Tudatunk védelme (21) – KIK VÁLASZTTATHATTAK KORMÁNYT MAGYARORSZÁGNAK? (2.) – Sütő Gábor tanulmánya
A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet
A politika olyan, mint a számtan,
minden, ami nem teljesen helyes – helytelen.
Gárdonyi Géza
Bevezetés
Tájolás
A vereség legfőbb oka
Az elhallgatott alapvető ok
Egyéb „nem teljesen helyes” lépések
Magyartalanítás
A kommunistázás zsákutcája
Titkos háttérhatalmi döntések miatt nincs béke
A háború nem orosz-ukrán, az áldozatai oroszok és ukránok, s egyre inkább magyarok is!
A jövőre nézve
2. A vereség legfőbb oka
Elemzésünk szigorú történelempolitikai (emlékezetpolitikai) követelményeknek kíván megfelelni. Az emlékezetet nem lehet kihagyni, mert veszélyes űr keletkezik az okviszonyokban. Minél hosszabb idő telik el az események helyes végleges elemzése nélkül, annál inkább feledésbe merülnek, nem töltik be a bennük rejlő tájolás szerepét.
Az az állítás például, hogy a Tisza „hazugsággal nyerte meg a választást”, ma igaz, sőt egyre igazabb. Ám a vereségben meghatározó szerepet játszónak minősített okok, a gödi akkumulátorgyár szennyezése, a „Zsolti bácsi-ügy”, a Fideszt és kormányát érintő korrupciós vádak, valamint a Tisza ígéretei, bár fontos szerepet játszattak velük, nem sorolhatók az alapvető okok közzé. A közösségi média hanyagolása, a nem elégséges gazdasági siker, a technológiai újításra nem megfelelő válasz, a fiatalok szerepének alábecsülése, elégtelen válaszok az ellenfél újításaira, a választási esélyek téves felbecsülése, a rosszul megvívott vagy fel nem vállalt politikai csaták is tükröznek igazságot, de ezek sem bírnak perdöntő súlyossággal. Az meg pláne nem, hogy „egy korábban nem kormányzó kihívóval szemben” kellett harcolni, amit inkább előnnyé kellett volna tenni.
Viszont mindössze egy-két szűkszavú említés esett az EU ellenünk foganatosított súlyos szankciói szerepéről, négy külső erő (Soros-világ, EU, ukránok, multinacionális cégek) összehangolt támadásáról. Főleg kezdetben ezeket alig említették, hanem a sikertelen jelszavaikra, kampányukra, üzeneteikre hivatkoztak. Bár e meglátásuk is tartalmaz igazságot, történelempolitikai megítélés szerint ez sem lehetett fő ok. Ellenkezőleg, ez a nemzetek ellen „szent” háborút vívó háttérhatalom, az EU, NATO, ENSZ, WHO, globális nagyvállalatok, valamint a magyarországi „civil” szervezetekbe beépített ügynökei félelem keltette beavatkozásának vált a fő okává.
Valószínűleg sokszor kell ismételni, de tegyük meg, ahányszor csak kell: az Orbán-kormányt a globális és a hazai háttérhatalmi erők szövetsége buktatta meg.
Élve az összemérhetetlen erőviszonyokkal, s kihasználva, hogy a gyakorlatban a Fidesz-KDNP helyes hármas jelszavának egyik eleme sem valósult meg kellő következetességgel. Ennek ellenére is a „Nem a háborúra, Nem a nemi korcsosulásokra, Nem a betolakodókra” (No war, no gender, no migration) hármas jelszó növekvő hazai és nemzetközi sikerei láttán, ellenfelei összeesküdtek ellene, közösen megszervezett választási puccsal megdöntötték. Ugyanez áll a másik három pillér, az Isten, haza, család jelszóra.
