Vukics Ferenc: Az indiai elefánt helyet kér a világ nagy porcelánboltjában

szilajcsiko
2022. márc. 13.
10 perc olvasás

–

„Egyedül az igazság győzedelmeskedik.”

(satyameva jayate – Mundaka Upanisad 3.1.6.)

– az India Köztársaság nemzeti jelmondata

India a rúpia-rubel fizetési rendszerre való átállást fontolgatja

Az orosz-ukrán konfliktus során egy végletekig leegyszerűsített világképet kaptunk a mainstream médiából: Vannak az oroszok és a világ többi része. Néhány tájékozottabb újságíró, biztonságpolitikus még elmondja a szokásos „fontos Kína reakcióit is megvizsgálni” felvetést, de nem merészkednek odáig, hogy elénk tárják azt a végtelenül bonyolult viszonyrendszert, amely a világ országai között fennáll.

Az elemzéseim általában 50%-ban amerikai, 20-30%-ban európai, 10-10 százalékban kínai és orosz források felhasználásával készülnek. Az indiai sajtóba viszonylag ritkán tekintek bele, ami azért legalább akkora felelőtlenség, mintha nem foglalkoznék Kínával.

Noha Indiát nem sorolják az ázsiai „tigrisek” közé, óriási népessége és természeti erőforrásai világgazdasági szerepének növekedését, gazdasági nagyhatalommá, „elefánttá” válását tehetik lehetővé.

Az indiai gazdaság utóbbi évtizedekben végbement fejlődését az Egyesült Államok és Dél-Korea teljesítményével összehasonlítva megállapítható, hogy India megközelítette azt a szintet, amelyről egy „gazdasági csoda” elstartolhat. India külpolitikája, nemzetbiztonsági érdekei és geostratégiai szempontjai az ország méretéből, örökségéből és sajátos geopolitikai helyzetéből adódóan egy sokrétű kérdést alkotnak, melyet egyaránt befolyásolnak a régi berögződések és az átalakuló világ kihívásai.

Varga László írta doktori értekezésében, hogy India valójában a „Modern ősiség hazája” és az indiai politika követi is ezeket a sajátosságokat.

„Mi itt a nyugaton nem vesszük komolyan a legendákat, eposzokat, csak mesének tartjuk. Van egy általunk létrehozott társadalmi rendszer, vannak politikai ideológiáink és tipológiáink, amiken keresztül értelmezzük a saját világunkat, és abba a hibába esünk, hogy Indiát is javarészt csak ezek alapján próbáljuk leképezni, ebbe a tipológiai rendszerbe próbáljuk beletenni.”

„A brahminok létrehozták az osztályharc nélküli társadalmat több mint 2000 évvel Marx elképzelése előtt. Indiában nem azért nincs osztályharc, mert elérték a kommunizmust, ahogy azt Marx képzelte, hanem azért, mert a kasztrendszer és a lélekvándorlás tanításai miatt mindenki abban az osztályban marad, ahova beleszületik, és ha ebben az életben jól viselkedik, követi a szabályokat, nem lázadozik, nem harcol a más osztályba kerülésért, szolgálja a brahminokat, akkor lehetősége nyílhat a következő életében egy felsőbb osztályba megszületni.”

A dolgok összefüggenek egymással. Tavaly október közepén Belgrádban volt az el nem kötelezett országok mozgalma megalakulásának 60. évfordulója alkalmából megszervezett tanácskozás. A szerb fővárosban 105 ország képviseltette magát.

Az esemény különleges vendége Szergej Lavrov orosz külügyminiszter volt, ugyanis 2021 júliusától Oroszország a mozgalom megfigyelő státuszú országa lett.

Az el nem kötelezettek mozgalmának jelenleg 120 tagja és 18 megfigyelő állama van, az ENSZ tagságának kétharmadát képezi, és a világ lakosságának 55 százalékát képviseli. A szervezetben a legfontosabb szereplő India, aki úgy tűnik, hogy a Donald Trump elnöksége alatti közeledés után megváltoztatta az USA-val való kapcsolatát.

