top of page

Reggeli szemezgetésünk idegennyelvű, külföldi sajtóból (2022.06.25.)





A Kalasnyikov gépkarabély használatára, utcai, épületek közötti harcokra készítik fel a nőket a dél-ukrajnai Zaporizzsjában. A város készül az orosz támadásra, az oktatók a fegyverhasználat mellett azt is megtanítják a nőknek, hogyan kell épületek, romok között harcolni.


A Nyugatnak nem szabad alábecsülnie Oroszország katonai erejét – figyelmeztetett Észtország miniszterelnöke. Kaja Kallas szerdán az Associated Pressnek nyilatkozva azt mondta, Moszkva hosszú távon háborúzik. Hallottam olyan véleményeket, hogy a veszély már elmúlt, mert kimerítették magukat. Nem, nem…– mondta az orosz hadseregről. „Még mindig rengeteg csapatuk van, akiket mozgósítani tudnak – nem számolják a veszteségeket. Tehát nem hiszem, hogy a jövőben alá kellene becsülnünk őket, hogy ez továbbra is így maradjon” – tette hozzá. Amellett, hogy dicsérte az Oroszország elleni európai egységet, Kallas kijelentette, hogy meg kell büntetni a háborús bűnök elkövetőit.


Boris Johnson brit miniszterelnök szerint katasztrófa lenne, ha Ukrajnát egy „rossz békeegyezmény” elfogadására kényszerítenék, miközben megnyerhetik a háborút – figyelmeztette a NATO-szövetségeseket az Európában zajló eseményekre. “Nem most van itt az ideje, hogy megállapodjunk, és arra bátorítsuk az ukránokat, hogy egy rossz békét fogadjanak el, egy olyan békét, amelyben arra kérik őket, hogy a tűzszünetért cserébe adják fel területük egy részét” – idézte Johnsont az Independent. “Tudom, hogy az ukránok nyerni fognak. Ez az ő országuk. Foggal-körömmel harcolnak érte” – tette hozzá a politikus.


Tegnap éjjel támadást hajtottak végre az orosz fegyveres erők állásai ellen az új M142 HIMARS rakéta-sorozatvetőkkel az ukránok – állítják ukránpárti OSINT források. Az akcióról videó is készült. Az ukrajnai háború dokumentációjával foglalkozó források az alábbi videót keringetik. A felvételen állítólag az látható, hogy két amerikai M142 HIMARS rakéta-sorozatvető orosz állásokat támad. Ha ez igaz, a HIMARS-rendszerek elképesztő gyorsasággal értek a frontvonalra. Joe Biden amerikai elnök alig három hete jelentette be, hogy Ukrajna ilyen rakétarendszereket kap az Egyesült Államoktól – három hét alatt tehát kiképezték az ukrán fegyveres erőket a szofisztikált fegyverrendszer kezelésére, az ukrán igényekre igazították a rakétarendszereket, leszállították őket Ukrajnába és már a frontvonalra is jutottak. Ha mindez valóban így történt, a HIMARS-transzfer szinte hihetetlenül hatékony amerikai logisztikai képességekről árulkodik.


Február 24. óta több mint 12 millió ukrán állampolgárt volt kénytelen elhagyni otthonát Ukrajnában az orosz invázió következtében – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Elmondta, az Oroszország által megszállt területeken az agresszorok civileket lőttek le, menekülteket gyilkoltak meg az utakon, embereket kínoztak, nőket erőszakoltak meg, köztük több gyermeket is. Emellett – mint mondta – több ezer embert deportáltak Oroszországba. Csak keveseknek sikerül egy harmadik országon keresztül visszatérniük hazájukba” – mondta az államfő.


Izraeli mintára változhat a behívás az ukrán hadseregben – jelentette ki június 23-án Volodimir Zelenszkij ukrán elnök izraeli diákoknak és tanároknak tartott előadásában, amelyről a korrespondent.net számol be. „Úgy gondolom, hogy sok területen várnak ránk az önök gyönyörű országához nagyon hasonló dolgok. Tudatában leszünk annak, hogy szomszédunk az Oroszországi Föderáció. Tudatában leszünk annak, hogy Oroszország még azután is, hogy befejezzük a háborút és győzünk, 10–20 évvel később ismét támadásba lendülhet. Nem mondom, hogy feltétlenül így lesz. De többé nem bízunk orosz szomszédunkban” – hangsúlyozta Zelenszkij, akit az Elnöki Hivatal sajtószolgálata idéz. Megjegyezte, hogy a hadsereg és a védelem régi rendszeréhez nem lesz visszatérés: „Változik a megközelítés a diákoknál stb.” Zelenszkij szerint most az „izraeli” modellt fontolgatják, amikor a leendő hallgatókat először besorozzák a hadseregbe vagy alternatív szolgálatra, és csak ezután szerezhetnek diplomát. Az elsőéves hallgatók átlagéletkora jelenleg körülbelül 23 év.


