Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (59) – „Lágy totalitarizmus”
- szilajcsiko
- 2025. máj. 30.
- 4 perc olvasás
Orbán Tamás:
„Lágy totalitarizmus” – a globális szólásszabadság-védők bírálják az EU cenzúra-szabályait
„A szólásszabadság ismét olyan veszélybe került ezen a kontinensen, amilyenre csak néhány évtizeddel ezelőtt, az európai autoriter rezsimek rémálma idején volt példa” – nyilatkozta az ADF International vezetője.
Senki sem tudhatta előre, hogy három évtizeddel ezelőtt, amikor a Nyugat még Fukuyama liberális demokratikus rendjének félreértett végső győzelmét ünnepelte, milyen gyorsan romlani fognak a dolgok.
És most itt tartunk: egy kontinens, amelynek lakói természetesnek vették szabadságjogaikat, csak hogy azok évről évre fokozatosan erodálódnak éppen azoknak az intézményeknek a keze által, amelyek a demokrácia legnagyobb védelmezőinek tartják magukat. Így foglalta össze a helyzetet Paul Coleman, az ADF International ügyvezető igazgatója.
Az ADF egy bécsi székhelyű globális érdekvédelmi szervezet, amely emberi jogokkal, többek között a gondolat- és véleménynyilvánítás szabadságával foglalkozó ügyvédekből áll.
A szervezet talán legismertebb ügyfele a finn parlamenti képviselő, Päivi Räsänen, akit
„gyűlölet-bűncselekmény” vádjával vádoltak meg, mert Twitteren bibliai verseket tett közzé, hogy elmagyarázza véleményét az LMBT-kérdésekről,
és bár már kétszer felmentették, továbbra is büntetőjogi felelősségre vonás fenyegeti.
Az ADF több száz, Räsänenhez hasonló embert képvisel, és továbbra is felhívja a figyelmet a cenzúrára világszerte.
Az első ilyen jellegű, pártok közötti rendezvényre május 21-én került sor az Európai Parlamentben, Stephen Bartulica (ECR) és Virginie Joron (PfE) konzervatív európai parlamenti képviselők társrendezésében.
A rendezvény középpontjában az EU digitális szolgáltatásokról szóló törvénye (DSA) állt, amelynek globális szólásszabadságra gyakorolt hatását nemrég elítélte mind az amerikai külügyminisztérium, mind az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága.
„A szólásszabadság ismét olyan fenyegetésnek van kitéve ezen a kontinensen, amilyennek csak néhány évtizeddel ezelőtt, az európai autoriter rezsimek rémálma idején volt” – mondta Coleman beszédében, figyelmeztetve arra, hogy a DSA révén a közösségi média a szólásszabadságért és a politikai értelmezésekért-elbeszélésekért folyó harc „frontvonalává” vált.
Emberi jogi ügyvédként karrierje során Coleman a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása ellen kutatott és harcolt.
2016-ban megjelent Censored című könyvében több mint ötven „gyűlöletbeszéd” esetet dokumentált Európában, hogy bemutassa egy akkor már aggasztó tendenciát, amely azóta még sokkal rosszabbá vált.
Visszatekintve, 2016 fordulópont volt a Nyugat számára: a Brexit és Trump első győzelme sokkolta a politikai és médiaeliteket, amelyek igyekeztek megérteni, mi történt. De ahelyett, hogy őszintén önkritikát gyakoroltak volna, a hatalmon lévők úgy döntöttek, hogy a dezinformációt okolják, és azt a magyarázatot terjesztik, hogy „az embereket becsapták és agymosták, hogy rosszul szavazzanak” – magyarázta Coleman.
Az EU-ban ezután egyre növekvő cenzúra lépett életbe a „demokrácia megmentése” érdekében, amelyet évről évre újabb jogszabályokkal építettek ki.
A 2016–2018-as „önkéntes” magatartási kódexek a »gyűlöletbeszéd« és a „dezinformáció” ellen kezdődtek, majd fokozatosan alakultak át a 2022-re elkészülő DSA-vá, amely most már a közösségi média vállalatokra is kötelező tartalomeltávolítási kötelezettségeket ró.
És ez még nem minden, mert a következő lépés az úgynevezett Democracy Shield, amely az EU által finanszírozott „tényellenőrök” hadseregét vonja be a rendszerbe, hogy helyi cenzorként működjenek az egyes tagállamokban.
Az embereknek nehéz követni a történéseket, mert a „gyűlöletbeszéd” és a »dezinformáció« kifejezések elég rosszul hangzanak ahhoz, hogy támogassák ezeket az intézkedéseket, ugyanakkor szándékosan elég homályosak ahhoz, hogy politikai fegyverként használhassák őket az eltérő vélemények elhallgattatására.
