top of page

Többszöröse lehet az ukránok vesztesége az oroszokéhoz képest (Vukics Ferenc jegyzete)





Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, aki arról ismert, hogy kitartóan támogatja Ukrajnát, az ünnepek előtt egy norvégiai tévéinterjúban arról beszélt, hogy a télen az ukrajnai harcok kicsúszhatnak az irányítás alól, és a NATO és Oroszország közötti nagy háborúvá fajulhatnak. "Ha a dolgok rosszul mennek – figyelmeztetett ünnepélyesen – szörnyen rosszul is elsülhetnek". Ez amellett, hogy egyfajta beismerése is volt annak, hogy a NATO szoros felügyeletet gyakorol a konfliktus felett, jelezte, hogy az Egyesült Államok és a NATO politikai, illetőleg a katonai vezetőinek véleménye között jelentős különbség van.


A civil vezetők továbbra is elkötelezettnek tűnnek egy hosszú, nyílt végkifejletű háború folytatása mellett, míg a katonai vezetők, mint például az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, Mark Milley tábornok felszólították Ukrajnát, hogy "ragadja meg a pillanatot" a béketárgyalásokra.


Először Michael Mullen nyugalmazott tengernagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának korábbi elnöke szólalt meg. Az ABC Newsnak azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak "mindent meg kell tennie, amit csak tud, hogy megpróbáljon az asztalhoz ülni, hogy megoldja ezt a válságot".


Az Asia Times arról számolt be, hogy más NATO katonai vezetők osztják Milley véleményét, miszerint sem Oroszország, sem Ukrajna nem érhet el teljes katonai győzelmet, míg a francia és német katonai értékelések arra a következtetésre jutottak, hogy az utóbbi idők katonai sikerei révén megerősödött ukrán tárgyalási pozíció, rövid életű lesz, ha nem veszi figyelembe Milley tanácsát.


Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót állítólag azt mondta Zelenszkijnek, hogy könnyebb lenne fenntartani a nyugati támogatást, ha "úgy látnák, hogy hajlandó" diplomáciába bocsátkozni.


A The Wall Street Journal nemrégiben német tisztviselőket idézett, akik szerint "irreális elvárás, hogy az orosz csapatokat teljes mértékben kiűzzék az összes megszállt területről". Nem véletlen a német hitetlenkedés. A német vezetés teljesen tisztában lehet a ukrán hadszíntér valóságával és a Kriegsmūdigkeit (háborús fáradtság) is Németországban a legerősebb. A lakosság 78%-a szeretné, hogy béketárgyalásokra kerüljön sor, és sokan gondolják úgy, hogy Németország már eleget tett Ukrajna támogatásáért. A német katonai hírszerzés szerint az orosz hadsereg állapotával kapcsolatban a médiában közzétett félretájékoztatás és ostobaságok mennyisége "egy tehénbőrön sem férne el" (geht auf keine Kuhhaut). (A tehénbőrből készült pergamenre az ördög feljegyzi az emberek bűneit, amelyek a pokolban vagy a tisztítótűzben töltött időre jogosítanak fel).


Az ún. "teljes szemetet" főként a washingtoni székhelyű Institute for the Study of War (ISW) terjesztette, amelyet a magyar baloldali sajtó is rendszeresen használ forrásként. Az ISW-t Kimberly Kagan, az American Enterprise Institute Critical Threats Project vezetőjének, Frederick Kagannak a felesége alapította és vezeti. Munkatársai nem katonai szakértők. A hölgy Robert Kagan neokon guru testvére, aki az USA politikai ügyekért felelős államtitkár-helyettesének, Victoria "Tori" Nulandnak, a 2014-es Majdan narancsos felkelés spiritus rectorának ("vezérszellemének") férje. Annak idején közösen dolgoztak azon, hogy Viktor Janukovics megválasztott ukrán elnököt megbuktassák. Ez azt is jelenti, hogy az ISW az „ukrán projekt” része. A szervezetnek inkább az információs hadviselésben van szerepe, nem pedig a hadtudományos munkák elkészítésében. Amit az ISW esetleg kihagyott hazugság és propaganda formájában, azt a brit Igazságügyi Minisztérium – pardon, Védelmi Minisztérium (UK MoD) – pótolta, és a nyugati sajtó visszhangkamrája pedig megfelelően felerősítette.

