Vajda Miklós: Az 1956-os forradalom és szabadságharc titkos előzményeiről

Amit a haza sajtó sem mond el nekünk

A Pest Megyei Hírlap 1992. november 24-i számában interjút közöl dr. Tamáska Lóránd törvényszéki orvos-szakértővel, aki ekkor Németországban, Aachenben élt. A professzor távoli rokonságban állt Kádár János feleségével, Tamáska Máriával, aki később az ÁVÓ-hoz került, és a levélfelbontó részlegen dolgozott kiértékelőként. Hivatali felettese Farkas Vladimir volt. 1949 júliusában lépett házasságra Kádár Jánossal.

Dr. Tamáska Lóránd 1940-től 1958-ig az Egyetemi Törvényszéki Orvostani Intézetben dolgozott, amelynek végül is a vezetője lett. Már 1944-ben a budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrboncnoka, később a Fővárosi és a Pestvidéki Törvényszék orvos-szakértője. 1958-tól 1961-ig tanszékvezető docens volt a Pécsi Egyetemen. Ebben az évben Nyugat-Németországba került, ahol 1983. decemberi nyugdíjazásáig Aachenben tudományos kutatóként, illetve törvényszéki szakértőként tevékenykedett. 1955 januárjában ismerkedett meg Baljakin szovjet orvos-alezredessel, aki az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok parancsnokságán Baden Bei Wien-ben teljesített törvényszéki orvosi szolgálatot. Amikor Dr. Tamáskának egy öngyilkos orosz tisztet kellett exhumálnia, akkor a boncoláson Baljakin is részt vett megfigyelőként. Ezt követően jó kollegiális kapcsolat jött köztük létre. Baljakin kutatási célból a hétvégeken többször is Budapestre utazott, és Tamáska segítségével itt tanulmányozta az elérhető szakirodalmat.

Az osztrák államszerződés megkötése nyomán a szovjet csapatok 1955 őszén kezdték meg a kivonulást Ausztriából. Baljakin alezredes telefonon értesítette Tamáskát arról, hogy Budapesten halad keresztül a szerelvénye, és arra kérte, hogy legyen a Keleti pályaudvaron. Azt is közölte, hogy fontos dolgot szeretne vele megbeszélni. Tamáska dr. találkozott Baljakinnal, majd amikor a szerelvény lassan elindult, az orosz tiszt a vagon lépcsőjén ált, váratlanul a füléhez hajolt és a következőket mondta neki:

"Kolléga úr, Ön tudja, hogy az orosz csapatok elhagyják Ausztriát. Ennek az lesz a következménye, hogy Magyarországon változások lesznek. Ne higgyen ezeknek az átmeneti jelenségeknek, és nehogy elgaloppírozza magát, mert annak később igen súlyos következményei lehetnek."

Tamáska nem pontosan értette, miről beszél neki Baljakin. Néhány hónappal később, 1956 májusában szakszervezeti kirándulás keretében eljutott Kijevbe, Leningrádba és Moszkvába. Ismerte Baljakin moszkvai címét és ezért levélben tudatta érkezéséről. Moszkvai napjait végig az ő társaságában töltötte. Hazatérve Budapesten egyesek tudni vélték, hogy dr. Tamáska tulajdonképpen álcázott küldetésben járt Moszkvában. Eszerint Kádár Jánostól kapott megbízást arra, hogy a moszkvai vezetőknél lejárassa Farkas Mihályt és fiát, Vladimirt. Ennek állítólag személyes okai voltak.

Farkas Vladimir felesége Berei Éva, Berei Andornak és Andics Erzsébetnek volt a leánya. Andics Erzsébetnek a húgát, Gabriellát pedig Tamáska 1944 nyarán, magánórákon készítette fel az orvosi záró-szigorlatra. Andics Gabriellát Tamáska évfolyamtársa, Janikovszky Béla ajánlotta neki tanítványként. Később Janikovszky – aki Péter Gábor belső köreihez tartozott – lett a Rajk-per egyik elindítója. Tamáska már 1945. előtt kapcsolatban volt Kádár Jánossal, emiatt többen úgy gondolták, hogy ő is Kádár közvetlen környezetéhez tartozik. Dr. Tamáska azonban azért ment a Szovjetunióba, mert Cserbakov professzornál, a moszkvai törvényszéki orvostani intézetben szeretett volna egy félévet eltölteni. Így akarta megerősíteni szakmai pozícióját, és sikeresebben harcolni néhány riválisával.

Érdekes körülmény, hogy Baljakin ekkor megint figyelmeztette Tamáska Lórándot: ne feledkezzen meg arról, amit tavaly a Keleti pályaudvaron mondott neki.

Az orosz gépfegyverrel felszerelkezett lányt ábrázoló fényképet több külföldi lap is címlapfotóként használta, mert a bátorság és a remény jelképének tartották. Vagn Hansen dán fotósnak a Billed Bladet számára készített képet 1956. november 1-re datálják. Szeles Erika Kornélia 1941. január 6-án született egy budapesti kommunista zsidó család egyetlen lányaként. Iskolatársai mindig különcnek tartották, ő maga pedig nála idősebbekkel barátkozott: egy ilyen ismerősének hatására lépett be egy antikommunista felkelő csapatba az 1956-os forradalom idején, és itt tanulta meg kezelni a gépfegyvert is. (...) 1956. november 4. után halt hősi halált a megszálló szovjet csapatokkal vívott honvédő háborúban.

