„Rímek szirmait kóstolgatni”
Szomorú aktualitással vettem ismét kezembe a Dinnyés József, a daltulajdonos című kötetet, Kaiser László dokumentumokkal ékesített életútinterjú-könyvét
(...)
Ráismerek a tényre, amit már előtte is tudni véltem: Dinnyés József folyamatosan hadakozott. A rendszerrel s a művészet létértelméért: hogy a magyar költészet nem maradhat meg az öncélúság börtönében, hanem nyilvánossá kell tenni értékeit; minél több helyre el kell vinni a verset és a dalt, az iskolákba is. A rendszerváltozás után elkészült egy ilyen iskolai anyag, amely akkor még nem kapott nyilvánosságot – mint Dinnyés fogalmazott:
„Némileg szomorú vagyok, hogy remek ötletek hullottak sárba ugyanazon okok miatt, mint a hatvanas–hetvenes években: szűklátókörűség, kishitűség, politikai bizalmatlanság…”
(...)
Ars poeticai szintézisében (1994-ből, Hol vagyok? Otthon? címmel) a janicsárellenességet, a gettófelszámolást, a közösségteremtést, a nemzeti kultúra és hagyomány átélését, a Szeretet parancsolatának hallgatólagos és önkéntes törvényesítését jelölte ki célként Dinnyés József, s Az alapállás címszó alatt a következő, a művészetté átlényegülő emberi vágyak állnak:
„Úgy élni, hogy verset olvasni, dallamát keresni, visszhangzó ritmusán merengeni. A szó és az írott kép összefüggéseit, láttató ízeit kóstolgatni. […] Földrajzát a szavak kapcsolatának, a létnek völgyeit, hegyeit, mezőit, folyóit, tengereit, és biztos ponttal megjelölni azt az anyanyelv térképén. Keresni a megtalálhatatlan igét, amely elfoszlott, mint felhő az égen, nem tudni, hullott-e könny a mennyből. […] Igékre és főnevekre csupaszítani a verset, s visszaöltöztetni ritmusa virágaiba. Sorvégeit az asztal lapjára ejteni. Rímek szirmait kóstolgatni. A világ virágzásának elmúlásán versekbe rejtőzni.”
(...)
