Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (57) – Trump új világrendje
- szilajcsiko
- máj. 23.
- 5 perc olvasás
Trump új világrendje
Túl sokáig működött az úgynevezett „szabályokon alapuló nemzetközi rend” (RBIO) ideológiája mentális korlátozóként, gondolkodásgátlóként. Szigorú szabályai lehetetlenné tették, hogy lássuk, amit Orwell híresen megfogalmazott: azt, ami a szemünk előtt volt.
A RBIO helyességében és hatékonyságában való vak hitnek köszönhetően az előző kormányzat amerikai külpolitikájának kognitív disszonanciája tragikomikus méreteket öltött: Elnöki mandátumának első jelentős külpolitikai beszédében Joe Biden büszkén kijelentette: „Amerika visszatért. A diplomácia visszatért.”
Ehelyett a világ a Biden-interregnum alatt egy olyan országot látott, amely csak a RBIO legmagasabb eszményeit – a békét, a biztonságot, az együttműködést, az emberi jogok tiszteletben tartását – szegte meg.
A gyakorlatban a Biden vezette RBIO azt jelentette, ahogy a történész Charles A. Beard egyszer megfogalmazta:
örök háború az örök békéért.
Biden alatt az Egyesült Államok szinte korlátlan pénzügyi, hírszerzési és katonai támogatást (beleértve különleges műveleti erők bevetését) nyújtott Ukrajnának. Fokozta a feszültséget Kínával a Dél- és Kelet-kínai-tengeren.
És mindenekelőtt szánalmas alázatot tanúsított Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szeszélyeinek.
A világ többi része már régóta rájött, hogy az RBIO csupán retorikai álca volt Washingtonnak, hogy azt tehessen, amit akar.
A „világ többi részének” lázadását a „Nyugat” ellen talán Vlagyimir Putyin orosz elnök 2007-es müncheni biztonsági konferencián elhangzott beszédéhez köthetjük, amelyben az amerikai vezetésű rend hivalkodó elbizakodottságát vette célba.
Kevésbé emlékezetes, de ebben az összefüggésben talán jelentősebb volt Putyin 2015 szeptemberi beszéde az ENSZ Közgyűlésén, amelyben megjegyezte, hogy
„az ideológiai preferenciák alapján más országokban változásokat erőltetni gyakran tragikus következményekhez és hanyatláshoz vezetett, nem pedig haladáshoz”.
Akárhogy is legyen, ebben az időszakban – Bush II. elnökségének vége és Trump I. elnökségének kezdete között – vált világossá „a többiek” számára, hogy „a Nyugat” napjai meg vannak számlálva. Első elnöki ciklusa alatt Trump és tanácsadói nem voltak képesek felismerni ezt a hatalmas változást.
Pedig közel két évtizeden át Washington legfontosabb kérdése az volt, hogyan reagáljon a globális egypólusú rendszer többpólusúvá válására.
Trump I-től eltérően Trump II úgy tűnik, hogy megérti, hogy az RBIO egy elavult operációs rendszer, amely alapvetően alkalmatlan az új multipoláris világra.
Így, Franklin D. Roosevelt elnöknek a válság legyőzésére tett különféle kísérleteihez hasonlóan, Trump is megpróbált bármit, hogy javítson a helyzeten, abban a (ésszerű) reményben, hogy bármi jobb lesz, mint a haldokló RBIO.
Nincs jobb bizonyíték arra, hogy valóban változó időkben élünk, mint Trump május 13-i, rijádi beszéde, amelyben megjegyezte:
...Rijád és Abu Dhabi ragyogó csodáit nem az úgynevezett nemzetépítők, neokonzervatívok vagy liberális nonprofit szervezetek hozták létre, akik billiókat költöttek Kabul, Bagdad és sok más város fejlesztésére, de nem jártak sikerrel.
A modern Közel-Kelet születését a régió lakói hozták létre.
Végül az úgynevezett nemzetépítők... sokkal több nemzetet tettek tönkre, mint amennyit felépítettek, és a beavatkozók olyan komplex társadalmakba avatkoztak be, amelyeket maguk sem értettek... megmondták nektek, hogyan kell csinálni, de közben maguknak fogalmuk sem volt arról, hogy mit is kellene tenni.
Ez – ha más nem is – a RBIO internacionalista igényeinek teljes elutasítása. Trump víziója egyfajta „élj és hagyd élni” realpolitikra vezethető vissza – az értékeket a szuverenitással helyettesíti a nemzetközi kapcsolatok alapjaként. Végső soron ez az Obama és Biden kormányzásának jellemző katasztrofális „humanitárius” beavatkozások mögött álló logikával szembeni dacosság.
Az elmúlt három hónapban azonban kiderült, hogy Trump új világrendje időnként önmagával is ellentmondásos.
Ez a vízió legalább három jól felismerhető alapelemet tartalmaz: tranzakcionalizmus, neoizolacionizmus és neokolonializmus.
Trumpista tranzakcionalizmus
„Amerika üzlete az üzlet” – ezt a mondást gyakran Calvin Coolidge elnöknek tulajdonítják.
Hasonlóképpen, Trump II üzlete a »megállapodások«.
Trump és Steve Witkoff, a New York-i ingatlanmágnás, aki jelenleg Trump fő külpolitikai problémamegoldójaként működik, egyaránt az amerikai vállalatok nyelvén beszélnek. Trump ideológia elvetése a külpolitikában olyan űrt hagyott maga után, amelyet most a transzakcionalizmus elvei (amennyire azok léteznek) töltenek be.
A tranzakcionális külpolitika legalábbis egyszerűbb, mint az állítólag „univerzális” elveken alapuló.