„Ha megismeritek saját korlátaitokat, és megpróbáltok ezeken a korlátokon belül maradni, szabadok vagytok.” (Szvámi Pradnyánpad)

India ma arról tárgyal, hogy hogyan hozzon létre egy rúpia-rubel fizetési mechanizmust, amely lehetővé teszi számára az Oroszországgal folytatott kereskedelmet.

Úgy tűnik, hogy az „elefánt” megmozdult és elkötelezett abban, hogy megkerülje az Egyesült Államok szankciós rendszerét. A hindusztáni ország tartózkodott az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének márciusi, az ukrajnai offenzíva leállítását követelő határozatának szavazása során.

Az elmúlt hónapokban számos megfontolás késztette a Modi-kormányt, hogy újragondolja, hogy bölcs dolog-e az összes „aranytojását” az Egyesült Államok kosarába tenni. Minden jel arra utal, hogy India visszatér egy kiegyensúlyozottabb megközelítéshez. Az „elefánt” nem akar „állatkerti csoda” lenni, hanem teljes szabadságra vágyik. A közelmúlt politikai eseményeiből egyértelműnek tűnik, hogy India most már képes felméri saját nemzeti érdekeit és ennek megfelelően cselekszik.

„Miről ismerhetünk fel egy művelt, okos embert? Mielőtt beteljesítené vágyait, számot vet az idővel, a hellyel és a körülményekkel, mivel szeretné elérni a célját.” (Szvámi Pradnyánpad)

Az idén nyáron két olyan esemény is történt, ami miatt India megkérdőjelezte az Egyesült Államok, mint szövetséges megbízhatóságát.

Az első az Egyesült Államok Afganisztánból való dicstelen kivonulása volt, ami miatt S. Jaishankar külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy alaposan el kell gondolkodniuk az Egyesült Államok által nyújtott biztonsági garanciák valódi értékén. Úgy tűnik, hogy Washington Ukrajna-politikája csak fokozta ezeket az indiai kételyeket. Az USA rávett egy, a világ legnagyobb nukleáris hatalmával szomszédos, tízmilliós orosz kisebbséggel rendelkező, a szomszédos ország erőforrásaitól függő országot, hogy eltökélt oroszellenes politikát folytasson, ami sem gazdaságilag, sem pedig politikailag nem lehetett kifizetődő.

Az Egyesült Államok kormányát Henry Kissinger, George Kennan és Noam Chomsky is figyelmeztette, hogy a nyugatnak olyan kérései vannak Ukrajnával kapcsolatban, amelyeket Oroszország már nem tud elfogadni.

Az indiaiak annyit érzékeltek ebből, hogy egy ország (Ukrajna) teljesen alárendelte magát az USA érdekeinek, és amikor bajba kerül, akkor a felbujtó (az Egyesült Államok) már nem hajlandó a tűzvonalba állni.

Nem akarnak „totális szövetségesek” lenni, a saját érdekeik mentén szeretnének politizálni és mindenképpen el szeretnék kerülni, hogy India csak akkora értéket képviseljen, mint amennyire felhasználható az USA Kínával és Oroszországgal kapcsolatos szembenállásához.

„Az egyetlen vallás, amit tanítani kellene, a félelem nélküli vallás.” (Szvámi Vivékánanda)

A második esemény szeptemberben következett be, amikor az Egyesült Államok sokakat megdöbbentve bejelentette az AUKUS nevű angolszász biztonsági szövetség (Ausztrália, Egyesült Királyság, Egyesült Államok) megalakulását, amelynek részeként Ausztrália amerikai atomtengeralattjárókat kapott. Az új megállapodás előtt az Egyesült Államoknak a térségben az Ausztráliából, Indiából és Japánból álló szövetség volt a fő ellensúlya Kínával szemben.