A jelszavak vonatkozásában tehát az Orbán-kormány a helyén volt. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Tisza messze elkerüli e fogalmak érintését is! Ugyanis éppen e jelszavak hadba hívó hazai és nemzetközi térnyerése miatti félelmükben mozgósítottak töméntelen anyagi és tömegtájékoztatási eszközt Magyarország, ahogy Manfréd Weber nyíltan hangsúlyozta is, nem Orbán Viktor, hanem Magyarország (!) megbüntetésére. Ezt nem lehet lekicsinyelni, pláne kihagyni a vereség okai közül!
„Az orbáni Magyarország veszélyes példa” volt az EU-vezetés szemében, mert nemcsak a magyar nemzeti érdekeket, hanem az európai országok nemzeti érdekeit is sikerrel védte, példaképpé vált a valódi európai út védelmével. Más alkalommal, Orbán jelenlétében, Weber így fenyegetett: "Orbán úr, ön a múlt, Magyar Péter a jövő!" Ilyen állításokat csak az tehet, aki háttérhatalmi biztosítékokat kapott rá, hogy az EU-vezetés válaszTAThat magyar kormányfőt.
Weber azt is tudta, ki lesz az. Magyar Péter, aki NER haszonélvező volt 14 éven át, de most eladta magát nekik. E folyamat alapozta meg Ursula von der Leyen az április 12-i választások utáni győzelmi kijelentését is: „Ünnepelni való nap ez,” Magyarország „visszatér az európai oldalra”.
A kormányhatalomból kiesettek pedig, akiknek a kétharmad birtokában, az EU által nyíltan bejelentett puccsista szándékát hallva, ennek megelőzése kötelező és akkor még talán megvalósítható lett volna, érthetetlenül nem álltak a helyzet magaslatán. A választásra feszült hazai, európai és háborús nemzetközi helyzetben került sor, eredménye már ezért sem a két szembenálló hazai választási fél valós erőviszonyától függött, különben újabb Fidesz-KDNP győzelem született volna. Megtévesztőek a hivatalos szavazási adatok is: a semmiből nem lehet kétharmados hatalomba emelni egy nemlétező pártot. Választ követel, hogy a vereség elismert okai között miért nem találunk erre vonatkozó elmélyültebb elemzést, az arcátlan külföldi beavatkozás miért nem került fő okként megnevezésre.
A Fidesz-KDNP-kormány nem megbukott, hanem a sajátnak egyre kevésbé nevezhető szövetségi rendszerünkön belüli vezérlésű sokoldalú választási beavatkozással megbuktatták.
Az Orbán-kormány ellenfelei hagyományos politikai módszerekkel, sem Magyarországon, sem az EU-ban, sem a világpolitikában nem tudták legyőzni a sokszor egyedül küzdő Orbán Viktort, mert a szándékait kifejező jelszavai helyesek, időszerűek, hatékonyak voltak! A legmozgósítóbb hatású jelszavak ma is! Szolgálnak a megújulásban, ellenzékben is. A Fidesz-KDNP a belügyeinkbe korlátlanul beavatkozni képes európai és amerikai globális erők gátlástalan koalíciója, a „szövetséges ellenféllé” vált EU, NATO, a Soros-féle „civil” intézmények, nyugati titkosszolgálatok, az Ukrajnától is nemzetidegen ukrajnai kormány ügynökei, szabadkőművesek, nagyszámú betelepített idegenek, s a mindezeket szolgáló hamisító közvélemény-kutatók lazának semmiképpen nem nevezhető szövetségével szemben vesztette el a választást, nem pedig a pártszerűnek tettetett Tiszával szemben. A választási kampány előtt és során az volt hiba, hogy e nemzetidegen erők megkérdőjelezendő módon lehetőséget kaptak/teremtettek rá, hogy befolyásolják, megtévesszék a magyar választók egy részét abban, hogy kire szavazzon. Töméntelen pénzüket és tömegtájékoztatási előnyüket bevetve, a politikailag tapasztalatlan, a digitális világ által zombisított fiatalkorú választók manipulálásával, valamint beépített „civil”, szabadkőműves ügynökeik szabotázs-jellegű alattomos aknamunkájával sikerült. Lánczi András filozófus mindezt magába foglaló megfogalmazása szerint: „választásba csomagolt puccsal” juttatták hatalomra beszervezett ügynökeiket.
