Vukics Ferenc: Nehéz napok jönnek – Tárgyilagos látlelet az orosz-ukrán háború állásáról

Orbán Viktor pár napra beköltözött a Bocskai István lövészdandár debreceni bázisára. A több százezres menekülthullámra felkészülve tart szemlét a keleti határszakaszon. A kormányfő sajtófőnöke szerda este jelentette be, hogy – tekintettel a keleti határszakaszon várható menekültáradatra – a miniszterelnök maga felügyeli hogy minden rendben megy-e a határon.

„Erre azért van szükség, mert a hajnali jelentések szerint már 429 ezer menekült érkezett Magyarországra, s fennáll annak a veszélye, hogy a jövő héten még többen érkeznek hazánkba, ez pedig óriási kihívás elé állítja az országot” – magyarázta két napja a miniszterelnök. Hozzátette: azért jönnek ilyen sokan, mert most már nemcsak a háború elől, hanem a háborúból is menekülnek.

A háború hetek óta tart. Úgy tűnik olyan információk kerültek a magyar kormányfő birtokába, amelyek arra utalnak, hogy az eddiginél is nagyobb humanitárius válság következhet be a szomszédunkban. Még a kormányhűségéről ismert Gajdics Ottó újságíró is meglepően nyilatkozott a három napos kitelepülésről: „Ambivalens az érzés bennem, mert ha Orbán Viktor miniszterelnök úgy érezte, hogy személyesen kell jelen lennie, tájékozódnia és koordinálnia az ott folyó munkát, akkor nagy a baj. Viszont jóleső érzéssel tölt el és megnyugtat, hogy kapta, fogta magát és odament.”

Azt nem tudhatjuk, hogy milyen jelentések kerültek Orbán Viktor asztalára, de abban biztosak lehetünk, hogy a határszemlére és a határátkelőhelyek megerősítésére nem véletlenül most került sor. Miközben mindenki valamiféle korai békekötés lehetőségével hitegeti az embereket, úgy tűnik, hogy egyre durvul a helyzet Ukrajnában. A háború kiterjedésének egyik oka az lehet, hogy egyre nagyobb mennyiségű hadianyag és fegyveres érkezik Ukrajnába. Az oroszok az elmúlt napokban részben leváltották, részben átcsoportosították az erőiket, és sokak számára úgy tűnik, hogy a „béketárgyalásokkal” csak az időt húzták annak érdekében, hogy egy új, átfogó támadás feltételeit megteremtsék.

Az orosz félnek fontos, hogy „győztesen” kerüljön ki a konfliktusból, ezért érdemi tárgyalásokat csak akkor fog megkezdeni, amikor az „erő pozíciójából” tárgyalhat az ukránokkal. Ez azt jelenti, hogy a „különleges művelet”, a „háború” , nevezzék bárhogy, belátható időn belül nem fog véget érni.

A francia titkosszolgálat nemrégiben azt vizionálta, hogy Ukrajna 6-9 napon belül eleshet, de nagy valószínűséggel ez is az információs hadviselés egyik „dezinformációs” művelete csak. Két héttel korábban a CIA jelezte előre, hogy Kijev 1-4 nap alatt eleshet. Nem esett el. Egy átlag hírfogyasztó számára ez persze azt kell, hogy jelentse, hogy akkor valamit az oroszok nagyon rosszul csinálnak. Az nem kétséges, hogy az oroszok előrenyomulása nem olyan látványos, mint az első napokban, és az is előfordult már, hogy egy ukrán zászlóalj-harccsoportnak sikerült bizonyos területek elfoglalásával ideiglenesen megakadályozni Kijev teljes bekerítését, de ez még nem jelenti azt, hogy az ukrán hadsereg rövidesen Moszva alá érkezik.

Úgy tűnik, hogy az ukránok legnagyobb erejét most az ún. „nacionalista” zászlóaljak erői adják, akik nyugati kiképzést kaptak és korszerű fegyverekkel vannak felszerelve.

Ezt a RIA hírügynökség is megerősítette két napja:

„Oroszország, a DPR és az LPR folytatja offenzíváját a Donbászban – a déli fronton teljesen felszabadították Volnovakhát és átvették az irányítást a stratégiailag fontos Donyeck-Mariupol autópálya felett. Északon Kijev és Harkov közelében folynak a harcok. Lassan, de biztosan megtörik az ellenség védelme. A krími csoportosítást elérte, a Krivoj Rog-Nikopol autópálya vonalát rögzítették, és Nikolaev is megszállására készül. Az ukrán csapatok irányítása megbénult, az ukrán fegyveres erők egyes egységei és a nacionalista zászlóaljak azonban makacsul ellenállnak.”

