Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (105) ‒ Nyugat felbomlása
- dombi52
- 24 órával ezelőtt
- 9 perc olvasás
Emmanuel Todd:
A Nyugat felbomlása, mi is az, ami fenyeget minket
Néhány hónappal ezelőtt írtam egy rövidebb könyvajánlót Emmanuel Todd legújabb művéről. Most a frissített szlovén kiadás előszavát ajánlom olvasásra.
Todd szerint „a katasztrófa még csak most kezdődik”.
A francia gondolkodó szerint közeledik az a fordulópont, amely után a vereség végső következményei kibontakoznak és a Nyugat legfontosabb problémája valóban a nemzetállamok előre programozott halála.
1976-ban a francia antropológus, Emmanuel Todd megjósolta a Szovjetunió bukását. Az After The Empire (A birodalom után) című, 2001-ben franciául megjelent könyvében az Egyesült Államok (relatív) hanyatlását jósolta meg.
Legújabb (és egyben utolsó) könyvében, a La Défaite de l’Occident (A Nyugat veresége) című műben, a Nyugat képtelenségét siratja, hogy megkülönböztesse a tényeket a kívánságoktól, amint az az ukrajnai háború alatti viselkedésében is megmutatkozott.
A nihilizmus, az értékek hiánya és a valóság elfogadásának hiánya megfertőzte a nyugati gondolkodást. Elindult egy nihilista törekvés abba az irányba, hogy ne csak az értékeket és az embereket pusztítsák el, hanem a valóságot is.
Todd nemrégiben megnyitott egy substack oldalt, ahol beszédeit és előadásait teszi közzé.
Todd nemrégiben publikált egy új előszót könyvéhez, amelyben rávilágít a nyugat ukrajnai vereségének következményeire.
Nem kell minden gondolatával egyetérteni (ahogy én sem teszem), de fontos látnunk, hogy hogyan is látja a világot Franciaországból egy az általános nihilizmusban a kritikai érzékét még megőrző gondolkodó.
(VF)
Emmanuel Todd: A Nyugat felbomlása, mi is az, ami fenyeget minket
Szlovén kiadóm kérésére most írtam egy új előszót a La Défaite de l’Occident (A Nyugat veresége) című könyvemhez, amelyet szükségesnek tartok azonnal közzétenni a Substackon.
Egyre nyilvánvalóbbá válik az összes konfliktus kiszélesedésének veszélye. Ez a szöveg vázlatos és ideiglenes, de naprakész értelmezést ad a jelenlegi válság alakulásáról. Ez a szöveg valójában a Fréquence Populaire-ban Diane Lagrange-nal készített legutóbbi interjúm összefoglalása: „Oroszország győzelme, Franciaország és a Nyugat elszigetelődése és széttagolódása”.
Előszó a szlovén kiadáshoz
A vereségtől a széttagolódásig
Kevesebb mint két évvel a La Défaite de l’Occident (A Nyugat veresége) című könyv 2024. januári franciaországi megjelenése után a könyv főbb jóslatai valóra váltak. Oroszország katonailag és gazdaságilag is túlélte a vihart. Az amerikai hadiipar kimerült. Az európai gazdaságok és társadalmak az összeomlás szélén állnak. Az ukrán hadsereg még nem omlott össze, de a Nyugat szétesésének szakasza már elérte.
Mindig is elleneztem az Egyesült Államok és Európa oroszellenes politikáját, de mint a liberális demokráciához elkötelezett nyugati ember, Angliában képzett francia kutató, akinek édesanyja a második világháború alatt menekültként élt az Egyesült Államokban, lesújt az Oroszország ellen intelligens stratégia nélkül vívott háborúnak a nyugatiakat érő következményei.
A katasztrófa még csak most kezdődik. Közeledik a fordulópont, amely után a vereség végső következményei kibontakoznak.
A „világ többi része” (vagy globális déli félteke, globális többség), amely eddig azzal elégedett meg, hogy Oroszországot támogatja azáltal, hogy nem bojkottálja annak gazdaságát, most nyíltan kinyilvánítja támogatását Vlagyimir Putyin iránt.
A BRICS-országok új tagok felvételével és összetartásuk erősítésével bővülnek.
Az Egyesült Államok által felkérve, hogy válasszon oldalt, India a függetlenséget választotta: Putyin, Hszi és Modi találkozójának fotói a Sanghaji Együttműködési Szervezet 2025. augusztusi ülésén e kulcsfontosságú pillanat szimbólumai maradnak.
A nyugati média azonban továbbra is Putyint szörnyetegként, az oroszokat pedig jobbágyokként ábrázolja. Ezek a médiumok már korábban sem tudták elképzelni, hogy a világ többi része rájuk vezetőként és hétköznapi emberekként, egy sajátos orosz kultúra hordozóiként és a szuverenitás iránti vágyakozásként tekint.
Most attól tartok, hogy médiáink még tovább fogják súlyosbítani vakságunkat azzal, hogy képtelenek elképzelni Oroszország megújult presztízsét a világ többi részében, amelyet a Nyugat évszázadok óta kizsákmányol és arrogánsan kezel. Az oroszok mertek. Kihívták a Birodalmat, és győztek.
A történelem iróniája, hogy az oroszok, egy európai és fehér nép, amely szláv nyelvet beszél, a világ többi részének katonai pajzsává vált, mert a Nyugat a kommunizmus bukása után nem volt hajlandó integrálni őket.
Úgy gondolom, hogy a szlovénok kulturális szempontból különösen jó helyzetben vannak ahhoz, hogy értékeljék ezt az iróniát, bár család- és vallásantropológusként teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy szláv nyelve ellenére Szlovénia társadalmi és ideológiai szempontból sokkal közelebb áll Svájchoz, mint Oroszországhoz.
Itt felvázolhatok egy modellt a Nyugat felbomlásáról, Donald Trump, a legyőzött amerikai elnök politikájának következetlenségei ellenére.
Úgy vélem, ezek a következetlenségek nem egy instabil és kétségkívül perverz személyiségből fakadnak, hanem az Egyesült Államok megoldhatatlan dilemmájából.
Egyrészt a Pentagon és a Fehér Ház vezetői tudják, hogy a háború elveszett, és Ukrajnát fel kell adni. A józan ész ezért arra készteti őket, hogy ki akarnak szállni a háborúból.
Másrészt azonban ugyanez a józan ész ráébreszti őket arra, hogy az Ukrajnából való kivonulás olyan drámai következményekkel jár majd a birodalomra nézve, amelyekkel a vietnami, iraki vagy afganisztáni kivonulás nem járt.
Ez valóban az első amerikai stratégiai vereség globális szinten, az Egyesült Államok hatalmas ipartalansítása és a nehéz újraiparosításával összefüggésben.
Kína a világ műhelyévé vált; nagyon alacsony termékenységi rátája biztosan megakadályozza, hogy az Egyesült Államok helyébe lépjen, de már túl késő, hogy bárki ipari téren versenyezzen vele.
A globális gazdaság dollármentesítése megkezdődött.
Trump és tanácsadói ezt nem tudják elfogadni, mert ez az Birodalom végét jelentené. Pedig a posztimperiális korszaknak kellene lennie a MAGA (Make America Great Again) projekt céljának, amely az amerikai nemzetállamhoz való visszatérést tűzi ki célul.
De egy olyan Amerikának, amelynek reáltermékek előállítására irányuló termelési kapacitása jelenleg nagyon alacsony (lásd a 9. fejezetet az amerikai gazdaság valódi természetéről), lehetetlen feladni a hitelből való megélhetést, ahogyan azt a dollár előállításával teszi.
Egy ilyen birodalmi-monetáris visszavonulás az életszínvonal hirtelen csökkenését jelentené, beleértve Trump szavazóit is. Trump második ciklusának első költségvetése, az „One Big Beautiful Bill Act” (OBBBA) ezért a protekcionista projekt vagy álom megtestesítője, a vámvédelem ellenére is imperialista marad.
Az OBBBA növeli a katonai kiadásokat és a hiányt. Az Egyesült Államokban a költségvetési hiány elkerülhetetlenül dollártermelést és kereskedelmi hiányt jelent.
