Újra a kegyelemről, és a mindig figyelmen kívül hagyott lényegről (Király János jegyzete)
Tisztelt Olvasó!
Ami jelen gondolataim megfogalmazására késztetett, az egy ATV-riport és egy nyilatkozat. Az Ablonczy Bálinttal és Zalatnay Istvánnal készült beszélgetés itt tekinthető meg:
24 református nyílt levele Balog Zoltánhoz püspökhöz pedig itt olvasható:
Az ATV riport, a 24-ek nyilatkozatának minden gondolata megszívlelendő, jó alap az Egyházon és társadalmon belüli nyílt vitákhoz, a (különféle) Egyházak hőn áhított magára találásához. Eddig minden rendben is lenne. De ez, mint minden ilyen megnyilatkozás, sajnos csak részigazság. Felszínes. Fontos, de csak az unos-untalan emlegetett napi világi dolgokkal, a finanszírozással, az Egyház állítólagos szuverenitásával, a nők szerepével, a lelketlen intézményi dolgokkal stb. foglalkozik, s teljesen kimarad belőle a tágabb kitekintés: Isten, a hitünk megvallása, annak megélése mindennapjainkban, életvitelünkben, s ami a legnehezebb, összeegyeztetése a hazai és európai politikai berendezkedésünkkel, a demokráciával. Igen, a politikával, egyszóval a jövőnkkel.
Elsőre nagyon biztató, ami Zalatnay úr szájából elhangzik, Rónai Egon kérdésére, a riport 4:11 perce táján:
„Eszmék és gyakorlat feszültségben van!”
Mióta világ a világ, ennek feloldását a legnehezebb megvalósítani. Ettől a feszültségtől szenvedett és ebben hibázott a római Egyház az elmúlt egy-kétezer évben. Mára megszabadultak a világi hívságoktól, de ebben a szekularizált világban az Egyház(ak) legalább 100 éve nem találják a helyüket. Azt mondjuk, hogy a kereszténység életforma. De ezt képtelenek (vagyunk) összeegyeztetni a hitü(n)ket, az elvileg „keresztény életformát” adó vallási-erkölcsi tanokat, a mindennapjainkat, a „konzumidióta életformát” követő állammal, jogrendszerrel!
Amennyire biztató a fenti felismerés, annyira elkeserítő a 8:30-kor mondottak:
„Az igazi tét, az Egyház találjon magára!”
Úgy tűnik, erre nem volt elég 100 év!
Ellentmondás Zalatnay úrnak az alulról építkező Egyház igényével szemben a 7:10-es értékelése: „…képlékeny a helyzet, a hívők ‒ nem hívők várják az útmutatást”.
Most akkor Zalatnay úr szerint a sok-sok aranyos Mari néninek kell alulról építkezve megmondani a tutit? Vagy, ahogy Ön fogalmaz, várjuk az útmutatást (de kitől is?), a pásztor vezesse a nyájat, vagy a „birkák”, a marinénik vezessék a pásztort?
Balog Zoltán súlyos politikai hibát vétett, ez igaz! (Sose bocsátom meg neki, hogy magával rántotta Novák Katalint). De az alábbi tanulmány szerint ‒ és remélem, a nyilatkozatot kiadó hittudósok szerint is ‒
a hitünk alapját képező, a Húsvét, a Feltámadás alapüzenetében Balog Zoltán ‒ akármilyen szélsőséges véleménynek tűnik is részemről ‒ NEM tévedett, s egyházi funkcióiról NEM kellett volna lemondania.
Inkább a hívőket kellene megtanítani hitük néhány alapelvére…
Az Úr azonban szereti az embert, és nem akarja azt, hogy a pokolra, a gyötrelmek helyére kerüljön, ezért elküldte Fiát, Jézus Krisztust, aki minden ember bűnéért kereszthalált halt.
