VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Vajon miben lakhattak magyar őseink? (I.)

Az őstörténeti ismeretekkel kapcsolatos tapasztalataink azt mutatják, hogy majdnem mindenki a korábban megszerzett hagyományos tudásához illeszti az újonnan hallott híreket. Például ahhoz a túlhaladott, mert az egyre bőségesebb kutatási eredmények tükrében tarthatatlan elmélethez, amely szerint egy messziről érkezett magyarság foglalta volna el a honfoglalás idején a Kárpát-medencét. Így aztán a kellő előítélettel fogadott új hírek nem is cáfolják az immáron tarthatatlan alaptételt, hanem inkább ráépülnek, újabb téves felfogásoknak adva teret. Azzal ugyanis semmivel nem kerültünk közelebb az igazsághoz, hogy újabban már nem Nyugat-Szibéria középső részét tekintik kiindulási pontnak, hanem a déli területét.


Javasoljuk tisztelt olvasóinknak, hogy nézzenek körül Szilaj Csikónk tartalmas őstörténeti rovatában. Az itt megjelent írások nemcsak a szóban forgó kiindulást cáfolják, hanem megalapozottan (embertani, régészeti, néprajzi és nyelvészeti adatokkal) érvelnek a magyar nép és nyelv Kárpát-medencei eredete mellett, vagyis nem puszta feltételezésekkel élnek, hanem bizonyítékokkal szolgálnak.


Érdemes persze olyan részletekkel is foglalkozni, amelyek nemcsak olvasóinkat érdekelheti, hanem – mint kiderült – szerkesztőségünk tagjait is izgatja.


Arra a felmerült kérdésre, hogy vajon jurtáival együtt érkezett-e ide ezeregyszáz éve a magyarság, jó válaszokat találunk a tágabb szakirodalomban is. Még egyik egyetemi jegyzetünkben is írnak régóta megvolt házainkról. Ám ha váltig azt hangozgatjuk, hogy mi a hátunkon a házunkkal ódalogtunk be a Kárpát-medencébe, akkor persze rögtön semmi közünk nem lesz sem ezekhez a régi lakóházakhoz, sem semmihez, amit itt és egész Európában szorgos őseink megteremtettek.


Holott őstörténeti rovatunk írásai bizonyítják a vonaldíszes-kerámia kultúráról (Bandkeramik, Dunai I. vagy Danubien I.): ez a Duna-vidéken és Közép-Európában elterjedt korai neolitikus kultúra a nevét jellemző kerámiadíszítéséről, a még nedves agyagba karcolt ívelt vonalú, vagy meanderes díszítéséről kapta. S ezt a kultúrát hosszú, téglalap alakú, cölöpszerkezetű ház jellemzi, ezen túlmenően pedig állattenyésztés és irtásos, kapás földművelés.


Legkorábbi megjelenése a magyar Alföldön az ún. „Alföldi vonaldíszes keramika”, melynek népe a Körösöktől északra fekvő Tisza vidéki síkságon élt. Ebből a centrumból elterjedve az európai folyóvölgyekben egy homogén kultúrát létrehozva terjedt el!


Márpedig a „neolitikum” a csiszolt vagy újkőkor, vagyis az emberiség történetének kb. Kr. e. 9000/5000-3000-ig tartó korszaka. Erős érintettségünk okán érdemes többet is megtudnunk róla:


„Régészeti lelőhelyei alapján több kultúrát különböztetünk meg. Általánosan jellemző, hogy ekkor alakultak ki a maihoz hasonló éghajlati viszonyok, megkezdődött az élelemtermelés, kialakult a letelepült életmód. Eszközkészletének jellemzői a csiszolt kőszerszámok, átlyukasztott kőbalták, nyílhegyek. Ez a korszak jelenti a növénytermesztés kezdetét, de különösen a korszak kezdetén még nagyon fontos a vadászat is. Kialakult a fazekasság, élelmiszeripari technikái közül megjelent a főzés. A növénytermesztéssel párhuzamosan megjelentek háziállatok. Az élelmiszeripar mellett kialakult a szövés és fonás. Ettől a kortól kezdve, bármennyire is vándorolnak az emberek népcsoportjai, egyetlenegy fajta sem tűnik el úgy nyomtalanul, hogy másik fajta lépne helyébe. A kulturális fejlődés nem szakad meg többé, hanem fokozatosan tökéletesedik tovább.”


Ugyancsak sok közünk van a neolitkum másik jellegzetes kultúrájához, a „lengyeli-kultúrá”-hoz:


„Kései vonaldíszes kerámia, hasított kőkés, csiszolt és átfúrt kőbalta, kalapált réz ár, horog és gyöngy tartozik lelet-együttesébe. Folyók fölötti magaslatokon vagy fennsíkokon építkeztek. Fontosabb lelőhelyei: Zengővárkony, Villánykövesd, Pécsvárad stb.”


És ha 17 ezer éve itt már bőrrel fedett rúdsátorban laktak, akkor a sztyeppei jurta igen nagy visszalépést jelentett volna csupán ezer éve. Márpedig a „gravetti-ipar” néven említett kultúra leírása szintén Kárpát-hazánk területi érintettségét bizonyítja:


„...felső paleolitikus ipar, a felső-auragnaci kultúra 29-22 000 évvel ezelőtti ipara. Ma felső-perigordinak is nevezik. Jellemzői a kisméretű, finoman megmunkált hegyes pengék, árvésők és csont dárdahegyek. Spanyolországtól Dél-Oroszországig széles körben elterjedt. Számos lelőhelye Magyarországhoz köthető, így Bodrogkeresztúr (28 700 éves) és Árka (18 700 éves) lelőhelye. Ezekre nagyméretű penge, véső és vakaró jellemző. A Duna-kanyarban jellegzetes folyó menti vadásztanyákat tártak fel: Pilismarót I. (Öregek dűlő), Pilismarót II. (Diós), Pilismarót III (Pálrét), Szob, Zebegény, Nagymaros, Verőce lelőhelyein. Ezek kora 17 000 év. Ide tartozik Dömös is, aminek jellegzetes lelete a bőrrel fedett rúdsátor; Szob, ahonnan ékszercsiga lerakatok kerültek elő, ami az ékszeranyag rendszeres gyűjtésének „kitermelésének” első jelét jelenti. A ságvári 18 600-17 400 éves lelőhely rénszarvasra specializálódott vadásztelep, ahonnan agancs és kőeszközök kerültek elő. Itt tárták fel az első lakógödröket, amelyek téli szálláshelyek lehettek.” (T. Horváth Ágnes: Őskor. Belvedere jegyzetek 1. Szeged, 2003.)

Az általában könnyen elérhető, persze egyoldalú tudományos közleményt bedolgozó felületeken (pl. a Wikipedián) is foglalkoznak a kérdéssel:


„A vonaldíszes kultúra ismertetőjegye a hosszúház is. A legrégebbi, 7500 éves hosszúházak nyomait a Magyarországon tárták fel: 1995–1996-ban az M3-as autópálya nyomvonalán végzett leletmentésnél Füzesabony-Gubakút lelőhelyen, 2007-ben pedig a Szombathely környéki Torony község Nagyrét dűlő lelőhelyén. A legnagyobb dunántúli VK települést a Balaton déli partján fekvő Balatonszárszó mellett tárták fel 2003-ban. A kultúrához köthető, Kr. e. 5500-5000 között épített 45 hosszúházból 39 egy sűrűn beépített körzetet alkotott.” (Lásd: itt)


„…a házak hossza akár a harminc métert is elérte. Előbb Németországban találtak ilyen épületeket, azután Ausztriában, de Magyarországon nem. Kiderült, hogy csak azért nem, mert "lyukakat" ástak. Az autópályás feltárások során, amikor egybenyitottak két hektárt, azonnal a felszínre kerültek a házak. A balatonszárszói telep Európa egyik legnagyobb települése.” (Silberer Vera: Átmeneti kultúra. Beszélgetés Bánffy Eszterrel. Természet Világa 139. évfolyam, 5. szám, 2008. május.)


Újkőkori lakóház rekonstrukciója a Polgár melletti skanzenben

(forrás: wikimedia commons)



Egy összefoglaló mű szerint (azóta még sokkal reprezentatívabb kiadvány is készült):


„FÜZESABONY–GUBAKÚT – Domboróczki László. A lelőhely 1993-ban, az M3-as autópálya nyomvonalán végzett régészeti terepbejárások során vált ismertté, leletmentésére 1995-ben és 1996-ban került sor. A humuszréteg folyamatos eltávolítása során, a gazdag leletanyagot tartalmazó gödrök között, általában a gödörsor egyik oldalán feltűnőbben és sűrűbben oszlopok sötét foltjai rajzolódtak ki a sárga altalaj szintjén, melyek többé-kevésbé egyértelműen körvonalazták az egykori házak alaprajzait. A szabályosságokból ítélve a házak fő vázát többnyire 4×3 oszlop alkotta. Az épületek tehát zömében háromosztatúak voltak, szélességük 6, hosszúságuk 14-16 méter lehetett [84-96 m2!]. A falakat bizonyára vesszőfonatok képezték, melyeket agyaggal tapasztottak be. Áglenyomatos átégett agyag rögöket a hulladék gödrök és kutak betöltésében találtunk. A házak ÉK–DNy irányú sorokba rendeződtek, az egyes épületek hosszanti tengelye egységesen ÉNy–DK felé mutatott.[Nem lehet véletlen, hogy középkori templomaink tájolása ugyanez. Bár ők nem ismerték ennek az ásatásnak az eredményeit… Tehát, ez is a Kárpát-medencei magyar folytonosság bizonyítéka!] A feltárt területen 4 házsort lehetett megfigyelni. A házak gödrökkel ellentétes oldalán, a sarkoknál sírok kerültek elő egyesével vagy kisebb (2-3-as) csoportokban. Az így kirajzolódó település szerkezetet különösen gazdag leletanyag kísérte. A gödrökből előkerült leletanyag zömét az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrájának százezres nagyságrendű kerámiatöredékei jelentik. A nagy mennyiségű állatcsont mellett, melyekből eszközöket (tűket, árakat, kanalakat, vésőket, sarlónyelet) is készítettek, sok kőeszköz (balta, véső, penge) és ékszer (gyöngy) is előkerült. A begyűjtött további leletek és nagyobb mennyiségű talajminta vizsgálata révén jóval árnyaltabb kép vázolható majd fel e korai földművelő, állattenyésztő közösség életéről és környezetéről. [Ezzel kellene foglalkoznunk inkább, mint 4-8000 kilométerrel keletebbre történtekkel!] A Gubakútról eddig megvizsgált 15 db 14C-es minta alapján a lelőhely nagyjából a Kr. e. 5500–5200 közötti időszakra keltezhető, ami az AVK korai időszakát képviseli.


A rézkori településekről korábban alkotott képet az utóbbi időben folytatott nagy felületű kutatások jelentősen átformálták.


"Különösen igaz ez a Dunántúl területére, ahol újabban számos lelőhelyen vált bizonyíthatóvá a felszínre épített házak használata. Ez a felfedezés is módosította a ’gödörlakásokkal’ kapcsolatos addigi elképzelést, és világossá tette, hogy a rézkori településeken talált, kemencékkel vagy más tüzelő berendezésekkel ellátott gödrök nem feltétlenül lakás céljára készültek, hanem egyéb tevékenységek helyszínei lehettek. A korai rézkorhoz viszonyítva a középső rézkor első felében feltűnően sűrű települési hálózat alakult ki a Dunántúlon.” (Visy Zsolt [főszerk.]: Magyar régészet az ezredfordulón. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Teleki László Alapítvány Bp. 2003.)


Ha komfortjukat tekintve nem is, méretük alapján egy mai komoly családi házzal vetekednek azok az újkőkori építmények, amelyeket a vas megyei Torony község határában tártak fel a régészek.


„… határos azzal a séi területtel, amely a hetvenes évek vége óta Európa-szerte híres, védett régészeti lelőhely… Sé Malomi dűlő nevű határrészén találták meg harminc esztendővel ezelőtt a Lengyel-kultúra egyik legjelentősebb magyarországi lelőhelyét. A kései neolitikum időszakában, mintegy hat és fél, hétezer évvel ezelőtt létező népcsoport a Tolna megyei Lengyel községről kapta a nevét, jellegzetes tárgyaikra pedig rábukkantak később a mai Szlovénia, Szlovákia, Morva- és Csehország, Dél-Lengyelország valamint Ausztria keleti területén is… A toronyi ásatáson feltárt emlékek közül a legimpozánsabbak a házmaradványok voltak: a legnagyobb csaknem negyven méter hosszú, hét és fél méter széles, legmagasabb pontján nyolc méter magas lehetett... Kr. e. 5500 körül Torony határában tehát a Vonaldíszes kultúra képviselői éltek. A társadalmuk felépítéséről nem sokat tudunk, azonban a 140-200 négyzetméteres hasznos alapterületű házak mérete miatt valószínű, hogy egy-egy épületben több kiscsalád lakott. A fennmaradt, meg nem bolygatott földrétegeknek és a feltárt, égett agyagtöredékeknek köszönhetően azt is megállapították, hogy nem egyszerű faépületek voltak: a vesszővel befont favázra ugyanis a hőszigetelés érdekében 50-60 cm vastag agyagot tapasztottak. Ezt nevezzük paticsfalnak.” (Peter Bertus-Barcza: Hétezer-ötszáz éves „luxusházak” Vas megyében. National Geographic 2007.11.29. )