Természetesen a CIA és a francia titkosszolgálatok „hivatalosan kiszivárogtatott” értesülései mögött pontosan az a szándék áll, hogy az olvasók és maguk az ukránok is egy teljes orosz vereség lehetőségét vizionálják. Az ukrán erők ezeket a határidőket egyfajta „vizsgafeladatnak” is tartják. A vizsga teljesítése pedig tovább építi az önbizalmat és növeli az ellenállást. Ukrajna is szeretne kedvezőbb pozícióból tárgyalni, és jelenleg abban érdekelt, hogy kitartson addig, amíg az ígért nyugati segítség és a megígért „önkéntesek” megérkeznek.

A „konvencionális” hadviselés szerint továbbra is nehezen értelmezhető az, ami Ukrajnában történik. A 170-200 fős orosz erő eleve nem elegendő Ukrajna térdre kényszerítésére.

A légifölény és a magasabb harcérték az oroszok oldalán áll, de ezen előnyök mellett is a jelenleg használt élőerő legalább két-háromszorosára, a felhasznált technikai eszközök négyszeresére volna szükség a győzelem kivívásához. Az ukrán haderő legalább 250 ezer főből áll és ebből legalább nagyjából 140 000 bevethető. A háború megindulása óta állítólag 30 000 fő külföldi önkéntes és 132 000 fő „milicista” csatlakozott a harcokhoz.

Az ukrán hadsereg a háború kirobbanása előtt mintegy 3153 darab harckocsi, 3000 gyalogsági harcjármű, 2200 páncélozott szállító jármű, 3700 tüzérségi eszköz, 170 hadműveleti-harcászati rakétakomplexum, 430 légvédelmi rakéta komplexum, 200 harci helikopter, 700 támogató helikopter, 500 harci repülőgép és 33 hadi alkalmazású hajó felett rendelkezett. Általánosságban elmondható, hogy ezeknek a harceszközöknek több mint 50 százaléka használhatatlan volt, részben az oroszokkal való szembenállás következtében létrejött alkatrészhiány miatt. Ukrajna nemcsak az orosz nyersanyagoktól függött, hanem az orosz eredetű haditechnikától is.

A hiányosságok ellenére kimondható, hogy az ukrán hadsereg a Magyar Honvédségnél közel százszor nagyobb harcértékkel (nem vicc!) kezdte a háborút. A CFE szerződés (Conventional Armed Forces in Europe – Hagyományos fegyveres erők Európában) 2002-ben megfogalmazott adaptációs politikai csomag vállalása értelmében hazánk még mindig legalább 710 harckocsival, 1560 páncélozott járművel, 750 tüzérségi eszközzel, 142 harcászati repülőgéppel és 86 harci helikopterrel rendelkezhetne. A hadsereg folyamatos leépítése következtében ma ezeknek az eszközöknek a tizedével rendelkezünk majd, ha befejeződik a haderő reformja.

Ebből is látható, hogy Ukrajna a háború előtt megérkezett új fegyverekkel magyar viszonylatban elképesztően nagy erőt képviselt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még február elején aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében a következő három évben összesen 100 ezer katonával erősítik meg az ukrán hadsereget, a területvédelmi feladatokat kiterjesztették szinte az egész lakosságra.

Mi lehetett az oka annak, hogy az oroszok ennek ellenére ilyen „kis” erőkkel kezdték meg a műveleteket?

