Tudatunk védelme (21) – KIK VÁLASZTTATHATTAK KORMÁNYT MAGYARORSZÁGNAK? (3.) – Sütő Gábor tanulmánya
A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet
A politika olyan, mint a számtan,
minden, ami nem teljesen helyes – helytelen.
Gárdonyi Géza
Bevezetés
Tájolás
A vereség legfőbb oka
Az elhallgatott alapvető ok
Egyéb „nem teljesen helyes” lépések
Magyartalanítás
A kommunistázás zsákutcája
Titkos háttérhatalmi döntések miatt nincs béke
A háború nem orosz-ukrán, az áldozatai oroszok és ukránok, s egyre inkább magyarok is!
A jövőre nézve
3. Az ellhallgatott alapvető ok
A rendszerváltás utáni kormányaink által elhanyagolt magyar hazafias szellemi tábor szerint a Fidesz-KDNP újabb választási sikeréhez következetes történelempolitikai eljárásra és szövetségeseket kereső helyzetelemzésre lett volna szükség. Nem pedig elvont, nemzetbutító elfogult okoskodásra. Ősi államalkotó nemzetünket soha, semmilyen tekintetben nem lehet a betolakodott nemzetidegen ómigránsok mögé sorolni, amit az Orbán-kormány az illegálisnak minősítendő antiszemitizmus elleni zéró tolerancia törvényesítésével megtett.
Az antiszemitizmus kifejezést Beamish Henry neves angol újságíró szerint 1848-ban a zsidóság találta ki, hogy elejét vegye az egyértelmű zsidó, zsidóellenesség kifejezések használatának, s a nagyobb hatás érdekében kiterjesztette a többi szemita népre is. Gyakorlatilag azonban kizárólag önmagára érti. Erre utalva Voltaire figyelmeztetett máig érvényesen: „Nézd meg, kit nem szabad bírálni, az uralkodik fölötted.” E magyarellenesnek minősíthető rendelkezés szinte vallási szintű bevezetése jogilag-politikailag törvényesítve, nemzetünkön uralkodó szintre emelte a zsidóságot, védernyőt képez részükre, másodrendű, alárendelt szintre szorítja az államalkotó magyarságot.
A zsidóság számára az érinthetetlenség, bírálhatatlanság, büntethetetlenség törvényi oltalmát biztosítja, amivel gátlástalanul visszaélhetnek. Kimondani is nehéz, de nemigen találunk a világban nemzetidegeneknek érdemtelenül, jogtalanul (azaz faji alapon) nyújtott, a saját nemzetét hátrányos helyzetbe hozó hasonló kormányzati lépést. Gátlástalanságukat mintegy bizonyítva, sem Izrael, sem a zsidó diaszpóra nem elégedett meg e megalázkodással. Rákényszerítették az Orbán-kormányt az „Antiszemitizmus elleni nemzeti stratégia” elfogadására is. A magyar társadalommal szemben „nemzeti” stratégia idegen, a legtöbbször mondvacsinált izmus ellen, az értelemszerű parancsolóan szükséges magyar nemzeti stratégia helyett? E törvények következménye a hangoztatott céljaikkal is ellentétes, mert logikusan szülik a jogos antiszemitizmust.
E két rendelkezés, s tüntetően szigorú megvalósításuk ugyancsak a választási vereség alapvető okai közé sorolandó, ám egy szó nem sok, annyi sem hangzott el róluk. Remélhetőleg belső fórumokon kivesézték, de a közvélemény eligazításának mulasztása csak súlyosbítja a hibát! Pedig a megújulás céljával kialakított jelenlegi Fidesz-KDNP vezetésnek számolnia kellene vele, hogy a magyarsággal szemben a zsidó diaszpóra elsőbbrangú állampolgárként kezelése, a behódolás Izrael előtt sokakat, köztük nem kevés Fidesz-KDNP-barát hazafit, késztett és – ha fennmarad – késztet rá, hogy másra adja a szavazatát.
Mindezt fenntartva is elismerendő, hogy a magyar nemzeti érdekek védelme a Fidesz-KDNP kormányok meghirdetett és folyamatosan jól teljesülő célja volt a világban, Izrael, a zsidó diaszpóra és pár egyéb eset kivételével. Megbocsáthatatlan mulasztás miatt azonban nem állt rendelkezésre a kritikus helyzetek kezelésére mindenkinek irányelvként szolgáló magyar nemzeti stratégia. Bár Tusnádfürdőn említésre került nemzetinek is felfogható „nagystratégia” kidolgozása, létre is jött a Stratégiai Tanácsadó Testület, de ennél többre nem futotta.
