Tisztelt szilajcsikós Hozzászólók, továbbra is cenzúrázni fogok! – Varga Domokos György főszerk.

Eljött az ideje, hogy egy fontos alapvetést tisztázzunk.

A hozzászólás („comment”) itteni intézményét nem én szorgalmaztam – mint e világhálós újság alapítója és főszerkesztője –, hanem az évente általam, leginkább saját zsebből, olykor munkatársi segítséggel megvásárolt szerkesztési felület tulajdonosai tették önhatalmúlag lehetővé az idelátogatók számára. Még nem jártam utána, de biztos vagyok benne, hogy van technikai lehetőség a „hozzászólás” funkció teljes kikapcsolására. Ám úgy voltam vele, hogy olvasóink egy része bizonyosan szívesen élne a szabad megszólalás manapság viszonylag ritka lehetőségével, és nyilván lesznek olyan észrevételek is, amelyek szerkesztőt, olvasótársakat egyaránt gazdagítanak. Igen kevés szerkesztőtársaim egyike ugyan óva intett attól, hogy kitegyük magunkat a fékezhetetlen fröcsögők nyughatatlanságának, de úgy voltam vele, hogy a többség érdekében állok elibük. Ha nagyon muszáj – ha nagyon elvetik a sulykot – majd legfeljebb utólag törlök rajtuk egyet, s előbb-utóbb csak jobb belátásra térnek.

Nos, jobbára így is cselekszem, ez is történik.

Ami miatt azonban most mégis vérmesebb hozzászólóink megszólítására kényszerülök, annak legfőbb oka az, hogy lelkem mélyén érzem: olyan, jobb sorsra érdemes embertársaimmal bánok el rendre ily módon, akik hasonlóképpen az „igazság” megszállottjai, mint jómagam, s mint általában a Szilaj Csikó olvasótábora. Hasonlóképpen – de megközelítőleg sem ugyanúgy.

Errefelé az igazság sohasem fekete-fehér. Az igazságnak nincs eleve pártszínezete. Az igazság nincs sem hatalomhoz, sem tekintélyhez kötve. Bízunk az Isten adta emberi értelemben: ha megszabadulunk önös énünktől, ha felülemelkedünk félszeinken, megalkuvásainkon, megpillanthatjuk az Igazságot. A nagybetűset – és nem a valójában csupán magunkét, a rögeszméset, a mindenki mással szemben éppen olyan kíméletlent, mint a legkülönfélébb hatalmak célirányos hazugságai.

Például a Szilaj Csikó nem bírja nem meglátni, hogy az Orbán-kormány nagyon sok hazafias ígéretének csak felemás módon tud eleget tenni. Nem bírja nem meglátni, hogy Orbán Viktor és kormánya egészen más érzékenységet mutat az ukrajnai, mint a gázai áldozatok iránt. Az ellentmondások okait a reálpolitika kényszereiben, a megkerülhetetlen hátsó, tikos, hatalmi hálózatokban, összefüggésekben véljük felfedezni. De mert nem tekintjük üdvösnek ezt a helyzetet, ezért a magunk módján sűrűn csóváljuk a fejünket, azaz bőséges hírekkel szolgálunk például az embertelen gázai népirtás fájdalmas fejleményeiről.

A fekete-fehér fröcsögők azonban egyből arra a következtetésre jutnak, hogy „Orbán és bandája” nyilván csak merő képmutatásból csinál úgy, mintha Magyarország és a magyarság igazi védelmezője lenne. És mintha a Brüsszel képviselte globalizmusnak, a nemzeti függetlenség felszámolásának valódi ellensége lenne. Ezért aztán amikor Orbán Viktor történetesen olyan szabadságharcos beszédet tart Franciaországban, a patrióták szövetségének nagygyűlésén, amilyet, leküzdhetetlen vágyat éreznek arra, hogy a magyar kormányfőt akár itt a Szilaj Csikón agyonmocskolják. Ha pedig e mocskolódásukat minden megjegyzés nélkül eltüntetem, egy újabb hozzászólásban elégetetten döngetik a mellüket, hogy lám, akkora igazságbajnokok ők, hogy még a Szilaj Csikó is kicenzúrázza őket.

Nos, voltaképpen most érkeztem el mondandóm lényegéhez.

Óriási tévedés azt gondolni, hogy a szólásszabadság, a tájékozódási és vélemény-nyilvánítási szabadság önmagáért való. Dehogy! Ezek a szabadságjogok arra kellenek, hogy minden érdemi hír és értelmes gondolat közkinccsé válhasson, hiszen ettől várható, hogy az emberiség összességében tájékozottabbá válik, összességében jobb válaszokat tud adni az örökké változó körülményekre. A fekete-fehér fröcsögések, a féktelen indulatok, az elképesztően önhitt megnyilvánulások azonban semmivel nem járulnak hozzá a világ árnyaltabb értelmezéséhez; sőt, még el is riasztják a Szilaj Csikó olvasótáborából azokat, akik a jobb tájékozódás és némi megvilágosodás reményében látogatnak el ide.

Ezért aztán kénytelen vagyok ünnepélyesen kijelenteni: a továbbiakban sem a szabad fröcsögéseknek, hanem az értelmes közléseknek leszek híve. Azt, persze, hogy mi számít értelmes álláspontnak, nem olyan egyszerű megítélni, ezért e tekintetben továbbra is nagy rugalmasságot igyekszem tanúsítani. Nem idegenkedem tehát az ún. szélsőséges, radikális stb. véleményektől, viszont tőlem telhetően irtani fogom azokat a személyeskedő, fröcsögő megnyilvánulásokat, amelyeknél a mondandónál sokkal fontosabbnak mutatkozik a hozzászóló sötét indulatainak, személyes vágyainak kiélése, kielégítése.

Hát ennyi az én szólásszabadságos alapvetésem.