Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (84)
- szilajcsiko
- aug. 30.
- 3 perc olvasás
Tanvi Ratna:
A kép mögötti erő – Miért a SWIFT, és nem a szankciók alakíthatják az ukrajnai végjátékot?
Amikor az európai vezetők – Macron, von der Leyen, Starmer, Merz – a múlt héten összegyűltek az Ovális Irodában, a fotó gyorsan körbejárta a világot. Trump elnök a Resolute Desk íróasztal mögött ült, oldalán az Atlanti-óceán túloldaláról érkezett személyiségekkel. A testtartás, a látvány, a kompozíció – mindez egy ismerős narratívát látszott megerősíteni: Washington vezet, Európa követ.
De a valódi hatalmi egyensúly nem a képeken látszik. Az csendesebb mechanizmusokban rejlik, a felszín alatt működő rendszerekben, amelyek egyre inkább meghatározzák a tárgyalásokat. E láthatatlan hatalmi struktúra középpontjában egy kevéssé tárgyalt, Belgiumban székhellyel rendelkező intézmény áll: a SWIFT.
Az ukrajnai konfliktus kontextusában a SWIFT – a Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication (Világméretű Bankközi Pénzügyi Távközlési Társaság) – döntő fontosságú eszközzé vált.
Bár gyakran tévesen csupán üzenetküldő felületnek tartják, ma már stratégiai eszköz, amely képes szűrni, befagyasztani és kizárni. Ebben a háborúban a SWIFT-ből való kizárás gazdasági szempontból nagyobb következményekkel járt, mint bármelyik csatatéren elszenvedett veszteség. Egy eset világosan illusztrálja a tétet: az orosz Rosselkhozbank. A pénzügyi körökön kívüliek számára ismeretlen Rosselkhozbank kulcsszerepet játszik Oroszország vidéki gazdaságában. Az ország agrárgazdasági szektorának mintegy 15 százalékát finanszírozza, beleértve a műtrágyaexportot és a gabonaszállítást.
Moszkva következetesen a SWIFT-hez való visszacsatlakozást tette a fekete-tengeri gabonaüzletek meghosszabbításának feltételévé, rámutatva arra, hogy mennyire kritikus fontosságú a hozzáférés a nem katonai gazdasági áramlások fenntartása szempontjából is.
Ennek ellenére a hozzáférés továbbra is korlátozott.
A SWIFT nélkül a Rosselkhozbank nem tudja megbízhatóan feldolgozni a határon átnyúló fizetéseket.
Az alternatívák, mint például az orosz SPFS, korlátozottak, szankciók kockázatával járnak, és még Moszkva néhány közeli partnere is kerüli őket. A kínai és török pénzintézetek óvatosak lettek. Az OFAC ellenőrzése miatt a részvétel költséges. Gyakorlatilag a SWIFT nélkül az orosz exportnak bizonytalansággal és késedelemmel terhelt megoldásokat kell találnia.
Washington rugalmasságot jelzett.
Az alaszkai Trump–Putyin csúcstalálkozó óta a Fehér Ház célzott könnyítésekkel kapcsolatos elképzeléseket vetett fel – próbaidőre szóló mentességeket, amelyek humanitárius kérdésekben, erőforrás-kereskedelemben vagy akár a tűzszüneti útitervben elért előrelépésekhez kapcsolódnak. Ez a megközelítés egy szélesebb stratégiát tükröz: a szelektív szankciókönnyítéseket nem engedményként, hanem befolyásoló eszközként használni.
Európa azonban más véleményen van. Az év eleji párizsi találkozón az EU vezetői megerősítették álláspontjukat: egyetlen orosz bank sem férhet hozzá a SWIFT-hez, amíg Oroszország teljes mértékben ki nem vonul az elfoglalt ukrán területekről.
Ez a politika nem csupán tárgyalási taktika, hanem alapvető fontosságúnak tekintik.
Az Európai Bizottság megismételte ezt az álláspontot, és Oroszország kivonulását a pénzügyi reintegráció „nem tárgyalható előfeltételének” nevezte.
Ez az eltérés jelentős. Míg Washington a szankciókat rugalmas eszközként kezeli, Brüsszel elvként tekint rájuk.
A SWIFT esetében pedig Brüsszel rendelkezik az adminisztratív kulccsal. Az amerikai befolyás ellenére a SWIFT az EU joghatósága alatt működik. A tagságról, az újracsatlakozásról és a megfelelésről szóló döntések Belgiumon keresztül történnek, nem Washingtonban.
Ez azért fontos, mert a Kreml a Rosselkhozbankot nem csupán banknak tekinti, hanem éknek. Ha egy szervezetet humanitárius okokból újra csatlakoztatnak, az utat nyit mások előtt is: a Gazprombank, a Sberbank. Minden új újra csatlakozás precedenssé válik, minden kivétel a szankciók falának potenciális eróziójává.
Nem nehéz megérteni a stratégia körvonalait. Oroszország a gabonaexportot a banki hozzáféréshez köti. A tűzszüneti javaslatok a tranzakciós útvonalakhoz kapcsolódnak. Azzal, hogy a pénzügyi összeköttetést humanitárius szükségletként állítja be, Moszkva megpróbálja a működési követelményeket alkupozícióvá alakítani.
Ennek ellenére a transzatlanti szakadék ebben a kérdésben valós. A Trump-kormány, óvatosan kezelve a végtelen feszültségbővülést, a mérsékelt rugalmasságot részesíti előnyben a engedmények kikényszerítése érdekében. Az európai intézmények, kevésbé meggyőzve Moszkva jelzéseitől, továbbra is a szigorú feltételek mellett állnak.
Ez a különbség több lehet, mint retorika. Az EU szankcióit hat hónaponként egyhangúlag kell megújítani.
Magyarország, amely már eddig is kilógott az ukrán politikából, továbbra is vétóval fenyeget. Egyes európai fővárosok attól tartanak, hogy ha az Egyesült Államok fokozza a rugalmasságra irányuló nyomását, az EU belső kohéziója gyengülhet.
Csendes hangok figyelmeztetnek arra, hogy a szankciók egységessége nem adott – feltételes és véges. Ez a paradoxon.
Az Egyesült Államok irányítja a NATO erőit, vezeti a diplomáciát és biztosítja az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatás oroszlánrészét. De Európa – a SWIFT-hez való hozzáférés ellenőrzésével – tartósabb hatalmat gyakorol Oroszország gazdasági visszatérésére.
Lényegében ez az infrastruktúra által megvalósított államvezetés.
Nem fegyveres erő, hanem rendszerek ereje. Ezért van stratégiai jelentősége a látszólag marginális Rosselkhozbank-kérdésnek. Ez teszteli, hogy a szankciópolitika sértetlen marad-e, vagy politikai és gazdasági nyomás alatt kezd-e szétesni. Ez méri, hogy a transzatlanti egység rugalmas-e vagy feltételes. És ez teszi próbára, hogy Európa szankciókkal kapcsolatos elkötelezettsége összeegyeztethető-e Washington alkukötési törekvéseivel.
Trump európai vezetőkkel készített fotója ugyan a címlapokat uralja, de a háború végkifejletét meghatározó döntések több ezer kilométerre, Brüsszelben, nem pedig Washingtonban születhetnek.
Ebben a csendes eltérésben egy mélyebb küzdelem rejlik: az idővonalak, a feltételek és az eszközök felett.
És talán végső soron a felügyelet felett is.
