Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (35)
- szilajcsiko
- ápr. 3.
- 3 perc olvasás
A német hatalmi elit tekintélyelvű támadása a szólásszabadság ellen
A „tömegek felbujtásáról” szóló törvény története iskolapéldája a beszédkorlátozások csúszós lejtőjének.
Németország várhatóan új koalíciós kormánya, amely várhatóan a konzervatívok (CDU) és a szociáldemokraták (SPD) között alakul majd meg, olyan törvényt tervez, amely gyakorlatilag megtiltaná a „kellemetlennek” vagy „populistának” tartott politikusok indulását a választásokon.
A múlt héten a sajtónak bemutatott koalíciós dokumentumtervezet az ország már most is elnyomó jelleggel használt „tömegek felbujtásáról” szóló törvény jelentős szigorítását javasolja. A javaslat szerint a törvény alapján egynél többször elítélt politikusok többé nem indulhatnának pártjelöltként.
Németországban a tömegek felbujtása elleni törvény (a büntető törvénykönyv 130. szakasza) már régóta a nemkívánatos beszéd szabályozásának eszköze. Gyökerei a Német Birodalomba nyúlnak vissza, amikor a szocialisták elhallgattatására alkalmazták, és „osztályharci paragrafus” néven ismerték.
A törvényt 1960-ban a neonáci tevékenység növekedését követően felülvizsgálták, és az elmúlt évtizedekben számos módosításon esett át, amelyek közül néhányat az uniós követelmények indítottak el. A bűncselekményt akkor követik el, ha
valaki a köznyugalmat megzavarja azzal, hogy gyűlöletre, erőszakra és önkényre uszít nemzeti, faji, vallási vagy etnikai csoportok vagy a lakosság egyes csoportjai, illetve egy személy ellen valamely csoporthoz való tartozása miatt.
Ez a törvény még a tervezett szigorítás nélkül is súlyos támadást jelent a véleménynyilvánítás szabadsága ellen.
Az elítéltek száma az egekbe szökött, csak 2024-ben meghaladja az 5000-et.
Köztük volt az iszlámkritikus Michael Stürzenberger, akit mindössze hat hónappal azután ítéltek el, hogy 2024 májusában egy iszlamista késes támadás áldozata lett, amelynek következtében egy rendőr meghalt.
Egy nyugdíjas, aki egy Facebook-bejegyzésben bírálta Németország migrációs politikáját, szintén a törvény alapján elítéltek között volt. A bejegyzésben ez állt:
Szakképzett munkaerőre van szükségünk, nem pedig menedékkérőkre, akik csak szép életet akarnak itt élni anélkül, hogy tiszteletben tartanák értékeinket és kultúránkat. Nincs szükségünk semmittevőkre és semmirekellőkre, késelőkre és erőszaktevőkre pedig végképp nincs szükségünk.
A bíróság a nőt 150 napi 53 eurós pénzbírságra ítélte, összesen 7950 euróra.
E törvény története – a neonáci tevékenységtől a kormánykritikusok elhallgattatásáig tartó átalakulása – iskolapéldája a szóláskorlátozások csúszós lejtőjének.
Ha a legutóbbi szigorítást elfogadják,
a célpont félreérthetetlen: A jobboldali populista AfD. Egyetlen más párt jelöltjei sem szembesülnek ilyen rendszerességgel a 130. cikkely szerinti vádakkal.
Így a göttingeni ügyészség jelenleg Vanessa Behrendt AfD-s tartományi parlamenti képviselő ellen nyomoz, amiért a szivárványos zászlót „a pedofil lobbicsoportok machinációinak szimbólumaként” jellemezte.
Az AfD thüringiai vezetője, Björn Höcke ellen is vizsgálat folyik, miután egy szomáliai bevándorló által elkövetett halálos késtámadásra a bevándorlókról és az iszlamista szélsőségességről szóló ellentmondásos megjegyzésekkel reagált.
A koalíció legújabb javaslatát a „demokrácia ellenálló képességének megerősítésével” indokolja .
Ez az elképzelés, miszerint a demokráciát meg kell védeni polgáraitól, mélyen gyökerezik Németország háború utáni „védekező demokrácia” doktrínájában – egy olyan doktrínában, amely a demokráciát fenyegető észlelt veszélyek legkorábbi szakaszában történő felszámolásán alapul.
A 130. § folyamatos szigorítása azonban megmutatta, hogy ez a doktrína valójában micsoda: a szólásszabadság elleni autoriter támadás, és
kísérlet arra, hogy a status quo pártokat megvédjék a kritikától és a lakossági nyomástól.
A februári választásokon a valószínűsíthető új koalíció mindkét tagja pocsékul szerepelt: az SPD a szavazatok mindössze 16,4%-át szerezte meg (történelmi vereség), a CDU pedig mindössze 28,6%-ot (minden idők második legrosszabb eredményét).
Az AfD azonban megduplázta szavazatát, és Németország második legnagyobb pártjává vált – annak ellenére, hogy a pártot és politikusait „megválaszthatatlannak” próbálják beállítani. (Az AfD-t az uszítás vádja mellett a német alkotmányvédelmi hivatal is megfigyelte).
A választások óta a felmérések szerint az AfD népszerűsége tovább nőtt – a CDU rovására. Ez a siker elbizonytalanította a német establishmentet. Most, hogy a populista párt gyengítésére irányuló minden stratégia kudarcot vallott, a kormány egyértelműen a taktika fokozását tervezi, hogy távol tartsa a pártot a politikától.
Sok CDU-szavazó remélte a változást, és azt, hogy az új kormány visszafordítja az előző kormánynak a szólásszabadsággal kapcsolatos korlátozó megközelítését. Úgy tűnik, hogy ezek a remények hiábavalóak voltak.
A legnagyobb ellenzéki párt politikusainak a választásokon való indulástól való eltiltására tett kísérletek átlátszóan antidemokratikusak. Ahogy Christoph Degenhart volt alkotmánybíró és jogi szakértő megjegyezte a koalíció tervezetéről:
„Az a tendencia, hogy a büntetőjogot használják a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására, rendkívül problematikus”.
A javaslat egyben kifejezi a főáramú pártok megvetését a választópolgárokkal szemben, akik szerintük csak a saját szűkös politikájukra kell, hogy korlátozódjanak.
A szólásszabadság, a pártalapítás joga, az ellentmondásos nézetek terjesztésének joga – és a polgárok azon joga, hogy az érdekeiket legjobban képviselő jelöltekre szavazzanak – a demokrácia alappillérei. Ez az új törvény, ha hatályba lép, komoly támadás lesz ezek ellen a demokratikus elvek ellen. Mindenáron ellen kell állni neki.
Sabine Beppler-Spahl a europeanconservative.com berlini írója. Sabine a Freiblickinstitut nevű német liberális agytröszt elnöke és a Spiked németországi tudósítója.
