Naplóbölcsességeim – 103.
![](https://static.wixstatic.com/media/55b554_fa82bc3df20c4c3f9e06bc8fdae17a37~mv2.jpg/v1/fill/w_88,h_90,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/55b554_fa82bc3df20c4c3f9e06bc8fdae17a37~mv2.jpg)
103.
Ha nem ad előtte jelet, akkor hirtelen
történik a dolog, esemény vagy történés,
utóbbi önmagához képest, előbbiek
szokatlan gyorsasággal: nincs idejük szólni.
Azaz hír nélküli a hirtelen, és ezen
csak most gondolkodtam el, hogy mióta jött el
ennek a szónak az ideje, használata,
midőn már meglepetést okozott valami.
Mert előtte gyermek és ifjúkorban be volt
gyakorolva minden, megtelt a fej tudással
arról, hogy mi következik éppen, jön másnap,
vagy idő múltán, egyre ismételve magát.
Én még így nőttem fel: tojásból kiscsirkék, de nem
hirtelen, mert már benn csipogtak, hogy tudjuk,
előbújnak, feltörve a tojáshéjat, és
ha hátukra ragadt, azzal tipegtek tova.
Az ősszel elvetett búza kikelt s kitelelt,
majd nekiindult nőni, ha jött a kikelet,
s még kalászban volt cséplés előtt a mag, midőn
égig nőtt kévéiből az asztag nagy büszkén.
A karácsony se jött előkészület nélkül,
reggeli rorátékon hívtuk a Fény jöttét,
hogy hírt adjon egyéb szép üdvösségeinkről,
s nem gond még ma sem, hogy semmi új a Nap alatt.