Ez az AUKUS bejelentés Franciaországban és Indiában is megdöbbenést keltett. Ausztrália felmondta a dízelmotoros tengeralattjárók szállításáról szóló francia céggel kötött 37 milliárd dolláros megállapodást, ami arra késztette Jean-Yves Le Drian francia külügyminisztert, hogy heves kirohanással támadja az AUKUS szervezet létrejöttét és „hazugságok” terjesztésével vádolja meg a tagokat. Az Egyesült Államok következetesen azt mondta Indiának, hogy nem oszthatja meg az érzékeny nukleáris tengeralattjáró-technológiát a hindusztáni országgal és másokkal sem. Az indiaiak az ügylet után becsapva érezték magukat. Az AUKUS létrehozása nyomán Franciaország és India megerősítette kétoldalú kapcsolatait, és ez a „hirtelen jött” együttműködés a jövőben várhatóan tovább folytatódik.

„Az ember legnagyobb ellensége a félelem, amelynek különféle megjelenési formái vannak: szégyen, féltékenység, harag, arcátlanság, arrogancia... S hogy mi a félelem oka? Az önbizalom hiánya.” (Szvámi Pradnyánpad)

A harmadik ok, ami Indiát óvatosságra késztette az nem más, mint a korábbi katonai célú beszerzési politikája. Az 1970-es évek eleje óta India fegyverzetének nagy részét Oroszországtól vásárolta. Bár India a Washington felé való közeledés részeként az elmúlt években csökkentette az orosz fegyverektől való függőségét, ma India katonai eszközkészletének 60%-a Oroszországból vagy a volt Szovjetunióból érkezett, és India licencalapú védelmi gyártási kapacitásának nagy része innen származik.

A Defense News szerint amerikai kérésre India szankciókkal készült Oroszországgal szemben, hogy késleltesse a fegyverprogramokat és a szállításokat. India már meglévő eszközparkjának alkatrészellátása Oroszországtól függ.

Oroszország elkerülése azt jelentené, hogy Indiának új fegyverkezési forrásokat kell találnia és a korábbi fegyvereit teljesen le kellene cserélnie. Ez azt jelentené, hogy a gazdasági fejlesztések helyett óriási katonai beruházásokat kellene végrehajtania és meg kellene kockáztatnia, hogy éveken keresztül gyakorlatilag „védtelen” legyen.

Az Egyesült Államok „ingatag” biztonsági garanciáinak felismerése azt jelenti, hogy India újragondolja a Kínával fennálló kapcsolatait. Bár a két ország függetlenné válása óta háborúzik, kétoldalú kapcsolatuk nem volt mindig ellenséges. Most, hogy az Egyesült Államok biztonsági garanciáinak értékét egyre nyíltabban megkérdőjelezik, India egyik lehetősége az, hogy megpróbálja biztosítani, hogy kétoldalú kapcsolatai Kínával ne fajuljanak ismét a nyílt ellenségeskedésig.

A két ország elkezdte szorosabbra fűzni a kapcsolatait. A legfrissebb kétoldalú kereskedelmi adatok szerint a Kínából származó import 30%-kal nőtt 2019-hez képest (97,5 milliárd dollárra), az export pedig 30%-kal nőtt 2019-hez képest (28,1 milliárd). A The Hindu szerint az India-Kína közötti kereskedelem 2021-ben meghaladta a 125 milliárd dollárt.

Kína (1,4 milliárd) és India (1,38 milliárd) együttesen a világ 7,9 milliárd lakosának több mint egynegyedét adják, ezért minden, ami csökkenti a kétoldalú feszültségeket, az nagy reményeket jelenthet a későbbi együttműködéssel kapcsolatban. Az „atlantisták” Oroszország-politikájához való igazodás hiánya azt jelenti, hogy Indiának más kereskedelmi megoldásokat kell találnia.

