Világvallások – a Buddhizmus

Beszélgetés Dr. Vankó Gergely vajdasági magyar íróval, a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Buddhista Egyetem vendégtanárával, buddhista szerzetessel

– Fiatal korod óta behatóan foglalkozol Ázsiával és azon belül a buddhizmussal. Hogy kerültél kapcsolatba vele, mi az, ami megragadott benne?

– A gimnázium vége felé olvastam egy vajdasági hetilapban a Budapesten működő Buddhista Misszióról, s a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetről. Ebben az intézetben egyetemi szinten folyt az oktatás. Egész életemben, kis gyerekkorom óta vonzott Ázsia, India, az ottani emberek, mítoszok, legendák, történetek. Az első könyv, melyet önállóan elolvastam, a Dzsungel könyve volt. Felutaztam Budapestre, megismerkedtem az igazgató-ügyvivővel, Dr. Hetényi Ernővel. Ő később barátom és rendbeli Testvérem lett. Ez az intézmény nem tudott mentesíteni engem a még rám váró katonai szolgálat teljesítése alól, de ezt az időt is igen hasznosan töltöttem, gyakoroltam az angol nyelvtudásomat.

Az első szemeszter felvételi volt valójában. Itt dőlt el, hogy tekintet nélkül az előző iskolák végeredményére, ki képes három hónap alatt megtanulni írni, olvasni tibeti nyelven, s végül szótár segítségével lefordítani egy rövid tibeti szöveget magyar nyelvre. Nekem sikerült. Ma is olvashatóbban írok ezzel az ábécével, mint latin betűkkel. Harminc hallgatót vettek fel mindössze egész Kelet-Európából.

A Buddhizmus szellemiségének határtalan toleranciája, ébersége, frissessége, figyelmessége, művészetek iránti fogékonysága, a test-szellem egységének hirdetése, egyszóval, végtelenül modern világlátása, ugyanakkor az ősmúltba vesző történetisége ragadott meg leginkább.

– A hatvanas, hetvenes években vert gyökeret a buddhizmus a nyugati világban, mondhatni divatot csináltak belőle, és ezzel egyidejűleg nem kívánt formában, helytelenül kezdték értelmezni főbb tételeit. Miben látod ennek az okát?

– Kettős magyarázattal szolgálhatok erre a kérdésre: Egyrészt, a többi világvallás mérhetetlen veszélyt, konkurenciát látott a Buddhizmus terjedésében, s nem alaptalanul, hiszen rengeteg nyugati művész, tudós, kiemelkedő személyiség kezdte magáénak vallani ezt a tanítást. Ezért a valamelyik más világvallást valló fordítók igyekeztek úgy tolmácsolni a Buddhizmus alaptételeit, hogy azok elriasztóak legyenek a nyugatiak számára. Azt állították, hogy a Buddhizmus nihillista, pesszimista dologtalanok gyülekezőhelye. Holott éppen mindennek az ellenkezője a buddhista életfelfogás. Látjuk, hogy éppen Japánban, Koreában, Kínában virágzik a munkának és a harcművészeteknek a tisztelete, kultusza. Életigenlő tanítás ez, bátran kimondja a lényeget, nem ámít ál-mennyországgal, s nem rémítget nem létező poklokkal. – Semmit sem tilt meg, de van öt fő tanácsa, iránymutatója, s ezek: Ne vegyél el semmilyen életet, ne paráználkodj, ne beszélj illetlenül, ne vedd el azt, amit nem önként adnak neked, s ne fogyassz bódító szereket. – Ezek is csupán tanácsok, mindenki maga dönti el, hogy követi-e őket. A másik magyarázata az elferdítéseknek a hatvanas évek hippi-mozgalmában keresendő. Ezek a fiatalok jó szándéktól vezérelve váltak virággyerekekké, de ők sem voltak a Tan tudósai, s inkább megtévesztve, mintsem tudatosan, helytelen ösvényeken közeledtek a Buddhizmus felé, lásd a kábítószer-élvezést.

– Két alkalommal jártál Indiában, a második alkalommal Dharamszálában, Őszentségének, a Dalai Lámának a Rezidenciáján is megfordultál. Mit jelentett ez a találkozás a számodra?

– A Dharamszála-i időszak rendkívül gyümölcsöző volt számomra, s egész életem során elkísér. A tibeti gyógyászatot tanulmányozhattam, de nem zárt tanintézetben, hanem az életben, a mindennapok forgatagában. Olyan egyszerű emberek művelték és tettek csodáknak is beillő dolgokat, akikről azt hihettük volna, hogy semmihez sem értenek a világon, kinézetükből ítélve. A másik gyarapodásom költészetemben mutatkozik meg, ott írtam a Dharamszálai Dalok negyvenkilenc versszakból álló ciklusomat. Természetesen, itthon alaposan átdolgozva. Hamarosan megjelenő Tigrisszabadító című válogatott verseskötetemnek egyik fejezetét képezi.

Dharamszálában, a Dalai Lámának a székhelyén, minden egyszerű, nem hivalkodó. Nincsen misztikum, mint azt mindenki elvárná. Nincsen ámítása a híveknek, nincsen hamisság, csak őszinte együttérzés lobog a templomzászlók suhogásával.

– 1966 óta aktívan foglalkozol költészettel, esszék, tanulmányok, irodalomkritikák írásával. Mennyire van jelen írásaidban a vallás, a hit? Mit jelentenek mindezek a számodra?

– A buddhista tanítás, de nagy részben a Taoizmus is, hiszen egyazon alapokon állnak, minden soromban, szavamban benne rejtezik. Vagy nem is rejtőzik, hiszen még szerelmes verseimben is ott érzem lüktetését. Kritikusaim is észlelik ezt, s ki is hangsúlyozzák véleményezéseikben. Tanítást említek, s nem vallást, legkevésbé hitet, mert ez utóbbi ismeretlen fogalom a Buddhizmusban. Semmit se higgy el, fogadj el mindaddig, amíg meg nem győződtél annak helyességéről, pozitív tartalmáról. A Buddhizmusban a bizalom kifejezést használjuk a hit kifejezés helyett. Azt jelenti ez, hogy bizalommal közelíts minden tanításhoz, tudáshoz, tudományhoz, akár valláshoz is, nem csak a Buddhizmushoz. Mérlegelj, tapasztalj, s azután dönts, hogy melyiket követed majd. S ha később észreveszed, hogy helytelenül döntöttél, nyugodtan vehetsz más irányt életedben. A Buddhizmus életforma számomra, szabadság. Megtiszteltetés, hogy megismerhettem.

– Tagja vagy a Vajdasági Írók Egyesületének, a Vajdasági Tudományos Társaságnak, a Magyar Írószövetségnek, a Berlini Buddhista Társaságnak, s az indiai, Dharamszála-i Tibeti Könyvtár és Archívum Közösségének. Milyen kötelezettségeket jelentenek ezek a számodra?

– Erkölcsi kötelezettséget jelentenek, s mindegyik intézménynek örömmel vagyok a tagja. Legutóbb a Berzsenyi Társaság tisztelt meg azzal, hogy tagjainak sorába emelt. Nem sznobként, hanem bizalomként fogadom a rangos egyesületek tagságát. – Szabad lénynek érzem magam, habár tudjuk, hogy minden relatív, összefügg egymással az Univerzum minden részecskéje, mivel azonban, végső értelemben, minden részecske voltaképpen üresség – súnyatá –, ezért mégis van tökéletes szabadság, s az oksági láncolatnak, a Szamszárának, a Létforgatagnak a látszólagos végtelen forgása is egy olyan illúzió, amelyet a meg nem világosodott gondolkodó elme teremt, teljesen tévesen. – A Megvilágosodás nem misztikus extázis vagy meditatív elmélyülés, hanem csupán ráébredés a valóságra – arra, hogy minden Üresség, mégis létező gyönyörűség… S ekkor ismét folyó a folyó, s hegység a hegyvonulat. De immár valóságosan, nem akként, ahogyan mi azt elgondoljuk. A „gondolkodom, tehát vagyok”, a legmegtévesztőbb, legkevésbé helytálló bölcseleti megállapítás. Gondolkodom, tehát a gondolkodás folyamata realitás. Így a helyes. De nem szükséges belátnia ezt senkinek, csak ha megtapasztalja helyességét.

– Számtalan köteted jelent meg, a teljesség igénye nélkül: A Zen-buddhizmus történelmi áttekintése – tanulmány, 1975. Örvénygyökér – versek, 1976. A középdeterminizmus teóriája – disszertáció, 1978. Vakok ideje – versek, 1981. Napot görgető dzsungelek – Indiai útinapló, 1985-1997. Őrhely a teljességben – versek, 1986. Bevezetés a buddhista karma misztériumába – esszék, tanulmányok. Hittudományi munka, irodalom, útleírás. Mi lapul még a tarsolyodban? Mi az, ami feltétlenül kikívánkozik még belőled?

– A napokban fejeztem be egy tíz versszakból álló költeményt, Sámánszámvetés címmel. Számvetés is, meg előremutatás is. Még helyet kap, remélem, a válogatott kötetben. – Ezen kívül készen áll egy gyermekeknek íródott verseskötet, egy tanulmánykötet, amelyben a Csan-buddhizmus és a Taoizmus viszonyát tárom fel, s dolgozom válogatott tanulmányaim egy kötetbe rendezésén. A négyszázadik oldalnál tartok.

– Írsz és olvasol tibeti nyelven. Nem gondoltál még arra, hogy műfordítással gazdagítsd írói repertoárodat?

– Tanulmányaimban sok olyan idézet található, amelyet tibeti nyelvről fordítottam. Különben köteteimben minden fordítás a saját munkám, legyen az angol, tibeti, esetleg szerb vagy horvát nyelvről való átültetés. A magyar fordítások, kevés kivétellel, eléggé gyatrák, sekélyesek. A fordító szándéka dicséretes, de legtöbbjük nem éli meg a buddhista szellemiséget, vagy ha igen, akkor a magyar nyelv művelésében járatlan. Esetemben, úgy érzem, mindkettő a helyén található, s mivel őszintén így érzem, ezért nem tartom szerénytelenségnek ezt a megnyilatkozásomat.

– Tisztában vagy a mai magyar valósággal, amin változtatni már a hit ereje is kevés. Látsz-e lehetőséget arra, hogy ismét méltó helyére kerüljön a nemzet? Mi lenne a felemelkedésünk útja?

– A magyar nemzet rendkívüli. Tizenötmillió rendkívüli, áldott ember, jelen pártállásától függetlenül. Mert azok, akik megtévesztve, helytelen irányt követtek, gátlástalan kufárok csábítására hallgatva, ők is magyarok. A Nemzeti Egység diadalt fog aratni. Ez a felemelkedésünk egyedüli módja. Ám a Buddhizmus, habár toleráns, elnéző, együttérző, de nem okvetlenül megbocsátó azok felé, akik tudatosan vétettek az emberiség egy csodálatos része ellen. A Magyarság ellen.

Mindazoknak, akik vétettek, akik tudatosan nyomorba igyekeztek dönteni, s megalázták a Magyar Nemzetet, felelniük kell tetteikért. A felelősségre vonás nem késlekedhet évekig. Hónapokig sem. Addig emberek halnak, magyarok halnak meg, akiket a kufárok tesznek sírba. A kufároknak előbb kell távozniuk, ha nem is az élők sorából, de a szemünk elől. Semmiképpen sem egy trópusi szigetre, harácsolt vagyonukkal, hanem vagyontalanul, egy fillér nélkül, az önellátó börtönökbe. Ahol nincsen spekuláció, csak munka. Kétkezi. Termelő. Ez az igazságosság, mert a Buddhizmus is azt tartja, hogy a büntetés jogos mindazok ellen, akik tudatosan rosszat követnek el. Buddhista felfogás szerint nem a társadalom bünteti őket, hanem önmaguk Karmája hozza rájuk végül is a bűnhődési lehetőséget, ezáltal a megtisztulás lehetőségét úgyszintén. S nem a bíró, nem az ügyész, nem az ítéletvégrehajtó vagy a fegyőr a büntető fél, hanem saját maga bünteti önmagát, mert a karmikus lét így működik.

Ügyeljünk egymásra, segítségnyújtásban ne késlekedjünk, s ne rettenjünk meg a külföldről jövő hatásoktól, fenyegetőzésektől. Ha valaki, bármelyik ország, zsarolni vagy fenyegetni próbálja az egységes Magyar Nemzetet, azonnal vissza kell utasítani minden próbálkozásukat. Erélyesen. Bátran. Az Egység rendíthetetlen Tudatával...

Miként az új magyar kormány immáron teszi.

Budapest, 2016.

– Botz Domonkos –