„A meghatározás hiánya nem hiba, hanem szándékos tervezési elem” – magyarázta Coleman, aki a DSA-t „a digitális politikai cenzúra számára kiállított blankochecknek [kitöltetlen csekknek]” nevezte.
Továbbá, ahogy Washington nemrég helyesen rámutatott, a közösségi médiavállalatok arra kényszerítése, hogy betartsák ezeket a szabályokat Európában, könnyen globális hatással járhat, egyszerűen azért, mert gazdasági szempontból nem életképes az EU-s felhasználók számára a világ többi részétől eltérő moderációs rendszer fenntartása.
Ráadásul, ha a cenzúra elmulasztásáért súlyos bírságok járnak, de a túlzott cenzúráért nincs büntetés, a közösségi médiumok elkerülhetetlenül a rossz oldalon fognak hibázni.
Coleman arra a következtetésre jutott, hogy az EU tagállamainak vissza kell vágniuk,
emlékeztetve a törvényhozókat arra, hogy a szerződések valóban felhatalmazzák az országokat a DSA hatályon kívül helyezésének kezdeményezésére, míg az Európai Parlamentnek nem maradhat csendben, amikor az év folyamán sor kerül a felülvizsgálatra.
A panel két európai parlamenti képviselője további politikai összefüggést adott hozzá: a Patriotes Virginie Joron „digitális megfigyelési törvénynek” nevezte a jogszabályt, mondván, hogy az ellentétes az EU-szerződések több cikkével, és
„nemcsak a véleménynyilvánítás szabadságát, hanem demokráciánk alapjait is veszélyezteti”.
A horvát európai parlamenti képviselő, Stephen Bartulica (ECR) konkrét példákat hozott arra, hogy
a politikai főáram máris fegyverként használja a DSA-t: például a német zöldpárti vezető, Robert Habeck több mint 700 polgárt jelentett fel „gyűlöletbeszédért”, csak azért, mert online kritizálták a kormányt.
„És ezt egy olyan párt teszi, amely Trump elnököt diktátornak tartja” – kommentálta Bartulica, hozzátéve, hogy
ha nem lenne Musk X-e és a szólásszabadság iránti elkötelezettsége, Trump ma nem lenne elnök.
Az utolsó felszólaló Rod Dreher volt, amerikai bestseller író és europeancoservative.com és más kiadványok kolumnista, aki a vitát egy kicsit filozófiaiabb síkra terelte.
Dreher, aki évekig kutatta a 20. századi totalitárius rendszerek pszichológiáját, elmagyarázta, hogy könyvének, a Live Not By Lies (Ne hazugságokkal élj) egyik következtetése az EU-ra is vonatkozik.
„Bármely rendszer, amely nem engedi át a vezetésének túléléséhez elengedhetetlen információkat, bukásra van ítélve.”
Az EU elitjei ma cenzúrájukkal nemcsak a polgárokat védik a politikai valóságtól, hanem magukat is az emberek elégedetlenségének valódi mértékétől – és mire rájönnek, mi történik, már túl késő lesz.
Dreher szerint továbbá ideje a dolgokat a nevükön nevezni. Különbségeik ellenére Orwell és Huxley rendszereit joggal nevezik „totalitáriusnak”, és ideje felismerni, hogy az EU is azzá vált.
Bár nem olyan közvetlen, mint a náci vagy a szovjet elnyomás, mégis egy „puha totalitárius” rendszerről van szó, amely fizikai kényszer helyett „szinte terápiás” kényelemérzettel és igazságérzettel jutalmazza a teljes ideológiai engedelmességet.
De a szabad és nyílt vita elnyomása „hatalmas árat fog követelni”, figyelmeztetett, elsősorban az emberek közintézményekbe vetett bizalmának teljes összeomlását, ahogyan azt a pandémia idején láthattuk, amikor a hatóságok tudatosan eltitkolták az igazságot, hogy megvédjék az elbeszélésüket.
Ez nagyon veszélyes helyzethez vezethet, mivel
azok, akik lehetetlenné teszik a békés változást, végül elkerülhetetlenné teszik az erőszakos forradalmat.
Dreher szovjet disszidensekkel készített interjúiból azonban két alapvető szabályt tanult meg, amelyeket minden társadalomnak be kell tartania, ha harcot akar vállalni.
Először is, nem szabad részt venni olyan vitában, amely hazugságokon alapul, másodszor pedig fel kell készülni arra, hogy az igazságért szenvedni kell. „Végül,
ha elég sokan teszik ezt, az minden hazugságra épült birodalmat megdönt.”
Orbán Tamás politikai újságíró az europeanconservative.com brüsszeli szerkesztőségében.