Az Egyesült Államok vezette Oroszország elleni gazdasági szankciórendszer bizonyos fokig elkerülhetetlenül porózus. Nem minden orosz bankot zártak ki a SWIFT-ből. Oroszország dollárköltési képességének csorbítása nem zárja ki azt, hogy a neki megfelelő partnerekkel kereskedjen. India az egyik ilyen partnernek tűnik. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa hangosan tiltakozott amiatt, hogy India nem támogatta az ENSZ Oroszországot elítélő határozatát, úgy tűnik, hogy a Biden-kormányzat nem fog szankciókat kiszabni ezért Indiára.

Az Egyesült Államok és India kétoldalú kapcsolata a két ország között jelentősen megváltozott az 1960-as évek óta, amikor Indira Gandhi akkori miniszterelnök kénytelen volt elhallgatni a Hanoi és Haiphong elleni amerikai bombázásokkal kapcsolatos kritikáit annak érdekében, hogy biztosítsa a szükséges amerikai élelmiszer-gabonák importját. Az Indian Express szerint, akkor India „lenyelte” a megaláztatást:

„Sokunknak még mindig bántó emlékei vannak a '60-as évek közepéről, amikor két egymást követő évnyi vad aszály után Indiának égető szüksége volt az amerikai búzára. Indira Gandhi Johnson elnökhöz utazott, aki örömmel üdvözölte és 10 millió tonna PL480-as búzát ígért. A tranzakció azonban már a kezdeti szakaszban megfeneklett. A vietnami háború során Hanoi és Haiphong amerikai bombázásaival kapcsolatos indiai kritikák feldühítették az amerikai vezetést, amely olyan „szűken mérte” az élelmiszer-szállítmányokat, hogy India szó szerint 'a hajótól a szájig élt'. Minden falattal nyeltünk egy kis megaláztatást. Amikor azt mondták neki, hogy az indiaiak pontosan ugyanazt mondják, mint az ENSZ-főtitkár és a pápa, Johnson így válaszolt: 'A pápának és a főtitkárnak nincs szüksége a mi búzánkra.' Indiában sokan követelni kezdték, hogy mondjunk nemet az amerikai búzára. Indira Gandhi értelmesen nem szólt semmit. Privátban azt mondta néhány bizalmasának: 'Ha megszűnik az élelmiszerimport, ezek a kegyetlen hölgyek és urak nem fognak szenvedni. Csak a mi szegényeink éheznének.' "

„Nem fontos, hogy amit tennetek kell, jelentéktelen feladat. Végezzétek a lehető legjobb módon! Legyetek gondosak, és szenteljetek annyi figyelmet rá, mintha a legfontosabb dolog lenne számotokra!” (Mahatma Gandhi)

A Hindustan Times vizsgálta az orosz szankciók indiai gazdaságra gyakorolt hatását:

„Legfelsőbb minisztériumközi testületet hoztak létre, hogy megvizsgálja a Nyugat által Oroszországgal szemben Ukrajna megtámadását követően bevezetett gazdasági szankciók következményeit, valamint azok várható hatásait India gazdaságára – mondta egy tisztviselő, aki alaposan ismerte a fejleményeket. A háború miatt az olajárak az egekbe szöktek, a rúpia pedig rekordmélységbe zuhant. Indiának még mindig számos állami tulajdonban lévő vállalata van, amelyek felhasználhatók az esetlegesen kidolgozott intézkedések végrehajtására. Egy privát bank jobban ki van téve a szankcióknak.”

A Hindustan Times szerint az orosz-ukrán konfliktus már sújtja Ázsia harmadik legnagyobb gazdaságát, amely éppen csak kezd újjáéledni a 2020-21-es világjárvány okozta recesszióból. Hétfőn a rúpia rekordmélységbe, 76,9-re süllyedt, és 1%-ot esett a dollárral szemben az olajárak emelkedése miatt. Az indiai exportőrök Oroszország felé irányuló fizetései és követelései legalább 400 millió dollár értékűek. Az orosz bankokat elszakították a SWIFT néven ismert globális fizetési autópályától, ezért a szankciók miatt Oroszország nem tudja dollárban, a nemzetközi fizetések pénznemében lebonyolítani a tranzakciókat.

Az USA úgy indította el szankcióit, hogy vállalatait szinte alig érintik az intézkedések, miközben a feltörekvő gazdaságok súlyos károkat szenvednek.

„A testületben az indiai jegybank képviselői is ott vannak, amely egy kisebb, dollár- vagy eurótranzakcióknak minimális kitettségű indiai bankot kívánnak kijelölni, ahol egy orosz bank számlát nyithat, mivel a szankciók nem tiltják a rúpia-rubel átváltási rendszert. India eddig is sikeresen használt hasonló fizetési rendszert az Iránból származó olajimport kifizetésére, amikor az országot a nyugati szankciókkal sújtották. Akkoriban az UCO Bank volt a fő fizetési átjáró. Alternatív fizetési mechanizmust azonban nem könnyű felállítani. Míg az elképzelés az, hogy egy orosz bank úgynevezett „vostro számlát” hoz létre egy indiai bankban, és mindkét ország letétbe helyez bizonyos összeget az importőröknek és exportőröknek történő kifizetések biztosítására, a rúpia-rubel árfolyam meghatározása kulcsfontosságú kihívás lesz.”

„Az egyik ok az, hogy még ha a rúpia-rubel árfolyamot a dollárhoz kötik is a képzeletbeli árfolyam meghatározásához, szem előtt kell tartanunk, hogy a rubel értéke folyamatosan csúszik a dollárhoz képest” – mondta Amarendra Patil kereskedelmi közgazdász, aki korábban az Indiai Külkereskedelmi Intézetben tanított.

„Ez hatástalanná teheti a fizetési rendszert a két valuta (rubel) egyikének folyamatos eróziója miatt” – tette hozzá. – Sürgősen meg kell állapodni az életképes intézkedésekről, mivel itt a tavasz, vetési időszak most van, és a gazdáknak műtrágyára van szükségük.”

„A kormány, amely a múlt héten felülvizsgálta a műtrágyakészleteket, alternatív beszállítókat keres, hogy az oroszok által felszámított árakhoz hasonló áron pótolják a műtrágyahiányt. A hivatalos adatok szerint a teljes étolaj- és műtrágyaimport 11-11,5%-a az orosz-ukrajnai régióból származik. A két ország a napraforgóolaj-import több mint 90%-át adja. Az Indiából importált műtrágyákon belül Oroszország több mint 17%-át adja a MOP-nak (hamuzsír) és az NPK-nak (nitrogén, foszfor és kálium) a 60%-át.”

Természetesen vannak precedensek a hasonló megállapodásokra. Valójában India és a Szovjetunió egy ilyen megállapodást már létrehozott az 1950-es években.

Murlidharan a Northlines-ban a következőt írja:

„Válság mint lehetőség – A rúpia-rubel kereskedelmet az Egyesült Államok hegemóniájának megtörésének sablonjává kell tenni.”

„A rúpia-rubel váltás nem új keletű. 1953-ban az indo-szovjet kereskedelmi egyezmény a két nemzet közötti import és export elszámolása során minden kifizetés indiai rúpiában zajlott. Ezt a megállapodást azonban 2005-ben elvetették, amikor Oroszország óriási mennyiségű rúpiát adott el. India pedig mindig nettó importőr. A két ország azonban 2019-ben ismét rúpiában fizetett az S-400 Triumf légvédelmi rendszer orosz exportjáért, és a megállapodás szerint 5,2-5,6 milliárd dolláros árat szabtak ki, hogy elkerüljék az Egyesült Államok szankcióit. Az Iránnal kötött INR (rúpia)-Rial megállapodás szintén hasonló megállapodást jelentett volna, de fel kellett adni, amikor a Trump-kormány kiterjesztette a korlátozást az Öböl-menti országból származó teljes olajimportra.”