Tamáska dr. 1956. július 18-án a Pestmegyei Pártbizottság Arany János utcai székházában kereste fel Kádár Jánost, aki ekkor már az MDP Politikai Bizottságának tagja és a párt főtitkárhelyettese volt. Mintegy négy órán át beszélgettek. Tamáska beszámolt arról, hogy rosszakarói milyen lépéseket tettek vele szemben, továbbá arról, hogy Kelemen Endre futószalagon gyártotta a hamis szakvéleményeket a politikai perekben. Kádár csak egy-két szóval válaszolt. Az elégedetlen Tamáska már távozni készült, amikor Kádár a következőket mondta neki:

"Ne legyen olyan heves, legyen még egy kis türelemmel, várjon nyugodtan, és ezt mondja meg az egyetemi hallgatóknak is. Elárulom magának, hogy itt ősszel, októberben forradalmi úton meg fog változni a helyzet."

Tamáska szerint Baljakin és Kádár János szavai azt támasztják alá, hogy az 1956 októberében kirobbant forradalomnak volt valami olyan előzménye, amely teljesen eltér azoktól a céloktól, amelyeket később a forradalom követett. Tamáska professzor úgy véli, hogy az 1956-os forradalom magvait Párizsban vetették el 1947 februárjában. Ekkor kötötték meg a magyar békeszerződést a szövetséges és társult hatalmak, valamint Magyarország között. A magyar békeszerződés csak egyike a párizsi békeszerződéseknek. A Szovjetunió terjesztette elő a tervezetét Párizsban a szövetségesek részéről. A békeszerződés többek között visszaállította az 1937. december 31-én érvényes határokat, és kötelezte Magyarországot, hogy az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat minden fennhatósága alá tartozó személy számára biztosítsa. Azt is előírta számára, hogy a fasiszta jellegű szervezeteket oszlassa fel és működésüket a jövőben se engedélyezze, a háborús bűnösöket pedig vonja felelősségre.

A párizsi békeszerződés megkötésével megszűnt a hadiállapot a szövetséges hatalmakkal, köztük a Szovjetunióval. A megszálló csapatok elhagyták Magyarország területét, de visszamaradhattak az úgynevezett útvonal-biztosító szovjet egységek, mivel Ausztria egy része szovjet megszállás alá került, és e csapatok utánpótlása Magyarországon keresztül történt. Szovjet részről azonban sem ekkor, sem később nem gondoltak komolyan a kivonulásra. A megszállás fenntartása érdekében – legalább is Tamáska Lóránd szerint – belecsempésztek a békeszerződésbe egy paragrafust, amely lényegileg az egész szerződést papírdarabbá degradálta. Kikötötték ugyanis, hogy amennyiben fennáll a fasizmus visszatérésének a veszélye, akkor joguk van Magyarországra bevonulni. A veszély megítélése természetesen tőlük függött. Magyarországnak valóban előírták, hogy oszlassa fel a fasiszta jellegű szervezeteket, hogy működésüket sem most, sem a jövőben nem engedélyezheti, de olyan megfogalmazást, hogy a szovjet megszálló erőknek joga van Magyarországra bevonulni, ha fennáll a fasizmus visszatérésének a veszélye, nem sikerült találni.

Az 1947. február 10-én aláírt magyar békeszerződés alapján Magyarországnak 1956 őszéig ugyancsak megszállástól mentesnek kellett volna lennie. Dr. Tamáska Lóránd úgy véli, hogy ez azonban nem illeszkedett az orosz stratégiai elképzelésekhez, és ezért az ausztriai kivonulást úgy kellett megrendezni, hogy az Ausztriából történő kivonulással megnyílott rés Magyarország megszállásával ismét zárható legyen. Erre adott volna lehetőséget a "fasizmus visszatérésének a lehetősége" kitétel.

Tamáska ezt bizonyítottnak veszi, és erre építi fel azt az elméletét, hogy a szovjet hadseregnek és a szovjet-birodalom vezetésének "fasiszta veszélyt" kellett mesterségesen létrehoznia azért, hogy kellő jogalapot teremtsen Magyarország nagy létszámú szovjet erőkkel történő további megszállására.

A "fasiszta veszély" előállításához természetesen igénybe vették a KGB-t, amelynek nagy gyakorlata volt a politikai provokációk megszervezésében. Magyarországon megkönnyítette a KGB helyzetét, hogy csatlós országról lévén szó, számíthatott a pártapparátusra, a belügyi szervekre, a rendőrségre, az ÁVH-ra, valamint a hadsereg tisztikarának jelentős részére.

Dr. Tamáska 1992 novemberében még nem tárta fel, hogy milyen forrásokból szerezte értesüléseit. Csupán azt jelentette ki, hogy hiteles források alapján mond véleményt és tartózkodásának csupán az az oka, hogy nem szeretne olyan embereket megnevezni, akikhez családi kapcsolatok is fűzik. Mindenesetre olyan befolyásos társaságba járt, ahol az osztrák államszerződés megkötése után az volt a beszédtéma, hogy mi lesz, ha a szovjet hadsereg Magyarországról is kivonul. Tamáska azt állítja, hogy a szovjet csapatok távozásának a lehetősége egyes budapesti körökben a semlegességi szerződést követően valóságos pánikot okozott.

A szovjet csapatok Magyarországon maradásának érdekében kellett olyan „ellenforradalmi” helyzetet teremteni, amely indokot szolgáltathat arra, hogy a Vörös Hadsereg az Ausztriából való kivonulás után is megszállva tarthassa hazánkat. Ezt említette Baljakin professzor, majd maga Kádár János is Dr. Tamáska Lórántnak.

Csak azt nem kalkulálták bele a terveikbe, hogy a magyar népnek a Rákosi rendszerben történt mérhetetlen elnyomása miatt, a mesterségesen előidézett „ellenforradalmi” helyzetből a világtörténelem legtisztább forradalma és szabadságharca fog kifejlődni.