Pünkösd – Ahol a Lélek, ott a szabadság (Hosszú Zoltán igehirdetése)

Nem szabad megrettenünk a közelünkben dúló háborútól. Nem lennének, ha az Ég úgy ítélte volna, hogy nem válik a hasznunkra.

A háború olykor szükséges rossz.

A konfliktus dinamikát hordoz – olyan mozgatórugó, ami szükséges a fejlődésünkhöz, ami jobb emberré tesz bennünket, hisz döntenünk kell. Így erősebbé, intelligensebbé és együttérzőbbé válunk. A jövőben is lesznek konfliktusok, de sokkal kevesebb és egészséges módon. A háborúink erősen lecsökkennek. 

Miért?

Azért, mert megszelídítjük az érzelmeinket, és már nem nyomjuk el őket. Így a háttérből, a Sötétség Mesterei által, már nem leszünk irányíthatóak.  Mert jelenleg a tudatlanságunkból fakadó félelmünket és haragunkat használva teszik ezt.

Jézus ezt előre látta, ezért mondta, hogy „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a Föld”. 

Amikor utunkon háborúkkal szembesülünk, jó, ha a békét, az együttérzést, a közvetítést választjuk, és jó, ha felajánljuk a segítséget a gyengébbeknek. A hatalommal együtt jár a felelősség és az elnyomottak védelmének kötelessége.

Adjunk, ahelyett, hogy vennénk. Szeressünk, ahelyett, hogy ítélkeznénk.

Egy ideális világban, ahol a megosztás mindenkor méltányos, végül megszűnnek a háborúk. Adjunk hát azoknak, akik szükségben élnek. Tudjuk elfogadni a nekünk adott ajándékokat, és fejezzük ki hálánkat.

Most, elfordítva tekintetünket a háborúval árnyékolt jelenségvilágunktól, lépjünk be a Lélek birodalmába.

Isten gyermekei vagyunk, szemében gyönyörűek, fény vagyunk Fényéből és Szíve szeretetéből.

Lehet, hogy túl messze érezzük Őt magunkhoz, hogy meghalljon minket… a kiáltásainkat, de higgyük, hogy a Szíve megremeg a reményeinktől, a nevetéseinktől, a kétségbeeséseinktől és a könnyeinktől. Mert a könnyeinken át, a kiszolgáltatottságban, a gyengeségben találjuk meg a hitet. Ez a kereszt útja. Legyünk hát bátrak gyengének lenni.

Hosszú utat tettünk meg, és épp most fedezzük fel az örökségünkben rejlő lehetőség valódi nagyságát: a Végtelent.

Azt mondom, ne hallgassunk többé azokra, akik korszakok óta a sötétségből irányítják a gondolatainkat. Tévútra vittek, aláásták az Isten adta hatalmunkat és lealacsonyítottak.

Egyre többen vagyunk, akik felismerjük, hogy nemzedékről nemzedékre, évszázadokon át játszottak velünk.

Emeljük fel a fejünket, nyissuk ki a szemünket és merjünk igazán és félelem nélkül látni, hátra sem nézve.

Legyünk a Csend gyermekei, hogy meghalljuk a bennünk lévő Hangot.

Ő szól a saját Lelkünkön keresztül, megszólítva azt a Számára gyönyörű lényt, akit képére és hasonlóságára teremtett, akik Mi vagyunk.

Álljunk hát fel, és emeljük fel fejünket, mert lejárt a térdelés ideje.

Üljünk Annak trónusa mellé, Aki az életét adta azért, hogy Maga mellett lásson minket. Üljünk a jobbjára, és fogadjuk el és viseljük büszke alázattal a fény koronáját, amit nekünk ad, nézzünk az előttünk lévő végtelenbe, és mondjuk ki büszkén, szívünk legmélyebb örömével:

„A szolgálat útját járom és a saját sorsom ura vagyok. Vezetve vagyok, hogy előkészítsem az utat gyermekeim és gyermekeim gyermekei számára. A Teremtő sugara vagyok, mert Ő bennem van.

Nem ingok meg az idő viharában, mert erősen állok a helyemen.

Fénye bennem, és megvan az erőm, hogy meggyógyítsam magam és mindent körülöttem.

A szívem az igazságért és a jóért dobog.

Elfordítom szemem a világtól, és mindennap visszatérek a Szívbe, mert itt, Vele, szabad vagyok."

Nincs kétezer éve, amikor a Jordán partján Rá szállt az a Lélek, amelyet feltámadása után negyven nappal elküldött. Az Ő Lelke, az Igazság Lelke volt az, a Vigasztaló. Lelke most is velünk van, itt van, hogy tudással és bölcsességgel kenjen fel minket.

Visszaadja a Kisértő által elvett épségünket, a bizalom, a bátorság és a szeretet erejét.

Keljünk fel, és tárjuk ki a szárnyainkat, úgy, hogy megmaradunk e világ valóságában, szolgálva és vezetve, megvédve és felemelve a gyengébbeket. Ez a mi utunk. Ez a magyarok útja.

Fogadjuk el e napon Áldását, a Lelkét, melyet Szeretetén és halhatatlan Szívén keresztül ad nekünk.

Ha elfogadjuk, akkor mi leszünk azok, akikre vártunk, a Föld megújítói, a Mennyország Nagykövetei a Földön. Különösen mi, akik az aranykor népe vagyunk, mi, a keresztutat megjárt és keresztre feszített magyarok. Mert a feltámadás kapujában állunk.

Akik éjszaka az eget nézik, azt gondolván, hogy egyedül vagyunk, azoknak azt üzenem, hogy nem. Nem vagyunk egyedül.

Az Ég minden seregével mindig is vigyázott ránk és szeretettel figyelt. Minden egyes hibánk olyan volt számukra, mint egy tőr a szívükben, de igaz szeretetük legmélyebb érzésével, minden alkalommal, amikor megbotlottunk, lehajoltak hozzánk és felemeltek. És mi botladozva és elesve növekedtünk.

Hosszú utat tettünk meg, és utunk a Végtelenbe vezet, a Szeretet és a Fény végtelenjébe.

Fogadjuk el ezen az áldott napon a Lélek kenetét, és hagyjuk, hogy fénye szabaddá tegyen. Mert Ő ezért adta az életét. Azért, hogy Szíve doboghasson bennünk, azért, hogy e napon Fénnyel koronázzon.

És most csukd be a szemed,

tedd kezedet a szívedre

… és hallgasd Szívének dobbanását.

Az Ég áldásával. Hosszú Zoltán