Annak ellenére, hogy az ukrán határ körül legalább 180 ezer orosz katona állomásozott az invázió előtt, első körben minimális erővel, alig pár ezer fővel indultak csak meg az ukrán nagyvárosok ellen, és az invázió elején úgy festett, hogy nem is indokolt a nagyobb mozgósítás. Az oroszok szinte ellenállás nélkül eljutottak Harkovig, és egy ideig úgy tűnt, hogy Kijev környékén is gyorsan ki tudnak alakítani egy hídfőállást a Hosztomel reptér elfoglalásával. Kezdeti gyors sikereik azért is érthetetlenek voltak, mert még a helyi lakosok is tisztában voltak azzal, hogy az oroszok számára a legrövidebb út Kijevbe Csernobilon keresztül vezet. A Krím valójában két jelentősebb, de katonai szempontból meglehetősen szűk földszoroson keresztül kapcsolódik a szárazföldhöz, amit az ukrán erők korábban alaposan megerődítettek, de ezeken a jól kiépített állásokon szinte veszteségek nélkül keltek át az első napokban. Egyedül a szakadárokkal szemben keleten felsorakozott mintegy 6-7000 fős ukrán csoportosítás (ez az ukrán haderő krémje) és a nacionalista szervezetek zászlóaljai mutattak jelentősebb ellenállást. Az ukrán haderő „magára találásában” nagy szerepet játszottak a külföldi „önkéntesek” is, akik az orosz erők logisztikai oszlopain és ideiglenes bázisain végzett rajtaütésekkel és lesállásokkal jelentős „érzelmi municiót” nyújtottak az ukrán katonáknak az oroszok legyőzhetőségével kapcsolatban.

Vajon miért is hullhattak nemrégiben titkosszolgálati fejek Moszkvában? Mire alapozhatta az orosz vezetés, hogy „egyszerű bevonulással” lezárhatja a „különleges műveletet”?

Az ukrán hadsereg zömmel a szovjet időkből származó fegyverzettel rendelkezik. A hadsereg modernizációja kimerült az elavult harcászati eszközök felújításában. Az oroszok nem akarták megvárni, hogy Ukrajna teljes átfegyverzésre kerüljön a Nyugat által. Még néhány hónappal korábban is az ukránok a harceszközökkel kapcsolatos felújításokat azzal a Fehéroroszországgal végeztették el, amely Oroszország legközelebbi szövetségese, és helyet adott az orosz támadó erőknek. Az elaggott eszközök mellett a viszonylag nagy létszámú haderő sem mentes a problémáktól. A kis létszámú oroszbarát szakadárokkal szembeni kudarc világított rá, hogy az impozáns létszám ellenére, az alkalmazhatóság tekintetében csekély harcértékkel bír a személyi állomány. A polgárháborús konfliktus kitörésekor mindössze ötezer fő volt bevethető. Ők voltak a hadsereg krémje, akik éles helyzetben nem adták meg magukat azonnal.

Az ukrán hadseregben sok orosz nemzetiségű katona szolgál, a tisztek között éppen úgy, mint a legénységi állományban. Az orosz katonák Ukrajnával szemben sem teljesen lojálisak, NATO-hadseregben való jelenlétük pedig egyenértékű lenne azzal, hogy Oroszország a falakon belül van. Jellemző példa, hogy az ukrán haditengerészet a Krím elcsatolása előtt mintegy 12 000 főt tett ki, és 2014-ben a tengerészek mintegy 2/3 része átállt az oroszok oldalára.

Az ukrán nemzetiségű katonák sem lelkesedtek különösebben a katonaéletért, a besorozott katonák zöme azonnal tovább állt, amint lejárt a kötelező szolgálati idő. Ezzel párhuzamosan az újoncok behívása is zsákutcába futott, az állomány feltöltése csak papíron működött. A katonaköteles férfiak tömegei vándoroltak külföldre, hogy a polgárháború befejezéséig ott vészeljék át az időt, illetve nyugati országokban vállalva munkát segítsék az otthon levő családjukat.

Az utánpótlás hiánya miatt nem volt ritka eset, hogy a törvényileg lehetséges idő többszörösét töltötték egyes katonák a fronton. A hadkiegészítő parancsnokság újabb és újabb sorozást rendelt el, azonban csak mérsékelt sikert értek el. A korábbi, havi 70 ezer forintnyi összegű zsold egyáltalán nem jelent vonzerőt az ukrán fiatalok számára, és a későbbi fizetésemelések csak arra voltak elegendőek, hogy megközelítsék vele az ukrán átlagkeresetet.. Folyamatosak voltak a dezertálások is. 2014 és 2018 között a katonai ügyészség 11 292 dezertálással, szolgálati hely engedély nélküli elhagyásával, illetve katonai szolgálat megtagadásával kapcsolatos ügyet zárt le és továbbított a bíróságokhoz vádemelésre.