A kétoldalú quid pro quo feleslegessé teszi, hogy Washington drága és kiterjedt nemzetbiztonsági apparátust tartson fenn, amelynek feladata Washington érdekeit érvényesíteni baráti és ellenséges országokban egyaránt, titkos és nyílt műveletekkel.
Az ilyen műveletek – Líbiában, Szíriában és Ukrajnában – végül (talán szándékosan) aláásták ezeknek a régióknak a biztonságát. Így az RBIO, a híres Pentagon-kritikus Franklin „Chuck” Spinney szavaival élve, önmagát nyalogató jégkrém lett.
Trump II eddig úgy tűnik, hogy kevés érdeklődést mutat az iránt, amit nemzetbiztonsági igazgatója, a hadsereg veteránja és volt kongresszusi képviselő Tulsi Gabbard régóta „rezsimváltási háborúknak” gúnyol.
Ennek megfelelően az új kormány gyorsan lépéseket tett az USAID, a Voice of America, valamint a Külügyminisztériumon belüli olyan irodák bezárására, mint a Global Engagement Center, amelyeknek feladata az állítólag „független” médiumok létrehozása és finanszírozása volt – olyan médiumok, amelyek gyakran együttműködtek a nyugatbarát politikai ellenzéki pártokkal, amerikai és európai finanszírozású NGO-kkal, hogy felkavarják a Washington által kedvezőtlenül megítélt rezsimek elleni elégedetlenséget.
Biden alatt az RBIO egy manicheus világképpé alakult, amelyben a világ autokráciákra és demokráciákra oszlik. Ha tehát az ellenfeledet Hitler második eljöveteleként ábrázolod (ahogyan ezt gyakran tették Putyin esetében), hogyan tudsz vele tárgyalni? Nem tudsz. Nincs lehetőség megállapodásra.
De, ahogy Trump és Witkoff biztosan megértik, a „megállapodás művészete” nem a kompromisszum művészete. Eddig Trump II elutasította a Biden vezette RBIO által elképzelt világmegosztást.
Trumpista neoizolacionizmus
Mindig is túlbecsülték, hogy Trump II milyen mértékben jelzi az izolacionizmus visszatérését és a két világháború közötti „rossz régi idők” visszatérését, amikor az állítólag szűklátókörű amerikai kongresszus a második világháború előtti időszakban sorozatos semlegességi törvényeket fogadott el.
Rövid hivatali ideje alatt Trump többek között inter alia: tűzszünetet kötött a jemeni húszi lázadókkal; feloldotta a súlyos szankciókat a régóta szenvedő szíriai nép ellen; rábeszélte és megfenyegette Putyint és Zelenszkijt, hogy békés megoldást találjanak Ukrajna ügyében; és amerikai tisztviselőket küldött Ománba, hogy békés megoldást találjanak Iránnal.
Izolaciós? Aligha.
De a vád nem teljesen alaptalan, és általában Trump északra és délre szomszédos országainkról tett tapintatlan megjegyzéseiből, valamint a bevándorlókkal kapcsolatos ugyanolyan tapintatlan kijelentéseiből fakad.
Ráadásul a kommentátorok tévesen összekeverik vagy egy kalap alá veszik Trump neomerkantilista gazdaságpolitikáját és az izolacionizmust.
Trump NATO-szövetségeseinkkel szemben gyakran hangoztatott kritikája azonban alátámasztja az izolacionizmus vádját, míg a Nemzetbiztonsági Tanács és a Külügyminisztérium nemzetközi és multilaterális szervezetekkel foglalkozó részlegeinek felszámolására irányuló javaslat, valamint az afrikai amerikai konzulátusok és nagykövetségek bezárásának terve valóban neoizolacionista vonalat jeleznek Trump általános gondolkodásmódjában.
Meg kell azonban jegyezni, hogy a nemzetbiztonsági óriás legdrágább (és legkiterjedtebb) pillérei, a hírszerző közösség és a Pentagon, nagyrészt sértetlenek maradnak.
A szerző tudomása szerint nincs terv a amerikai külföldi erődemonstráció fő eszközeinek, a németországi Ramstein légitámaszpontnak és a katari Al Udeid légitámaszpontnak a bezárására.
Trumpista neokolonializmus
Trump retorikája, különösen második beiktatási beszédében, tele van neokolonialista érzelmekkel. William McKinley elnök iránti tisztelete, akinek vezetése alatt az Egyesült Államok belekezdett egy bölcsességet nélkülöző birodalomépítésbe, amely Kubától Hawaiin át a Fülöp-szigetekig terjedt, a Mexikói-öböl átnevezésével és a Panamacsatorna-övezet visszaszerzésével fenyegető nyilatkozatokkal párosult. Sőt, Trump gyakran fenyegetőzött Grönland és – figyelmen kívül hagyva az 1812-es háború tanulságait – Kanada annektálásával is.
Ennek egy része nem annyira új vagy radikális, mint amilyennek most tűnik. A neokolonializmus minden bizonnyal Washington eszköze volt a szovjetekkel folytatott negyvenéves hidegháború alatt. Trump egyszerűen csak leporolja ezt a régi forgatókönyvet, amelyet tanácsadói kétségtelenül a Kínával kialakuló hidegháborúhoz tartanak.
Hogy ez a három szál mennyire fog összefonódni, vagy éppen egymással ütközni, az még a jövő zenéje.
Lehet, hogy minden működni fog, de lehet, hogy nem. De a korábbi események fényében aligha lehet elítélni Trumpot azért, hogy megpróbálja.
James W. Carden a The Realist Review szerkesztője és volt külügyminisztériumi tanácsadó.
