top of page

Üdvözöljük a „Woke”-jövőben – Jönnek a „virtuális gyerekek” (Vukics Ferenc írása )






Az elmúlt években egyre inkább elhatalmasodik a nyugati világon a progresszív őrület. Nekünk, magyaroknak leginkább a gyermekkel kapcsolatos állításoktól fordult fel eddig a gyomrunk. Volt itt már minden: születés utáni abortusz, klímagyilkos gyerekek és a nők hasában növekvő „Alienek”. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a helyzet napról-napra rosszabb lesz, de szinte semmi sem tud bennünket felkészíteni a következő őrületre.

Joshua Mitchell, amerikai történész, az Amerika ébredése című könyv szerzője szerint az identitáspolitika mára államvallássá vált.


„Ha nem lesz az identitáspolitika követője, akkor Önt kitörlik, esetenként a munkáját is elveszíti. Ebben az értelemben ez egy zsarnokság kezdete, ugyanakkor nekem van ettől kicsit különböző megközelítésem is. Alexis de Tocqueville azt írta az amerikai demokráciáról szóló könyvében a XIX. században, hogy az amerikaiak a történelmük végén eljutnak a szelíd despotizmushoz. Ezt szerinte egy módon lehet elkerülni, mégpedig, ha az amerikaiak minden lehetségest megtesznek, hogy a családjukon, egyházukon, helyi közösségeiken, önkormányzataikon belüli kapcsolataikat megerősítsék. Hogy minden a helyi és személyközi kapcsolatokra épüljön. Úgy látta, hogy ha nincsenek meg ezek az emberek közötti közvetítő egységek, akkor az állampolgárok egyre jobban elszigetelődnek, és így kiszolgáltatottá válnak a zsarnokság számára. Egy erősödő zsarnokság legjobb táptalaja, ha az emberek között nincsenek kapcsolatok. Szolzsenyicin ugyanerről írt, ahogy Hannah Arendt is a Totalitarizmus gyökerei című könyvében. Hosszú irodalma van annak, amely arról szól, hogy ha az emberek közötti kapcsolatokat felszámolja, akkor oda belép a zsarnok. És akkor itt jön a kérdés, hogy vajon a mai identitáspolitika hogyan tudja felszámolni ezeket az emberközi kapcsolatokat? Az identitáspolitika szégyenfoltokat keres, amit így azonosíthat, és aztán ezektől megszabadítson és létrehozza a tiszta világot. Az identitáspolitika központi eleme a tisztaság és szenny. Ami Nyugat-Európában és Amerikában ma történik, az az, hogy a társadalomnak azokra a fő közvetítő egységeire, mint a család és egyház, nyomják rá a szégyenfoltot. Ma a szélsőbaloldaliak azt mondják, hogy aki hisz abban, hogy a férfi az férfi, a nő pedig nő, az heteronormativitás bűnében vétkes. Aki hisz a történelmi egyházakban, az a patriarchikus gondolkodás bűnébe esik. Az identitáspolitika kezdi levadászni a lényeges és szükséges közvetítő intézményeket. Gyengíti a családot, az egyházat, a helyi közösségeket, vagyis hozzájárul a zsarnoksághoz úgy is, mint államvallás, de hosszú távon azzal is, hogy rombolja az említett intézményeket, amelyek ellenállási pontok lehetnek.”

„Magyarország nagyon érdekes a számomra. Nyugat-Európával tudom összevetni, ahol a woke-ideológiai jegyében a bűnösség érzete nagyon erősen jelen van. Látok néhány okot abban, hogy ez a 'bűnös-nemzet'-érzés Magyarországon miért nincs jelen. Az egyik ok lehet az a nagy területi veszteség, amit elszenvedtek a XX. században, de látok itt egy mélyebb okot is. Mégpedig, hogy a kereszténység sokkal érintetlenebb – még akkor is, ha a templomba járók aránya nem túl magas. Úgy értem, hogy Nyugat-Európában a baloldaliak azt hirdetik, hogy a nemzet bűnös, amire ott nincs vallásos válasz. Pedig a vallás diktálta válasz az lenne, hogy a bűnösség kérdését az Istennel való függőleges kapcsolatomban rendezem el, elismerem vele szemben, hogy bűnös és vétkes vagyok, így feloldozást nyerek. Talán ezért is van Kelet-Európában kevesebb nemzeti bűntudat, mint Nyugat-Európában, merthogy Önöknél még mindig érintetlenebb formában létezik a kereszténység. Nyugat-Európában is létezik a keresztény bűntudat, viszont nincs mód a feloldozásra, így a baloldal azt hirdeti, gyertek hozzám, másként bűnösök maradtok, és megszabadítalak benneteket a terhektől. Tagadjátok meg a nemzeteteket, a családotokat, a múltatokat, és cserébe nyugalmat adok nektek. Ez az, amit a baloldal csinál, azt mondja, adj fel mindent, országot, családot, vallást, és akkor nyugalmat lelsz.”


Vivek Ramaswamy írja le részletesen „Woke Inc.” című, 2021-ben megjelent könyvében, hogy a nagy cégek woke-fordulata üzleti megfontolásból történt.