Ukrajna haderejének leghatékonyabban működő része sokáig az AZOV és a DNIPRO elnevezésű alakulatok voltak. Ezzel csupán annyi probléma volt, hogy az állomány jelentős része nettó nácikból állt. Az önkéntes haderő egységeit számos köztörvényes és háborús bűn terheli, bár a felelősségre vonás alól a legtöbb esetben mentesültek. Az ukrán katonai főügyész közlése szerint Ukrajnában évente 20 ezer katonai bűncselekményt követnek el. Bár a problémás alakulatokat beolvasztották a hivatalos hadseregbe, ezzel azonban nem oldották meg az alapproblémát, a hadsereg soraiban továbbra is bűnözők tömegei szolgálnak. Ezeket a katonákat leszerelés után azonnal szervezett bűnözői körök szippantják fel. Egy részük éppen most menekült el a harcok elől nyugatra, és valószínűleg komoly kihívásokat fog okozni a helyi rendőröknek és az albán, a marokkói vagy a szír maffiának.

A hadseregben uralkodó közállapotot jól jellemzi, hogy az ukrán hadseregben kiugróan magas az öngyilkosságok száma, évek óta hetente 2-3 katona lett öngyilkos.

Az öngyilkosságok összefüggésben vannak a rossz körülményekkel, illetve a hadseregben szolgáló bűnözök tevékenységével. A kínos adatok napvilágra kerülése után rendszerint azonnal hírzárlatot rendeltek el, az öngyilkosságokra vonatkozó adatok nem kerülhettek a nyilvánosság elé.

Az öngyilkosságok mellett a katonák egymás közötti leszámolása is okoz komoly gondot okozott eddig. Részben ez is a bűnözők jelenlétére és a katonák rossz pszichés állapotára vezethető vissza.

Az ukrán katonai főügyész közlése szerint, 2014 óta 2500 olyan haláleset történt, amelyek nem harci cselekmények alatt következtek be, tízezernél is több ukrán katona szenvedett sebesüléseket a frontvonalon kívül.

Három éve négy tengerészgyalogossal végeztek saját társaik, nem sokkal korábban pedig két Bereg-vidéki katona lelte halálát bajtársaik keze által.

A katonák által elkövetett bűncselekmények kapcsán nem lehet szó nélkül hagyni a hadsereget is átszövő korrupciót.

Nem volt hét, hogy valamelyik kárpátaljai magyar lap ne számolt volna be botrányról a hadsereg berkein belülről. A kínos esetek annak ellenére is napvilágra kerülnek, hogy ezeket egy ideje igyekeznek eltusolni. A belbiztonsági szolgálat emberei rendszeresen tartóztattak le olyan katonákat, akik némi pénz fejében szívesen adnak el lőszert és robbanóanyagot. Nem elszigetelt jelenségről van szó, az ukrán katonák szívesen adnak túl feleslegesnek ítélt hadianyagon, hogy némi költőpénzhez jussanak. A katonai korrupciót két típusra lehet osztani. A leggyakoribb, amikor kisebb haszon reményében, alvilági köröknek adnak el fegyvereket az alacsonyabb beosztású katonák. A nagy horderejű üzletek azonban már nemzetközi jogot sértenek. A Szovjetunióból örökölt irdatlan mennyiségű hadianyag egy jelentős része már a korábbi években is terrorista csoportokhoz került.

Az elmúlt egy évben a haderő erőteljes változtatásokon ment keresztül, sokat erősödött, de továbbra is magán viseli a korábbi gondok és problémák nyomait. Ezzel is magyarázható, hogy Kijevben a konfliktus elején rengeteg olyan felvételt lehetett látni, ahol „ijedt” katonák lövöldöztek a saját társaikra, vagy gázoltak át civil járműveken. Az első hetekben az ukránok legnagyobb problémája az volt, hogy nem tudták pontosan, hogy ki is van velük. Ennek az volt az eredménye, hogy sokszor még a keményen harcoló alakulatokat is folyamatosan zaklatták, hazaárulástól tartva. Az ukránok sokszor a saját egyenruhájukat viselő, „orosznak minősített”, „áruló” katonáikat is az orosz veszteségekhez számolják.