Ez az Isten kegyelméből való megváltás. Merthogy aki hisz Jézus Krisztusban, megtérve bűneiből elfogadja Urának és Megváltójának, annak Isten megbocsátja vétkeit és ingyen kegyelméből üdvösséget ad. Nem a jó cselekedetei miatt, hanem Krisztus érdeméért, hiszen a kegyelem „a teremtményt sem természete, sem érdem alapján nem illeti meg, és jogos igénye sem lehet rá.” [2]
Ez a végtelen kegyelem a világ számára, mint
ahogy a magyar példa is mutatja, alig érthető, a hívők számára sem, ami nem csoda, mert vezetőik egy része sem érti. Inkább kilépnek, mert nem tudják a vallás-erkölcsöt sem összekötni a politikával, sem szétválasztani egymást.
Azt még Hack Péter, Majthényi László külföldi példákon keresztül is bemutatta, hogy egy elnöki kegyelem milyen megosztottságot tud generálni az egyes országokban. És akkor mi, lemaradva Európától és a világtól, a Köztársasági Elnöktől ‒ egyedülálló módon ‒ a nemzeti egység megteremtését várjuk.
Különösen fura ez, ha senki sem tudja megmagyarázni a vallási és világi kegyelem azonosságát és eltérését!
A kegyelem és a megbocsátás, bevallom, személyesen is nehezen gyakorolható, de ettől még, a gyűlöletkeltő média hatásos hisztériája miatt
nem kellene Istent, a Húsvétot megtagadni, s csak meg kellene próbálni hitünk lényegét megmagyarázni. EZ AZONBAN NEM A POLITIKA FELADATA! Ez a magukat hívőknek gondolóknak és a konzervatív értelmiségnek lenne a feladata, DE ilyen magyarázattal, még csak szerény kísérlettel sem találkoztam.
Csak az üvöltő kórusba beálló „Kegyelmes Asszony, mondjon le” jellegű, adott esetben egy egész szerkesztőség álláspontját tükröző, ún. konzervatív cikkek, vélemények mutatkoznak! A politikai véleményt tisztelem, meghallgatom, de
a vallási-erkölcsi háttere a megszólalóknak sajnos megkérdőjeleződik.
Balog Zoltán ügye az ATV-riport után nemcsak a református Egyházra vetül ki, de az ügybe fura módon „újságíróként” és aláírókként beszállókra, és így az újságíró szakmára és munkatársaikra, egy egész szerkesztőségre is! Ez egy valódi vita esetén ‒ amiben egyébként nem hiszek ‒ hozhatna megújulást.
A kegyelmi ügy kirobbanása óta ez a tisztázás, magyarázat szerintem bűnös módon hiányzik a magyar értelmiségből.
Végül szócséplés helyett a lényeg: egy 2015-ös, akkor még joghallgató, ma már végzett jogi doktor, és nem mellékesen református presbiter előítélet-mentes tanulmánya.
Ehhez fogható írást napjainkból eddig SENKI részéről nem találtam. Lehet, hogy ő egyedül van az országban ezzel a komplex szemlélettel?
A tanulmányból én csak a napjainkban is időszerű, nagyon-nagyon megszívlelendő vallás-erkölcsi részt emelem ki, azt, amiről a mai embereknek fogalmuk sincs, különösen nem a vallás és jog viszonylatában.
I. Bevezetés
Ha a kegyelem eredetét keressük, egy régi intézményt láthatunk, melyet az ókori Rómában már a császárok is gyakoroltak.[1] A magyar jogrendbe a kegyelem keresztény közvetítéssel került be, így célszerű az ott elfoglalt helyét egy rövid fejtegetés tárgyává tenni – a szoros kapcsolat miatt jobban megérthetjük a büntetőjogi kegyelem lényegét is.
A világvallások között a keresztény teológiában foglal el leginkább domináns pozíciót a kegyelem. A Biblia tanítása szerint minden ember bűnösként születik, és személyesen is számtalanszor vétkezik Isten ellen. A bűn büntetése az örök halál, vagyis a kárhozat, ezért a bűnös ember a mennyországba nem juthat be. Az Úr azonban szereti az embert, és nem akarja azt, hogy a pokolra, a gyötrelmek helyére kerüljön, ezért elküldte Fiát, Jézus Krisztust, aki minden ember bűnéért kereszthalált halt. Ez az Isten kegyelméből való megváltás. Merthogy aki hisz Jézus Krisztusban, megtérve bűneiből elfogadja Urának és Megváltójának, annak Isten megbocsátja vétkeit és ingyen kegyelméből üdvösséget ad. Nem a jó cselekedetei miatt, hanem Krisztus érdeméért, hiszen a kegyelem „a teremtményt sem természete, sem érdem alapján nem illeti meg, és jogos igénye sem lehet rá.” [2]
Summa summarum, a kegyelem valláserkölcsi „értelemben [nem más, mint] Istennek az üdvösség érdekében adott ingyenes ajándéka”[3], tehát a teológiai és a büntetőjogi kegyelem az előre meghatározott büntetés ingyenes, ki nem érdemelt elengedésében, a büntetés alóli felmentésben mutat azonosságot.
Vizsgálódásunkat a büntetőjog oldalán folytatva, többféle kegyelemről beszélhetünk. Személyi hatálya alapján lehet szó közkegyelemről és egyéni kegyelemről. A büntetőeljárás szakaszainak megfelelően megkülönböztetjük az eljárási kegyelmet, a végrehajtási kegyelmet és a kegyelmi mentesítést...
Ez alapján nem lehet kétséges, hogy
Kegyelmet adni azt jelenti, hogy: ...Nem a jó cselekedetei miatt, hanem Krisztus érdeméért, hiszen a kegyelem „a teremtményt sem természete, sem érdem alapján nem illeti meg, és jogos igénye sem lehet rá.” [2]
Tehát akár tetszik, akár nem, 2000 éves keresztény alapállásból nézve mindenképp kulturálatlan félremagyarázás, hogy egy elvileg keresztény köztársasági elnök és tanácsadója döntésével a bűn mellé állt volna, s rossz üzenetet küldött volna a társadalomnak.
A baj inkább az, hogy nem küldött üzenetet, s nem magyarázta meg a keresztény kultúrkör, a Biblia erre vonatkozó tanítását. Bár ezt elsősorban az Egyházaknak kellene, kellett volna megtenniük,
különösen amikor éppen a Feltámadásra, amúgy az elnöki kegyelem keresztény vallási alapjainak megünneplésére készülődnek.
Természetesen nem vitatom az Állam érintett szereplőinek az Önök és sokak által megfogalmazott súlyos POLITIKAI hibáit. De!
Vallás-erkölcsi és jogi hibát NEM vétettek, s ezt ‒ nem véletlenül ‒ még az ellenfelek sem állítják. Sőt!
Talán csak Hack Péter és Majtényi László tett némi utalást arra, hogy ‒ idézem:
„A kegyelmi döntésnek semmi köze nincs az elkövető ártatlanságához”. (Majtényi László alkotmányjogász a Népszavának.)
Holott a „független” sajtó azt szajkózza, hogy a kegyelmi döntés az áldozatokat és a társadalmat mélyen sérti az elkövető állítólagos felmentésével.
Akárhogy is, számos kérdés vár tisztázásra
Miért nem értik az Egyházak és a hívők a szekularizált világot ‒ mert nem értik.
Miért nem képviseljük határozottabban vallási‒erkölcsi alapelveinket? Szégyelljük hitünket?
Miért nem vagyunk képesek vallási‒erkölcsi alapelveinket a világ adottságaihoz mérten átültetni a gyakorlatba?
Miért nem értjük a mai világot?
Számomra a leglényegesebb, hogy mit jelent és milyen választ ad a vallás-erkölcs az EU politikai berendezkedésére, jövőjére nézve? Nem lehet, finoman szólva, tovább sumákolni, hogy kultúrájukat megőrző, szuverén államok laza együttműködését, vagy egy európai központosított, erkölcsétől megfosztott uniót akarunk. Ezen a területen a legnagyobb a félrevezetés, az agymosás. Európa keresztény lesz, vagy nem lesz ‒ szólt az ígéret. Blöff volt?
Ami hiányzik minden megnyilatkozásból és szem elől tévesztünk, sajnos az az Isten, a hit és a gyerekek sorsa. Árulkodó módon, az „Isten” és a „gyerek” szó sem a riportban, sem a nyilatkozatban EGYSZER sem szerepel!
És akkor az ügy politikai vonzatairól, a bíróságok, gyerekotthonokat fenntartók felelősségéről, a média „gyilkos”, a megoldást csak hátráltató szerepéről nem is beszéltem.
Kapcsolódó cikkünk:
