ennek kiépítése nem feltétlenül csak kínai érdek, a régiónknak nagyon jól jönne egy észak–déli irányú közlekedési hálózat a nyugat–keleti mellett. Már többször felmerült, hogy a közlekedés révén is összekössék a V4-országokat; most Kína hajlandó foglalkozni a kérdéssel.

– Ez része a 16+1 programnak, amely a közép- és kelet európai országok közötti kereskedelmi útvonalak megteremtéséről szól?

– Ezt a kezdeményezést a nyugati politikusok Kína trójai falovának tekintik, amely az Európai Unió szétverését készíti elő. Ám ez nincs így. Kína számára fontos, hogy az egymás közötti kereskedelem révén is gazdagodjanak partnerei, hiszen így lesz pénzük arra is, hogy a kínai termékeket megvásárolják. A kínaiak az új világrendet is multilaterális alapon képzelik el, ebben fontos közvetítői szerepet szánnak az ENSZ-nek mint olyan szervezetnek, amelynek a világ valamennyi országa a tagja, és nem csak egy bizonyos világrészt fed le.

– A nyugati szemlélet szerint az Afrikában zajló gigantikus infrastrukturális fejlesztésekkel Kína a fekete kontinensre is ki akarja terjeszteni a befolyását, és adósságcsapdába csalná az ott lévő országokat. Ez sem helytálló?

– Kína valóban hatalmas beruházásokba kezdett Afrikában, utakat, kikötőket, iskolákat épít. Ám ezt is win-win alapon teszi, vagyis azzal a szándékkal, hogy segítse ezeket az országokat a felemelkedésben, így nyitva újabb piacokat saját áruinak. Ám cserébe nem kíván beleszólni sehol a belpolitikába, és nem támaszt sehol politikai elvárásokat sem. Véleményem szerint az sem igaz, hogy adósságcsapdával akarná befolyása alá vonni ezeket az államokat. Ahol államcsőd következett be, mint például Srí Lankán, ott a korábbi nagymértékű eladósodás sodorta bajba az országot, a kínai hitel alig tíz százaléka volt a teljes hitelállománynak.

– Ám Kína politikai befolyása is erősödik Afrikában. Ezt fényesen bizonyította, hogy az orosz–ukrán háború kezdete után az Afrikai Unió országai nem csatlakoztak a Nyugat szankciós politikájához, és nem ítélték el az orosz felet sem. Vagyis a kínai–orosz tandem mellett tették le voksukat. Ez nem kínai nyomásra történt?

– Kína nem várja el a partnereitől, hogy egyik vagy másik oldal mellé álljanak. Az előnyös üzletkötésekben érdekelt. De az tény, hogy a világ államai számára egyre vonzóbbak a BRICS-országokkal, vagyis Brazíliával, Oroszországgal, Indiával, Kínával és a Dél-afrikai Köztársasággal való kapcsolatok. És igaz ugyan, hogy a legfejlettebb nyugati országokat tömörítő G7 politikusai hajlamosak rá, hogy az egész világ képviselőjeként tekintsenek magukra, ám a tények rácáfolnak erre az álláspontra. A G7-ek nagyjából 800 millió embert képviselnek. A BRICS-országok pedig 3,2 milliárdot. És többen, például Argentína és Irán is jelezte, hogy csatlakozni kíván a szervezethez.

– Ha jól értem, Kína szinte minden területen támadja az USA hegemóniáját. Megkerüli a tengeren zajló világkereskedelem fölötti amerikai ellenőrzést, befektetéseivel rontja a hitelüzletet, sőt ma már a jüanban folytatott kereskedés révén megkérdőjelezi a dollár világpénzszerepét is. Azért fegyverkezik Kína nagy erőkkel, mert elkerülhetetlennek ítéli a háborút a nyugati világgal?

– Kína nem épít katonai támaszpontokat a világban, nem tart elrettentő hadgyakorlatokat, és katonai beruházásai messze elmaradnak az USA hasonló célú kiadásaitól. Tény azonban, hogy vannak határvitái több szomszédjával. A kínai törekvések azonban nem valamiféle gyarmatosítási szándékot mutatnak, hanem mint mondtam, a határai védelmét szolgálják. Emellett szem előtt tartják Szun-ce ókori stratéga és hadvezér intését. Szun-ce azt mondta, hogy aki a háborúban leli örömét, az el fog pusztulni. Ám aki megfelejtkezik a háborúról, veszélybe kerül.

– Ma már a közbeszéd része, hogy a nyugati világ számára az orosz–ukrán proxyháború csak főpróbája annak a csatának, amelyet Kínával fognak megvívni. Kína is készül erre a háborúra?



 




595 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page