Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (27)
- szilajcsiko
- febr. 12.
- 3 perc olvasás
A háborús jólét illúziója
Arról, hogy a háború hasznára válna a kölcsönös előnyökre irányuló önkéntes csere üzletének, a klasszikus liberális láng egyik utolsó brit hordozója, Norman Angell 1909-ben megjegyezte, hogy ez a nagy illúzió.
Bizonyára voltak olyan iparágak, amelyek nyertek, például a fegyvergyártók, de összességében a társadalom egésze az általános jólét szintjének jelentős csökkenését szenvedte el.
Jóval Angell megjegyzése előtt, amely az első világháború 1914-es kitörését megelőző időszak fokozódó protekcionizmusának, imperializmusának és fegyverkezési beszerzéseinek kritikája volt, a nagy klasszikus liberális francia közgazdász, Frédéric Bastiat már megfogalmazta a fiskális militarizmus híveinek érvelésében rejlő alapvető hibát. Bastiat a betört ablak híres példájával magyarázta, hogy amikor egy ablak betörik, a javítás költségei nyilvánvalóak; az üveges kap fizetést, és a jövedelme könnyen látható. Az azonban nem látható azonnal, hogy az ablak tulajdonosa mit tett volna a pénzével, ha az ablak nem törik be ‒ talán új cipőt vásárolt volna, vagy más, produktív vállalkozásba fektetett volna be. A betört ablak tévhit, ahogyan ismertté vált, aláhúz egy kritikus gazdasági felismerést: ami látható (az üveges jövedelme), az gyakran elrejti azt, ami nem látható (az erőforrások elvesztett alternatív felhasználási lehetőségei).
A militarizmusra alkalmazva Bastiat felismerése feltárja a társadalmi erőforrásoknak a teremtés helyett a rombolásra való átirányításának rejtett költségeit.
Mivel Washington egyre nagyobb ellenőrzést gyakorol a gazdaság felett a háborúk vívása és a további háborúk előkészítése nevében, és például azzal henceg, hogy az amerikai vállalatok és munkavállalók milyen nyilvánvaló előnyökhöz jutnak az ukrajnai harcok, az Izraelnek történő fegyvereladások vagy a Tajvani-szoros egyre fokozódó militarizálása miatt, soha nem volt még fontosabb, hogy szembeszálljunk a háború gazdasági hasznosságáról szóló állami propagandával.
Ahogy az lenni szokott, egyik ilyen propaganda sem tűnik nagyobbnak, mint a II. világháborút övező propaganda, amelyről minden megfelelően közoktatásban részesült gyermek tudja, hogy véget vetett a nagy gazdasági világválságnak, és olyan szintű jólétet hozott az amerikaiaknak, amilyet egy generáció óta nem láttak. E fáradt propaganda alapos leleplezésében senki sem tett többet, mint a nagyszerű gazdaságtörténész, Robert Higgs. Két évtizede megjelent könyve, a Depression, War, and Cold War: Challenging the Myths of Conflict and Prosperity (Depresszió, háború és hidegháború: A konfliktus és a jólét mítoszainak megkérdőjelezése) továbbra is alapvető olvasmány azok számára, akik az újabb őrült költségvetési militarizmus veszélyes hívei ellen küzdenének azzal az érvvel, hogy „az első alkalommal olyan jól működött”!
Higgs lerombolja azt a mítoszt, hogy a második világháború valódi gazdasági jólétet hozott. Hatékonyan mutatja be, hogy bár a háborús termelés növelte a GDP-t és csökkentette a munkanélküliséget, de ezek a mérőszámok nem tükrözték a lakosság valódi gazdasági jólétét.
A háborús erőfeszítések a fogyasztási javaktól a katonai termelés felé irányították az erőforrásokat, ami széles körű hiányhoz, fejadagoláshoz és az átlag amerikaiak életszínvonalának csökkenéséhez vezetett. Ez a jelenség, amelyet Higgs „háborús jólétnek” nevez, a gazdasági növekedés felszínes és félrevezető jele volt.
Higgs megkérdőjelezi azt a népszerű narratívát is, amely szerint a háború alatti kormányzati kiadások megalapozták az amerikai gazdaság háború utáni fellendülését. Bemutatja, hogy
a látszólagos fellendülés nem a háborús gazdaságpolitikának, hanem a háború befejezését követő erőteljes magánszektorbeli beruházásoknak és fogyasztásnak volt köszönhető.
Amikor a kormány végül visszavette a gazdaságba való beavatkozását, a magánvállalkozások virágzásnak indulhattak, ami fenntartható növekedést és jólétet eredményezett.
Higgs elemzésének egyik jelentős szempontja az, hogy ‒ Bastiat felismeréseivel nagymértékben összhangban ‒ az alternatív költségekre helyezi a hangsúlyt. Hangsúlyozza, hogy a háborús erőfeszítésekbe irányított hatalmas erőforrások a munkaerő, a tőke és a nyersanyagok monumentális átirányítását jelentették, amelyeket produktív, jólétteremtő tevékenységekben lehetett volna alkalmazni.
A háborús erőfeszítések távolról sem jelentettek gazdasági fellendülést, hanem a polgári jólét potenciáljának hatalmas elszívását jelentették.
A „Háborús jólét? A Reassessment of the U.S. Economy in the 1940s” című cikkében Higgs még részletesebb kritikát fogalmaz meg. Rávilágít azokra az ellentmondásokra, amelyeket a gazdasági siker olyan mérőszámokkal való mérése jelent, mint a GDP háborús időkben.
Például a tankok és bombák építése növelheti a GDP-t, de közvetlenül nem járul hozzá az életszínvonal javulásához. Ehelyett olyan módon felhasznált erőforrásokat képviselnek, amelyek nem biztosítanak tartós előnyöket a társadalom számára.
Higgs munkája arra készteti a politikai döntéshozókat és a történészeket egyaránt, hogy újragondolják a háborúról és a jólétről szóló hagyományos bölcsességet, emlékeztetve minket az ilyen értelmezésekben rejlő romboló illúziókra.
Miközben az amerikai kormány a gazdasági jólét előmozdításának álcája alatt továbbra is felfújja a katonai-ipari komplexumot, az olyan gondolkodók tanulságai, mint Bastiat, Angell és Higgs, időszerűbbek, mint valaha. A háború, amely távolról sem a növekedés motorja, továbbra is pusztító vállalkozás, amely olyan erőforrásokat emészt fel, amelyeket egyébként békés és produktív eszközökkel milliók életének javítására lehetne felhasználni. Ha a történelemből következtethetünk, akkor az a hit, hogy a katonai kiadások gazdasági üdvösséget hoznak, nemcsak illuzórikus, hanem mélységesen veszélyes is, mivel veszélyezteti mind az egyéni szabadságot, mind a társadalom gazdasági jólétét.
Joseph Solis-Mullen politológus, közgazdász és a Libertarian Institute Ralph Raico Fellowja.