Nemzeti stratégia hiányában az Orbán-tábor hiába telítette túl a tömegtájékoztatást a Magyar Péter kisebb-nagyobb ballépései miatti panaszkodással oly nevetséges végletekig, hogy már-már ellenkező eredménnyel járt. Észre kellett volna venni, Magyar Péterről minden lepereg, mert olyan háttérerők építették fel, hogy bármit is tesz, hatalomra juttatják. Nem egyetlen személy ellen kellett volna összpontosítani a politikai harcot, hanem még nagyobb erővel kitartani a magyar nemzeti érdekek, s a helyes jelszavak mellett. A kétharmad birtokában pedig, amikor látták, hogy közel másfél évtizedes NER kedvezmény után árulójukká válik, megtehették volna, ám ugyancsak magyarázatot követelő okból, nem merték ellehetetleníteni, amit most ő kíméletlenül, önjelölt rögtönítélő bíróként megtesz velük, sőt országunkkal is.
Ez volt a Kötcsén említett „politikai feladvány”, amelyet meg kellett volna oldani. Ám a hazai és külföldi erők elleni politikai harc és a harckész hazafiak csatába hívása helyett, feltűnő gondossággal az „Antiszemitizmus elleni nemzeti stratégiát” szülték meg. Ki is derült, hogy ez nemcsak „nem teljesen helyes”, hanem nincs is olyan szempont, amelyből helyesnek ítélhető a magyarellenes kivételezés. Mindennek most velük együtt isszuk a levét, s vétek hallgatni, tétlennek maradni. A remélhető megújulásra gondolva állítjuk, ez a felróható legsúlyosabb tévedések közé tartozik, s a helyzetet súlyosbítja, hogy hallgatás övezi.
Nem kevésbé nyugtalanító, hogy a Fidesz-KDNP e tévedését az őket megsemmisíteni akaró Tisza is folytatja, sőt felülmúlja.
Nem is akárhogy. Köztársasági elnöknek a magyar-izraeli kettős állampolgár Polgár Judit sakkozót ajánlotta. „Nemzetegyesítő államfőnek” olyan személyt, akiről nem ismert, hogy a magyar nemzettel kinyilatkoztatott sorsközösséget vállalt volna. Alapvető kérdés merül fel: a Tisza-különítmény miért nem talál a fontos kulcspozíciókra igazi magyar hazafiakat? Mert nem azokat keresi! Az meg mintha még jó pont is lett volna szemükben, hogy a közismerten rabbi unoka, őszintén ki is jelentette „Nagyon büszke zsidó vagyok” „Zsidó mivoltom motivál a győzelemre”, s nyakláncon függő Dávid-csillaggal versenyzett. Magyar Péterrel szemben azonban helyesen döntött, visszautasítva ajánlatát. Helyesen járna el akkor is, ha cáfolni tudná a kitartóan ismétlődő sajtóhíreket, miszerint hosszabb ideje segíti amerikai zsidók betelepítését az újbudai Sasadi Liget emelt színvonalon kivitelezett lakóparkba, amit amerikai információk is megerősítenek. Még álnokul is folyik, mivel nem azt közlik, hogy zsidók költöznek be, hanem hogy amerikai állampolgárok.
Országunk lakossági összetételének megváltoztatása, minden önkényes magánszorgalmú betelepítés törvénytelen, büntetendő cselekmény, kifejezetten magyarellenes tett. Ha pedig fabrikált, eltitkolt „engedéllyel” végzi, nevezze meg, kik hatalmazták fel erre ugyancsak jogtalanul, s haladéktalanul, a nyilvánosság elé tárva a részleteket, végelegesen állítsanak le minden betelepítést, akárki is engedélyezte és végzi. Remélhetőleg azóta Kapu Tibor űrhajósunk tájékozódott idelent is, s megváltoztatta e véleményét:
„Azt hiszem, ma mindannyian vétettünk egy kapitális hibát a sakkban: nem vigyáztunk a királynőre.”