„A két kormány lelkesedik a rúpia-rubel kereskedelemért, és remélhetőleg hamarosan bejelentik a megállapodás legfontosabb pontjait. Az indiai exportőrök nehézségekbe ütköznek, mivel a rubel minden nap új mélységekbe süllyed. Az a kérdés, hogy hogyan kell rögzíteni az árat. A kereskedelem nem állhat meg. Roman Babuskin orosz missziófőnök-helyettes három évvel ezelőtti híradása szerint a nemzeti valutában történő fizetések ötszörösére, 6 százalékról 30 százalék fölé emelkedtek. Ezt az egészséges tendenciát nem szabad alábbhagyni.”

„Az rúpia-rubel kereskedelem intézményesítésével erős jelzést küldenénk, hogy az amerikai dollárnak, hogy nem kell legyőzhetetlennek és megkerülhetetlennek. Ha egyre több ilyen egyezmény születik a nemzetállamok között, akkor a világ egy napon legalább részben kiszabadulhat a nemzetek vagyonát satuszerű szorításban tartó zöldhasú fogságából. Az indo-orosz kezdeményezést semmi esetre sem szabad úgy értelmezni, hogy India belenyugszik az orosz terjeszkedésbe és elnézi háborús cselekményeit. Inkább úgy kell tekinteni, mint a felvilágosult önérdekre való törekvést, mind rövid, mind hosszú távon.”

„Indián belül széles körű politikai támogatottság övezi Modinak az Egyesült Államokkal való kapcsolatok szorosabbra fűzését célzó korábbi politikájától való elszakadást. Az Egyesült Államok politikájával kapcsolatos legerősebb kritikák az indiai Köztársaság TV-ben hangzanak el.”

„... magunkat állandóan valamihez vagy valakihez való hasonlítgatás az egyik fő oka konfliktusainknak. Ha nem másokhoz viszonyítjuk önmagunkat, azokká válunk, akik vagyunk.”(Krishnamurti)

Az általános vélekedés szerint csak idő kérdése, hogy Kína mikor válik a legnagyobb gazdasággá a világon, letaszítva a trónról az Egyesült Államokat. Ha a kínai tervek sikerülnek, és az Egyesült Államok növekedése ezzel egyidőben elakad, akkor Kína már a következő évtizedet a világ legnagyobb gazdaságaként kezdheti.

Nyugaton sokan Indiát csak a Kínával való versengésre akarják felhasználni. Az „elefánt” azonban már felnőtt.

Az indiai nagyvállalatok ma már a világ legkülönbözőbb területein is előfordulnak. Legismertebbek az acéliparral kapcsolatos indiai óriáscégek, mint például az autógyártásáról is híres TATA cég, vagy a világ legnagyobb, Európában is több céget felvásároló acélvállalata, India egyik leggazdagabb embere, Lakshmi Narayan Mittal által vezetett ArcelorMittal. Az indiai bankok, olaj- és acélvállalatok Ázsiában és a világ számos területén aktívak, tőkebefektetéseik egyre jelentősebbek. Az indiai oktatás átlagos szintje folyamatosan emelkedik. Néhány egyetemen és kutatóintézetben rendkívül magas színvonalú munka folyik. Egyre több kutatót tudnak otthon tartani. Az innen kikerülő fiatal indiai mérnökök leginkább a számítógépipar fejlesztéséhez járulnak hozzá. Kiemelkedő jelentőségű az indiai szoftverfejlesztés. Amint a Bangalore-ban jelenlévő fejlett technológia elterjed az országban, India egy óriási ugrás előtt fog állni. A sokáig lenézett és a történelem során az európaiak (angolok, portugálok) által kifosztott ország önálló életre vágyik, és egyre inkább csak a saját érdekeinek megfelelően hajlandó dönteni.