Az eddigi fejleményeket látva, az is körvonalazódik, hogy a nemzetközi kapcsolatokat tekintve, a Tisza-különítmény általában Nyugat-Európa, különösen az EU jelenlegi vezetése Magyarország elleni bosszújának az eszköze, amit nemzeti tudatunk védelmében világosan látnunk kell!
Sikerüket elősegítette, hogy a Fidesz-KDNP az iráni és a gázai tömeggyilkosság miatt akkor különösen tekintélyvesztett, világszerte elítélt, de szövetségeseinek vélt USA és Izrael vezetői mellett következetesen, sőt kihívóan kiállt. Orbán Viktor nemegyszer barátainak is nevezte Trumpot és Netanjahut. Így a helyes jelszavak szembetűnően ellentmondó gyakorlattal párosultak. E két barát mibenlétét jól jellemzi a heves szóváltás, amikor Trump telefonon, Steve Witkoff elnöki megbízott és a veje, Jared Kushner jelenlétében eredménytelenül ösztökélte Netanjahut, hogy fogadja el a Gázára vonatkozó béketervét, szokása szerint nem téve lakatot a szájára:
„te kibaszottul őrült vagy… Mindenkinek elege van belőled, Bibi. Az összes zsidónak elege van belőled. Még annak a két zsidónak is, akik részt vesznek e beszélgetésben, elege van belőled”.
Trump ugyanakkor, a palesztin vezetők Izrael általi célzott likvidálásának példáját követve, lefejezte az iráni vezetést, majd kihívóan közölte, hogy Iránt teljesen meg kell semmisíteni. Folyamatosan ellenséges intézkedéseket foganatosít az EU ellen, amely minden eszközt bevetett, hogy Orbán vereségének megszervezésével üssön egyet a vele ellenségeskedő Trumpon is. Orbánnak Netanjahu sem igyekezett segíteni annak ellenére sem, hogy a Fidesz és a Likud testvérpártok, s külpolitikánk nem győzte hódolatát és támogatását kifejezni Izrael iránt! Hírek szóltak róla, hogy Trump jön kampányolni Orbánnak, de Vance jött helyette, aki a tervezettnél egy nappal korábban elutazott.
Orbánra szavazásra buzdította a magyarokat, de alighogy kilépett Magyarországról, kételyeket keltő nyilatkozatot tett:
„Az egyik ok, amiért úgy döntöttünk, hogy támogatjuk őt, nem az volt, hogy nem értjük a közvélemény-kutatásokat. Teljesen tisztában voltunk azzal, hogy nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy Viktor elveszíti ezeket a választásokat. Azért tettük, mert ő azon kevés európai vezető egyike, akit láttunk, aki hajlandó volt szembeszállni a brüsszeli bürokráciával, amely rendkívül kedvezőtlenül viszonyult az Egyesült Államokhoz. Nem azért mentünk, mert azt vártuk, hogy Viktor könnyedén megnyeri a választásokat. Azért mentünk, mert helyes volt támogatni egy embert, aki régóta támogat minket. Tehát nem Oroszországról volt szó, és lényegében nem is Európáról. Az Egyesült Államokról volt szó, és arról, hogy ő jó partner volt – személyesen számomra és az elnök számára, de az Egyesült Államok számára is. Sajnálom, hogy vesztett.”
Amerikai barátai tehát tudták, hogy veszíteni fog, éspedig az USA-hoz ”rendkívül kedvezőtlenül viszonyuló brüsszeli bürokráciával szemben”, de csak sajnálkozó szemlélők maradtak. Vance október végén, sajtókonferencián bejelentette: soha az életben nem fog még egyszer ilyen gesztust tenni, egyetlen politikai vezetővel kapcsolatban sem! Miért nem? Netanjahuval kapcsolatban sem?
Mindez összeadódott, s törvényszerűen befolyásolta a választókat.
Nemzetünknek nagyhorderejű tanulságok ezek a jövőre vonatkozóan. Tagadhatatlanul óriási volt a külső nyomás és a belső „civil" és fellazító aknamunka, s a Fidesz-KDNP-nek e kritikus pillanatban nem volt sem külső, sem belső szövetségese, mert nem volt kidolgozott szövetségi politikája. A tömegtájékoztatási, sőt a kormányzati kulcspozíciókba beférkőzött, de elfogadhatatlanul kíméletesen kezelt háttérhatalmi nemzetidegen ügynöksereg segített elérni, hogy választó ne azt lássa, amit hall, s ezért büntesse a kormányerőket. E körülmények ismeretében még érthetőbb, hogy az állítás a rossz jelszavakról nem több tévesen védekező narratívánál. A kormányváltás döntő oka a tényleges belső hibákat, tévedéseket ügyesen kihasználó háttérhatalmi beavatkozás volt, körítve a Fidesz-KDNP kormány által „teljesen és feltétel nélkül” támogatott és a támogatást elváró, de a kölcsönös támogatásra nem is gondoló külső „baráti” erők megjátszott tehetetlenségével.
Elkerülhetetlen, hogy mindez elemzés tárgya legyen, mert nemcsak „nem teljesen helyes”, hanem kifejezetten helytelen volt. Bűn hallgatni róla. Ezzel a globális erők választathattak a befolyásuk alá vont szavazókkal a sajátjuknak minősülő kormányt Magyarországnak.
Nem feltételezhető, hogy a Fidesz-KDNP vezetői mindezt ne tudnák. De akkor mi a magyarázata, hogy e döntő tények és körülmények mégsem kapnak kellő hangsúlyt a választási vereség okai között, sőt szinte elhallgatják? Mintha mentegetnék a barátnak vélt, de gyakorlatilag árulóikká vált „szövetségeseiket”. A társadalmi közvélemény előtt nyíltabban kellene megközelíteni e kérdést. Nem keletkezhet olyan benyomás, hogy a szavazók, s a párttagság hibázott. Hiba abban volt, hogy társadalmunk jelentős részét a hazai „civil” és külföldi háttérhatalom tömegtájékoztatási túlsúlya szinte akadálytalanul megtéveszthette. Valamelyest az is közrejátszott, hogy a társadalom kifáradt, de nem a belső és külső ellenfelek elleni hadakozásból, hanem az érzékelhetőbbé vált ellentmondások, s az erkölcsi romlás látásából és mindennek rákényszerített átéléséből.
Ezek okán nyomatékkal kérdezheti bárki, hogy az elődjeiknél harcosabbnak beharangozott, ám simulékonyabbnak tűnő fideszes (egyesek már SZDSZ-esnek mondják) személyi átrendezés után kulcspozíciókba kerültek milyen okoknál fogva fordítottak hátat a helyes jelszavaknak? Az Országgyűlésben ugyanis nem ezek mentén politizálnak. Nem is említik, hanem a Tisza megtévesztésül felvetett téveszméit, elítélhető eljárásait minősítgetik, vitatkozgatnak róluk minden következmény nélkül, fel-felszólítgatják, mit tegyenek, tudva, hogy úgysem tesznek semmit sem. Szónoki teljesítmény van, eredmény nincs. Mindez a tiszás önkényuralom ellen meg-meghirdetett, de elcsendesedő tettekre hívás mellett, és a tettek helyett.
A formálisan győztessé gyúrt Tisza ugyan magyar pártnak színleli önmagát, de ténylegesen a globális háttérhatalom céltudatos különítménye a bosszúálló „Hungaria esse delendam” burkolt gyalázatos végrehajtására. „Impex-kormány”; importált/exportált kormány, attól függően, melyik oldalról nézzük. Ennek okán nem képes és nem is fog európai értelemben vett pártként viselkedni. Látványosan bizonyítják ezt a kormányzás helyett az összeeszkábált tagságától is elkülönülő vezérének, s féltucatnyi vezetőjének folyamatos zsigeri jogsértő dührohamai, ámokfutásai, bosszúálló önkényuralmi erőszakoskodásai, a rendszerváltás után kialakított viszonylagos demokratikus rendszer jogállami és társadalompolitikai tartópilléreinek lerombolására. Azzal a nyilvánvaló céllal, hogy egyengessék, tisztítsák az utat a globális nagytőkének, a kialakuló, regionális és nemzetközi szinten egyre sikeresebb magyar kapitalizmussal szemben. Nem is törekedtek rá, hogy ellenzéknek tűnjenek, kifejezetten ellenség akartak lenni, és azok is lettek. Ahogy az őket létrehozó globális hatalom igényelte, melynek jeles ügynökei, Ursula fon der Leyen, Manfred Weber és mások vissza is igazolták ezt, szó szerint is kimondva, hogy érdemes volt a Tiszába befektetni.
Külföldi puccsista létrehívóik követelését kielégítve, kihívóan hangoztatott szavajárásuk, hogy le lehet mondani „egy kis nemzeti szuverenitásról” nemzetidegen szervezetek javára. A Fidesz-KDNP kormány e tételüket helyesen és következetesen támadta. Rámutatott, tisztességtelenül igyekeznek elhitetni velünk, hogy a „nem teljesen helyes” a helyes. Ámde ezeréves nemzetünk tudja, bármit is hoznak létre, legyen tárgyi, politikai, szellemi természetű alkotás, ha olyan építőelemeket elegyítenek bele, amiről tudva-tudják, hogy helytelen, folyamat és végeredmény egyaránt helytelen lesz. A legveszélyesebb „nem teljesen helyes” elemek, eljárások azok, amelyek nemcsak kontrázzák a magyar nemzeti érdekeket, hanem a nemzetidegen érdekek mögé is sorolják. Beszédes példa rá, hogy az éppen az ezzel szemben létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatalt megszüntették, s létrehozták a visszás elnevezésű Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt (NVVH), amely statáriális felhatalmazásával a nemzet mozgásterét szűkíti. Még a Helsinki Bizottság is jogellenesnek tartja, hogy ellenőrizhetetlen hivatal, felhatalmazással vizsgálatok lefolytatására, vádemelésre és vagyonelkobzásra, az ártatlanság vélelmének megkerülésével!
Éberségre szólít bennünket, hogy akik jobban ismerik e körülményeket, a Rákosi Mátyás (Rosenfeld Mátyás) és Péter Gábor (Eisenberger Benjámin) megsemmisítő és gyilkoló szervezetéhez, az ÁVH-hoz hasonlítják. Valakiknek igencsak fontos volt az is, hogy e kétes intézmény élére Ungár Anna politológus személyében olyan vezetőt állítson, aki a tömeges kifogásra, hogy nem jogász, csak azzal tudott védekezni, hogy „Nem teljesen dilettáns és hülye vagyok a joghoz.” Ennél sokkal nyugtalanítóbb, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványhoz, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányokhoz, a BlackRock magántőke alap cégbirodalomhoz kötődik.
A jogállam és az alkotmányosság megerősítése helyett, sőt mindezek fölé milyen céllal hoznak létre minden ellenőrzés felett álló, s mindent és mindenkit ellenőrizhető intézményt, amelyről lerí, hogy nem magyar nemzeti célokat követ? Visszarendeződésre, a kiárusítható vagyon felmérésére, s a globális behatolás elősegítése céljából jött létre. A globális tőke a saját arculatára formálja a társadalmat, pénzkereső szereplővé teszi a politikát és a politikust.
Cinikus lemondással ismételgetjük az amerikai videó jelmondatát, hogy „van az a pénz, ami megbolondít”, s egyre több példát látunk rá minden oldalon. Tudnunk kell tehát, a korrupció sem csak a Fidesz-KDNP kormányzás sajátja, ha esetenként tetten is érhető, hanem a rendszerváltás óta uralkodó tőkés rendszeré, amely a Tisza-berendezkedésben vadkapitalizmussá válik. Más jelek is mutatják, a gyarmatosítás globalista pénzügyi és intézményi megszállással történik. Kapitány István (Shell) gazdasági és energetikai miniszter és Orbán Anita (Cheniere Energy) a magyar külügyminiszter tisztségét viselő hölgy után újabb globalista ügynök került a céljukul tűzött átalakuláshoz minden adattal rendelkező NAV élére is Rózsáné Sádt Mónika (BlackRock kör) személyében.