Kapu Tibor és Orbán Viktor között űrbeli beszélgetés is folyt, s a miniszterelnök feltette a kérdést, „a háború az látszik-e onnan föntről?” Kapu válasza nem értelmezhető; szerinte Orbán e kérdéssel „teljes mértékben” megsértette a NASA-val kötött megállapodást, „ezek a szabályok világosak és színtiszták a NASA-nál”. Nemzeti űrhajós hősünket változatlanul tisztelni fogjuk, de kritikus helyzetben nem az őt kinevelő nemzet mellé állt, politikai megjegyzéseiről pedig lerí, hogy nem Csillagvárosban képezték ki.
E fejleményekkel párhuzamosan özönlenek a haszid zsidók Ukrajnába (Galíciába), hogy előkészítsék a Második Izrael létrehozását, ami térségünket, hazánkat életbevágóan érinti. Kapcsolódik ide közéleti elvárásunk, hogy államhatalmi, s ennek hiányában társadalmi ellenőrzés alá vonjuk azokat a szerveket, amelyek a fővárosunkban, s más helyeken óriási mennyiségű üresen álló iroda-és lakóépületeket tartanak fent, s újabbakat építtetnek. Kiket várnak oda? Nem mondják ki, de a közvélemény tudja.
Aláhúzzuk, mindez elhallgatott alapvető oka volt annak, hogy április 12-én sokan nem oda húzták az ikszet, ahova szokták és ezúttal is szerették volna. Ám ők nem tévedtek, a filoszemitizmus gyakorlatát polgárjogra emelők kényszerítették rá őket. Filoszemita nézeteit Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Bóka János és más vezető politikus sem titkolta, s a kiérdemelt tisztelet mellett, ezekért nem kaptak és nem is várhatnak elismerést a magyar hazafiaktól. A tömegtájékoztatásban, még a HírTV Sajtóklub műsorában is elhangzottak hasonló törvényellenes betelepülési hívogatások. Gulyás Gergely a kormányinfón, s más alkalommal is leszögezte, a magyar kormány várja a Nyugat-Európából „az antiszemitizmus elől menekülő” zsidókat. Lemondásakor fontosnak tartotta megnevezni, hogy Bóka Jánost tekinti legmegfelelőbb utódjának, aki ugyanennek az idegenvédelemnek élharcosa. Egyik beszédében saját maga ismerte el: „nem ebbe a politikai közösségbe született.” Az európai ügyekért felelős miniszterként, majd az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős miniszterelnöki megbízottként, az EU-ban, izraeli látogatásai során, más külföldi országokban, s itthon is túlhajtott energiával dolgozott rajta, hogy a szemitizmus és a filoszemitizmus eluralkodjon. Olyan képtelenségeket állított itthon és külföldön, hogy
„A zsidó hagyományok az európai hagyomány részei, nélkülük Európa nem lenne Európa”, „Felelősséget érzünk az összes európai zsidó közösség biztonságáért és jólétéért”, "Európa nélkülük megszűnne Európa lenni.”
E nemzeteket megalázó történelmietlen nézetekkel talán csak Schmidt Mária történésznek a Hír TV-ben ugyancsak hamis megállapítása versenyezhet, miszerint „az antiszemitizmust az iszlám hozta be Európába.” Nem hihető, hogy nincs tisztában az antiszemitizmus történetével és természetével. Történész kollégái megsúghatnák neki az örök történelmi és közéleti igazságot: az antiszemitizmust a zsidók hozták be Európába és viszik mindenhova, ahová engedik őket betolakodni.
Mindig akad tehát jól meghatározható harcias csoport, amely e kérdéskörben történelmi folyamatossággal félre akarja vezetni a magyar közvéleményt. A túlbuzgó filoszemiták mindenhol antiszemitizmust látnak, keresnek és „találnak” is, amivel meghamisítják a társadalompolitikai jelenségek valós természetét!
A hasonnemű kérdések kapcsán nagyritkán hallhat az ország ettől eltérőt. Ezért érdemes felidézni, hogy Breuer Péter, a Heti TV tulajdonosa, az M5 Kérdések órája című közéleti műsorában, Zelenszkijt jellemezve, így fejtette ki álláspontját:
„egy őrült zsidó, szóval én nem tudok mit mondani, aki a népét egy húsdarálóba hajtja … Amikor azt mondom, hogy ő egy őrült zsidó, én nem zsidózok, egy zsidó ember mondhatja a barátjáról.”