Ukrajna folyamatosan azt hangoztatja, hogy közel a győzelem, miközben a valóságban kritikus veszteségeket szenvednek. Oroszország viszont jó gazdasági helyzetben van, és képes saját maga finanszírozni a fronton lévő csapatait. Kijev kiadásait, beleértve a belső kiadásokat is, szinte teljes egészében a Nyugat finanszírozza.

G. Fehér Péter pontosan fogalmazott:


“Ha Ukrajna csak egy hétig nem kap lőszert a Nyugattól, a konfliktus véget érhet. És ez a pillanat előbb-utóbb el fog jönni, de nem a nyugati pénz hiánya miatt, hanem azért, mert már túl késő a NATO lőszergyártási kapacitását a többszörösére növelni. Ukrajna már elvesztette ezt a háborút, csak elfelejtettek szólni nekik.”


Az amerikai katonai hírszerzés becslései nagyjából azonos számú, körülbelül 100 000 fős ukrán és orosz áldozatot feltételez a háború kezdete óta. Ez nem sok jót ígér annak az országnak, amelynek lakossága jelenleg Oroszország lakosságának csupán egyötöde.


James G. Rickards a CIA volt stratégiai tanácsadója a Daily Reckoning nevű online portálon írt véleménycikkében arról ír, hogy „semmit sem szabad abból elhinnünk, amit az amerikai kormány és a média szüntelen propagandája Ukrajnáról állít.” Rickards szerint Ukrajna nem csak hogy nem nyeri meg a háborút, hanem „csúnyán veszít”.


„Az oroszok szívesen átengednek területeket, hogy később, kedvezőbb körülmények között újra harcolhassanak. Egyszerűen visszaveszik, ha a feltételek nekik kedveznek. Nem elsősorban a terület érdekli őket. Az elsődleges orosz cél az ukrán fegyveres erők ledarálása és megsemmisítése.”


A CIA volt stratégiai tanácsadója ezt nagyon jól látja. Korábban már említettem, hogy a védelem nemcsak kikényszerített, de vállalt harctevékenységi fajta is. A fő célja a terep természetes és mesterséges akadályait kihasználva, az erőfölényben lévő ellenség előrevonásának akadályozása, támadásának megtörése, jelentős veszteségek okozása, a terep fontos körleteinek (terepszakaszainak, objektumainak) megtartása, az erők és eszközök harcképességének megőrzése. A védelmi harc során arra törekszünk, hogy az ellenség erőfölényét eltüntessük és magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést. Ezzel biztosítjuk a támadásba való átmenetet és kedvező feltételek teremtünk az „eredeti helyzet” visszaállításához.

Az oroszok sikeresen valósítják meg a védelem további céljait is. Sikeresen lelassították az ukránok támadási ütemét, jelentős mennyiségű időt nyertek a mozgósításból érkező új erők felkészítésére (a múlt héten fejeződtek be a zászlóalj-összekovácsolások). A Bahmut-térségében kifejtett nyomásnak köszönhetően az ukránok jelentős erőket vontak el más frontszakaszokról, ami növelte az orosz erők cselekvési szabadságát. Míg korábban az ukrán erők tagolt elhelyezése miatt az oroszok nem tudták igazán hatékonnyá tenni a tüzérségi tűzcsapásaikat, jelenleg az ukránokat folyamatosan csapatösszevonásokra, erőkifejtésre, áthelyezésére kényszerítik, ezáltal lehetőséget teremtenek, hogy a saját tüzérségi pusztítási hatékonysága nőjön.

Ahogy már korábban is írtam: tökéletesítették a „húsdarálót”.

Rickards így folytatja:


„Az oroszok nehéztüzérségi tűzzel ledarálják a támadó erőket (a tüzérség sokkal több embert öl meg a háborúban, mint a lövedékek vagy a bombák). Az ukrán kormány állításai ellenére, a hírszerzési adatok szerint Oroszország jelenleg csak 8-10:1 arányú veszteséget szenved el. Más szóval, Oroszország minden egyes veszteségért, amit elszenved, 8-10 áldozatot okoz Ukrajnának. Ez az arány nem fenntartható Ukrajna számára. Eközben Oroszország 300 000 vagy annál is több friss katonával (körülbelül 30 hadosztállyal) erősítette meg állásait, a kipihentekkel töltötték fel. Ez a már a korábban Ukrajnába betört csapatok létszámán felül van. A bizonyítékok szerint legalább 1500 harckocsi, 5000 páncélozott harcjármű, 1000 rakéta-tüzérségi rendszer, több száz merevszárnyú repülőgép és helikopter, valamint több ezer taktikai ballisztikus rakéta, cirkálórakéta és drón támogatja őket.”


