top of page

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Magyarországon nincs igazságszolgáltatás





Rengeteg felvétel készült az utcán lövöldöző és megkötözött embereket rugdosó rendőrökről 2006-ban, de nem lettek elítélve. Pedig nagyon egyszerű, tudható, ki volt az egység parancsnoka – erről van jegyzőkönyv. Mivel a rendőr parancsra cselekszik, ezért a parancsnok felelős a csapaterőben elkövetett bűncselekményekért.


Ide le tudom írni a parancsnokok nevét, nyilvános adat. Mégsem lettek felelősségre vonva.


Azt is pontosan tudja mindenki, hogy ki volt a konkrét elkövető. Aki Nagy László szemét kilőtte, róla felvétel készült lövés közben, egy köpcös puskás. Mondták a kollégák, hogy tudják ki volt. Az ő nevét is sokan tudják, de a nyomozók nem tudták kideríteni, az ügyészség sem és a bíróság sem…


Ez olyan – Morvai Krisztina szavaival élve –, mintha néznénk a Kékfény című műsort, szörnyülködnénk a bankrablón és a rablógyilkoson. Aztán, aztán... nem történne semmi, mert hiszen nincs tovább, nincs rendőr, aki kinyomozza, ügyészség, amelyik feljelentse, és bíró, aki elítélje.


Mi is szörnyülködünk a 2006-os képeken, de már nem a szörnyülködésnél kéne tartsunk, hanem a felelősségek kimondásánál.


Ha nincs igazságszolgáltatás, akkor nincs jogbiztonság sem.


Ez azért fontos, mert szeretnénk, ha minél több értelmes ember költözne hozzánk, ami jogos, mert biztonságos ország vagyunk. Biztonságos, ez igaz, de jogbiztonságos nem.


Márpedig az ember biztonságérzetéhez ez is kell.


Nem lettek elítélve 2006 felelősei, de közben pedig ártatlanok ellen folytak koncepciós perek.

Amíg szadista bűnözőket futni hagytak, aközben kedves, ártatlan egyetemistákat 15 évig eljárás alatt tartottak, börtönbe hurcoltak, bizonyíték nélkül elítéltek. Miért? Kinek az érdeke ez?

Lehet élni így, és remélem, holnap nem indul ellenem is koncepciós per, de azért a közérzetemet jelentősen rontják ezek a tények.


Miközben 2006 felelősei ellen nem indult nyomozás, aközben egy református istentisztelettel szemben indult – mszpés politikus feljelentésére –, ahol együtt imádkoztak palesztin és izraeli áldozatokért. Utoljára a kommunizmusban nyomoztak papok után…

Szóval az egyik fele teljes elhallgatás, a másik fele meg borzalmas igazságtalanság.

Ráadásul még a médiában sem fejeződött be az áldozatok lejáratása. Csőcseléknek mondják az utcán sétáló fiatalokat, egyetemistákat, az ünneplő néniket, bácsikat.


Sajnos ma már több halálos áldozata is lett 2006-nak, volt, aki önkezével vetett véget az életének, volt aki fizikailag, lelkileg belenyomorodott és meghalt.


Akik munkaképtelenek a rendőri bántalmazás következtében, nekik életük végéig kellene járjon rendszeres és méltányos juttatás, ahogy az 56-osoknak is méltó nyugdíj járna! Ezzel szemben a 2006-osok és az 56-os áldozatok is éhhalál között nyomorognak, miközben még mindig járnak a kommunista kiemelt nyugdíjak.


Nagyon szeretem ezt az országot! Csodaszép és csoda kedves, okos emberek élnek itt. Biztonságos, van munka, bármit elérhetsz és a keresztény értékrend utolsó bástyája. Büszke vagyok, hogy itt élhetek, büszke vagyok, amit a kormány elért.


De „rendezni kell közös dolgainkat” és újra kell indítani az igazságszolgáltatást. Nem lehet tovább kerülgetni a szarkupacot a szoba közepén. Ki kell mondani, hogy ez büdös, és rakjunk rendet! Kezdjük 2006-tal…



 

Ma van Skrabski Fruzsina édesanyjának, Kopp Máriának a születésnapja. Ebből az alkalomból idézünk tőle egy idevágó gondolatot:


„A világ egységében és egységesülésében hiszek. Abban, hogy az ember egy olyan nagy közösségnek a tagja, amelyben ott vannak azok is, akik már nem élnek, de a világot előbbre vitték, és emberibbé tették. A világunk jövője azon múlik, és azért kell munkálkodnunk, hogy ez az erő erősebb legyen, mint a pusztulásnak vagy a rombolásnak az ereje. Úgy érzem, ma nagyon sok múlhat rajtunk. Mindenkinek azt kell éreznie, hogy felelős a világáért, és meg kell próbálni változtatni, javítani ezen a világon.”



706 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK