Vigyázó szemeteket Nigériára vessétek! (Vukics Ferenc jegyzete)
Egy kis előzetes egy készülő, a térségről szóló elemzésemből…
Kétségtelen, hogy Franciaország és az USA kétségbeesetten szeretné, ha az ECOWAS beavatkozna Nigerben. Mindkét ország csalódott, hogy a katonai beavatkozás még nem kezdődött meg. De a helyzet az, hogy a beavatkozásról szóló végső döntés nem ezeken a NATO-országokon múlik. Az ECOWAS tényleges beavatkozása nagyban függne a belpolitikai helyzettől mind Nigériában, mind a Nigeri Köztársaságban. Addig is Nulandnak, Blinkennek, Sullivannek és Macronnak rózsafüzéreket kell olvasni, mint mindenki másnak.
A „szövetségesek” amúgy sem értenek egyet ebben a kérdésben. Ha a puccsista vezetők Oroszországgal és Franciaországgal szemben is ellenségesek lennének, akkor az amerikaiak boldogan elfogadnák a nigeri katonai juntát. Az, hogy Franciaország mit akar vagy mire van szüksége, a lehető legtávolabb áll Tony Blinken, Jake Sullivan és Victoria Nuland gondolkodásától. Ezeknek az amerikai tisztviselőknek minden Oroszországról szól. Macron sirámai a La Francafrique felbomlásáról kevésbé érdeklik őket.
Szűk látókörükön keresztül a nyugati elemzők a fekete kontinensen csak Franciaország, az USA, az Egyesült Királyság, Oroszország és Kína afrikai befolyásért folytatott versengését látják. Az afrikai államok minden lépését vagy az orosz-kínai tengely, vagy az USA-francia tengely érdekében tett lépésként értelmezik.
Egyszerűen még mindig egyfajta „felsőbbrendőséggel” tekintenek a térségre és eszükbe sem jut, hogy vannak olyan afrikai országok, amelyek ténylegesen a saját utukat járják.
Ezeknek az elemzőknek eszükbe sem jut, hogy egy
olyan hatalmas népességgel rendelkező, feltörekvő afrikai „nagyhatalomnak”, mint Nigéria, alapvető nemzetbiztonsági érdekei lehetnek Nigerben, ami független az USA és Franciaország geopolitikai manővereitől. Pedig a lényeg tisztán látható: ezek a hatalmak csak betolakodók, és nem őshonosak ezen a tájon.
Gyakran észreveszem, hogy ezen elemzők közül sokan nem is hallottak arról a három szervezetről, amelyet Nigéria szorgalmasan finanszíroz és ellenőriz a regionális és nemzeti érdekeinek biztosítása érdekében.
Az ECOWAS-ra, a Csád-tó-medencei Bizottságra és a Multinacionális Közös Munkacsoportra (MNJTF) gondolok.
Az ECOWAS ráadásul már 1990-ben megszűnt tisztán gazdasági szervezet lenni, amikor létrehozta a nigériaiak által dominált katonai erőt, hogy beavatkozzon az első libériai polgárháborúba (1989-1997). Azóta ez a készenléti katonai erő többször is beavatkozott különböző konfliktusokba Nyugat-Afrikában.
Itt egy új „világerőt” építenek éppen.
Lehet, hogy a magyar olvasók számára ellentmondásosnak hangzik, de
az olyan nagy afrikai államok, mint Nigéria, Dél-Afrika és Egyiptom az évek során többször is nemet mondtak az egymást követő amerikai kormányoknak.
A 2000-es évek elején Nigéria elutasította George Walker Bush elnök azon kísérletét, hogy az Afrikai Katonai Parancsnokság (AFRICOM) főhadiszállását bárhol Nyugat-Afrikában helyezze el. Amikor Libéria hajlandónak mutatkozott a főhadiszállás elhelyezésére, Nigéria azonnali demarche-ot küldött a libériai kormánynak, amely akkoriban a nigériai rendőrségre és hadseregre támaszkodott a rend fenntartásában a területén.
Hasonlóképpen, Dél-Afrika megakadályozott minden olyan kísérletet, hogy az AFRICOM-ot a tágabb dél-afrikai alrégióban helyezzék el. Egyiptom, Algéria és Líbia szintén ellenezte, hogy az amerikai katonai alakulat főhadiszállását Észak-Afrikában helyezzék el.
Ennek eredményeként az AFRICOM még mindig a németországi Stuttgartban, "ideiglenes" helyén van, majdnem két évtizeddel azután, hogy szinte a teljes afrikai kontinens elutasította azt.!!!
A Nigeri Köztársaságban állomásozó amerikai csapatok az úgynevezett "kormány terrorizmus elleni háborújának" (GWOT) korszakából származnak, és előzetesen nem ott akarták elhelyezni őket!
Egyszerűen kiszorultak Nigériából.
Hivatali ideje alatt az ifjabb George Bush elnök, majd később Barack Obama elnök többször is felajánlotta amerika csapatait, hogy "segítsenek" Nigériának a határokon átnyúló dzsihádista terroristák elleni harcban. És minden alkalommal Nigéria udvariasan visszautasította a "segítséget" – inkább saját fegyveres erőit és a Multinacionális Közös Munkacsoportot használta erre a célra.
Végül ezek a kéretlen amerikai csapatok – amelyeket eredetileg Nigériának ajánlottak fel – a szomszédos Nigeri Köztársaságban kötöttek ki, azzal a látszólagos feladattal, hogy "nigeri katonákat képezzenek ki a terrorizmus elleni küzdelemre".
Nigéria pontosan tisztában volt azzal, hogy mit is fog okozni az amerikai csapatok jelenléte a térségben és nem akart további feszültségeket generálni a saját országában. Nick Turse, a The Intercept újságírója nemrégiben részletesen beszámolt az amerikai terrorizmusellenes misszió általános kudarcáról a régióban.
Turse egy nemrégiben megjelent cikkében kifejtette, hogy 2002-ben és 2003-ban, a Nigernek nyújtott amerikai terrorelhárítási támogatás első éveiben a Külügyminisztérium mindössze kilenc terrortámadást számolt össze egész Afrikában.
"Tavaly csak Burkina Fasóban, Maliban és Niger nyugati részén az erőszakos események száma elérte a 2737-et – derül ki a Védelmi Minisztérium kutatóintézete, az Africa Center for Strategic Studies jelentéséből.
Ez több mint 30 ezer százalékos ugrást jelent azóta, hogy az USA megkezdte terrorizmus elleni erőfeszítéseit" – írta Turse.
2012-ben, Obama elnöksége idején az USA keményen lobbizott azért, hogy Nigéria csapatokat küldjön Szomáliába az Al-Shabaab terroristái ellen. A nigériai kormány ezt elutasította, mivel Nigériának nincs biztonsági érdeke Szomáliában azon túl, hogy kereskedelmi hajóit ne rabolják el tengeri kalózok. Ugyanebben az évben azonban Nigéria megszervezte, hogy az ECOWAS csapatai beavatkozzanak Bissau-Guineában, ahol valódi regionális biztonsági érdekei vannak.
A franciák és az amerikaiak megdöbbenésére Nigéria szintén elutasította, hogy az ECOWAS segítségével beavatkozzon Maliban és Burkina Fasóban a saját katonai puccsukat követően, mivel egyiküknek sincs szárazföldi határa Nigériával, ugyanis a nigériai hadsereg úgy gondolta, hogy destabilizálóbb lenne két rendkívül instabil országba bevonulni, amelyek már nagy területeket vesztettek el a dzsihadista felkelőkkel szemben.
A Burkina Fasót irányító Traoré katonai rezsim például az ország területének mindössze 60%-át tartja teljes mértékben ellenőrzése alatt, a fennmaradó részt pedig a dzsihadista felkelők tették kormányozhatatlanná, akik átkeltek az alig őrzött nemzetközi határon, amelyen Burkina Faso Malival osztozik.
Az USA most éppen azon töri a fejét, hogy hogyan tarthatja fenn katonai jelenlétét Nigerben.
Az egyik lehetőség, hogy az USA együttműködik a juntával. A Biden-kormányzat fontolgatja, hogyan tarthatná fenn katonai jelenlétét Nigerben a július 26-i puccsot követően, amely megbuktatta Mohamed Bazoum elnököt. Niger a Száhel-övezetben zajló amerikai műveletek bázisául szolgál, mivel mintegy 1100 katonának és egy jelentős drónbázisnak ad otthont, amelynek megépítése több mint 100 millió dollárba került, és amely a 201-es légibázis néven ismert.
Az USA hivatalosan nem nyilvánította puccsnak a nigeri helyzetet, mivel ez a nigériai hadseregnek nyújtott segélyek és más típusú támogatások leállítását igényelné.
A CNN csütörtökön arról számolt be, hogy az amerikai katonai jelenlét fenntartásának egyik fontolóra vett lehetősége az, hogy olyan mentességet adnak ki, amely lehetővé teszi az amerikai műveletek folytatását Nigerben, ha puccsot állapítanak meg.
A The New York Times szerdán arról számolt be, hogy a kormányzat másik lehetősége az lenne, ha nem nyilvánítana puccsot, és a terrorizmus elleni támogatás folytatásáról szóló megállapodást dolgozna ki a juntával. A nigeri junta vezetői közül sokan az Egyesült Államoktól kaptak kiképzést, és régóta együttműködnek az amerikai hadsereggel, köztük Moussa Barmou dandártábornok, aki Niger új védelmi főnökének kiáltotta ki magát. Barmou az évek során szorosan együttműködött az amerikai különleges műveleti erőkkel, és a CNN forrásai szerint több jelenlegi és volt amerikai katonai tisztségviselővel is kapcsolatot tart.
A junta eddig még nem kérte az USA-t, hogy hagyja el az országot, és várhatóan az USA együttműködhet a puccsistákkal, ha úgy dönt. Ugyanakkor az USA követeli Bazoum visszahelyezését, és támogatta a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) fenyegetését, hogy erőszakot alkalmaz, ha a junta nem mond le a hatalomról.
Az ECOWAS katonai vezetői csütörtökön Ghánában kétnapos tárgyalásokat kezdtek egy esetleges katonai beavatkozásról. A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) csütörtökön közölte, hogy a legtöbb nyugat-afrikai ország kész csatlakozni egy készenléti erőhöz, amely beavatkozhat Nigerben a július 26-i puccsal megbuktatott Mohamed Bazoum elnök visszaállítása érdekében.
Az Al Jazeera szerint Abdel-Fatau Musah, az ECOWAS biztosa azt mondta, hogy a Zöld-foki szigetek és a katonai uralom alatt álló országok – Burkina Faso, Mali, Guinea és Niger – kivételével az összes ECOWAS-tag kész részt venni. Így marad 10 ECOWAS-ország, amelyek Niger inváziójára készülnek.
Tinubu (aki kétségtelenül korrupt ember) túlságosan nagy hangsúlyt kap, mintha ő lenne az egyedüli döntéshozó Nigérián belül. Pedig nem az. Ott van a nemzeti törvényhozás, a civil társadalmi csoportok, a helyi média, tekintélyes hagyományos törzsfőnökök és számos befolyásos politikus, akiknek a katonai beavatkozással kapcsolatos véleményét Tinubunak figyelembe kell vennie.
Ha Bola Tinubu lenne az egyedüli döntéshozó és csupán egy amerikai/francia bábu, akkor a nigériai vezetésű ECOWAS beavatkozása Nigerben már megkezdődött volna,
ahogy Tony Blinken, Vicky Nuland és Emmanuel Macron lelkesen lobbizott is érte.
Az azonnali katonai beavatkozás helyett Tinubu hétnapos ultimátumot határozott meg, és rávette a kisebb ECOWAS-tagállamokat, hogy csatlakozzanak hozzá. Ezután Tinubu tekintélyes észak-nigériai követeket küldött a válság békés megoldásának reményében a szomszédos országba. A puccsista vezetők a küldöttek minden javaslatát elutasították, és a határidő eltelte után nem történt semmi..
Mivel Tinubu blöffölt, összehívott egy újabb ECOWAS-találkozót, ahol a kisebb tagállamok ragaszkodtak a katonai erőhöz, hogy helyreállítsák az alkotmányos rendet Nigerben, és gondoskodtak arról, hogy keményvonalas véleményük bekerüljön a záróközleménybe.
Mivel Tinubu nem akarta, hogy a kisebb tagállamok katonai konfrontációba sodorják, amit mostanra már meggondolt, a végén egy ellentmondó mondatot fűzött hozzá, amely szerint az ECOWAS továbbra is elkötelezett az alkotmányos rend békés eszközökkel történő helyreállítása mellett.
Nem kétséges számomra, hogy Franciaország, az EU és az USA hihetetlenül frusztrált Tinubu határozottságának hiánya miatt, de ő semmiképpen sem az ő bábjuk.
Lehet, hogy Nuland vagy Macron fütyül a katonai beavatkozást követő esetleges nigériai menekültválságra, de Tinubu nem. Nem azért, mert ő egy humanitárius lélek, hanem mert ez ártana a politikai helyzetének Nigériában, különösen az észak-nigériaiak körében, akiknek a pártja, az All Progressives Congress (Haladó Kongresszus) jelentős támogatói bázisát képezik.
Hacsak Tinubu nem talál módot a hazai ellenzék semlegesítésére, kétséges, hogy hajlandó lenne a jelenleg az égen köröző nigériai légierőnek és a nigériai hadsereg csapatainak a határon való bevonultatására Nigerbe. Ennyire egyszerű a dolog.
Franciaország, az EU és az USA tisztviselői többnyire pedig arra szorítkoztak, hogy követik Nigéria kanyargó politikai elképzeléseit, ahelyett, hogy a sorsot irányítanák.
Ilyen az, amikor az afrikaiak szépen lassan felnőnek a világpolitikához.