A hadszíntereken a halálos áldozatok és a sebesültek döntő többségét (70-80%) a tüzérségi és rakétatámadások okozzák. Mivel az oroszok a teljes frontszakaszon 6-10-szeres tüzérségi fölényben vannak és jelenleg is naponta minimum ötször több tüzérségi lövedéket lőnek ki, mint az ukránok, így nagy valószínűséggel, ha nem is tízszeres, de kb. ötször nagyobb veszteségeket okoznak az ukrán erőknek, mint amit ezek tudnak okozni az oroszoknak.


Az oroszok a mozgékony védelmet és korlátozott célú támadó műveletek „kombinált alkalmazására” támaszkodnak, mivel az állóvédelmet folytató csapatok mellett rendelkeznek elegendő nagy mozgékonyságú tartalékkal.

A mozgékony védelem az állóvédelemmel ellentétben elsősorban nem a körletek, terepszakaszok megtartására, hanem az ellenség szétdarabolása, megsemmisítésére összpontosít. A mélységben nagyerejű tartalékok várakoznak, hogy a megfelelő helyen és időben ellenlökéseket hajtsanak végre. A mozgékony védelem alkalmazásakor az erők kisebb része az előkészített védőkörletek, támpontok korlátozott ideig történő megtartásával, összehangolt tűzzel megteremti a főerők manővereihez, ellenlökéseihez szükséges kedvező feltételeket, amelyek a terület ideiglenes feladása árán a támadó fél megsemmisítését eredményezik.

Rickards szerint minden jel arra mutat, hogy Oroszország változtatott a korábbi stratégiáján.


„A főáramú vélekedéssel ellentétben, Putyin soha nem akarta elfoglalni Kijevet és megszállni Ukrajnát. Az inváziós erők túlságosan kicsik voltak ahhoz, hogy ezeket a célokat elérjék.”


„Oroszország azt hitte, hogy az erőfitogtatásával majd a tárgyalóasztalhoz ülteti Ukrajnát.”


„Oroszország ezúttal komolyan gondolja és felveszi a kesztyűt. Már súlyos, tartós támadásokat indított az ukrán infrastruktúra ellen, beleértve az elektromos hálózatot és az energetikai csomópontokat. Az orosz hadsereg is átcsoportosításokat hajt végre és masszív ellentámadásokra készül. Moszkva nem fogja elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint a tavaly februári, rosszul megtervezett támadások során. Oroszország ezúttal komolyan gondolja. Már nem érdekli, hogy Ukrajnát tárgyalóasztalhoz ültesse. Ehelyett arra összpontosít, hogy megsemmisítse Ukrajna katonai erőit, és Kijevre kényszerítse a rendezést.”


„Hamarosan nagyszabású téli offenzíva indul, valószínűleg akkor, amikor Dél-Ukrajnában teljesen befagy a talaj (a sáros talaj megakasztja az orosz erőket). Egy sikeres ellentámadás megszilárdítja az orosz ellenőrzést Donbász felett (ez az ukrán ipar és természeti erőforrások központja), Oroszország ellenőrzése alá vonja Zaporizzsját (Európa legnagyobb atomerőművét), és támadása valószínűleg magában foglalja Odessza, a legfontosabb ukrán fekete-tengeri kikötő elfoglalását is.”

„Az amerikai és brit fegyverszállítások nem sokat fognak jelenteni, mert túl kevés, túl későn érkezik, és az ukránok alig vannak kiképezve a használatukra.”


„Ami a fegyvereket illeti, sokkal kevesebb érkezik meg Ukrajna megsegítésére, mint ami a médiából látszik. Úgy tűnik, hogy Ukrajna több milliárd dollár értékű felszerelést kap, de valójában Ukrajna az amerikai készletekből származó selejtet kapja csak meg. Ami valójában történik, az az, hogy az USA régi vagy elavult rendszereket dob Ukrajnára (az eredeti BFV-t 1981-ben építették, több mint negyven évvel ezelőtt), majd az előirányzatokat arra használja fel, hogy új fegyvereket rendeljen magának.”


A fegyverátadások igazi nyertesei az amerikai védelmi vállalkozók lesznek, mint a Raytheon, a Lockheed Martin és a Northrop Grumman, akik pénzt kapnak arra, hogy új, fejlett rendszereket építsenek az USA számára.


