VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Naplóbölcsességeim – 2.








2.

Amiről tudom, hogy nem tudhatom,

mert nem tudja senki, mégis hiszem,

hogy megismerhetem, mert úgy látom,

hogy minden, ami értelem nélküli, az


nem értelmetlen, hanem értelmesként

jön elém megismerése által és során.

Ez az értelmes pedig inkább szerves,

akár a természetbe illő módján, akár


ember alkotta közösségében nézem.

Viszont nagy méret gondot okozhat,

midőn a beláthatatlan félelmes óriás

lesz és a bonyolult megfejthetetlen,


de újabban szintén ilyen a parányi is,

kevés szakember igazodik el köztük.

S erről legalább tudom, hogy vannak

tudói, most itt arról beszélek, aminek


nincs. Ám aminek mégis felbukkannak

ismerete hirdetői, önjelölt papok, vagy

ami sokkal rosszabb, tudatlanságunk

haszonélvezői, s lehetőleg társadalmi


alakzatot öltve intézményes felettesei.

Ők sosem mondják, hogy nem tudnak

valamit, vagy ha tévedtünk, mindnyájan

velük együtt. Van megoldásuk minden


megoldhatatlanra, még megoldatlannak

beállítva a megismerhetetlent, aminek

köre egyébként tudásunk egyre nagyobb

voltával egyre kiterjedtebbre növekszik.


Ezért kell engedni, hogy belássuk: van,

amiről tudjuk, hogy megismerhetetlen, s

az nem lehet kutatás tárgya sem, mert a

végtelent közelítő megragadása kizárt.


Még akkor is, ha csak a megismeréstől

módosíttatott megismerendőről van szó,

s nem közös lélekzsákban zsákbamacska

alakban rejtező felsőbbrendű lényekről.


Akik a világ mögött, vagy azon túl, épp

oly lépcsőzetes rendben foglalnak helyet,

mint földi tükörképeik, általuk teremtett

módozatban mutatva tőlük függőségüket.


Ez hát a képzelet határán belül lévő ügy,

a határon túlra telepítettként hivatkozva,

sőt, a megismerési határkerítést lebontva

s ama túloldali tökéletességre mutogatva.


Meddig lélegzet létcserét folytat bennünk,

addig a léleknek lételeme a bizonyosság,

hogy értünk van minden valami, és ezért

nincs inkább eme valami helyett a semmi.


S ettől a lét kezes báránynak látszik lenni,

nem ordas nagy farkasnak éhét csillapító

élet pillanatokkal, nem szakadatlan múló

és keletkező mivolttal, hanem társunknak.


Sőt barátunknak, aki felemel végül égiek

körébe minket, letaszítja ellenségeinket,

értelmet ad céljainknak, ily szűk világra

csökkentve a mindenséget észrevétlenül.


De lélek eledel lehetne a gondolkodás is,

ha merne magának megfelelő rangot adni,

melyen kívül nincs más, megelégedhetne

teljességként megélve hiányai belátását.


Sokkal buzgóbban kutatva és megjavítva

akadályoztatóit, megbarátkozva a kicsivel,

amiben feltárulhat a legnagyobb egész is,

aki ő, akihez fogható minden más ember.


Aki, létrehozva önmaga megítélésének jó

eljárásait, csodát lát a világ-megfejtésben,

angyalit mindenkit elérő örömben, istenit

a legtávolabbi múltat és jövőt átívelésben.



15 megtekintés
MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek