Vukics Ferenc: A régi világ meghalt

–

És vígasztald meg, ha vigasz

a gyermeknek, hogy így igaz.

Talán dünnyögj egy új mesét,

fasiszta kommunizmusét –

mivelhogy rend kell a világba,

a rend pedig arravaló,

hogy ne legyen a gyerek hiába

s ne legyen szabad, ami jó.

József Attila: Világosítsd föl

Új világrend jön. Fenyegetőn és ismeretlenül közelít felénk, és minél közelebb kerül hozzánk, annál kiszámíthatatlanabbá válik a számunkra, hogy valójában hogyan is fog kinézni. Egy évvel ezelőtt írtam arról, hogy ebben az évtizedben egy régi-új kapitalizmusmodell, a szervezett kapitalizmus hódítja meg a világot. A változással még nem is lenne gond, mert jelenleg a pénzügyi piacok, a pénzügyi arisztokrácia már a demokráciát és az emberek döntéseit korlátozza, és lehetetlenné teszi a szabad választásokat.

A bankok, a nagyvállalatok túl nagyra nőttek és olyannyira uralják a gazdaságot, hogy nem mehetnek csődbe. Az állampolgárok pénzéből mentik meg őket, mert a csőd esetén maguk alá temetnék a gazdaságot. Ha kell, akkor járványok és háborúk kirobbantásával „teremtik” meg a lehetőségét annak, hogy az adófizetők pénzét „kivonják” a demokratikus szervezetek ellenőrzése alól és a politikai vezető réteg teljes ellenőrzésével, direkt „támogatásokkal” segítik elő távlati céljaik elérését. Uralják a kormányokat, ráadásul nem megbuktathatók.

A demokratikus hagyomány szerint a képviselőket és kormányokat meg lehet választani, de abban nincs választási lehetőség, hogy meg akarjuk-e menteni a társadalmon élősködő és a földi életet felprédáló szervezeteket, és elfogadjuk-e túlhatalmukat. Úgy vélem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a világgazdaság jelenlegi rendje fenntarthatatlan.

Prof. Dr. Andreas Nölke a nemzetközi politikai gazdaságtan kutatója szerint a pénzügyi szektor a nyugati világban ma a demokrácia egyik fő akadálya, és nincs olyan választott parlament, amely szembe menne ezzel a hatalommal.

Akkor azt állítottam, hogy a társadalom kettészakadása, az erőforrások felélése, a féktelen pazarlás és az ökológiai katasztrófa következményei csak akkor enyhíthetőek, ha a gazdasági folyamatok ismét a helyi társadalmak ellenőrzése alá kerülnek. Ezeket a közösségeket pedig alkalmassá kell tenni erre a feladatra, ezért újra kell őket szervezni.

A Karátson Gábor-kör szerint a magyar közéletben olyan sokat emlegetett harmadik útra van szükség:

„Az egyik oldalon a magánvállalkozások korlátokat nem tűrő szabad versengése hatalmas cégbirodalmak kialakulásához vezetett. Az új pénzarisztokrácia korrumpálta az államot és a nemzetek feletti szervezeteket, amelyek a helyi társadalmakkal fizettetik meg a termelés egyre növekvő természeti, szociális és kulturális költségeit, az úgynevezett externáliákat. A multinacionális üzleti hálózatok megszabadultak a helyi politikai közösségek ellenőrzésétől. Egyidejűleg azonban magát a piacot is felszámolták: a tranzakciók többsége többé nem egymástól független szereplők között zajlik, a vállalkozások száma radikálisan lecsökkent, és méretük, jövedelmük, információs lehetőségeik szélsőséges különbsége illuzórikussá teszi a kapcsolatok piaci jellegét. A világpiac inkább egy megtévesztő metafora, mintsem valóság.

A másik oldalon (minek nevezzelek?) azok a politikai kísérletek, amelyek akár a társadalmi igazságosság, akár a közjó nevében az államot tették mindenhatóvá, önkényuralomhoz vezettek. A bürokratikus központosítás következtében „nemzeti” és „szocialista” oldalon egyaránt csak az elnyomás fokozódott és az igazolhatatlan társadalmi egyenlőtlenségek növekedtek, miközben a hatalmi ágak függetlenségének felszámolása minden esetben romló minőségű kormányzást eredményezett.”

„…mindenekelőtt vissza kell szerezniük a helyi, munkahelyi, szakmai és kulturális közösségek jogát az önrendelkezéshez, hogy maguk dönthessék el, milyen sorsot szánnak utódaiknak. S hogy élni is tudjanak jogaikkal, olyan feltételeket kell kiharcolniuk, amelyek biztosítják az érintettek érdemi részvételét a döntésekben, és szolidáris együttműködésre ösztönöznek. A személytelen kényszerintézmények alternatívája a decentralizáció és az értelmes egyet-nem-értés politikai kultúrájának kialakítása. Azonban nincs tényleges önrendelkezés világgazdasági függőségünk mérséklése nélkül: ehhez pedig ki kell szállnunk a kényszeres növekedés és örömtelen pazarlás mókuskerekéből, hogy javainkkal célszerűen gazdálkodhassunk, és mindenki értelmes munka fejében jusson tisztességes megélhetéshez. Önrendelkezés, decentralizáció, felelős részvétel, emberi léptékű gazdaság – a fennálló viszonyok között ezek a követelések megvalósíthatatlanok.”

Szergej Glazyev, az Orosz Tudományos Akadémia tagja, Vlagyimir Putyin volt főtanácsadója egy interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy ha megnézzük az egyes országok növekedési ütemét 1995 óta, a kínai gazdaság 10-szeresére nőtt, míg az amerikai gazdaság csak 15 százalékkal.

Így már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a globális gazdasági fejlődés üteme jelenleg Ázsia felé tolódik: Kína, India és az indokínai országok már most több terméket állítanak elő, mint az Egyesült Államok és az Európai Unió.

„Ha ehhez hozzávesszük Japánt vagy Koreát, ahol az irányítási rendszert hasonló elvek szerint a társadalom és a közjólét javításának célja köré integrálják, akkor elmondhatjuk, hogy ma már egy új gazdasági rend uralja a világot, és a világgazdaság reprodukciós központja Délkelet-Ázsiába került. Az amerikai uralkodó elit ezzel természetesen nem érthet egyet.”

Edward Fishman amerikai külügyi szakértő szerint a régi világ meghalt. Fishman a Politico portálon már lassan egy éve megírta a változásokkal kapcsolatos véleményét:

„Az USA két világrendet gründolt, az első kudarc volt, a második siker. Az első világháború után Thomas Woodrow Wilson elnök és csapata teljesen felkészületlen volt arra, hogy az Egyesült Államok nevében komolyan beleszóljon az új világrend alakításába. Az eredmény teljes kudarc: gazdasági világválság, a nácizmus előretörése és azután a második világháború. Akkor azonban Franklin D. Roosevelt elnök sokkal jobban felkészült: már a világháborút megelőzően egyeztette elképzeléseit Nagy-Britanniával, és Bretton Woodsban 1944-ben rögzítették az új gazdasági világrendet, noha a frontokon még folytak a harcok. Ez a rendszer mindmáig működött, most azonban vége – hangsúlyozta Edward Fishman, aki szerint nemigen látszik ma Washingtonban, hogy komolyan gondolkodnának az új világrenden. Igaz, hogy máshol sem: sem az ENSZ, sem az Európai Unió nemigen mutat fel semmit. Sőt, az eddigi együttműködés is problematikussá vált.”

Az akkor Trump ellen ágáló amerikai szakértő szerint (most az ő gondolatait látjuk megvalósulni a Biden-érában) kétszintű világrendet kell felépíteni:

„Az első szinten a globális problémák megoldása folyna: környezetvédelem, járványok, informatikai biztonság stb. A múltban a fegyverzetkorlátozási egyezmények játszották ezt a szerepet – sikerrel. Most egy olyan új nemzetközi rendszerre lenne szükség, mely komoly szankcióval sújtaná azt az országot, amelyik megsérti a nemzetközi klímaegyezményt vagy nagyszabású hackerakciót indít egy másik állam ellen.”