„Az igazi vesztes az ukrán nép lesz, amely továbbra is feleslegesen fog meghalni, ha nem születik olyan tárgyalásos rendezés, amely elismeri a helyszínen zajló valóságot.”


Hogy még abszurdabbá tegye ezt az egészet, az Ukrajnába eljutó felszerelés nagy részét Oroszország gyorsan felrobbantja. Oroszországnak nagyon jó hírszerzési információi vannak arról, hogy hol vannak ezek a fegyverrendszerek, miután eljutnak Ukrajnába. A globális műholdas képalkotás, a lézeres irányítás, valamint a drónok és cirkálórakéták keveréke segítségével Putyin sikeresen megakadályozza, hogy ezek a fegyverek a harctérre kerüljenek, vagy ha mégis, akkor megsemmisíti őket. Az USA azonban már annyi pénzt költött Ukrajnára, és olyannyira elkötelezte magát a teljes orosz vereség mellett, hogy egy orosz győzelem újabb stratégiai vereséget jelentene az afganisztáni kudarcot még mindig fájlaló USA számára.


„Biden nem mutatta a meghátrálás jeleit, és nemrégiben azt mondta, hogy addig fog fegyvereket szállítani Ukrajnának, ameddig csak szükséges. Másrészt Putyin sem fog meghátrálni, és úgy tűnik, eltökélt szándéka, hogy biztosítja Ukrajna teljes tengerpartját, beleértve a kritikus Odessza kikötőjét is. A nagy veszélyt az jelentheti, ha az USA ostoba módon a végsőkig folytatja a háború kiterjesztését, hogy elhárítsa az ukrán vereséget.”


Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter jelen állás szerint nem látja szükségét a mostaninál nagyobb kiterjedésű tömeges mozgósításnak. Hozzátette: a helyzet bármikor változhat, de egyelőre úgy fest, hogy nekik – Oroszországgal ellentétben – nincs szükségük a jelenleginél több emberre a fronton. „Fegyverekre, haditechnikai eszközökre és felszerelésre viszont szükségünk van” – tette hozzá.


Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője az ABC News amerikai televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az ukrán fegyveres erők nagy ellentámadást indítanak márciusban és kemény csaták lesznek:


„Ez a területek felszabadítása és az Oroszországi Föderáció végleges legyőzésének feladata. Ez Ukrajna egész területén, a Krímtől Donbászig fog történni. Célunk, és ezt el is fogjuk érni, hogy visszatérjünk az 1991-es határokhoz, amelyek között Ukrajnát a nemzetközi jog minden alanya elismeri. Elvileg minden a tervek szerint halad. Valójában minden valóra vált, hiszen még mindig vannak bizonyos momentumok, amelyek nem múltak el az idővel. Minden úgy lesz, ahogy mondtuk. Még továbbra is lesznek nehéz idők, de Oroszország veresége már megoldott kérdés, és ők maguk is nagyon jól tudnak mindent.”


A CIA jelenlegi igazgatója, William J. Burns már 2008-ban felismerte Ukrajna esetleges összeomlását, amikor még az Egyesült Államok oroszországi nagyköveteként szolgált. Miután Ukrajna NATO-törekvéseit bejelentették az akkori bukaresti biztonsági konferencián, Burns írt egy titkos táviratot (amelyet később a Wikileaks közzétett), melynek címe, "Nyet Means Nyet: Russia's NATO Enlargement Redlines". A Washingtonba küldött levél szigorú figyelmeztetést tartalmazott az eljövendő bajokra:


„Ukrajna és Grúzia NATO-törekvései nemcsak Oroszországban érintik az idegeket, de komoly aggodalmakat keltenek a régió stabilitására gyakorolt következményekkel kapcsolatban is. Oroszország nem csupán bekerítést és Oroszország befolyásának aláásására irányuló törekvéseket érzékel a térségben, hanem kiszámíthatatlan és ellenőrizetlen következményektől is tart, amelyek súlyosan érintik az orosz biztonsági érdekeket. Szakértők szerint Oroszország különösen aggódik amiatt, hogy az Ukrajnában a NATO-tagsággal kapcsolatos erős megosztottság – az etnikai-orosz közösség nagy része ellenzi a tagságot – jelentős szakadáshoz vezethet, amely erőszakkal, vagy legrosszabb esetben polgárháborúval járhat. Ebben az esetben Oroszországnak döntenie kellene arról, hogy beavatkozik-e, és ezzel a döntéssel Oroszország nem akar szembesülni.”

