Vukics Ferenc: Az angolok márciusig megszüntetnek minden korlátozást. Leszünk az „utolsó csatlós”?
Gyermekkoromban sokat hallottam és olvastam a magyarság „utolsó csatlósként” való ábrázolásáról. Nemrégiben egy ismerősom az angol és az amerikai fejleményeket látva azt mondta, hogy mi továbbra is tartjuk magunkat az „utolsó csatlós” szerepéhez, és ha az országok döntő többsége belátta is, hogy az omikron egy teljesen új helyzetet teremtett, itt akkor is a „megrendelői igények” szerint fognak döntéseket hozni.
A második világháborút követő években Magyarországot többször is úgy ábrázolta a kommunista sajtó, mint a náci Németország „utolsó csatlósát”, úgy mutatta be, mint azt az államot, amelyik a legtovább kitartott a tengelyhatalmak oldalán. Az 1944–1945-ben hazatért magyar kommunista vezetők retorikájukban tudatosan mellőzték a magyar élet háború előtti és alatti németellenes és nemzeti elkötelezettségű hagyományait, és széles körben kezdték terjeszteni az „utolsó csatlós” teóriáját.
A kommunista pártvezetők a kifejezést tudatosan – bár időnként következetlenül – az egész magyar népre, a magyar nemzetre vonatkoztatták. A kollektív bűnösség, a „bűnös magyar nép,” a „fasiszta nemzet” hamis képének sulykolásával a Magyar Kommunista Párt (MKP), illetve a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezetősége egyszerre több célt akart elérni.
Egyrészt így akarta biztosítani saját legitimációját (önmagát úgy ábrázolva, mint azt az élcsapatot, amely képes elvezetni a „fasiszta” magyarságot a demokráciába, a szocializmusba, végső soron pedig a kommunizmusba).
Másrészt az indokolatlan bűntudat szításával kiválóan lehetett igazolni a szovjet megszállást is, illetve el lehetett fogadtatni a nemzettel, hogy hazánknak –„bűnös” volta miatt – nincs joga az 1938 után visszakapott/visszaszerzett történelmi területeihez, vagyis el kell fogadni az 1947-es párizsi békeszerződést. Az 1945-öt követő évtizedekben sokan tudatosan, még többen átgondolatlanul alkalmazták a kifejezést a magyarságra. Szándékkal vagy a nélkül, de jelentősen hozzájárultak ezzel a nemzettudat torzulásához.
Barátom megnyilvánulása ennek az évtizedek óta berögzült hamis képnek a következménye, és egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy a kommunista retorika milyen mélyen átszövi a magyar társadalmat még harminchárom évvel a rendszerváltoztatás után is.
A kiszolgáló elitek minden kataklizmát túléltek és végig a nemzet nyakán maradtak.
Az igaz, hogy az új amerikai és brit döntések azt mutatják, már nemcsak az embereknek, hanem orvosoknak és politikusoknak is elegük van az értelmetlen korlátozásokból, amelyek a legkilátástalanabb adósságcsapdába terelte a legtöbb országot. Az is igaz, hogy ebből semmi sem látszik a kormányzati kommunikációból, de nem gondolnám, hogy az emberek nagy részére bármikor is érvényes lenne az „utolsó csatlós kifejezés”.
Az orvosok, kutatók jelentős része (még ha megbújva is) régen átlátott már a szitán és a lakosság jelentős része nem meggyőződésből, hanem a terror miatt követte a rendelkezéseket.
Most, amikor már a Pfizer vezérigazgatója is azt jósolja, hogy a COVID-járvány hamarosan véget ér és a világ „visszatér a normális kerékvágásba”, akkor nehéz lesz megértetni az emberekkel, hogy nálunk miért is éppen most kell elkezdeni a keménykedést.
Albert Bourla a közelmúltban adott interjúkban azt mondta a francia hírügynökségeknek, hogy bár arra számít, hogy a COVID-19 még sok évig terjedni fog, de úgy gondolja, hogy tavasszal az élet már visszatérhet a „normális kerékvágásba”.
Boris Johnson miniszterelnök kormánya a hírek szerint márciusig szeretné eltörölni az összes fennmaradó koronavírus-korlátozást, mivel a vírus okozta megbetegedésének száma folyamatosan csökken és egyre erősebb a normalitásba való visszatérés társadalmi igénye.