E fura állítás igazságot is kimond, de magyarok csak büntetés terhe mellett mondhatják ki. Az antiszemitizmus elleni zéró toleranciáról szóló törvény értelmében ugyanis ezzel zsidózik, akár valóban barátja Zelenszkij, akár nem, hiszen a törvény nem tesz kivételt. Nincs „zéróbb, vagy kevésbé zéróbb tolerancia”, csak maga a zéró tolerancia. Az is súlyos történelmi hamisítás, hogy a saját népét hajtja húsdarálóba, ugyanis a jelenlegi ukrajnai hatalom önmaga által elismerten nem ukrán, hanem zsidó hatalom. A Jerusalem Post legutóbbi listáján Zelenszkij bekerült az 50 legbefolyásosabb zsidó közé is, mégpedig a 21. helyen! Ám nem a saját népét, hanem az ukrán népet hajtja húsdarálóba, helyet teremtve a „Második Izraelnek” Ukrajna, Galícia, s a Kárpát-medence egy részén. Zelenszkij, a háttérhatalom uszítására ezért kész is „az utolsó ukránig harcolni”. Elnöksége kezdetekor önmaga jelentette be a „Második Izraelt”, mint célt, bár azóta leintethették, mert nem emlegeti, de tettei ebbe az irányba mutatnak, és soha nem látott háttérhatalmi támogatásban részesül!
Látnunk kell, a nem történelmileg kialakult, hanem mesterségesen létrehozott Izrael Állam, valamint a világ sok országában ugyancsak mesterségesen létrehozott háttérhatalommá kinövesztett izraeli diaszpórák messze túlléptek minden határt. Visszafordulásra nem is tesznek erőfeszítést. A nemzetközi közösségnek kell kimondani végre teljes határozottsággal, hogy a holokauszttal, meg az indokolatlan, avagy kiprovokált vádaskodásokkal nem lehet bármit igazolni, s kényszerítenie kell Izraelt a nemzetközi jog tiszteletben tartására. Ez Izraelnek, ha államként meg akar maradni, ugyanolyan érdeke, mint más államoknak.
További tanulság, hogy Orbán Viktor jelentős külpolitikai sikere volt a V4-ek létrehozása, ám amikor be akarta vonni az ide semmilyen jogcímen nem illő Izraelt, nem kapott egyértelmű támogatást, sőt a V4-ek majdhogynem abbahagyta a működését. Amikor ugyancsak az ő aktív segítségével létrejött a sikeres CPAC (Konzervatív Politikai Cselekvés Konferencia), a rendezvényén Netanjahu fia, s az ugyancsak sikeres hazai MCC (Mathias Corvinus Collegium) rendezvényén pedig Soros fia tartott fejtágítót; ettől kezdve e két szervezet is megbicsaklott. Nem nőtt Orbán Viktor népszerűsége attól sem, hogy a magyar-brazil és a magyar-argentin kapcsolatok akkor lendültek fel, amikor a „betegesen Izrael-barátnak” nevezett Bolsonaro lett a brazil elnök, illetve amikor Argentínában a zsidó Milei lett az elnök. Szerbiával történelmileg jó kapcsolatunk alakult ki az utóbbi években, amiben szerepet kapott Vucsics szerb elnök, ámde feltűnést keltett nyilatkozata után, miszerint Szerbia mindig a zsidó nép és Izrael mellett fog állni, az esedékes választásokat elvesztette ő is! Az egy és ugyanazon okot ki sem kell mondanunk.
A legnagyobb szövetségesnek vélt, s egymástól elválaszthatatlan USA és Izrael gyilkos rémtetteket követ el Gázában, Irán, Venezuela, Kuba és más államok ellen, de az Orbán-kormány legilletékesebbjei hibásan és tévesen, nemzetünk és a világ felé is kihívóan és ismétlődően „feltétel nélkül és teljes mértékben” támogatták őket. Ilyen eljárás nem létezik nemzetközi diplomáciában, rossz fényt is vetett a kormányra.
