Trilema, vagy mifene ‒ és még három (Gyimóthy Gábor versei)

Trilema, vagy mifene

Három vers jutott eszembe.

Melyikbe kezdjek bele?

Az egyiknek eleje van,

a másiknak már fele,

a harmadiknak a közepe,

ámde mit kezdjek vele?

Ilyen talán nem is volt még,

három ötlet rohant meg.

Kössem össze mind a hármat,

s lesz belőlük egyveleg?

Nem! Ez nagy disznóság lenne,

ilyet tenni nem merek...

Zollikerberg, 2026 IX. 7.

És a három ötletből tényleg megszületett versek:

Összezavart villamosok Zürichben! (Ami elképesztő és hihetetlen, de sajnos igaz!)

Közel 67 év óta

Zürichben az otthonom.

Ez pont kétharmad évszázad,

ha helyesen számolom.

Nagyvárosnak nem mondható,

ámde nem is kicsi.

Villamossal jártam benne,

jobb volt, mint a kocsi.

Jó villamos vonalunkból

volt vagy tizenhárom,

nemcsak számozottak voltak,

szín is volt a számon.

Például a 11-es

zöld alapú szám volt,

a város egyik szélétől

a másikig gázolt.

Minden városnak kell ilyen

szakadatlan szakasz,

sőt, nem is csak hosszában, de

keresztben is – igaz?

E vonalak menetében

– mi ebben a csodás? –

háromnegyed évszázada

nem is volt változás.

Miért is lett volna, hiszen

simán zajlott minden,

„onnan” járt „ide” villamos,

avagy „oda” „innen”...

Tán már jóval előttem is

ez volt minden vonal...

Csakhogy idén, évelején

elszakadt a fonal!

Valaki e vonalakat

úgy összekeverte,

hogy azzal az őrültségnek 

magas egét verte!

Nemcsak számok változtak meg,

vonalak, irányok:

s romakereket „kamé-

leon kocsiktól” hányok!

Kiszállok a villamosból

a vonal közepén,

s más számot és színt visel, mint

mibe beszálltam én!!!

Vajon ki talál ki ilyen

bődült baromságot?!

Fejtetőre állítja a

villamos-világot!

Közvetlenül mentél eddig?

Döbbenten csodálod:

ugyanoda most majd sajnos

kétszer át kell szállnod!!!

„Építkezés miatt van ez,

ne sírj és ne nevess!”

Nagy tévedés! E borzalom

sajnos már végleges!!!

Azt mondod, hogy mindezt hamar

meg lehet majd szokni?

Nem kell minden apróságon

azonal zokogni!

Ám nézz idős „benszülöttet”,

egyént, avagy párost:

mintha kicserélték volna

alatta a várost!

Nem oly virgonc (amilyen én)

kilencven évesen.

Hányszor száll majd villamosra

gyanútlan-tévesen?

Autóján a városban már

rég mem közlekedik.

A villamos hálózatot

fejből tudta pedig...

Mit kezd most a szerencsétlen

a régi tudással,

az új villamos-rendszernek

földindulásával???

(A 11-es 4-es lett

s rövidült vonala.

S a 4-es meg 11-es-

ként haladna tova,

csakhogy a régi 4-esnek

változott vonalán...

Nem sorolom tovább, mert meg-

őrülnétek talán...

Azaz mégis, hisz a 4-es

a vonal közepén

15-ösre változik

– szívgörcs nyilal belém! –

Azt hiszem, hogy tán mégis jobb,

ha itt abbahagyom,

mert néplázítás vádjával

gyűlhet meg a bajom...

Annyit azért elmodok, hogy

a többi vonal is

ugyanígy zagyvult össze és

ugyanilyen hamis...)

Kérdezed, hogy e leírást

vajon mért csinálom?

Hisz ez nem lehet valóság,

csak szörnyű lázálom!

Ha lázálom, akkor olyan

– jó is, hogy megkérded –

amelyből az ember sajnos

föl már sosem ébred...!

Zollikerberg, 2026 IX. 7.

Aggódom a szép fáért (kis Zürich-vers)

A kis piros vonatunkon

bemegyek a városba

(igaz, csak a fogorvosom,

aki énrám vár ott ma...).

A Balgrist-nál (ami kórház,

ha valaki nem tudná)

gyönyörű, nagy mamutfenyő

ágaskodik égbolttá.

Persze nem olyan magas, mint

rém távoli rokona,

de a harminc métert talán

eléri a korona.

Csakhogy sajnos száraz ágak

lógnak belőle itt-ott.

Egy hasonló fán az ilyen

betegségre mutatott!

Remélem, hogy tévedek és

ez a nagyon forró nyár

az oka, s a fa jövőre

nem hoz száraz ágat már...

Zollikerberg, 2026 IX. 7.

Zürich, Bahnhofstrasse (és Max Bill „épülete”)

A zürichi Bánhófstrászén

volt egy vörös mészkő kút

(piros márvány név illett rá,

bár a mészkő sem túl rút).

Ámde eltűnt, van annak már

talán negyven éve is.

Nekem tetszett – gyönyörű volt!

Hol bujkál a kis hamis?

Ezzel szemben Max Billtől áll

ott nem messze „műremek”,

amit azonban furcsának

találnak az emberek.

Hatalmas gránit hasábok

– bár az anyaguk mesés –

az egész úgy tűnik ott, mint

most zajló építkezés...

Csak gránit tömbökből álló,

„haszontalan épület”,

műremeknek nézni – legjobb

akarattal sem lehet!

Max Billt én zseninek tartom 

és épp ezért fáj a tény,

hogy egy ilyen „semmis” művét

hagyta miránk ott szegény.

Vagy a város urainak

volt ily rémes ízlése?

Hiszen Max Bill művészetének

gazdag a termése!

Rhytmus im Raum című műve

meseszerű alkotás,

melynek topológiája

elképesztően csodás!

Vagy egy másik műremeke

– amely tényleg műremek! –

amit ma Németországban

csodálhatnak emberek.

Kontinuität a neve

s Frankfurtban található.

Gránit méretét tekintve

Óegyiptomba való!

Szerintem lett volna neki

még sok olyan idoma,

melynek inkább lehetne a

Bánhófstrászén otthona...!

Zollikerberg, 2026 IX. 7.