A nyugati sajtóba a folyamatos ukrán győzelmi jelentések jutnak csak el, és azt állítják, hogy az oroszok veszteségei már meghaladták a két csecsen háború áldozatainak a számát. Mindenki reménykedik az orosz gazdaság gyors bukásában. Ennek ellenére azt láthatjuk, hogy az oroszok lassan, napi 5-10 kilométerrel haladva folyamatosan közelebb kerülnek a kitűzött céljaikhoz. Ezzel kapcsolatban ajánlom ezt a 2015-ös cikket. Olvassák el az érdeklődők, mert jól rámutat arra, hogy voltak olyan elemzők, akik pontosan értették azoknak az eseményeknek a következményeit, amelyekkel most szembesülünk. Pontosan feltérképezték, hogy Ukrajna felfegyverzése milyen logikailag indokolt eseményeket fog kiváltani. Mi, katonák nem is nagyon értjük, hogy mi történik.

A híradásokkal ellentétben az látszik, hogy az oroszok nem akarják elrúgni a „pöttyöst” a helyi lakoságnál.

Célzottan támadják a katonai infrastruktúrát és a stratégiai szolgáltatásokat. Az ukrán vezetés természetesen abban érdekelt, hogy minél inkább kiemelje a civileket ért támadásokat. Vagy valós eseményeket nagyítanak fel, vagy elképesztő kreativitással „alkotnak” egy ilyen „eseményt”. Természetesen mindenhol van hiba és vannak érzelmek.

Az oroszok is támadtak civil célpontokat, de ez jelenleg nem az érdekük. Inkább feláldoznak néhány tucat katonával többet annak érdekében, hogy a jövőbeli céljaikat elérjék.

2019 végén a szárazföldi erők modern fegyverzetének szintje körülbelül a 60 százalékon állt. Ezekből a modern erőkből eddig szinte alig jelent meg valami az ukrán konfliktusban.

A harctéri parancsnokok valószínűleg látják ezt, és egy részük vagy szabotálja ezeket a parancsokat, vagy a veszteségek miatt „elborulva” inkább keményebb eszközöket használ.

Ennek a feladathoz képest viszonylag „kis létszámú” orosz erőknek nagyon nehéz dolguk van. Vinni is kell ajándékot, meg nem is. Ezt a parancsnokok nem szeretik. Egyszerű, érthető katonai célokat akarnak látni maguk előtt. A politikai kéréseket nagyon nehéz a harctéren megvalósítani. Ezek a „stratégiai lyukak” megteremtik az ukránok számára a lehetőséget, hogy nagyobb és eredményes ellenállást mutassanak fel.

Az ukránok jól látják, hogy nyílt terepen nem sokra mennek. Valójában az orosz légifölény miatt nem is nagyon tudnak csapatokat átcsoportosítani, mert a menetoszlopok kiváló célpontokat nyújtanak az oroszok számára. Egyetlen lehetőségük a lakott területekre való visszavonulás. Ezeket a városokat az oroszok a már korábban említett módon viszonylag kis erőkkel kerítik be és néhány település kivételével csak tessék-lássék módon támadják. Így viszont a városokba behúzódott ukrán erők viszonylag sok orosz erőt kötnek le és kevesebb erő jut a további feladatok teljesítésére.

Ahhoz, hogy az arányokat megértsük, jó, ha egy ismerős történelmi példát hozunk fel.

Ukrajna városaiból öt Budapest nagyságú, vagy nagyobb. Hét város lakossága félmillió felett van. Harminc ukrán város nagyobb, mint Debrecen. Sokan úgy gondolják, hogy az orosz határ közelében lévő Budapest nagyságú Harkiv lesz Ukrajna Sztálingrádja (szerintem Mariupol). A város körül körülbelül egy hadtest nagyságú orosz erő van. Ez 24 000 ember. A városban állomásozik egy veszteségeket szenvedett ukrán harckocsidandár, egy lövész hadosztály és kb. 20 000 fős területvédelmi erő. Az oroszok valójában arra törekednek, hogy az ukrán páncélos csoportosítás ne tudjon visszavonulni Kijev felé, de az „ostromló erők” nagysága alapján, a parancsnoknak elvileg nincsenek a kezében azok az erőforrások, amelyekkel ezt a feladatot meg lehetne oldani.

A Harkívhez hasonló nagyságú Budapest ostroma a II. világháború egyik leghosszabb helységharcának számított, és a második Sztálingrádnak is nevezik. Az ostrom 102 napig tartott, amiből a védők 52 napot teljes bekerítésben harcoltak végig. Az első szovjet páncélos 1944. november 3-án jelent meg a város határában, és Budapest 102 nap múlva adta meg magát. A védők száma mintegy 92 ezerre volt tehető, ebből 50 ezer volt a magyar katona, a támadó szovjet Budapest Csoport együttes létszáma mintegy 150-170 ezer főt tett ki. A Vörös Hadsereg gyűrűje karácsonykor zárult be Budapest körül, ahol mintegy 800 ezer polgári lakos rekedt. A kitörésben már csak 40 ezer katona vett részt és ezek közül 20 ezren haltak meg, a többiek – részben sebesülten – fogságba estek, saját vonalaikat csak 624-en érték el.

A harkívi helyzet most olyan, mintha az oroszok annak idején 40 000 katonával akarták volna elfoglalni Budapestet.

És sok ilyen város van. Az ukránok nem nagyon tudnak manőverezni az erőkkel, de lekötik az orosz haderő jelentős részét, nem engedik, hogy „rendes” arcvonalak alakuljanak ki. Az ellenség mélységében hagyott erőik pedig folyamatosan tudják „zaklatni” az utánpótlási vonalakat. Itt az a nagy kérdés, hogy mennyi élelem, lőszer van felhalmozva a városokban. A lakosság ott tartása azt is jelenti, hogy a felhalmozott készletek hamarabb elfogynak és a katonák a civil lakosság részéről „nyomás alá” kerülhetnek.

Az ukrán sikerek ellenére tisztán látszik, hogy egyetlen település irányába sem küldtek felmentő erőket, ami azt jelenti, hogy nem képesek érdemi katonai lépéseket tenni az oroszok ellen.

A megszállt területeken a lakosság többsége orosz, vagy oroszul beszél. A nyugati média egységesen „ukránnak” állítja be őket. Pedig egy részük biztosan inkább az oroszok felé vezető humanitárius folyosót választaná, mert nyugat felé tartva biztos számonkérés, kényszersorozás, rosszabb esetben egy feldühödött nacionalistákból álló fegyveres csapat lincshangulata várja.

Amikor az AZOV gárdistáját a gyermekét cipelő nő megkérdezi, hogy miért nem engedik át a humanitárius folyosón és a válasz csak annyi, hogy „örülj, hogy nem lövünk le itt helyben”, akkor gyorsan megérthetjük, hogy a humanitárius folyosókat valószínűleg nemcsak az oroszok lövik.

Nehéz lenne Kijevbe látogatni az európai vezetőknek vonattal, ha az oroszok válogatás nélkül lőnének mindenre. Eddig úgy tűnik, hogy az ukrán és az orosz hadsereg nagyjából az „elvárható módon” viselkedik ebben a háborúban. Az ukrán szélsőségesek és az orosz szakadárok azonban szemlátomást nem nagyon „finomkodnak” egymással, és korábbi sérelmeiket akarják a másikon megbosszulni. Valószínű, hogy a háborút követő időszakokban mindkét fél részéről több háborús bűncselekményre fog fény derülni.

Ukrajna arra számít, hogy háborús bűncselekmények elkövetése miatt kriminalizálhat minden orosz megnyilvánulást.

Oroszország egy héttel ezelőtt nem vett részt a hágai Nemzetközi Bíróság meghallgatásán, amit Ukrajna megszállása ügyében indított az ENSZ elsődleges bírói testülete. Az eljárást Kijev kezdeményezte az Ukrajnában zajló háború miatt. Az ukrán vezetés állítja, hogy az orosz erők háborús bűncselekményeket követnek el. Anton Korinyevics, ukrán képviselő hazugságnak nevezte az orosz elnök magyarázatát, miszerint az orosz megszállás célja az ukrajnai népírtás megakadályozása volt. „Vlagyimir Putyin hazudik, a valóság fordított: ukránok halnak meg a háborúban” – mondta Ukrajna képviselője, és hozzátette, hogy Oroszországot meg kell állítani, és a Nemzetközi Bíróságnak fontos szerepe van ebben.

