SZEMBEN A SÁTÁNNAL (Tallián Hedvig jegyzete)
- szilajcsiko
- febr. 23.
- 4 perc olvasás
Forrás:
Miért rúgja le értelmes, kifinomult, érzékeny emberek agya a láncot és ereszkedik tompa köd homloklebenyükre, miért foszlik hirtelenjében semmivé felfogási képességük, amikor pénzzel, bankkal, hitellel kapcsolatos kérdések jönnek velük szembe? Azaz, miért tiltakozik minden porcikájuk és ZÁRNAK LE? A WERNER-INTERJÚM nem rövid formálódási folyamata során például ez a kérdés is megfogalmazódott bennem, számos egyéb gondolat és múltból elővillanó ráeszmélés közepette. Miközben persze az én laikus agyam is totális csődöt mondott számtalanszor. De csak azért is mentem és megyek előre a machete-vel e dzsungelben!
Eközben persze természetesen maradtam BOGÁR tanár úr lelkes híve, és e közgazdaságtani tapogatózásaim közben ráleltem még Prof. Michael HUDSONra is, aki újabb adalékokkal és megerősítésekkel járult hozzá tudásmorzsáimhoz. E névsor fontos tagja Catherine AUSTIN FITTS, volt amerikai kormánytag, aki a covid nevű, a pénzügyi összeomlás megakadályozását elfedni hivatott hadművelet elején vált azonnal hősömmé.
Werner-rel, mindhárman Bogár tanár urat igazolják. Saját pályájuk, megtapasztalásaik és felismeréseik pedig tökéletes bizonyítékot szolgáltatnak, nem is beszélve az ebben rejlő nem csekély kockázatvállalásról. Emlékszem, amikor Bogár tanár úr hosszú évekkel ezelőtt említette, hogy egyszer a másképp „gondolkodók” – a nyilvános szerepvállalásain felháborodva – meglökdösték az uszoda öltözőjében. És! A kockázatvállalás által érzékelhető talán leginkább, hogy
az egész PÉNZ téma csak látszólag anyagi ügy, mert valójában alapvetően, mélyen és gyökeresen spirituális természetű a dolog.
Álljon itt előbb egy történet, ami már nagyon kikívánkozik belőlem. Hetedik osztályos általános iskolás lehettem, imádtam a történelmet, és Pribelszky György tanár úr, a már nyugdíjas iskolaigazgató ennek megfelelően szigorúan is bánt velem. „Hedvig, tőled nem ezt vártam!” – mordult rám olykor, hogy el ne bízzam magam. Egyszercsak, mintegy mellékesen azt mondta, míg sétált a padok közt, hogy amit most elárul, azt jegyezzük meg jól, mert aki emlékezni fog erre nyolcadikban, azt két ötössel jutalmazza. Képzelhetitek, hogy füleltem! Nagyon nem voltam stréber, de amit mondott, azt látható főhelyre még otthon is felvéstem magamnak. Be is égett az agyamba. Tehát, elárulta Pribeszky tanár úr, hogy: a hatalmas Német-Római Birodalom háromszáz kis fejedelemségből, grófságból, hercegségből állt. Pont. Ennyi. Semmi egyéb.
Nyolcadikban epedve vártam, hogy bezsákolhassam a kééét ötöst a háromszázakért. Ám, Pribelszky tanár úrnak csak nem akarózott feltenni a kérdést. Ez örökre elúszott. Ez év őszén hosszan birkóztam Hudson közgazdász prof. háromezer évet átfogó feltárásával, amikor az anyag egy pontján szóba hozza a Német-Római Birodalom császárát megválasztó szuverén államocskák hercegeit, grófjait, báróit. És! Az invesztitúra harcot. Bocs, nem tartok történelem órát, de bizonyára a jobb törisek emlékeznek még erre a fordulatra. Invesztitúra, azaz a püspökök beiktatásáért folytatott küzdelem. Hogy a pápa vagy a helyi szuverén joga-e beiktatni a püspököt? Kit érdekel, ugye! Há’ nem tojom le, de nagyon, mondanák páran nyolcadikban! Viszont nagyon nem mindegy, hogy ki iktatta be a püspököt! Miért? Mert az rendelkezett a kassza kulcsa felett. Kapaszkodjatok!
A kassza kulcsa felett rendelkező ugyanis a helyi pénz sorsát, hasznosulását határozta meg. Azaz ha a pápa nevezte ki a püspököt, azaz az ő spanja került pozícióba a kis államocskában, akkor az 'lenyúlta', azaz átirányította a helyi népek pénzét Róma – azaz a kor globalistái – számára, kifosztva ezzel az egymás jól létéért felelősséget viselő helyi közösség tagjait.
Ha a szuverén – azaz a Német-Római Birodalom adott hercegségének feje – nevezte ki a helyi püspököt, akkor az ő embere volt a felelős a pénzért, így az helyben maradt a közösség jólétét, gyarapodását szolgálva. Ekkor érkezett meg teljes fényében Pribelszky tanár úr tizenhárom éves koromban belém ültetett üzenete, és Hudson, valamint WERNER tanításainak szálaival összeállt a kép. Németország történelmi hagyományaiból és pénzkezelési gyakorlatából mondhatni genetikai bevésődöttséggel éli, és spirituális mélységig tudja, hogy
a pénzt és annak eszközrendszerét jól kell használni ahhoz, hogy az az embereket, azok kis közösségeit, azaz valójában a többséget és mindannyiunk gyarapodását szolgálja.
Értéket teremtve.
Ennek az egyik kulcseleme a helyben tartás. A másik, a spirituális elem a lélekből fakad, azaz, hogy a helyi közösség tagjai egymást érzik, értik és becsülik. Felelősséget vállalnak egymásért.
Nyilvánvaló, hogy a sátán számára ez elviselhetetlen, és a XX. században egy rém aljas csavart kényszerített a németek e valóban magasrendű működésmódja miatt rájuk – kihasználta a hübriszt.
A fenti kérdésemre pedig, hogy értelmes, jószándékú emberek agya miért iszonyodik és tiltakozik a pénzzel kapcsolatos témák megértésétől? Nos, azért, mert – Bogár tanár úr szavaival élve – 'háromezer éve' újabbnál újabb képmutató egyházi trükköket, búcsúcédulákat, -izmusokat, -kráciákat használnak a megtévesztésünkre: a spekuláció nemcsak pénzbeli, de társadalmasított formáit, melyek persze mind ellentétesek az isteni teremtés rendjével és szeretetre éhes emberi természetünkkel, így ha a pénz szóba kerül, önkéntelenül lekapcsol a szoftver teremtésvédelemből.
Richard WERNER pedig mindössze 30 évesen szembesítette – nem kis kockázatot vállalva – a sátán kiemelt szolgáját e tényekkel, ennek a találkozásnak a részleteit is olvashatják a Professzorral készített interjúmban – és ezt nem egyszerűen a hazájáért, Németország becsületéért tette. Ez annál sokkal több...!
Tallián Hedvig
A Werner-interjú három részben:
Kapcsolódó cikkeink:
