top of page

Vukics Ferenc: Történeteim a Magyarságról – (1) A Teremtő Üzenete





Barantás bemutatóink végén, szinte kötelező jelleggel elmondunk néhány általunk nagyon fontosnak tartott gondolatot. Ennek alapgondolata a magyar nemzet folytonossága és az egymást követő nemzedékek tisztelete. Kezdetben, 1992–2002 között a bemutatóink elsősorban azért voltak népszerűek, mert nagyon jó hangulatot teremtettünk és az emberek szívből kinevethették magukat.

Később úgy láttam, hogy a felszabadultság érzésénél többet kellene adnunk az embereknek, és azokat a magyarságra jellemző „keserű-édes”, mély érzéseket kellene valahogy közvetítenünk az emberek felé, amelyek gyermekkoromtól fogva jelen voltak a mindennapjaimban.

Húgom és édesanyám hamar bekövetkezett halála alaposan megdolgozott. Miután a szóban forgó érzés- és gondolatvilágban találtam meg a megnyugvást, még inkább tovább akartam adni őket az embereknek. Időközben, több száz magyar népdal elsajátítása során megtapasztalhattam: hiszen ugyanaz az életérzés dolgozott elődeinkben, mint ami most bennem munkálkodik.

Különösen nagy hatással voltak rám az Én vagyok az, aki nem jó… és a Csütörtökön virradóra… kezdetű magyar népdalok. Elképesztően mély érzelmeket keltettek bennem, de mégis valamiféle hiányérzetem támadt az eléneklésük után. Töredékes „balladaként” tekintettem rájuk, és kerestem az „elveszett verszakokat”. Utazásaimnak és kutakodásaimnak köszönhetően végül kibővítettem őket.

Így jött létre „barantás” változatuk.

Ez már a mi „módszertanunkat” követte.

Ha idősebb emberektől ostortechnikát gyűjtöttünk, akkor nem az egyének által ismert 3-4 technikára figyeltünk elsősorban, hanem arra a több száz elemből álló készletre, ami sokéves gyakorlás után egy teljes rendszerré állt össze. Nekem a különféle változatok szövegeinek egyesítése után lett kerek a népdalok mondanivalója is.

Aztán ezek az érzések, megérzések, barátságok, tapasztalatok álltak össze sok száz bemutató és előadás alatt azzá a gondolatsorrá, ami az embereket először, igazán nagy tömegben, Bösztörpusztán érintette meg 2008 és 2012 között. Tízezrek érzékenyültek el az élőkép alatt, és magyar módra „sírva vigadtak”, miközben az élet legfontosabb értékeit ünnepelték. Mivel mindezt állandóan élőszóban, apró, az adott helyzethez alkalmazkodó változtatásokkal adtam elő, egyszerűen nem éreztem úgy, hogy le kellene írnom.

Néhány nappal ezelőtt azonban, a Magyarok Országos Gyűlésén, Ópusztaszeren arra kértek, hogy most mégis tegyem meg, s az utánunk következő nemzedékek számára is örökíttessék meg. Íme hát:


Magyar emberek, ne felejtsétek, hogy itt előttetek valamikor magyar emberek éltek!

Értetek éltek, dolgoztak, cselekedtek, munkálkodtak…

Vérüket, könnyüket, verejtéküket hullajtották azért, hogy néktek otthonotok, hazátok és jövőtök legyen…

Magyar emberek, ne felejtsétek a rég volt magyar embereket!

Magyar emberek, ne felejtsétek, hogy akik az életben előttetek jártak, a halálban is előttetek tartanak.

Ha egyszer majd Nektek is csöngetnek, és átléptek azon a bizonyos kapun,

reméljük, a túloldalról így köszöntenek majd:


Hé, te lélek! Én megismerlek Téged! Te magyar ember vagy. Vártunk már nagyon. Építettünk néked itt is otthont s hazát. Jer közénk!


Magyar emberek, a kutya mindenit, ne felejtsétek a rég volt magyar embereket!

És ha nem felejtitek el, amit őseitek tanítottak nektek, és mindezt megtanítjátok a gyermekeiteknek, akkor a Teremtő Isten megengedi majd, hogy odafentről megnézzétek, milyen szép Magyarországot építenek majd…

Magyar emberek, ne felejtsétek, hogy a magyar nemzethez hozzátartozik mindenki,

aki előttünk élt, a jelenben itt van és a jövőben meg fog születni.

Mi így, együtt vagyunk a Teremtő Isten magyarjai,

Mert az Ő útját követjük, amikor magyarok vagyunk.

Amikor a közénk elküldött lélek először felsír és édesanyja magyarul szól hozzá,

az azt jelenti, hogy ez Isten rendelése és akarata.

Magyarul kell megszületned.

Magyarul kell felnevelkedned.

Magyarul kell megtalálnod életed párját.

Magyarul kell gyermekeidet nevelned.

És magyarul kell felkészülnöd arra, hogy ebből a világból egyszer majd el kell menned.

Magyar emberek, ne felejtsétek, hogy sosem vagytok egyedül! Kövessétek a népdal bizonyosságát!


Fényes csillag az udvarom, Mikor megyek, azon lakom, Nyitogatom a felleget, Mikor nyílik, elmehetek.


Felhők között várnak reám, Édes anyám, drága apám Édes csókkal köszöntenek, Szent helyemre elvezetnek.


Bolond volnék ha búsulnék, Ha a búnak helyet adnék. Én a búnak utat adok, Magam pedig vígan járok.



***



ÉN VAGYOK AZ, AKI NEM [1]



Én vagyok az, aki nem jó, A fellegajtó nyitogató, Nyitogatom a felleget, Sírok alatta eleget.


Ifjúságom így telik el, Azért a szívem hasad el, Ifjúság gyöngykoszorú, Ki elveszti, de szomorú.


Szabad volnék, nem búsulnék, Vigasságnak helyet adnék. Szép hazámnak rabja vagyok, Idegenben búslakodok.


Ha még egyszer megláthatnám, Apám házát kopogtatnám. Nem lesz többé soha ilyen, Belé szakad árva szívem.


Édesanyám rózsafája, én voltam a legszebb ága. Bár sohase nyíltam volna, maradtam volna bimbóba.


Fényes csillag az udvarom, Mikor megyek, azon lakom, Nyitogatom a felleget, Mikor nyílik, elmehetek.


Túl oldalon/Felhők között várnak reám, Édes anyám, drága apám Édes csókkal köszöntenek, Szép/Szent helyemre elvezetnek.


Bolond volnék, ha búsulnék, Ha a búnak helyet adnék, Én a búnak utat adok, Magam pedig vígan járok.



 

[1] Vukics Ferenc összegzése a jegenyei, a türei, a bogártelki és nem azonosított eredetű változatokból









598 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page