A céges világból érkező Ramaswamy a Hillsdale Egyetemen tartott előadásában elmondta, hogy a 2008-as válságot követően óriási volt a harag az amerikai bankokkal és pénzügyi szektorral szemben. Az író kifejtette, hogy a klasszikus régi baloldal azt hirdette, hogy a „tőkések” a rosszak, és el kellene venni a pénzt a gazdagoktól és újraosztani a szegények között.

Azonban az új „woke”-baloldal más teóriát hirdet, szerintük nem a szegénység az igazi probléma, nem a gazdasági igazságtalanságot kell megoldani, hanem az igazi probléma a faji igazságtalanság, a férfiuralom és a bigottság.

A szerző szerint a Wall Street azonnal meglátta a lehetőséget, hogy eljátszhatják, hogy nem ők a rossz fiúk, egyszerűen annyit kellett tenniük, hogy átvették a progresszív értékrendet. Elég volt kitűzni a szivárvány zászlót, hirdetni a sokszínűséget, női és LMBT vezetőket kinevezni, kisebbségi vezetői programokat szervezni, és érzékenyítéseket tartani.

A cégek az idők szelére reagálva előre megpróbálták és próbálják elkerülni a vihart azzal, hogy az új baloldallal szövetségre lépve, távol tarják maguktól a klasszikus baloldalt.

Ez lehet az oka, hogy a Disney nyíltan próbál kiállni a törvény ellen, ugyanis ezzel akarja jelezni, hogy ők nem a „bigottak” oldalán állnak.

Ebben a „háborúban” a gyerekek és a gyerekekről alkotott felfogás éppen a központban állnak. Egy brit tanulmányból kiderül, hogy tízből kilenc 29 év alatti nőnek nincs semmi célja az életben – azaz nem céljuk az sem, hogy édesanyák legyenek – a válaszadók fele pedig úgy gondolja, az életük célja, hogy önmaguknak örömet szerezzenek. A magyar gyermekellenes propagandisták szerint azért ne vállaljunk gyermeket, mert az túl sok veszélyes hulladékot eredményez.
Most egy mesterséges intelligencia szakértő azt jósolja, hogy az emberek „virtuális gyerekeket” fognak nevelni a metaverzumban.

Catriona Campbell mesterséges intelligencia-szakértő egy új könyvében azt sugallja, hogy az emberek „humánus megfontolásokból” nem sokára elkezdenek virtuális gyerekeket nevelni a Metaverzumban. A pénz világában ez a „természetes”, mivel a gyermeknevelés költségei egyre inkább nőnek.

Ami egyesek számára rémálom forgatókönyvnek tűnik, az pozitívum a szerző számára, aki szerint a virtuális gyerekek „segíthetnek megoldani napjaink legsürgetőbb problémáit, köztük a túlnépesedést”.

A Telegraph arról számol be, hogy Catriona Campbell mesterséges intelligencia-szakértő új könyve, AI by Design: A Plan For Living With Artificial Intelligence címmel, aggasztó jövőt fest a mesterséges intelligencia felhasználása számára. Campbell úgy véli, hogy a következő 50 évben sok embernek lesz digitális gyermeke a mesterséges intelligencia által üzemeltetett Metaverzumban.

„A virtuális gyerekek óriási ugrásnak tűnhetnek a jelenlegi helyzetünkhöz képest – írja –, de 50 éven belül a technológia olyan mértékben fejlődik majd, hogy a Metaverzumban élő babák elkülönülnek majd a való világban élőktől. Campbell hozzáteszi: „A Metaverzum fejlődésével azt látom, hogy a virtuális gyerekek a fejlett világ nagy részén a társadalom elfogadott és teljes mértékben befogadott részévé válnak.”

Campbell azt sugallja, hogy a csúcstechnológia lehetővé teszik a Metaverzum felhasználói számára, hogy olyan fizikai érzeteket reprodukáljanak, mint a dolgok felemelése, ölelés, etetés, és a digitális gyermekeikkel való játék.

A mesterséges intelligencia-szakértő azt állítja, hogy a környezeti tényezők befolyásolhatják azt, hogy az emberek a digitális gyermekvállalást választják, mivel a Metaverzum környezeti hatása világszerte kisebb, mint gyerekek millióinak „nyomása”. Campbell utalt a digitális kisállatok őrületére a nyugati gyerekek körében az 1990-es években és a 2000-es évek elején, amikor bevezették a Tamagotchi digitális házi kedvenceket.

„Már jó úton haladunk a Tamagotchi generáció létrehozása felé, amely 'igazi' lesz szüleik számára. A fogyasztói igények alapján, a mesterséges intelligencia által létrehozott gyermekek viszonylag alacsony havidíj ellenében széles körben elérhetőek lesznek” – mondta Campbell.

Ha ez a fejlesztés valóban megtörténik, akkor egy olyan technológiai változást okoz, amely helyesen kezelve segíthet megoldani napjaink legsürgetőbb problémáit, beleértve a túlnépesedést is."


Nem tehetek mást: imádkozom.


 Isten, áldd meg a magyart
 Jó kedvvel, bőséggel
 Nyújts feléje védő kart
 Ha küzd ellenséggel
 Bal sors akit régen tép
 Hozz rá víg esztendőt
 Megbűnhődte már e nép
 A múltat s jövendőt

 






553 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page