top of page

Pokol prof: AB-döntés: nincs meglepetés ‒ jöjjön inkább az AI (Tallián Hedvig posztajánlója)

Szerző képe: dombi52
dombi52
aug. 17.
3 perc olvasás

Nincs megállás. Illetve az alkotmánybírák megtorpantak, erre Profunk ezzel állt elő, amihez néhány fontos, messzebb tekintő hozzászólást is biggyesztek... (T. H.) 





AB-döntés: nincs meglepetés, érdemi vizsgálat nélkül visszautasították az ellenzék összes indítványát


De toljuk ezt félre, várható volt, és inkább az AB teljes működésének diszfunkcionalitására tegyük hangsúlyt.


Az alkotmánybíráskodást ugyanis nem a bírák akár teljes lecserélése javíthatja fel, hanem a sokuk helyett ténylegesen döntő sokéves, állandó munkatársi gárda teljes eltüntetése az AB mellől.

Az egyes alkotmánybíróknak bele kell menni az ügyek irataiba, de ha épp az egyikük az ügy előadó bírája, akkor egy sor technikai jellegű előírásnak megfelelő döntési tervezetet kell készítenie az ügy az iratai alapján. Igazán csak ehhez lett volna legitim és elfogadható mindig is a bíró munkatársainak bevonása, de

a bírók egy része a döntési tervezet érdemi részének kialakítását is rájuk bízta.

Sőt volt olyan is a tapasztalataim szerint nem is egy, aki a különvéleményei és a párhuzamos indokolásai írását is átengedte egy-egy munkatársának, nem is beszélve a más kollégák által készített döntési tervezetekre az adott alkotmánybíró álláspontját jelző feljegyzések készítéséről.

Ez által sok megválasztott alkotmánybíró soha nem tudott igazi alkotmánybíróvá válni, felnőni nehéz tanulással erre a feladatra. Ez a legnagyobb gond nemcsak a magyar, hanem a legtöbb európai alkotmánybíráskodásnál.

Ennek megoldása – egyáltalán a bevallása után! – most már lehetővé válik azzal, hogy

a legfejlettebb AI-modellek, pl. a ChatGPT5.6 pro extra erős verziója a csatolt ügyiratokból precízen megfogalmazott kérésre kifogástalan összefoglalót tud készíteni

az általa már elérhető összes AB-határozat mintájára. Az előadó bírónak csak a javasolt érdemi döntési verziót, a kérésnek megfelelő megsemmisítést, vagy elutasítást, vagy visszautasítást kell a szokott formulával beiktatni, és kész a döntési tervezet. A gépi összefoglalót persze ki lehetegészíteni, korrigálni, de az már csak töredék munkát jelent, és azt a bíró maga is el tudja végezni, és a bírók egy része eddig is megtette ezt a munkatársai által készített tervezeteket átolvasva.


Ennél nagyobb reform az egész Európában nem képzelhető el az alkotmánybírósági döntési folyamatok kapcsán, míg

a politikusok és az alkotmánybíráskodás tényleges működéséről mit sem sejtő nyilvánosság egy-egy alkotmánybíró kiesésében, és újak érkezésében véli megtalálni a változások mozgatórugóit.

Hozzászólások, válaszok

1.

Miben jelentene előrelépést, ha a munkatársak helyett a ChatGPT írná a tervezeteket???


Válasz Béla Pokol

Sebes Gábor Ez lenne az előfeltétel a bírák fogságának befejezéséhez (ti. munkatársai foglya az esetek nem kevés részeben), és ezzel az előfeltétel a specializálódott jogi tudásából a generalista alkotmánybírói feladatokhoz felnövésre kényszerülésnek.


Válasz Sebes Gábor

Béla Pokol Miért jobb a ChatGPT foglyának lenni? Ha valakit alkotmánybírónak megválasztanak, miért kell utána még kényszeríteni is? Nincs 12 olyan jogász Magyarországon, aki magától is találna erre motivációt? És aki saját kútfőből dolgozna?


2.

Ha az AI korábbi precedensekből veszi a mintát, akkor előáll az a helyzet, hogy a rendszer kezdeti hibái rögzülnek sőt akár eszkalálódhatnak is. Előbb-utóbb előáll az a helyzet, hogy az AI korábban AI-val összeállított döntéstervezetet tekint mintának.


A jelenlegi AI működéseket látva, a félelem nem alaptalan. Az "adatbányászat" valójában vélemény-bányászatot takar. Ha nem is teljesen, azért egyfajta kritikátlan elfogultság gyakran látható. Ugye az uralkodó narratíva tömaghatás-törvényként múködik, és ebben az elfogulatlansággal nemigen vádolható média-túlsúlyok szerint alakul az "ismeret" a program koma számára.


3.

Azt hiszem, lassan itt az ideje megfogalmazni, hogy mi az a társadalmi modell, ami ennek [ezt] az áldemokratikus, kívülről irányított, gyarmati indíttatásban gyökerező berendezkedést felváltja.


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg

Levelezés, kapcsolat: 

SZILAJ CSIKÓ SZERKESZTŐSÉG: szilajcsiko.info(kukac)gmail.com

bottom of page