top of page

Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (24)

szilajcsiko


Christopher Roach:

A földrajz bosszúja


Az elmúlt hetekben Trump sokak szemöldökét felhúzta azzal, hogy azt javasolta, hogy hazánknak annektálnia kellene Grönlandot, meghívni Kanadát, hogy 51. államként csatlakozzon, és törekedni kellene a Panama-csatorna visszaszerzésére. Ezek a megjegyzések együttesen az uralkodó normáktól való elszakadást jelzik, és azt a tervet, hogy megszilárdítsa Amerika domináns pozícióját a nyugati féltekén.


Mint sok minden, amit Trump tesz, ez is szemtelennek tűnik, de csak első pillantásra.

Még ha ezek a maximalista álláspontok nem is érvényesülnek, horgonyt képeznek a tárgyalásokhoz. Trump aktívan törekszik arra, hogy kiterjessze az Egyesült Államok befolyását a közvetlen szomszédságunkban lévő, stratégiailag jelentős régiókra.

Egy új rend van kialakulóban, ahol a régiók és azok változó erőviszonyai a domináns erő a világban, nem pedig az egyszerű nemzetállamok közötti konfliktusok. E versengő régiók között Európa az EU intézményei alatt önálló gazdasági és politikai erővé válik, gyakran háttérbe szorítva az Egyesült Államokat. A NATO-val ellentétben mi nem vagyunk az EU tagjai, és az EU teret biztosít Európa számára, hogy a miénktől megkülönböztetve érvényesítse saját kollektív érdekeit.


A BRICS-konzorcium is egyre erősebbé válik, és a nemzetközi hatalom életképes csomópontjává válik, míg Kína az „Övezet és Út kezdeményezésén” keresztül igyekszik megszilárdítani saját befolyását Eurázsiában. Kína emellett szilárd kereskedelmi kapcsolatokat ápol Afrikával és Latin-Amerikával is. Oroszország természetesen a volt Szovjetunió területén, Grúziában, Ukrajnában és a különböző sztánok között érvényesíti saját szuverenitását.


Az USA relatív értelemben már nem olyan erős, mint egykor volt.

Az elmúlt években sokat tettünk robotpilótával, továbbra is érvényesítve előjogainkat, mintha a világ többi része nem vette volna észre az afganisztáni, nigériai és vörös-tengeri megaláztatásokat.

Ellenfeleink és versenytársaink a realista szemszögből értékelik át a dolgokat, és nekünk is át kellene értékelnünk,

felhagyva a barátokról, ellenségekről és saját képességeinkről alkotott elavult elképzelésekkel.

A hidegháború után egy ideig mi voltunk a legerősebbek, de ez ahhoz vezetett, hogy nem tudtunk prioritásokat meghatározni. A nemzetbiztonsági stratégiai dokumentumok értelmetlen szószedetből álltak, anélkül, hogy értelmes erőfeszítéseket tettek volna a fenyegetések rangsorolására vagy az egyik tevékenység és a másik összekapcsolására.


A hidegháború végétől napjainkig az erőforrásokkal, a stratégiai földrajzzal és a Monroe-doktrína érvényesítésével kapcsolatos, látszólag archaikusnak tűnő aggodalmakat a 19. századi „revizionista” gondolkodásmód leleményeinek tekintették. Mint sok minden másban, most is kiderült, hogy alapítóink mérhetetlenül bölcsek voltak. Az egyik tartós biztonsági előnyünk a világ többi részétől való elkülönülés és a két hatalmas óceán által nyújtott védelem. Az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán még a nukleáris korszakban is megvédi országunkat minden hagyományos támadástól.


Ahogy Monroe elnök helyesen érzékelte, ezek az előnyök semmivé válnának, ha Európa vagy más külföldi ellenfelek a szomszédainkkal való beavatkozással, a gyarmatosítás révén katonai bázisok kialakításával és bővítésével, vagy a nyugati félteke feletti jó és domináns kapcsolataink más módon történő megsértésével a küszöbünkig kúszhatnának .


Bár formálisan nem fejlesztünk gyarmatokat, a közelmúltbeli fejlemények utánozzák stratégiai hatásukat.

