OLÁH Zoltán: Nem vagyunk nomádok utódai. Mi következik ebből?
OLÁH Zoltán tanulmánya
A Szilaj Csikó nyitóoldalán ajánljuk tisztelt Olvasóink figyelmébe a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület folyóiratát. Darai Lajos, Magyar Őstörténet rovatunk vezetője pedig a folyóiratból kínál hétről hétre olvasnivalót.
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET
OLÁH Zoltán (Hódmezővásárhely)
Nem vagyunk nomádok utódai. Mi következik ebből?
Nem vagyunk nomádok: ragozó nyelvünk és a „génnyelv”
Mi, a Kárpát-medence mai magyarjai, kb. 5-8% közötti arányban vagyunk a csak „hódítóknak” nevezett törzsek leszármazottai, ráadásul ez anyai ágon kevesebb, mint 3%. Erre következtethetünk az „előkerült új tények” szerint, például a karosi temető 2016-os archeogenetikai DNS-olvasataiból. E tekintetben viszont az a kérdés, hogy hány törzsi vérvonal keveredett az adott időszakban, nyelvi szempontból nem számít. A kuntörök törzsi invázió a XIII. században a „kurgán nép” teljes beolvadásával befejeződött (napjaink Magyarországán 40.000 kurgánt számoltak össze).
A kőkor óta őshonos nyelvünk az állatok háziasításával együtt terjedt, még északra is a rénszarvasokkal a legutóbbi jégkorszak végén. Ez indokkal a hagyományos nyelvészek félrevezetően finnugornak határozták meg, az olyan ragozó mivolta helyett, amilyen az ugor-hettita volt. Ezt a szemléletet módosította Russell Gray számítógépes nyelvész: lásd 1. ábrát és az általam kiegészített 2. ábrát. Lásd még a törzstagok N1a1a1 és W kőkori génjelzőit a jelen előtt 9–8000-től, archeogenetikailag datálva 7000-től, s a X. századi magyarországi karosi lovaspásztor elit R1a1 génjelzőit jelen előtt 4000-től Babilon (elágazó indoeurópai), majd pártus, majd kelta/etruszk (Mario Alinei összehasonlító nyelvész), mai magyar, még mindig különbözik minden más, az eredeti ragozó ugor–hettita nyelvtechnika úgynevezett „modern”, valójában torzítva beszélt változatától.
A magyarok közül is csak kevesek által felismert, de anyanyelvünk mindennapi használatát átszövő, de tudat alatt anti-kanti, a KÖR-t is megengedő hálózatokban gondolkodásunk különössége alapján ismertem fel, hogy anyanyelvünk valójában megőrizte kettős, számokkal adatoló és gráfnyelvtani KÉP jellegét.
Az őstudat hasadása az elmúlt 10 ezer év során a KÉPI visszacsatolás elvesztésével a nyelvek tudathasadásos családfájának kialakulásához vezetett. A JEL és KÉP agyféltekék közötti munkamegosztása, folyamatos egymásba fordíthatósága, az ősetimonokra visszafejthetősége, a ragozó (agglutináló) nyelvünk hasadása során végleg háttérbe szorították a „hajlítók”, a közmegegyezésen alapuló szótárakkal működő nyelvek, amelyek a világot a téridőben ok-okozat láncokkal írják le, és az élet kihívásaira nem az anyanyelvi műveltségünk, a világot összefüggéseiben értő és egységlátó tudással közelítenek. A gráfelmélet, kezdve az Erdős gráfokkal, folytatva a Gánti-féle kemoton-elméleten át (ma metabolomikának hívják!) a karcfalvi Barabási Albert László számítógépes hálózattanulmányaival, az új összehasonlító DNS-nyelvészeti algoritmusok kikényszerítik a rendszer-biológiai és rendszerelméleti KÉP-szerű gondolkodást, amely anyanyelvünk természete folytán bennünk többletként mindig is megmaradt.
Tehát nyilván itt a legfontosabb a nyelv kérdése, és nem hagyhatjuk, hogy e szakterületet úgy számolják fel, hogy az valamilyen más tudományos módszertant kövessen. Most a tudományos módszertan, ami a DNS nyelvet kezelhetővé tette, a legújabb összehasonlító genetikai algoritmusoknak a megszületése. Kiderült, hogy ezek az algoritmusok alkalmasak több ezer nyelvnek a szimultán összehasonlítására. Nyilván, ez eddig nyelvészekkel nem volt megoldható. A legismertebb nyelvész, aki ki volt küldve, hogy az indoeurópai nyelveket tanulmányozza, és mondja meg, hogyan történt ez a nyelvhasadás, Mario Alinei volt. Aki 30 nyelvet valamennyire ismert, de pont a magyar nyelvben nem volt jártas. Ezért az ilyen értelemben elkészített nyelvcsaládfát Russel Gray közölte le a Nature-ben 2003-ban.
(...)