Véleményem szerint a legtöbb katonai vezető előtt ott vannak az ukrán és az orosz veszteségekről szóló adatok. Amíg a politikusok propagandisztikus kijelentésekre alapozzák véleményüket, addig a katonai vezetők reménytelenül próbálják a valóság és a propaganda közötti kapcsolatot fenntartani.

Oroszország tartózkodott attól, hogy az ukrán személyi veszteségeket a nagyközönség elé tárja. Nem véletlenül. Az oroszok többsége az ukránokat továbbra is áldozatoknak tarja, a lakosságban nincs jelen az „ukrángyűlölet”. A lakosság körében egyszerűen nem népszerűek az ukránok tízezreinek haláláról szóló adatok.

Korábbi, kritizált számításainkat lassan igazolja az idő. Az oroszok szerint eddig hatezer katonát vesztettek. A mi számításaink szerint Moszkva körülbelül 41 500 főt (18 000 orosz katonát, 17 000 szakadár harcost, 2400 kaukázusi önkéntest és 1100 zsoldost) vesztett el a háború során. A sebesültek száma ennek a kétszerese.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének egy később visszavont elszólásában ugyanazokat a számokat közölte, amelyeket mi erre az időszakra becsültünk.

Az ukránok veszteségei most 120 000 fő körül lehetnek.

Az Európai Bizottság elnöke 100 ezer halottról beszélt, de mi tudjuk, hogy az Ukrajnában eltűntként nyilvántartott emberek többsége is fiatal férfi és szinte biztosan harctéri áldozat. Itt a sebesültek száma ennek a sokkal jelentősebb tüzérségi és rakétacsapások miatt az elesettek háromszorosa is lehet. Von der Leyen húszezer civil áldozatról tudott akkor, de ebbe nem számolták be a szakadár megyék civil áldozatit.


"Óriási emberi szenvedés zajlik" mondta Milley tábornok. Az amerikai katonai vezető szerint 15 és 30 millió között lehet a menekültek létszáma. Az ENSZ 7,8 millió embert tart nyilván menekültként Európa-szerte, beleértve Oroszországot is. Ez a szám azonban nem tartalmazza azokat, akiknek el kellett menekülniük otthonukból, de Ukrajnában maradtak.


Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes néhány hete elmagyarázta, hogy miért is titkosak az ukrán hadsereg veszteségeiről szóló adatok:


„Mindenkit érdekel a veszteségek száma. Miért titkosak ezek az információk? Mert a hadtudományban a csapatok viselkedési taktikája többek között az ellenség veszteségeinek arányától is függ. Ők állapítják meg a veszteségeket. Van egy bizonyos százalék, amely után mindegyik hadsereg változtat taktikáján. Azért, hogy az ellenség ne férhessen hozzá ehhez az információhoz, kénytelenek vagyunk titkosítani.”


Az oroszok és az amerikaiak is ismerik azt a „bizonyos százalékot”. Jól láthatóan az oroszok fő célja a háború ezen időszakában nem a területi nyereség, hanem az ukrán haderő felszámolása. Arról sokan értekeznek, hogy vajon mennyi rakétája és tüzérségi lőszere lehet Oroszországnak, de az igazi kérdés az, hogy mennyi ilyen maradt még Ukrajnának. Ha a viszonylag potens ukrán légierő „kifogy” és a tüzérségük nem tudja tovább tartani a mostani teljesítményeit, akkor az orosz légierő és tüzérség jóval nagyobb manőverszabadsággal fog rendelkezni és még szabadabban mérhet csapásokat az ukrán erőkre.


Maljar akkori nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy senki sem tudja teljesen titkosítani ezeket az adatokat. Elmondása szerint a háború végét követően minden nyilvánosságra kerül.


„Az elhunyt katonáknak vannak rokonai és szerettei. Az államtól kártérítést kapnak. Tehát egyszerűen lehetetlen elrejteni ezeket az információkat.”


Ha ez bekövetkezik, akkor tudatosul majd az ukrán társadalom számára, hogy mibe is került nekik ez a háború. Ne legyen kétségünk afelől, hogy amikor ez megtörténik, a kijevi vezetők már nem lesznek Ukrajnában.


483 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page