Akárcsak az, hogy a zsidó diaszpóra és gyakorlatilag a kormány kóserjobboldalnak elnevezett része, a szabadkőművesek közös erőfeszítésével gyakorlatilag létrejött a nemzetidegen párhuzamos állam. S mintha e nemzetidegen szervezeti megerősödés nyomán kialakult volna olyan taktikai vélekedés, amire a „Zöld Íjász” álnév alatt író állampolgárunk utal, miszerint a mórok megtették a kötelességüket, a mórok mehetnek, s ezért eszükbe sem jutott április 12-én, hogy segítsenek a móroknak, akiknek köszönhetik a kiváltságos helyzetüket. E szempontból vizsgálva, az egyházakat sem illeti dicséret. Még az agyondédelgetett, földi javakat korlátlanul élvező, sőt egyetemet kapott, de ott nem magyar hazafiakat nevelő EMIH vezetőjét sem, aki április 12 után, köpönyeget váltva, szemrebbenés nélkül bírálóan kezdett beszélni az Orbán Viktorról. Akárcsak a Mazsihisz és a juttatásokat követelő sokasodó zsidó és más nemzetidegen szervezetek, amelyeket nemcsak a törvényesített antiszemitizmus elleni zéró tolerancia, az „Antiszemitizmus elleni nemzeti stratégia”, hanem a zsidóságot a hazai költségvetés is előnyösebben kezel, mint a magyar hazafiakat.
Az ellenzékbe szorult pártok bejelentett és mindenképpen igenelendő megújulásukat sem lehet megvalósítani, ha mint érintett felek nem szakítanak az Izrael Állam előtti megalázkodással, gyilkos faji politikája bejelentett „feltétel nélkül és teljes mértékben” támogatásával nemzetközi szinten, melynek mind hangsúlyozottabb tétele, hogy Izrael határa ott van, ahol zsidók élnek! A magyarokról elfeledkezve, néha már vezető politikusok is úgy beszéltek Magyarországról, mint ahol „zsidók és nem zsidók”, illetve „romák és nem romák” élnek. A zsidó diaszpóra tekintetében pedig a zsidó felsőbbség, a zsidó-kereszténység téveszméjével kapcsolatban látni az ismert történelmi folyamatot: ha akadnak is tisztelendő számon tartandó kivételek, sem nálunk, sem máshol történelemformáló méretekben nem ez a valóság.
Kimondhatatlanul súlyos tévedés nemzetekfeletti előjogokkal elhalmozni az egyébként is hamis felsőbbségi tudatú, újabb és újabb előjogokat követelő nemzetidegen ómigránsokat. Ha e magyarellenes kánon megmarad, s a pártjaikban ezt valló vezetők továbbra is kulcspozíciókba kerülnek, ami a megújuló Fideszben e pillanatban tendenciának látszik (nemrég maga Orbán Viktor, ugyancsak a Bayer showban, sokak megrökönyödésére, Bóka Jánost nevezte a Fidesz-frakció „csapatkapitányának”, ahonnan a harcos Kocsis Mátét eltávolította), gyakorlatilag reménytelen az ellenzékbe szorultak megújulása, sikeres jövőbeli választási szereplése.
Országunk idegen megszállása más formákban is folyik.
Neves politológusok, újságírók, országgyűlési képviselők, hivatalnokok, legfelsőbb szintű Fidesz-KDNP vezetők untig győzködtek bennünket, hogy nem akarunk „bevándorló ország” lenni. Nehéz lenne másik olyan kifejezést találni, amely fogalmilag, ténybelileg, politikailag értelmetlenebb lenne. A hazai közvélemény a vállát vonogatja az értelmetlenségen, élén az erről is hallgató MTA-val (nevezték is már Magyarellenes Tudománytalan Alakulatnak). Az ezt sulykolók közül a mai napig senki nem jött rá, hogy országok nem lehetnek sem bevándorlók, sem kivándorlók. Félelmetes, de senki nem mondta ki helyesen, hogy nem akarunk a bevándorlók országa lenni. Mindössze egy „k” és egy „a” betűvel több, s érthető, támogatható. Az így vagy úgy védelmezett másságok is spóroltak e két betűvel, ködösítettek e közhellyé dicsőült balgasággal.
A közember meg nem értette, hogy szerintük pontosan mik is nem akarunk lenni, de azt látta, hogy bevándorlók országa lettünk.