Zelenszkij a nyugati kormányok és a média támogatását élvezi. Az emberek szerencsére tudnak azonosulni az Ukrajnában élők szenvedéseivel. Ennek ellenére eléggé arculcsapásként éri pl. a francia nézőket, amikor azzal szembesülnek: egyik haditudósítójuk arról beszél élő adásban, hogy az ukránok lövik a civil épületeket és nem az oroszok. Valójában az ukrán haderő lőtte a szakadár településeket. Az orosz média szerint néha érthetetlen módon cselekszenek és a bosszú hajtja őket:

„Az orosz tankok már Kijev közelében vannak, de az Avdiivkában és Piszkijben állomásozó ukrán egységek továbbra is erőteljesen lőnek Donyeckre. Az ágyúzás a külterületen egy óráig sem áll meg. A kijevi és a Petrovszkij körzet különösen súlyosan érintett. Hétfőn az ukrán fegyveres erők 2015 óta először lőtték a köztársaság fővárosának központját. A Tochka-U hadműveleti-taktikai rakéták kazettás robbanófejei az Universitetskaya utca felett robbantak fel, nem messze a regionális kormányzat épületétől. Legalább 20 ember meghalt, köztük gyerekek.”

„Még mindig nehéz az ellenséget Avdiivkából kiűzni. Az ukrán fegyveres erők fegyvereket és aknavetőket helyeztek el a helyi kokszgyár területén. Egy rossz tüzérségi találat – és az egész területet mérgező méregfelhő boríthatja.”

„Mondok én még valamit – az ukránok hátba lövik és egymást – mondta a RIA Novosztyinak a DPR vezetője, Denis Pushilin. „A Mariupol elleni támadás és a foglyok kihallgatása során kiderült, hogy nacionalista alakulatok osztagokat telepítettek az Ukrán Fegyveres Erők hátába. Tüzet nyitnak az állásaikat elhagyni próbáló honfitársaikra. Ez nagymértékben megnehezíti hadműveleteinket a DPR déli részén."

„A megbeszéléseken Moszkva és Kijev megegyezett az ostromlott városok humanitárius folyosóiról. Néhány Mariupolból kikerült civil azonban egyöntetűen megismétli: nekik nem mondtak semmit a kiürítésről. Az ukrán és azovi fegyveres erők rádión keresztül erősítést kérnek a parancsnokságtól, közölve, hogy legfeljebb tíz napra lesz elegendő lőszer és élelem. Nincs hova visszavonulniuk, így a város felszabadítása csak idő kérdése. A harkovi és kijevi nacionalisták ugyanúgy bánnak a civilekkel, mit az ellenséggel. A lakosoknak tilos elhagyni a humanitárius folyosókat, mert fenn áll a veszélye annak, hogy lelövik őket. A weben már rengeteg videó található arról, hogy a biztonsági erők hogyan nyitnak tüzet civilekre.”

Úgy tűnik, hogy az ukránok kiválóan használják a „vadászharc” fogásait. Az orosz erők érkezése előtt egy területen több fegyver és lőszerraktárt rendeznek be, majd az orosz főerők elvonulása után ezekre támaszkodva folyamatosan támadják az utánpótlási vonalakat.

„A harkovi és kijevi régiókban szabotőrök és zsoldosok bujkálnak az utak mentén az erdőkben. Főleg az utánpótlás oszlopokat támadják. A kihallgatások során az ukrán fegyveres erők elfogott katonái pedig bevallják: a NATO oktatói megtanították nekik, hogy katonai felszereléseket rejtsenek el a lakóterületeken, és bújjanak el a civilek mögé. És ez nem meglepő – az észak-atlanti szövetség hozzászokott ahhoz, hogy távoli országokban harcoljon, és nem veszi figyelembe a polgári lakosság veszteségeit.”

Az, hogy mindkét oldalon külföldi „önkéntesek” és zsoldosok jelennek meg, csak fokozni fogja a konfliktus embertelen oldalát. A délszláv események jól mutatták, hogy a mudzsahedek megjelenése és harci szokásai hogyan alakították át az ott harcolók szokásait. Azok, akik nem értik a nyelvet, nem értik a szokásokat, nem értik az ott élők által elfogadott elveket, azok gyorsan hozzájárulhatnak a háború eszkalálódásához. Az orosz oldalon lévő csecsenek legalább értik a nyelvet, de a nemrégiben beharangozott 40 000 szír harcos megjelenése komoly problémákat vet fel. Ha két ország háborúzik egymással, akkor a háború akkor ér véget, amikor az egyik fél legyőzi a másikat, vagy akkora veszteségeket szenvedett, olyannyira meggyöngült a gazdaságuk és a kezdeti háborús lelkesedés olyannyira elmúlt, hogy le kell állítaniuk a műveleteket. Elfogynak a háború testi, lelki, szellemi erőforrásai. Ha ezeket az országokat kívülről hadianyaggal, pénzzel, emberekkel támogatják, akkor a konfliktus tovább tart, a felek nem fogynak ki az erőforrásokból, és végső soron mindig az ártatlan lakosság issza meg a levét a „támogatásoknak”.

