Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (194) ‒ Fico pontosan fogalmazta meg, mi szükség Kallas asszonyra

European Conservative, Rafael Pinto Borges:

Fico pontosan fogalmazta meg: Miért is van szükség Kallas asszonyra?

https://europeanconservative.com/articles/commentary/fico-is-spot-on-what-is-mrs-kallas-for/

A külpolitika célja nem az erkölcsi megtisztulás, hanem a konkrét érdekek biztosítása, amennyire ez a fennálló erőviszonyok között lehetséges.

Robert Fico szlovák miniszterelnök szereti a nyers beszédet. És ebben nagyon jó is. Amikor január 23-án nyilvánosan megkérdezte, hogy Kaja Kallas milyen célt szolgál az Európai Unió külügyi főképviselőjeként, a brüsszeli klikk valószínűleg egy rakoncátlan vezető provokációjaként utasította el a kérdést. 

Pedig Fico teljesen ésszerű kérdést tett fel, amely Európa külpolitikai diszfunkciójának lényegét érinti.

A konfliktusok globális elterjedésének, a visszatartó erő összeomlásának és a geopolitikai fragmentáció felgyorsulásának korszakában

Kallas csak azzal tűnik ki, hogy tökéletesen egyensúlyoz a jelentéktelenség és a pompakedvelés között. Valóban, mi a feladata Kallas asszonynak? A Bizottság álkülügyminisztere annyira diplomáciailag elszigetelt, hogy a főbb szereplők nem hajlandók vele együttműködni.

Miközben az oroszok, az ukránok és az amerikaiak a kontinens 1945 óta legvéresebb földi konfliktusának befejezéséről tárgyalnak, az EU számára az egyetlen elképzelhető módja a tárgyalásokon való részvételnek az, ha egy speciális EU-küldöttet választanak – egyetlen európai főváros sem gondolja komolyan, hogy a Kreml valaha is hajlandó lenne leülni Kallas mellé, akinek botrányos, infantilis és diplomáciátlan viselkedése világszerte cause célèbre lett.

Az oroszok ezt nyilvánosan is kijelentették, Kallas-t és csapatát „alkalmatlannak” és „műveletlennek” titulálva. Ugyanezt tették az amerikaiak is, Marco Rubio külügyminiszter többször is elutasította, hogy találkozzon az EU külügyi vezetőjével.

Míg a Lisszaboni Szerződés kifejezetten létrehozta a külügyi főképviselő pozícióját azzal a céllal, hogy növelje Brüsszel képességét a világ ügyeiben való részvételre, Kallas éretlensége és alkalmatlansága jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az európaiak nem játszanak szerepet a hátsó udvarukban folyó háború megoldásában.

Kallas marginalizálódása nem véletlen vagy váratlan. Ez Kallas megközelítésének elkerülhetetlen következménye.

Ahelyett, hogy pusztán koordinátorként működne és elősegítené a kompromisszumot a 27 tagállam között, amelyek geopolitikai érdekei mélyen eltérőek, pártállású, érzelmileg elkötelezett szereplő nyelvét és magatartását vette át.

Megközelítését következetesen inkább üres szlogenek dominálják, mint a valóság körültekintő, hideg értékelése. Kitartóan elutasította a tárgyalásokat „amíg Oroszországot le nem győzik”, és ezzel

az üresfejű fecsegés egyik fő szószólójává vált, amely Ukrajnát – és Európát – a jelenlegi nehéz helyzetbe hozta.

Kínos Cato-cosplayje miatt az egyik háborús fél számára elfogadhatatlan, a másik számára pedig haszontalan tárgyalópartnerré vált.

Még rosszabb volt a szentimentális álszentség és a képmutatás mérgező keveréke: kevesen felejtették el, hogy

a férje tulajdonában lévő vállalatok továbbra is prosperáltak az orosz piacon, miközben Kallas, akkoriban Észtország miniszterelnöke, egyre szigorúbb oroszellenes szankciókat szorgalmazott.

Ennek a színpadias, kontraproduktív diplomáciának a legegyértelműbb példája az úgynevezett orosz háborús bűnökkel foglalkozó bíróság kezdeményezésének támogatása.

Körülbelül 10 millió eurót különítettek el az EU-hoz kapcsolódó finanszírozásból egy speciális jogi mechanizmus létrehozására, amelynek célja az ukrán bűnökért felelős orosz tisztviselők büntetőeljárás alá vonása. 

Ezt nevetséges módon a felelősségre vonás felé tett mérföldkőnek állították be. Ez nonszensz.

