Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (62)

Ian Proud:

Friedrich Merz nem fogja túlélni egyetlen hivatali ciklusát sem, és Franciaország lesz a következő ország, amely kilép az EU-ból, ami a projekt összeomlását fogja kiváltani

https://thepeacemonger.substack.com/p/friedrich-merz-wont-survive-a-single?

Európa legújabb szankciói azt mutatják, hogy katasztrófa felé tart, hacsak nem változtat radikálisan irányt.

Európa vagy hatalmas áron folytatja a háborút, hogy elkerülje a számvetést Oroszországgal szemben folytatott katasztrofális politikájáért, vagy véget vet a háborúnak, és szembenéz az EU-t szétszakító ukrán tagság kilátásával. Nem csoda, hogy az eurokrata politikusokból kifogytak az ötletek, és újabb értelmetlen szankciókat hoznak.

Kevés dolog jellemzi jobban az európai energiapolitika üres voltát, mint Ursula von Der Leyen bejelentése, hogy az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékek betiltásra kerülnek. Az úgynevezett jelentős eszkaláció keretében X-en bejelentette, hogy „Európa véglegesen elveti a Nordstream 1 és 2 projektet”. Mindkét gázvezeték üres, és egy részüket 2022 szeptemberében terrorista támadás során megsemmisítették. Semmi sem jelzi jobban az eszkalációt, mint egy gazdasági költségekkel nem járó szankció.

Ez a legújabb lépés azt is jelzi, hogy Európában egyre nagyobb a kétségbeesés azzal kapcsolatban, hogy mit tegyen Oroszországgal, egy olyan helyzetben, amikor senki sem akar harcolni Oroszországgal.

Friedrich Merz német kancellár kinevezése kétségtelenül Berlin felé tolta az EU politika súlypontját, mivel ő igyekszik magát a kemény fiúként pozícionálni.

De szerintem Merz nem fogja túlélni a teljes hivatali idejét.

A német belpolitikai aggodalmak súlya az öncélú külpolitikával kapcsolatban turbózza az AfD növekedését, amely hamarosan Németország legnépszerűbb pártjává válhat.

Ahogy én és sokan mások már korábban is elmondtuk, az európai ipart megbénították a magas energiaárak, és

azt mondják nekünk, hogy ez Oroszország hibája. De nyilvánvaló, hogy ez a brüsszeli és berlini öncélú energiapolitika következménye.

Az energiaellátás megszakítása helyett az egyetlen megoldás a globális kínálat növelése, ami elkerülhetetlenül visszahozná a kényelmetlen döntéseket az orosz gázvezetékekről. Ha ez megtörténik, von der Leyen hitelessége és Merz hivatalba lépése utáni mézeshetek hideg zuhanyt kapnának.

Minden lehetséges lépés, amely késlelteti vagy megakadályozza a tűzszünetet Ukrajnában, csak tovább rúgja a csúszós fürdőszoba padlóján a jéghideg vízzel teli vödröt.

A magas árak alatt szenvedő polgárok azonban még emlékezni fognak arra, hogy a háború kitörése előtt a gázárak Európában rendkívül alacsonyak voltak – összehasonlíthatók a mai amerikai gázárakkal – a rendkívül kedvező globális ellátásnak köszönhetően.

Az Egyesült Államokból, a Közel-Keletről és Afrikából származó LNG, valamint a Norvégiából és Oroszországból érkező csővezetéken szállított gáz a gáz nagykereskedelmi árát 2005 óta nem látott szintre nyomta le.

Az európai LNG-import az ukrajnai válság 2014-es kezdete után meredeken emelkedett, a korábbi 10%-ról mára közel 50%-ra nőtt, miközben az orosz csővezetéken keresztül továbbra is áramlott a gáz. Ennek részeként az Egyesült Államokból érkező import 2021 és 2023 között megháromszorozódott, és ma már az európai LNG-import közel 50%-át teszi ki.

Az orosz gázvezetékek lezárása katasztrofális hatással volt az európai ellátási egyenlegre.

Az európai sajtóban gyakran olvashatunk arról, hogy az amerikai LNG túl drága, ami hozzájárul a német és más országok gyártóinak gazdasági nehézségeihez. Emmanuel Macron a múltban „barátságtalannak” nevezte az Egyesült Államokat azért, mert drága LNG-t ad el. Ez azonban mélyen félrevezető.