Az imperialista dinamika, vagy inkább az imperialista tehetetlenség továbbra is aláássa a termelő nemzetállamhoz való visszatérés álmát.
Európában a katonai vereséget a vezetők továbbra sem értik meg. Nem ők irányították a műveleteket. A Pentagon dolgozta ki az ukrán ellentámadás terveit 2023 nyarán (amikor én a The Defeat of the West című könyvet írtam). Az amerikai hadsereg, annak ellenére, hogy ukrán helytartóik vívták a háborút, tudja, hogy az orosz védelem megtörte őket – mert nem tudtak elegendő fegyvert gyártani, és hogy az orosz katonai vezetők taktikusabbak volt náluk.
Az európai vezetők csak fegyverrendszereket biztosítottak, és nem is a legfontosabbakat.
A katonai vereség mértékét nem ismerik, de tudják, hogy saját gazdaságukat megbénította a szankciók politikája, különösen az olcsó orosz energiaellátás megszakadása.
Az európai kontinens gazdasági felosztása öngyilkos őrültség volt. A német gazdaság stagnál. A szegénység és az egyenlőtlenség növekszik az egész Nyugaton. Az Egyesült Királyság az összeomlás szélén áll. Franciaország sem marad le sokkal. A társadalmak és a politikai rendszerek pangásban vannak.
A háború előtt is negatív gazdasági és társadalmi dinamika volt tapasztalható, amely már akkor is megterhelte a Nyugatot. Ez különböző mértékben, de egész Nyugat-Európában látható volt.
A szabad kereskedelem aláássa az ipari bázist. A bevándorlás identitás-szindrómát okoz, különösen a biztonságos és megfelelően fizetett munkahelyektől megfosztott munkásosztály körében.
Még mélyebb értelemben a fragmentáció negatív dinamikája kulturális: a tömeges felsőoktatás rétegzett társadalmakat hoz létre, amelyekben a magasan képzettek – a lakosság 20, 30, 40%-a rendelkezik diplomával – elkezdenek csak egymás között élni, felsőbbrendűnek tartják magukat, lenézik a munkásosztályt, és elutasítják a fizikai munkát és az ipart.
Az általános alapfokú oktatás (az általános írástudás) táplálta a demokráciát, és egy homogén társadalmat hozott létre, amelynek tudatalattija egyenlőségpárti volt. A felsőoktatás oligarchiákat, néha plutokráciákat hozott létre, rétegzett társadalmakat, amelyeket egy egyenlőtlen tudatalatti árasztott el.
A végső paradoxon: a felsőoktatás fejlődése végül az intellektuális színvonal csökkenését eredményezte ezekben az oligarchiákban vagy plutokráciákban!
Ezt a folyamatot több mint negyed évszázada írtam le a 1997-ben megjelent The Economic Illusion című könyvemben.
A nyugati ipar a világ többi részére költözött, és természetesen a kelet-európai volt népi demokráciákba is, amelyek megszabadulva a Szovjetunió uralmától, visszanyerték évszázados státuszukat mint Nyugat-Európa által dominált periféria.
A 3. fejezetben részletesen tárgyalom ezt a fajta belső Kínát, ahol az ipari munkások továbbra is nagy számban vannak jelen. Európában azonban mindenhol a magasan képzettek elitizmusa „populizmust” váltott ki.
A háború fokozta az európai feszültségeket. Elszegényíti a kontinenst. De mindenekelőtt, mint jelentős stratégiai kudarc, delegitimálja azokat a vezetőket, akik képtelenek országukat a győzelembe vezetni.
A konzervatív népi mozgalmak (amelyeket az újságírói elit általában „populistának”, „szélsőjobboldalinak” vagy „nacionalistának” nevez) fejlődése felgyorsul. Reform UK az Egyesült Királyságban. AfD Németországban, Rassemblement National Franciaországban...
Ironikus módon a NATO által Oroszországban „rezsimváltást” remélt gazdasági szankciók hamarosan „rezsimváltások” sorozatát fogják előidézni Nyugat-Európában.
A nyugati uralkodó osztályok legitimitását a vereség aláássa, éppen akkor, amikor Oroszország autoriter demokráciája a győzelem révén visszanyeri legitimitását, vagy inkább túlságosan is legitimitást nyer, mivel Oroszország Putyin alatt visszatért a stabilitáshoz, ami eleve biztosította vitathatatlan legitimitását.
Így néz ki a világunk 2026-hoz közeledve.
A Nyugat felbomlása „hierarchikus törés” formájában nyilvánul meg.
Az Egyesült Államok feladja az Oroszország, és egyre inkább úgy gondolom, a Kína feletti ellenőrzését is. Miután Kína blokád alá vonta a katonai repüléstechnikához elengedhetetlen ritkaföldfém, a szamárium importját, az Egyesült Államok már nem álmodhat arról, hogy katonailag szembeszálljon Kínával.
A világ többi része – India, Brazília, az arab világ, Afrika – ezt kihasználva elhúzódik. Az Egyesült Államok azonban erőteljesen fordul európai és kelet-ázsiai „szövetségesei” ellen, egy utolsó kísérletként azok túlzott kizsákmányolására, és – be kell vallani – pusztán bosszúból.
Hogy elkerüljék a megaláztatást, hogy elrejtsék gyengeségüket a világ és saját maguk elől, büntetik Európát.
A birodalom felfalja önmagát.
Ez a jelentése a vámoknak és a kényszerű befektetéseknek, amelyeket Trump rákényszerít az európaiakra, akik egy zsugorodó birodalom gyarmati alattvalóivá váltak, nem pedig partnereivé.
A liberális demokráciák szolidaritásának korszaka véget ért.
A trumpizmus „fehér populista konzervativizmus”. A Nyugaton nem a populista konzervatívok közötti szolidaritás alakul ki, hanem a belső szolidaritás összeomlása. A vereségből fakadó düh arra készteti az egyes országokat, hogy a maguknál gyengébbek ellen forduljanak, hogy kiadják a haragjukat.
Az Egyesült Államok Európa és Japán ellen fordul. Franciaország újraéleszti konfliktusát Algériával, egykori gyarmatával.
Kétségtelen, hogy Németország, amely Scholz-tól Merz-ig beleegyezett abba, hogy engedelmeskedjen az Egyesült Államoknak, megaláztatását később gyengébb európai partnereivel szemben fogja kiélni.
Saját hazám, Franciaország, számomra a leginkább veszélyeztetettnek tűnik.
A Nyugat vereségének egyik alapvető fogalma a nihilizmus. Elmagyarázom, hogy a protestáns vallás „nulla állapota” – a szekularizáció végső formája – nem csak az amerikai oktatás és ipar összeomlását magyarázza.
A nulla állapot metafizikai ürességet is teremt. Személy szerint nem vagyok hívő, és nem támogatom a valláshoz való visszatérést (nem hiszem, hogy ez lehetséges), de történészként meg kell jegyeznem, hogy a vallási eredetű társadalmi értékek eltűnése erkölcsi válsághoz, a dolgok és emberek megsemmisítésére irányuló törekvéshez (háború) és végül a valóság eltörlésére irányuló kísérlethez vezet (például a transznemű jelenség az amerikai demokraták számára és a globális felmelegedés tagadása a republikánusok számára).
A válság minden teljesen szekularizált országban fennáll, de súlyosabb azokban, ahol a vallás a protestantizmus vagy a judaizmus volt, amelyek abszolutista vallások a transzcendens keresésében, szemben a katolicizmussal, amely nyitottabb a világ és a földi élet szépségére.
Valóban az Egyesült Államokban és Izraelben látjuk a hagyományos vallások paródikus formáinak kialakulását, amelyek véleményem szerint lényegében nihilisták.
Ez az irracionális dimenzió áll a vereség középpontjában. Ez a vereség tehát nem csupán „technikai” hatalomvesztés, hanem erkölcsi kimerültség, a pozitív egzisztenciális cél hiánya, amely nihilizmushoz vezet.
Ez a nihilizmus áll az európai vezetők, különösen a balti-tengeri protestáns vezetők mögött, akik szüntelen provokációkkal akarják kiterjeszteni a háborút Oroszország ellen.
