Naplóbölcsességeim – 35.

35.

Nem a jókedv, ugrándozás, fincánkolás

hanem a fájdalom kormányozza testünk,

javíttatja ki minden bajunkat velünk,

különben nem segít sem ima, sem fohász.

Nem örömteli korszak meghatározó,

de lelki szenvedés tör magának utat,

minden törekvésünk arrafelé mutat,

merre térve gyötrelmünk elmulasztható.

Hanem honnan van bennünk fájdalom éppen

akkor, ha testünk ütés, roncsolás éri,

hogyhogy összerándulunk, elesünk szépen,

ahogy az állapothoz a helyzetet kéri?

S honnan tudjuk, hogy szenvednünk kell, amikor

embertelenül rosszul mennek dolgaink?

Miért tanuljuk meg, ha segítségükkel

csak ártunk magunknak gépies szolgain?

Eleve elrendezett ez bizonyára,

mert az idegrendszer jön rá, hogy mi a kára,

úgy mozgósítja a testünk védekezését:

kiiktatja az egyén kételkedését.

Úgy fájdul meg a lélek is önmagától,

alig van beleszólása öntudatnak,

jobban tud valahonnan a valóságról,

tudatunk utána kullog sóhajunknak.