A világon egyetlen épeszű ember sem hiszi el, hogy ez a több millió eurós komédia letartóztatásokhoz, tárgyalásokhoz vagy végrehajtható ítéletekhez vezetne. 

Oroszország nyilvánvalóan nem ismeri el a bíróság joghatóságát. A vádlottak soha nem fognak megjelenni ebben a brüsszeli színházban. A nem nyugati hatalmak nem mutattak érdeklődést a kezdeményezés támogatása iránt. Az Egyesült Államok sem, amely a háború befejezésére irányuló valódi diplomáciára koncentrál az oroszokkal.

Az egész dolog csak színjáték, hogy megnyugtassa az európai politikai osztályt, amely még mindig nem tudja elhinni, hogy ennyire elszámította magát.

De mindez az üres gesztus nagyon is valós – és kézzelfogható – árral jár. Azzal, hogy intézményesíti a Kreml vezetésének állandó kriminalizálását előfeltételező folyamatot, az EU tovább csökkenti Moszkva kompromisszumra való ösztönzését, miközben a tárgyalásokat nehezíti, nem pedig megkönnyíti.

Természetesen

ez a kezdeményezés pontos célja: ismét szabotálni a békefenntartó erőfeszítéseket és néhány hónappal meghosszabbítani a háborút abban a reményben, hogy a novemberi félidős választásokon az amerikai demokraták visszaszerezik a képviselőház és a szenátus többségét, 

Trump „béna kacsa" elnökké válik, és a transzatlanti, globalista, háborúpárti konszenzus végre visszatér a hatalomba.

De az ilyen manőverek legfeljebb okosak, nem pedig bölcsek – Trump nem csak azért próbál véget vetni az ukrajnai háborúnak, hogy újra Kínára összpontosítson, és egy nagy neo-kissingerista kísérletbe kezdjen Moszkva és Peking szétválasztására; hanem azért is, mert helyesen érti, hogy Ukrajna teljesen kimerült.  

Kallas bohóckodása arra irányul, hogy megmentse Kijevet egy keserű kompromisszumtól, de ehelyett a helyzet Ukrajna összeomlásához és tényleges kapitulációjához vezethet.

Kallas feladata, hogy diplomata legyen. De a temperamentuma nem is lehetne alkalmatlanabb erre a feladatra. Fanatikus lévén, teljesen hiányzik belőle a diplomácia legfontosabb képessége: az a képesség, hogy a problémákat minden oldalról megvizsgálja, és így olyan megoldásokat dolgozzon ki, amelyek legalább nem sértenek meg senkit. 

A külpolitika célja nem a morális megtisztulás, hanem a konkrét érdekek biztosítása, amennyire azok a meglévő erőviszonyok között biztosíthatók.

 Ebben a kontextusban, amikor Európában háború dúl, amelyben egy nukleáris fegyverrel rendelkező hatalom is részt vesz, az esélyek még nagyobbak: az ő feladata a katasztrófa megakadályozása. Miközben az orosz és a NATO-erők egyre közelebb működnek egymáshoz, a drónok átlépik a határokat, és az kiterjedés kockázata megsokszorozódik,

Európa nem engedheti meg magának, hogy külpolitikai vezetője elsődleges feladata a sajtónyilatkozatok és női főnök-pszichodrámák legyenek.

Fico harcias támadása Kallas ellen nem fog neki barátokat szerezni Brüsszelben, bár amúgy sincsenek neki.

De az a legfájdalmasabb, hogy mindenki tudja, hogy ez igaz: az EU-nak jelenleg valóban nincs olyan külpolitikai vezetése, amely méltó lenne erre a névre. Kallas nem rendelkezik a tárgyalásokhoz szükséges tekintéllyel, a közvetítéshez szükséges hitelességgel, sem a gyorsan változó világhoz való alkalmazkodáshoz szükséges rugalmassággal.

Ötlettelen és unalmas, nem alakítja az eseményeket, hanem csak reagál rájuk.

Akkor mire jó Kallas asszony? Veszélyes idők járnak – minden bizonnyal a legveszélyesebbek az elmúlt évtizedekben. Ma Európának olyan diplomata kell, aki képes nyitva tartani a csatornákat, kezelni a hatalmi viszonyokat, csökkenteni a kontinentális háború kockázatát, mindenkit meghallgatni, mindenkit megérteni és mindenkivel beszélni.

Az olyan idők, mint a miénk, államférfiúi tehetséget igényelnek, nem színészi tehetséget; ésszerűséget, nem érzelmeket; valóságot, nem illúziókat.

Biztosan nincs szükségük Kallas asszonyra.