A Tisza mint politikai szerveződés, főleg a vezető különítménye nyíltan szövetkezett az EU korrupt és háborúpárti vezetésével, s a nemzetidegen ukrajnai kormányzattal. A Tisza-kormány hatalompolitikai szempontból a globális nagytőke kormánya.
A kevés gazdasági-pénzügyi intézkedése félreérthetetlenül a multiknak és a bankoknak kedvez, az ország újabb Horn-Gyurcsány féle kiárusítására mutat. Globálispárti „teljesítménye” előrevetíti, hogy soha nem is lesz nemzeti. A beígért jóléti intézkedéseknek, pláne a hangoztatott „meglévők duplázásának” nyoma sincs. Ide kívánkoznak a Védett Társadalom Alapítvány 2026-01-02-i hírlevelének szavai:
„Magyarországnak nincs más esélye, mint hogy az országon belül a pénz összefogjon a pénzzel. Magyarország vagyona vagy magyar lesz, vagy külföldi körök szerzik meg. Hogy Magyarország magyar maradjon, annak nem lehet alternatívája! Ez viszont úgy érhető el, ha a gazdaságban létező erőterek – bármely politikai kurzust is 'ácsingózzák' – vágyaiktól függetlenül együttműködjenek. Nem kell félretenniük politikai meggyőződésüket, de most úgy alakult – sajnos vagy sem, az mindegy is –, hogy a magyar 'pénznek' – annak birtoklóit értve alatta – kell megmenteni a magyar értékeket. Ha viszont ezt elmulasztják a megmentők, akkor ugyanők Magyarország elveszejtői lesznek. A benyomulni kész külföldi tőke pedig mindent visz, függetlenül attól, hogy a magyar pénzemberek közül ki milyen politikai platformon állt az elmúlt néhány évben. Amiből viszont egyetlen dolog következhet: Magyarország volt, van, de nem lesz.”
Véssük agyunkba, a sorsunkat meghatározó világpolitikai szembenállás hazai vetületeivel állunk szemben. Emiatt számunkra a választási vereség elemzett fő okainak kell kiinduló pontként szolgálnia mind a Fidesz-KDNP-hez, mind a Tisza alakzat vezető különítményéhez való magabiztos, sziklaszilárd viszonyunk meghatározására.
Ezért helyes az optimista hozzáállást, hogy a vereség nem vég, hanem új kezdet, amelyben meghirdetett szándék, hogy egyértelműbb nemzeti tartalommal töltik fel a politikájukat. Helyes jelszavaik közül soha ne maradjon ki a magyar Magyarország helyreállítása, újjáépítése, ami megmaradásunk kulcskérdése. Tragikus történelmi tévedés volt elhallgatni, hallgatásra kényszeríteni, korlátozni a megvalósítására irányuló társadalmi törekvéseket.
E kérdés a nemzetidegen nyomulás több évszázados, most vészjóslóan felerősödött gátlástalan mesterkedései nyomán van napirenden. Nem feledhető történelmi tanulságunk, hogy a vele szembeforduló népi-nemzeti irányzatnak mindvégig igaza volt, ám igaza tudatában is hol nagyvonalúan, hol kishitűen hagyta magát háttérbe szorítani, de a legtöbbször elnyomták, mert e kérdésben a kormányaink nem álltak a helyzet magaslatán. Következésképpen a nemzeti erőknek azokat kell képviselnie, akiknek történelempolitikailag ma is igazuk van, akik nem eleve mások ellenében, hanem nemzetünk felségjoga alapján rendíthetetlenül a magyar Magyarországért szállnak síkra.
következik:
3. Az ellhallgatott alapvető ok