Néha érdemes a háború előtt 1-2 hónappal írt cikkeket is elolvasni, mert most szembesülhetünk azzal igazán, hogy a mindennapok embere jobban látta a helyzet alakulását, mint a vezető politikusok. Kiemeltem néhány fontos mondatot egy korábbi cikkből:

„Aki az »ország érdeke« (vagyis az ukrán kormány) ellen beszél, hazaárulást követ el, amiért akár 15 év börtön és vagyonelkobzás járhat.” „Nagyon sokan tartanak attól, hogy ha kitör a háború, megérkeznek a behívók is.” „Ukrajna pár hónapja statárium jelleggel változtatott a sorozási törvényeken, és most már az egészséges férfiak mellett a nőket is lajstromba veszik 18 és 60 év között. Gyakorlatilag mindenki a tartalékos hadsereg részesévé válik háborús helyzetben, még a terhes asszonyok is!” „Soha nem tapasztaltam olyan szintű oroszellenességet, mint amilyenre egyes híradásokból következtetni lehet.” „A valós gazdasági, infrastrukturális problémákról próbálják elterelni a figyelmet. Olyan konfliktusról van szó, amit tárgyalásos úton sokkal kézenfekvőbb lenne rendezni, és mégis mintha mindenki eszkalációra játszana.” „Annak érdekében, hogy ezt a viszonyrendszert lazítsák, nem lehetetlen, hogy átengedik az ukrán érdekszférát Oroszországnak.”

Közben az egész konfliktus egyre bonyolultabb. A Disclose jelentése szerint a francia kormány segítette az orosz haderő modernizálását és a jelenleg Ukrajnában harcoló oroszok francia technikát is használnak. A Le Figaro lap vizsgálata szerint a Franciaországba érkező ukrán menekültek körülbelül egyharmada valójában gazdasági bevándorló a világ más területeiről, főleg Észak-Afrikáról és a Közel-Keletről. Az újságból kiderül, hogy 7,5 százalékuk algériai állampolgár, míg az érkezők 3,5 százaléka Elefántcsontpartról, illetve Marokkóból származik. A hamis menekültek egy részét az Indiaiából és Kirgizisztánból érkezők képviselik, de érkeznek „menekültek” a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Kamerunból, Pakisztánból, Nigériából is. Még Kínából érkező migránsok is vannak, akik mind hamisan állítják, hogy ukránok.

Egyértelmű, hogy a menekültek között nemcsak jószándékú emberek vannak. A szervezett bűnözői csoportoktól az orosz szolgálatok tagjaiig érkeznek emberek most nyugatra. A fogadó országok az ő esetükben is magukra vállalják a „beépítés” költségeit.

Sok európai ország hasznot akar húzni a menekülőkből. A közgazdászok egy része olcsó, könnyen integrálható munkaerőről beszél. Ezeket a nyilatkozatokat hallva nehezen képzelhető el, hogy egyesek nem számoltak a konfliktus ilyen jellegű „hasznával”. Akinek pedig érdeke, az tesz is érte.

A sokat szenvedett ukrán nép (tehát maga a nép) természetesen kiérdemelte a nyugat szolidaritását. Azonban az ukrán és az orosz állam csak szenvedést okoz nemcsak az ukránoknak, az ott élő oroszoknak, hanem a területén lakó minden népnek is. „Valakik” számára nincs elég vér, amit ki lehetne önteni a földre ebben a konfliktusban. Az a kérdés, hogy azok az emberek, akiknek még az ereiben van az a vér, amit a hatalmak „öntözésre” szánnak, felismerik-e ezt, vagy sem.

Orbán Viktor a jelentések alapján már tudhatja, hogy a jövő héten végleg elszabadulhat a pokol a szomszédban. Ezért a nagy készülődés, ezért a határszemle. A következő napokban a magyar emberség is vizsgázni fog.