Kína növelte infrastrukturális beruházásait Latin-Amerikában, és kínai vállalatok ellenőrzik most a Panama-csatornát, a Föld egyik stratégiailag legfontosabb helyét. A felemelkedő Kína által jelentett kockázatot, amelyet a Bush- és Obama-elnökség idején figyelmen kívül hagytak, Trump amerikai politikájának megváltoztatása után ma már magától értetődő geopolitikai realitásnak tekintik.
Ez példa az egyik nagy erősségére: állítólagos egyszerűsége ellenére gyakran érzékel olyan nagy igazságokat, amelyek a szakértők számára elvesznek. A legutóbbi megjegyzéseibe ágyazott nagy igazság az, hogy veszélyes világban élünk, véges erőforrásokkal, és ennek megfelelően kell viselkednünk.

Ezért úgy látja, hogy az EU- és NATO-országokkal való barátságaink túlértékeltek, és valószínűleg semmivé válnak, ahogy a természeti erőforrások és a stratégiai földrajzi területekhez való hozzáférés biztosításának zéróösszegű játéka egyre nagyobb lendületet kap.


A Grönland és Kanada elfoglalásáról szóló beszédek elidegeníthetik Dániát és az EU-t, de

ez elkerülhetetlen ára annak, hogy újratárgyaljuk kapcsolatainkat ezekkel a helyekkel annak érdekében, hogy fenntartsuk katonai és kereskedelmi dominanciánkat a nyugati félteke felett.

Grönland lehetővé teszi az Atlanti-óceán északi részének ellenőrzését. Kanada végtelen mennyiségű fosszilis tüzelőanyaggal rendelkezik, amelyhez az EU igyekszik előnyös hozzáférést szerezni. Trump azért hajlandó erőltetni Európát ezekben a kérdésekben, mert tudja, hogy az érdekeink eltérnek egymástól.


Trumpnak a nyugati féltekére összpontosító, izmos külpolitika támogatása ellentmondani látszik szélesebb értelemben vett „America First” álláspontjának. A valóság azonban ennek éppen az ellenkezője. Az America First külpolitika nem izolacionista, hanem a világ természetével kapcsolatos, fentebb leírt nagy igazságok alapján határozza meg a prioritásokat.

Az America First olyan kézzelfogható javak biztosítására törekszik, amelyek a tényleges amerikaiak javát szolgálják, mint például a biztonság, a jólét, az erőforrásokhoz és a piacokhoz való hozzáférés, valamint a külföldi támadásokkal szembeni védelem. Ez ellentétben áll az olyan elvont és utópisztikus célokkal, mint a „demokrácia védelme” vagy a múltbeli kötelezettségvállalások reflexszerű folytatása, például a NATO-val.

Őseink először hódítottak meg egy szárazföldi birodalmat nemzeti érdekeink előmozdítása érdekében, és pontosan abban a pillanatban, amikor a határt meghódították, megfeszítették az izmaikat a spanyol hatalommal szemben a nyugati féltekén.


Ez volt az első lépés egy valóban globális tengeri birodalom felé. Az utóbbi időkben a tengerentúli tengeri birodalom került előtérbe, míg a belső országokat, a határainkat és a minket közvetlenül érintő helyi problémákat, mint például a mexikói drogkartellek által elkövetett erőszakot, teljesen elhanyagolták.

Örökölt politikánk nem pusztán idealizmus, hanem egy öngyilkos antiidealizmus, egy America Last külpolitika.

A tengerentúli birodalom az uralkodó osztály és az állandó bürokrácia játékszere. Amellett, hogy beteljesíti az értelmük és jelentőségük keresését, jelentős nemzeti vagyont irányít át a tisztviselőknek, a katonai-ipari komplexummal és számtalan lobbistával együtt. Nem olyan egyértelmű, hogy ez a tevékenység bármit is tesz az egyszerű amerikaiak javára.

Ami a saját kertünkben történik, az fontosabb, mint ami Kelet-Európában, a Dél-kínai-tengeren és a köztes területeken történik.

Az erőforrások és azok szűkössége mindig is fontos volt, és a jövőben még fontosabb lesz. Nem tehetünk meg mindent mindig és mindenkor. Trump ajánlata, hogy megerősítse a nyugati féltekén betöltött természetes domináns pozíciónkat, okos húzás.



210 megtekintés

1 comentário


endrebá
23 de jan.

Köszönöm a fordítást Vukics úr, de ez az írás az én egyik ellenségemnek.. egy elégedett kizsákmányolónak a magyarázkodása.

Curtir
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page