Az utcán lépten-nyomon látja, hogy megkérdezése nélkül és ellenére elzsidósították, elukránosították, elkínaiasították elnémetesítették országunkat. Erre senkinek nem volt és nem lehet felhatalmazása, s a választásokon mindez tükröződött is. Még felháborítóbb, hogy az illetékesek annak tudatában ismételgették, hogy éppen azzá tették országunkat, amit állítólag nem akarnak: bevándorlók, betolakodók, ómigránsok, újmigránsok országává! Ezért nem antiszemitizmus, ha valakik Judapestnek nevezik fővárosunkat, hanem a magyarellenes ómigráns nyomulás tényszerű megnevezése. A gyanús szorgalommal antiszemitázóknak, legyenek akárkik, azzal kellene foglalkozniuk, hogy senkinek ne legyen oka Judapestnek nevezni Budapestet.
Történik mindez hosszú ideje, minden következmény nélkül, sőt a betolakodók egyre kedvezőbb helyzetbe manőverezik magukat. Két alapvető oka az ő gátlástalanságuk és kormányszerveink önkényes, rendeltetésükkel ellentétes eljárása. Bizony az előző kormány alatt esetenként sokakban felmerült, ki kormányozza az országot? A Mazsihisz, az EMIH, a Tett és Védelem, az izraeli miniszterelnök? Pedig azt hittük, a kétharmaddal magunkat szavaztuk be a hatalomba. Senki ne ütközzön meg ezen az utólag számonkérő kérdésen, mert nem a kérdés durva, hanem a benne tükröződő valóság. A választási ígéretekben sem szerepelt soha semmi hasonló, s a kétharmad nem adta és nem adhatja hozzájárulását magyarellenes törekvések ajnározásához.
Mindenkinek keresnie kell a módot, hogy demokratikus úton, a magyar megmaradás védelmében a nemzeti oldal érezhetőbben diktáljon. Számára nem létezhet fontosabb kérdés az egységesebb és hatékonyabb nemzeti oldal uralkodó helyzetének kialakításánál, amely megmentheti a nemzetet anélkül, hogy bárkit is kizárna belőle.
A nyitott szemmel járók hazánkban és a világban, mindezen megütközve, szörnyülködnek, hogy a magyarságnak az egyenrangúságért kell harcolnia a saját hazájában. A magyar jövő érdekében parancsoló, hogy e vészterhes nyomulásra annyiszor hívjuk fel mindenki figyelmét, a kormányokat és a pártokat beleértve, ahányszor csak alkalom nyílik rá. A Fidesz-KDNP vereségének egyik alapvető okaként kell elkönyvelni. A jelen írás céljának helyes értelmezése céljából leszögezzük, az „érted haragszom, nem ellened” szellemében, közös érdekünkben, segítő szándékkal, ámde a nemzetidegenek tudatának kötelező kedvező társadalmi javulását elvárva.
Rá kell végre jönnünk arra is, hogy az antiszemitizmussal vádaskodás elleni védekezésgetésünk helyett nekünk kell bátran elutasítanunk a faji politizálást, amit betolakodók, ómigránsok és újmigránsok egyaránt folytatnak ellenünk. Politikusaink félnek még elhatárolódni is ettől, nem beszélve a parancsoló szembefordulásról. Magyar nemzeti érdekeken alapuló, s mellettük töretlenül kitartó kormányzati és társadalmi elvi és gyakorlati hozzáállást követel, amelyben semmilyen magyar szempont és érdek elsőbbsége nem mellőzhető, akár tetszik ez másoknak, akár nem.
Természetesen, el kell fogadni, hogy létezik sokféleség, másféleség, szembenálló érdekek, de minimum a kölcsönös megértés. Együttműködésre törekvés, főleg pedig annak elismerése nélkül, hogy e csonka országban mi vagyunk otthon, nem jutunk semmire. Meg kell végre tanulni a hajlongás helyett megtörhetetlenül egyenrangúan, de nemzetpárti alapállásból kezelni őket, ami azt jelentse, hogy az alapvető társadalompolitikai kérdéseket, a vitás eseteket parancsolóan, az őslakos államalkotó nemzetünk érdekeinek megfelelően kell megoldani. Ezt minden kisebbségnek és másságnak, ómigránsoknak és újmigránsoknak feltétel nélkül el kell fogadnia.
Teremtsük szigorú jogi-politikai, törvényi feltételeket ahhoz, hogy a történelmünk minden értelemben magyar legyen. Akik e nemzetpolitika megvalósítására kerülnek felelős posztokra, de nem ezt teszik egyértelműen, tartózkodjanak a politikától. Akiknek pedig ez a jogi-politikai megközelítés nem tetszik, tartózkodjanak máshol.
következik:
4. Egyéb „nem teljesen helyes” lépések