Ez a nihilizmus áll az amerikai Közel-Kelet destabilizálásának hátterében is, amely az Amerika Oroszország általi vereségéből fakadó düh végső kifejeződése.
Mindenekelőtt ne essünk abba a túlságosan leegyszerűsített következtetésbe, hogy Netanjahu izraeli rezsimje függetlenül cselekszik a gázai népirtásban vagy az Irán elleni támadásban.
A nulla protestantizmus és a nulla judaizmus tragikusan egyesíti nihilista hatását ezekben az erőszakos kitörésekben.
De az egész Közel-Keleten az Egyesült Államok, fegyverekkel való ellátással és néha közvetlen támadásokkal, végső soron felelős a káoszért.
Ugyanúgy cselekvésre ösztönzi Izraelt, ahogyan az ukránokat is ösztönözte.
Az első Trump-elnökség létrehozta az amerikai nagykövetséget Jeruzsálemben, és Trump volt az első, aki elképzelte, hogy Gázát tengerparti üdülőhelyé alakítják át. Tudatában vagyok annak, hogy egy egész könyv kellene ahhoz, hogy ezt a tézist bizonyítsam, egy könyv, amely egyenként lebontaná a szereplők közötti interakciókat.
De, mint fél évszázada a geopolitikával foglalkozó hivatásos történész, úgy érzem, hogy Izrael, akárcsak a NATO-Európa, már nem független állam.
A Nyugat problémája valóban a nemzetállam programozott halála.
A Birodalom hatalmas, és zaj és düh közepette szétesik. Ez a Birodalom már most is policentrikus, céljaiban megosztott, skizofrén. De egyik része sem igazán független. Trump a jelenlegi „központja”; ő egyben a legjobb ideológiai és gyakorlati kifejezője is, ötvözve a közvetlen hatalmi övezetébe (Európa és Izrael) való visszavonulás racionális vágyát a háborút előnyben részesítő nihilista impulzusokkal.
Ezek a tendenciák – visszavonulás és erőszak – a Birodalom amerikai szívében is megnyilvánulnak, ahol a hierarchikus törés elve működik belsőleg. Egyre több angol-amerikai szerző idézi meg a polgárháború bekövetkeztét.
Az amerikai plutokrácia pluralista. Van a pénzemberek plutokráciája, az olajmágnásoké és a Szilícium-völgyé. A trumpista plutokraták, a texasi olajmágnások és a Szilícium-völgyi legújabb áttértek megvetik a keleti part képzett demokratikus elitjét, akik viszont megvetik a középnyugat fehér trumpistáit, akik viszont megvetik a fekete demokratákat, és így tovább.
Az mai Amerika egyik érdekes jellemzője, hogy vezetőinek egyre nehezebb megkülönböztetni a belső és a külső kérdéseket, annak ellenére, hogy a MAGA fal építésével próbálja megakadályozni a déli bevándorlást.
A hadsereg tüzel a Venezuelából induló hajókra, bombázza Iránt, behatol az Egyesült Államok demokratikus városainak központjaiba, és támogatja az izraeli légierőt Katar megtámadásában, ahol hatalmas amerikai bázis található.
Bármelyik sci-fi olvasó felismeri ebben a nyugtalanító felsorolásban a disztópia felé vezető lejtő kezdetét, vagyis egy olyan negatív világot, ahol a hatalom, a széttagoltság, a hierarchia, az erőszak, a szegénység és a perverzitás keveredik egymással.
Maradjunk tehát önmagunk, Amerika határain kívül.
Tartsuk meg a belső és a külső közötti megkülönböztető képességünket, az arányérzékünket, a valósággal való kapcsolatunkat, a jó és a szép fogalmát.
Ne hagyjuk, hogy saját európai vezetőink, azok a történelem labirintusában elveszett, kiváltságos egyének, akik kétségbeesettek a vereségük miatt, és rettegnek attól, hogy egy napon népük ítélkezni fog felettük, belerángassanak minket egy vakmerő háborúba.
És mindenekelőtt, mindenekelőtt folytassuk a dolgok jelentésének át- és újragondolását.
Párizs, 2025. szeptember 28.