„A második szint pedig az USA és szövetségeseinek együttműködési rendszere lenne. Az Egyesült Államok, az EU és Japán más demokráciákkal együtt olyan rendszert hozhatna létre, amely a növekedés hajszolása helyett az emberek jólétének maximalizálását tűzné ki célul.”

Edward Fishman arra nem tér ki, hogy a profitorientált gazdaság hogyan változtatna célrendszerén az új világrendben, pedig itt van igazán a kutya elásva. Sehogy.

Lesznek eszmék, ideák, narratívák a „hétköznapi”emberek számára, hogy a „kezelésük” könnyebb legyen, a hatalom birtokosai pedig ugyanazon célrendszer mentén haladnának tovább.

Az 5G hálózatok kiépítésével, a mesterséges intelligenciák kifejlesztésével megteremtik a technikai hátterét a teljesen ellenőrzött társadalmi modellnek. Jelenleg kb. egymilliárd embert tartanak a kezükben, és 2030-ra a teljes emberi társadalmat uralni akarják.

A valamikor „negyedik hatalmi ágnak” szánt független sajtó megsemmisült és a PSYOP(S) műveletek egyik végrehajtó szereplőjévé silányodott.

A szervezett kapitalizmus nem egyetlen modell, mert már eddig is nagyon sok formája volt. Hazánknak és az itt élő embereknek sem mindegy, hogy melyik formája fog megvalósulni. A harmincas években fasiszta és nemzetiszocialista karakterű szervezett kapitalizmus jött létre a liberális kapitalizmus romjain, amely rövid időn belül nagy hatékonyságot mutatott, de világégéshez vezetett. Ha Kínára, Kanadára, az USA-ra, Európára vagy az Ukrajnában folyó eseményekre tekintünk, akkor megállapíthatjuk, hogy lassan, de biztosan

egy, a szocializmusnál, a nemzetiszocializmusnál és a fasizmusnál is pusztítóbb ideológia mentén szerveződő új világrend van kialakulóban.

A régi világ meghalt, de mi még minden maradék erőnkkel próbálunk „régi életünkbe” és céljainkba belekapaszkodni. Hitetlenkedve fogadjuk a régi világ haláláról szóló híreket, mert nem akarunk gyászolni. A gyász egy súlyos és komplex lelki folyamat, mely megrengeti elszenvedője lelki és fizikai egyensúlyát. A gyász azonban természetes – bár igen megterhelő – része az életnek, s olykor minden mást képes maga mögé utasítani.

A gyász utolsó stádiuma a leválással veszi kezdetét. A gyászolónak meg kell békélnie a megváltoztathatatlannal. Ekkor kezdődik meg az önmagunkhoz és a világhoz fűződő új viszony kialakításának időszaka. Új tevékenységek, szerepek, emberek jelennek meg az életben, míg a régi, közös minták halványodnak. A gyászoló érdeklődése egyre inkább a külvilág felé fordul. Terveket sző, régi, megvalósulatlan álmokat elevenít fel. Ebben az időszakban csökken a külső támogatás iránti igény, aktívabbá, energikusabbá, önállóbbá válik az, akit korábban hosszú időn keresztül leginkább a veszteség határozott meg. Az újrastrukturálódás következményeként visszatér az önbizalom, az önmagába és a környezetbe vetett hit.

A veszteség elfogadásával kialakul a képesség a kötődésre, új, mély érzelmi kapcsolat megteremtésére. A gyászoló a fájdalmas, gyakran reménytelennek tűnő és kaotikus időszakból megerősödve, érzelmileg stabilizálódva kerülhet ki.

Csak az válik reménytelenné, aki nem hajlandó tudomásul venni a megváltoztathatatlant. A régi világ meghalt. Nekünk most nincs más dolgunk, mint hogy elkísérjük utolsó útjára és elsirassuk régi életünket.

---