top of page

Szavazz rá: Dr. Tamasi József, a COVID-fasizmus elleni harc bajnoka (MVSZ-felhívás)





Magyarországon zajlik a Szent-Györgyi Albert orvosi díj ez évi kitüntetettjeiről az on-line szavazás. A 263 jelölt között, az élmezőnyben találjuk barátunk, dr. Tamasi József nevét is, aki a



honlap elindítója és a Magyarok Világszövetségének tagja.

Dr. Tamasi József nagyon sokat tett a COVID-fasizmusként hírhedté vált, globalista összeesküvés leleplezéséért: megszervezett három nemzetközi tudományos konferenciát, amelyek közül a legjelentősebb 2021-ben a Magyarok IX. Világkongresszusának nemzetstratégiai konferenciája keretében zajlott. Kiadta Sucharit Bhakdi professzor könyvét magyarul, számos tüntetést szervezett és rendszeresen hallatta hangját az embereknek a vakcinákkal való megengedhetetlen kényszerítése ellen. Ennek eredményeként jelenleg négy etikai eljárás és bírósági per van folyamatban ellene, ezek közül egy büntető eljárás a COVID időszak alatt tett nyilatkozatai és bátor kiállása miatt.

Túl ezen, számos alkalommal bizonyította, hogy jó szakember, kiváló orvos, akiben megbíznak betegei, ami önmagában felér fél gyógyulással.

Kell-e ennél több érv amellett, hogy a Szent-Györgyi Albert orvosi díj most zajló szavazásán részt vegyünk, és dr. Tamasi Józsefre szavazzunk?

Aligha!

Szavazni ekképp kell:


Kattintás ide: http://szentgyorgyialbertorvosidij.hu/ majd kattintás ide: "Szavazás"

Az alábbi képeken láthatók a szavazat leadásának és ellenőrzésének további lépései.

1. lépés: Katt a SZAVAZÁS menüpontra


2. lépés:Dr. Tamasi József nevének beütése a keresőbe


3. lépés:Dr. Tamasi József nevének kiválasztása a jelöltek listájáról


4. lépés:A szavazó e-mail címének megadása


5. lépés:az adatvédelmi nyilatkozat megtétele


6. lépés:"Nem vagyok robot" nyilatkozat kipipálása, majd szavazás


Köszönjük, ha szavazott!

A Szent Korona erejével: Harc a COVID-fasizmus ellen!

MVSZ Sajtószolgálat

11181/230301









715 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page