top of page

Verzár Éva: Házasság aranyérrel…







A szerző Mire megvirrad (Mai székely balladák) c. kötetéből



Házasság aranyérrel



Házasság aranyérrel…



A belvárosi körfolyosós nagy bérház már nem a békebeli jómódról híres. A kapualjból nem a családi hintó vagy fogat gördül ki, bakján kackiás bajszú legénnyel. Hátul az ülésen sem krinolinba öltözött kisasszonyka megy anyjával a reggeli misére. Most épp a házmester igyekszik ki a tavaszi napfényre, és morgolódik a kiáradó, elviselhetetlen bűz miatt.

– Az irgalmasát neki! Mán megint itt hagyták a szemetet! Szagulhassuk még egy hétig! Ez az asszony es csak arra való – itt kedves nejére céloz –, hogy a szomszédokkal traccsoljon, se nem lát, se nem hall. Bárcsak szemet adott vóna nekem az Úr, amikor megláttam, s észt, amikor kimondtam az igent. De ojjan dereka vót akkor, s ojjan cubákja, hogy megállt az emberi ész, amikor rea nézett! Osztán állt ott más es, ami teljesen elvette az eszemet. Most mán csak a szája jár, de az irgalmatlanul. Bé kellett vóna nézzek abba a lyukba jobban, hátha észreveszem nyelvén a méregzacskót. De én csak ízlelgettem, s az bion mézes vót akkor, brrrrrrrr… – Józsi bá már megy is be a házba, hogy nejére borítsa minden dühét. Még azt is az ő rovására írja, hogy éjente a kapualjba könnyítnek magukon az éjszakai életet szerető emberek.

– Mán megint locsogtok, úgy-e? Mán megint van valami szaftos a házban? Osztán mijjen nagy dolog hozott essze tüktököt, hogy még azt se láttátok, hogy a szemetes elcsörömpölt az ablak alatt, anélkül, hogy megállott vóna? Tán még ebéd sem lesz? Azt a rézangyalát nektek!

– Uram-teremtőm, mán megint itt maradt az a koszos szemét? – csattan fel erre a feleség. – Hát te mire való vagy, te agyalágyult? Egyéb dolgod úgy sincs, minthogy arra a koszra vigyázz. Merek eskünni, hogy már meglátogattad a talponállót, hogy reggelre a szívmelegítőt bekapd. Fújj reám, te semmirevaló! Megérezem én, hogy mit vedeltél!

– Azt meg, azt az egyet biztos, de egyebet nem érezel mán régóta, csak ha valamilyen úrficska gyün a házba, akkor úgy rohansz, hogy hullámzik a halmod, riszálod a kigömbölyödött hátsódot; pedig tudhatod, hogy az íjjenek nem hezzád jőnek. Te, te vén tyúk! Most es valami ijjesmi lehet a dologba, mert erősen sokan tárogattok itt a konyhába! Na, mi a baj megint?

– Mi lenne? Magát úgysem érdekli, szomszéd – szól közbe az egyik asszony.

– Hát hogyne érdekelne, asszonyság, az én házam, nekem mindent tudni kell, kelepeljenek csak, hadd halljam!

– Jól van, na, gyújts rea s figyelj! – ültette felesége a székébe urát, de előbb gyors mozdulattal kilökte onnan az egyik asszonyt, nehogy az ember még ezért is orgonálni kezdjen. – Hát a Mariska kisasszonyról van szó! Nem hallod, hogy zokog szegényke? – Kinyitotta az ajtót, s valóban, egy emelettel feljebb történt valami, mert a ház dalos pacsirtája most úgy zokogott, hogy megsajdul bele az érző ember szíve.


Bizony, fenn nagy volt a pánik. Nagymama, akit a család Anyikának szólított, volt a hangadó. Ő volt a legtapasztaltabb szerelmi dolgokban. Mellette a kisasszony édesanyja remegett: szent Isten, most mit csináljon? Mit lehessen itt csinálni? Hol Anyikának, hol Mariskának adott igazat. A nappali szőnyegén játszott a két gyerek: Lencsike és Ferike. Igaz, csak mímelték a játékot, inkább a nagyokat figyelték, mert az érdekesebbnek tűnt, mint az a néhány kopott, játéknak nevezett valami. Lencsike kamaszodott már és a szerelmi ügyek igencsak foglalkoztatták. Izgatták nagyon a fiúk, még ha egyelőre csak gondolatban is, de ha így kell sírni értük, nem is tudja, megéri-e. Öccse, a hátulgombolós, pedig élvezte, hogy végre nem ő van a központban, a nadrágszíj helye még meg sem gyógyult; s úgy néz ki, napokig le se kerül újra a szegről, mert itt most helyzet van.

– Ti meg mit csináltok? – kiáltott rájuk az anyjuk. – Azonnal tessék bemenni a szobátokba, és addig ki ne jöjjetek, amíg nem hívunk! – Mint akit bolha csípett, úgy ugrottak a harcias parancsszóra. Bementek, de azért az ajtót résnyire nyitva hagyták. Öcsi ki-kidugta a fejét s nagyokat kacagott, amire Lencsike jó nagyot húzott a búbjára.

– Csendesebben, te, még észrevesznek, aztán, jaj nekünk!

Odakinn közben folyt a csata. A nagy kérdés: ki legyen, vagy éppen ki ne legyen Mariska jövendőbelije? Mariskáé, aki olyan volt, mint egy angyal. Karcsú derekát két kézzel át lehetett fogni. Elegáns, hosszanti csíkos ruhája – az egyetlen, ami volt neki – még vékonyabbnak mutatta alakját. Hosszú, ívelt nyaka, szép sötét hajkoronája kiemelte szív alakú, nemes kis arcocskáját. No hiszen, nem is a szépségéből adódott a gond, hanem a család nagy szegénységéből: még egy egér sem talált volna egyetlen kis morzsát sem az egész lakásban, mert a nagyi úgy beosztott és úgy felfaltak mindent. Kivéve, amit Mariska taníttatására fordítottak. Az ő tehetségét és szépségét gondolták biztosítéknak arra, hogy valaha kievickélnek ebből a nagy nincstelenségből. A kisasszonyka vékony, hosszú ujjai gyönyörűen bűvölték a zongorát, és hozzá a pacsirtaszóval vetekedő hangja! Bizony, ez arra predesztinálta az ifjú hölgyet, hogy jó partit szerezzen. És erre mit ad Isten! A földszinten lakó szerencsétlen Mihályba szeretett bele! Az még rendjénvaló, hogy tanult ember, ám az egy ingén-gatyáján kívül semmije sincsen. Csak az egy mérnöki diploma. Azt meg nem lehet az asztalra tenni, márpedig itt vannak még a kicsik is, őket is fel kell nevelni!

– Megmondtam, Miska szóba sem jöhet! – szögezte le végül Anyika, mire eszeveszett sírásba fogott a fiatal lány. Ezt hallották az alsóbb szinteken, még az alagsorban is, és most fülüket hegyezték, vajon mi sül ki a családi csetepatéból.

Mi sülhetett volna? Csak engedniük kellett a nagy szerelemnek, a lány hozzá is ment végül a kedves Mihályhoz. A lakodalom szűk családi körben zajlott. De azért a ház lakói is gratuláltak, amikor belépett a kapun az ifjú pár.

– Nahát, ki gondolta vóna! – kiáltott fel a házmester, miután megszorongatta falubelije, azaz Miska kezét.

– Mit, te kolontos? – zsörtölődött rögtön az asszonya. – Hát ha szeretik egymást! – Bizony, vágyott volna még egy-két szerelmes éjszakára. – Tudod es te mán, mi az, ojjan rég érezted, hogy azt se tudod, eszik-e vagy isszák!

– Ne kárálj mán többet, asszony, tudom én, mit beszélek. Falumbeli a Misi. Én mán katonakiszolgált vótam, amikor ez még csak hátulgombolós.

– Na és, azzal meg mi a bajod?

– Hát annyi, hogy eccer a kocsmába fogadást kötöttek a nagy legények. Az vót a tét, hogy a ringó mellű Julist megmutassák pucéron annak, aki megszopja a kocát.

– Gazemberek, ijjesmivel foglalkoztatok! S még csodálkozok, hogy ijjen ember lettél?

– Fogd bé a szájad, asszony, ha nem, nem mondom el ki nyert.

– Mit érdekel engem! Uccse ismerem őköt, ha mondod, mondod, ha nem, akkor nem.

– Te nagyszájú némber, tudod, ki szopta végül meg a kocát? Hát a Misi!

– A mérnökünk?

– Akkor még nem vót az, csak egy fiatal kakaska, s mikor meglátta a jutalmát, úgy elveresedett, úgy kifutott a kocsmából, mintha kergették vóna a törökök. No, Isten aggyon neki sok boldogságot, de nem hiszem, hogy egy ijjen úrinak nevelt szoknya mellett megmaradna, hisz’ mán gyermekkorába’ es hevesebbecske vót a vére, mint a többinek.

A bérházban folydogált tovább az élet. A szemetet elvitték, de a szagot beitták a falak. Sok minden nem változott, holott az emberek csak cserélődtek. Anyika elment örökre, Mariska édesanyja meg elköltözött a két gyerekkel. Nagy szerencse érte: egy jómódú, megözvegyült ember kérte feleségül s ő kapott az alkalmon, leköltözködtek vidékre. Nem volt kenyérgondjuk többé.

Mariska és Misi maradtak a lakásban. A nagy szerelem lassan megszokássá vált. A fiatalasszony zongoraórákat adott, a férje pedig a gyárban kezdett jól keresni. Jutott ruhákra, élelem is bővebben került az asztalra. Csak egy baj volt, hogy a prűdnek nevelt asszonyka a kisasszonyos szégyenét nem tudta levetkőzni. Miska meg többet akart, többet kért természete. Úgy is alakult aztán, hogy összeszűrte a levet a munkatársával, egy özvegyasszonnyal, aki már nem akart még egyszer férjhez menni. A fekete, telt keblű asszonyságnak jól jött, ha valaki hetente egyszer-kétszer megcirógatta.

Híre is ment az alkalmi románcnak, de Miska valahogy mindig kimosta magát belőle. Nem volt nehéz dolga: Mariska, lévén áldott állapotban, hamar elhitt mindent a férjének. A megszületett gyermek felemás örömet hozott a családba: Mariska szeme egyszerre volt csillogó a boldogságtól és könnyes a bánattól. Férje újabb, egyre gyakoribb kimaradozása nagy lelki fájdalmat okozott neki. Soha nem szólt, csak tűrt, s némán szenvedett.

Tizedik házassági évfordulójuk közeledett. Azon a napon az asszonyka elhatározta, hogy finom vacsorával lepi meg urát. A gyereket lefektette, de aztán ő is ágynak dőlt, mert hirtelen belázasodott, az influenza gyötörte. Nem is vágyott másra, csak arra, hogy valaki kényeztesse. Ámde Miska, hites ura, nagy sajnálkozva jelentette be telefonon, hogy ma este gyűlésre kell mennie. No, ez lett a virágból, a meleg ölelésből! Ez az ember még azt is elfelejtette, hogy tíz évvel ezelőtt ő hogy zokogta ki a házasságot a keményszívű nagyanyjától! Reggelig semmit sem aludt, betegség és bánat ébren tartotta. Férje most először maradt ki egész éjszakára.


Hajnalban jött haza. Látván feleségét, még a lelkiismerete is megszólalt:

– Ne haragudj, kedvesem, a gyűlés után még kártyáztunk egy keveset. Hozzak neked valamit? – Közben már levetkőzött, s úgy, anyaszült meztelen indult a meleg teáért. Mariska felkapott egy kiskanalat az éjjeliszekrényről, hogy menten hozzávágja. Keze hirtelen megállt a levegőben. Valamit különös dolgon akadt meg a tekintete. Nem tudta, sírjon, vagy nevessen. – Misikém, gyere csak ide!

– Már nem haragszol? – reménykedett amaz.

– Fordulj csak meg!

– Mi van, mi történt?

– Nézd, neked aranyered van!

Férje ülepéből előhúzott egy vékonyka kis aranyláncot s felmutatta. Misi előtt rögtön megjelent a kép, ahogy hajnalhasadtával ott ül szeretője ágyán, s kapkodja magára ruháit.

Mariska „kisasszony” felnevetett. Aztán magába roskadt. Többé nem vágyódott Mihály ölelésére.






59 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page