Lengyelország 450 millió euró kölcsönt vesz fel az Európa Tanács Fejlesztési Bankjától (CEB) az Oroszország indította háború miatt Ukrajnából elmenekültek megsegítésére – közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács pénteken. Az Európa Tanács varsói keltezésű közleményében arról tájékoztatott, hogy a CEB által jóváhagyott, minden idők legnagyobb hitele támogatni fogja a lengyel kormányt abban, hogy kezelni tudja az ukrajnai háború elől menekülők tömeges beáramlását, elhelyezését és hosszútávú megsegítését. Lengyelország eddig több mint 4 millió ukrajnai menekültet fogadott be, főként nőket, gyermekeket és időseket – írták. Közölték továbbá, hogy a hitel nagysága jól mutatja az Európa Tanács Fejlesztési Bankjának elkötelezettségét amellett, hogy hatékonyan támogassa Lengyelországot a példátlan gazdasági és társadalmi kihívás leküzdésében. A hitelt úgy alakították ki, hogy kielégítse a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek és az őket befogadó közösségek változó szükségleteit, bevonva mind a kormányzati intézményeket, mind pedig a civil társadalmat – írták. A CEB-hitelből finanszírozott ideiglenes támogatást több mechanizmuson keresztül fogják nyújtani, amelyet kormányzati szervek, önkormányzatok és a civil társadalmi szervezetek koordinálnak majd. A támogatás az egyszeri megélhetési juttatásokra, a lakhatási, a havi rezsikiadások költségeinek fedezésére, valamint az egészségügyi ellátásra és a gyermekekkel járó kiadásokra, köztük az oktatás biztosítására összpontosít – tették hozzá.


Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa azt javasolja, hogy törvényben tiltsák meg a 18 és 60 év közötti katonaköteles férfiak külföldre történő kiutazását a hadiállapot ideje alatt. Kivételt képeznének az ukrán kormány által felmentett személyek és a halasztásra jogosultak. A törvényjavaslat meghatározná azon személyek kategóriáit is, akik katonai szolgálatot teljesíthetnek a tartózkodási vagy nyilvántartási helyükön. A képviselők által összeállított törvényjavaslat szövege felkerült a parlament hivatalos honlapjára. A javaslat szerzői azzal indokolják a törvénytervezetet, hogy jelenleg Ukrajnában a hadiállapot idején az ukrán állampolgárságú hadköteles férfiak kiutazásának rendjét csak az ukrán elnök rendelete szabályozza, azonban törvény erről nem rendelkezik. A szerzők új cikkellyel egészítenék ki Ukrajna alkotmányát: „Az állampolgárok Ukrajnából való kilépésének és Ukrajnába való belépésének eljárásáról”. Szerintük fontos törvényileg szabályozni, hogy a katonaköteles férfiaknak tilos elhagyni az országot a mobilizáció idején.


Nagy-Britannia segíteni kíván Ukrajna partjainak aknamentesítésében a fekete-tengeri biztonságos gabonaexport érdekében. Ezt Boris Johnson brit miniszterelnök jelentette be a Reutersnek adott interjújában - írja a Karpat.in.ua. Elmondása szerint a „gabonafolyosó” feloldásának kérdése nemzetközi szinten is rendezés alatt áll. „Sok munkánk van. Dolgozunk a törökökkel és más európai barátokkal és szövetségesekkel, hogy meglássuk, mit tehetünk” – mondta el. London azt fontolgatja, hogy szuverén garanciákat nyújt az ukrán gabonát exportáló hajók biztosítására. Az aknamentesítési segítséggel kapcsolatos kérdésekre is pozitívan válaszolt.


Bármi is lesz az ukrajnai háború kimenetele, a nyugati országoknak fel kell készülniük egy „évtizedes csatára” Oroszországgal – mondta a Guardiannek egy meg nem nevezett, magas rendfokozatú brit katonai vezető. “Ha Ukrajna nyer, Oroszország nem fog belenyugodni. Ha Oroszország nyer, mennek tovább” – fogalmazott a katonatiszt egy privát beszélgetés során, Londonban. A Guardian hozzáteszi: a brit politikai döntéshozók tartanak attól, hogy amennyiben az ukrajnai háború elhúzódik, a nyugati országok egyszerűen megunják az egészet és nem fogják elég kitartóan, akár több éven át támogatni a szükséges védekezésben Ukrajnát, pedig ez szükséges lenne Oroszország legyőzéséhez. Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek nem mellesleg hasonló félelmei vannak, aki Cannes-ban beszélt nemrég marketingvezetőkkel arról, hogyan lehetne fenntartani az ukrajnai háború iránti érdeklődést. „Nem szabad hagyni, hogy a világ valami másra irányítsa a figyelmét” – mondta Zelenszkij.


Nincs szükség további szankciókra Oroszországgal szemben, mivel ezek már jobban ártanak az Európai Uniónak, mint Moszkvának, helyette az uniónak inkább egy tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését kellene támogatnia – véli Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai tanácsadója, aki a Reutersnek adott interjút. “Végeredményében Európa lesz a háború vesztes oldalán a gazdasági problémák miatt. Mi a szankciós folyamat leállítását javasoljuk” – idézi Orbán Balázst az Euractiv. Hozzátette: a szankciók nyilván fájnak Oroszországnak is, de túlélik a dolgot, sőt, ugyanúgy folytatják a háborút Ukrajnában. Orbán Balázs úgy látja, hogy ha folytatódik Oroszország szankcionálása, azzal egész Európa „rosszul járhat.” “Valamilyen megoldáson kellene gondolkodnunk. Tárgyalások, tűzszünet, béke. Diplomácia. Ez a mi megoldásunk” – mondta Orbán Balázs a hírügynökségnek.


(vukics)




404 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page