2019-ben még több gáz volt, mint amennyit a világ felhasználni tudott, ami nyomást gyakorolt az árakra. Az, hogy csővezetéken vagy hajóval szállították, nem volt lényeges a túlkínálat szempontjából. Az amerikai kínálat megugrása ugyanazt tette a globális gázárakkal, mint az amerikai palagáz-túlkínálat 2016 januárjában, amikor az árak 26 dollárra estek hordónként.

A 2016-os olajárzuhanás hatalmas nyomást gyakorolt Oroszország gazdaságára, amely nagymértékben függ az olaj- és gázkivitelből származó adóbevételektől. Oroszország folyó fizetési mérlegének többlete 2016-ban a legalacsonyabb szintre süllyedt 1999 óta, ami jelentősen csökkentette az adóbevételeket. Ez pedig akkor történt, amikor Oroszország rekordmennyiségű olajat és gázt termelt.

Mert itt rejlik az igazság: az energia globális ára sokkal nagyobb hatással van Oroszországra, mint az Oroszországból vásárolt energia mennyisége.

Amikor Trump elnök az OPEC-kel tárgyal az olajár drasztikus csökkentéséről, és ezáltal a gázárról is, úgy gondolja, hogy ez Oroszország gazdaságának nagyobb kárt okoz, mint az orosz ellátás csökkentése.

Az orosz monetáris politika azonban ma nagyon különbözik a 2016-ostól. Az alacsony rubelárfolyamot támogatják, ami segít ellensúlyozni az energiaárak zuhanását, és nagyobb többletet hoz, amikor az árak emelkednek. Ezért lehet, hogy von der Leyen nagy tervének második eleme – a G7-ek megállapodása az olajár 60 dollárról 45 dollárra történő csökkentéséről – szintén nem fog működni. És mindenesetre a G7 csak akkor fog ehhez hozzájárulni, ha az Egyesült Államok is egyetért.

Bár Trump gyakran beszélt az olajár csökkentéséről a globális kínálat növelésével, egyáltalán nem biztos, hogy aláírja az Oroszországra vonatkozó újabb külső szankciókat, amikor kormánya éppen a Kremllel való kapcsolatok újrafelvételére törekszik.

Az orosz gázvezetékek leállítása – mint feltételezett büntetés Putyin ukrajnai háborújáért – éppen ellenkező hatást vált ki: korlátozza a kínálatot, emeli az árakat, és sokkal jobban árt Európának, mint Oroszországnak.

És természetesen Európa egy tökéletes viharban találja magát, amelyben minden rossz gazdasági lehetőség rendelkezésre áll. Folytathatja a háborút hatalmas gazdasági költségekkel, hogy elhalassza az elkerülhetetlen számvetést az Oroszországgal szemben folytatott öncélú politikájáról. Vagy véget vethet a háborúnak, és szembesülhet az Ukrajna tagságának elfogadása jelentette még nagyobb politikai és gazdasági költségekkel.

Már korábban is mondtam, hogy Ukrajna felvétele az EU-ba, megrázkódtatná a blokk pénzügyi alapjait, és olyan széles körű ellenállást váltana ki, hogy Ukrajna csak másodrangú feltételekkel csatlakozhatna. Konkrétan olyan országok, mint Franciaország és Lengyelország, blokkolnák és késleltetnék a folyamatot, hogy ne kelljen átadniuk Kijevnek a nagylelkű támogatásokat.

Nem meglepő, hogy Lengyelország újonnan megválasztott elnöke, Karol Nawrocki, máris kijelentette, hogy Ukrajnát nem szabad felvenni az EU-ba. Nem ő az egyetlen. Magyarország miniszterelnöke, Viktor Orbán már régóta hangoztatja, hogy Ukrajna európai csatlakozása gazdasági katasztrófa lenne.

Lehet, hogy egyes EU-országok számára az lenne.

A nagyobb probléma, ha ezt problémának tekintjük, az, hogy politikai katasztrófát és az európai projekt felbomlását okozná. 

A németországi politikai események Franciaországban is megismétlődnek, és a Le Pen ellen indított jogi háború csak felgyorsítja ezt a folyamatot.

Most már nem az a kérdés, hogy a Nemzeti Gyűlés kormányozni fog-e Párizsban, hanem az, hogy mikor. Amikor ez bekövetkezik,

egyre nacionalistább Franciaországra számíthatunk, amely kilép az EU-ból, és ezzel a projekt összeomlását idézi elő.

Csak radikális reformok, az EU intézményeinek leépítése és a szuverenitás visszaadása a tagállamoknak akadályozhatja meg ezt. Jelenleg ennek esélye nagyon csekélynek tűnik.