A január 26-ra kitűzött szavazáson várhatóan megszűnik az oltási-útlevéllel kapcsolatos előírás, de a nyilvános helyekre vonatkozó maszkszabályok egyelőre megmaradhatnak. A The Guardian újság beszámolója szerint azonban a „Number 10” terv márciusig felszámolja az összes korlátozást Angliában. Míg Anglia egyike volt azoknak az országoknak ahol nagyon szigorú korlátozásokat vezettek be, most Európa egyik legszabadabb országává válhat.
A kormány várhatóan márciusig megszünteti a külföldről hazatérők negatív tesztjének szükségességét, és foglalkozik a kormány törvényi felhatalmazásával, hogy táppénzt biztosítson a dolgozóknak.
Nadhim Zahawi a múlt héten azt mondta:
„Remélem, mi leszünk az egyik első olyan nagy gazdaság, amely bemutatja a világnak, hogyan kell pandémiáról endémiára váltani.”
Wes Streeting helyettes egészségügyi államtitkár és munkáspárti képviselő vasárnap ezt írta a The Mail on Sunday-ben:
„Tudjuk, hogy a koronavírus itt marad velünk, de mint a munkáspárti egészségügyi vezető, nem akarom, hogy hazánkat valaha még egyszer lezárják.”
Angliában még a baloldali pártok is lezárás-ellenes álláspontot képviselnek. Az a tény, hogy mindkét fél a zárlatok megszüntetésére törekszik, teljesen megváltoztatta a politikai hangulatot az országban. Abban az országban, ahol számos közvélemény-kutatás azt mutatta ki, hogy az itt élő lakosság fél legjobban a vírustól, hogy az Egyesült Királyság lakossága az egyik leginkább félt a vírustól, a politika először fog kimászni a járványhelyzet által teremtett gödörből.
Boris Johnson miniszterelnök és a kormánytagok Downing Streeten tartott bulijai még inkább hozzájárultak ehhez a helyzethez. Az emberek többsége felháborodott azon, hogy a vezetők buliznak, miközben a lakosság többi része kénytelen volt betartani a lezárási szabályokat.
Az Egyesült Királyságban az esetek drámai csökkenést mutattak a decemberi csúcs óta. Hétfőn a kormány 84 429 esetet regisztrált, ami a december 29-i 246 264-es csúcshoz képest jelentős csökkenést mutat
Nálunk még késik az omikron okozta hullám tetőzése. Amikor a román egészségügyi miniszter (keletebbre vannak, ezért ott még inkább késni kéne az omikronnak) az angol elképzelésekhez hasonló véleményének ad hangot, akkor azért sokakban felmerülhet, az „utolsó csatlós” tévképzete.
Ennek a „csúszásnak” elsősorban nem földrajzi és időbeli (max. két hét lehet a csúszás), hanem társadalomszerkezeti okai vannak. Nem a magyarok ennek a folyamatnak az utolsó csatlósai, hanem a vezető elitje.
1944. március 19. előtt a magyar politikai vezetés évekig halogatta a háborúból való kilépést, s mire Horthy Miklós kormányzó és köre erre végre rászánta magát, már késő volt. Berlin tudomást szerzett a kiugrási kísérletről, s gyorsan cselekedett: a magyar kormányzót Hitler parancsára elmozdították az állam éléről, majd hatalomra segítették a Harmadik Birodalom melletti végső kitartást szorgalmazó nyilasokat. Ők már valóban „utolsó csatlósnak” számítottak, bár némely usztasa tábornok még Berlin eleste után is elindult csapataival, hogy felszabadítsa azt.
Mindenesetre minden olyan alkalommal, amikor a vezetői elit kiszolgálta a „hatalmasok”, a „megkerülhetetlenek” vagy a „megrendelők” igényeit, akkor az nekünk egy nemzeti kataklizmába és egymillió ember elvesztésébe került.
A hatalmi elit most is „túl jó tanuló volt”. Ma így akarta biztosítani saját legitimációját. Az „ahogy lehet" politikájáról kiderült, hogy sokkal kevesebb mozgásteret takar, mint amit a lakosság felé közvetíttetek. A lokalitás és a globalitás szembeállítása már csak a járvány előtti években volt hihető történet. Ez alatt a két év alatt (főleg nyár óta)
ez a hatalmi elit most annak az „élcsapatnak” tűnt, amelyik be akarta bizonyítani a világnak, hogy képes elvezetni a „lázongó”, elégedetlenkedő, mindennek szembeszegülő magyarságot az új világrendbe.
Forrás:
