Zétényi Zsolt: Vármegye és állami függetlenség
HAZÁNK EGÉSZ EURÓPÁBAN AZ EGYETLEN, TÖRTÉNETI ALKOTMÁNYT IS ÉLTETŐ ORSZÁG
A magyar Országgyűlés a legújabb alkotmánymódosítás szövege szerint Magyarország megyéinek elnevezését a történetiségben nagy múltú, a több évszázados közjogi gyakorlatban elfogadott „vármegye” megjelölésre változtatta vissza.
Ugyanakkor egy törvénymódosítás a helyi közigazgatás állami felügyeletét vármegyei és fővárosi szinten ellátó tisztségviselő megnevezését a történeti jognak megfelelően „főispán” megnevezésre változtatta vissza. A vármegye és a főispán fogalom- és szóhasználatokkal erősödött a történeti alkotmány jelenbeli továbbélése, erőt adó történeti gyökereink.
A hagyományokhoz hű, a történelemben és irodalomban, régi magyar szellemiségben járatosabb polgár bizonyára örömmel értesült ezekről a maradandó értékeket idéző és megtartó változásokról. Babits Mihály írja:
„A magyar ebben a változó világban »posztulál« valami állandóságot. Elsősorban már országának állandóságát […]. Az ezeréves jogállapot az ő szemében nagyobb és igazabb valóság, mint a politika véletlenjei által teremtett változó helyzetek. Ugyanily eszményi állandóság az alkotmány, a magyarságnak mintegy erkölcsi területe és birtokállománya. Ez ismét szilárd pont a világegyetemben. Az alkotmányt ezerszer megsérthetik, kormányozhatnak nélküle vagy ellene. Ha századokig tart is így, az igazi magyar az alkotmányt akkor is élőnek és érvényesnek fogja tekinteni” (Babits Mihály: A magyar jellemről).
A jelenkori magyar állam vállalta azt a szerepet, amit a klasszikus dráma nyomán a „kizökkent idő helyrehozásaként” fogadhatunk el. A kizökkent történelmi időt, az 1944. évi nagyhatalmi katonai megszállásokkal felfüggesztett történeti alkotmány elemeit állította vissza már a 2011. évi alaptörvény is.
Intézményi szinten leglátványosabb ez a folyamat, gondoljunk az Állami Számvevőszék korábbi visszaállítására, a Kúria elnevezés, az ítélőtáblák és törvényszékek szervezetének és elnevezésének visszaállítására, honvédelmi és más szervezetek elnevezésének és rangjának történelmi alapokra helyezésére! Mindezek a polgárt a biztonság és állandóság érzetével tölthetik el, azzal a jóleső tudattal, hogy egy csaknem évezredes éltető politikai, társadalmi folyamatnak része és részese. A jelen nemzedék egy állandóan változó és bizonytalanságokkal terhes világban, baljóslatú változások, háborúk és járványok közepette a változatlanság és biztonság érzésének elemeit keresheti a maradandóság döntéseiben. Magyarország történeti alkotmánya a magyar történelem törvényeinek és szokásainak, intézményeinek és elveinek a jelenben megfelelő, jelentős módosulásokkal – a lényeges tartalmak megtartásával – érvényesíthető együttese. A dekrétumok, törvények és szokások sok évszázados folyama jelentette a történeti, az „ezeréves” alkotmányt, egységes alkotmánylevélbe foglalás nélkül, amint ez így van Nagy-Britanniában a mai napig. A „vármegye” és a „főispán” csakis a történeti alkotmány múltat jelennel összekötő összefüggés rendjében értékelhető és méltányolható.
Nagy fordulatot jelentett a magyar alkotmányosságban, amikor a 2011. évi alaptörvény határozottan hitet tett a történeti alkotmány vívmányainak nemcsak tisztelete, hanem alkotmányértelmező tartalomként való kötelező figyelembevétele mellett. Magyarország az Európai Unióban, s mi több, egész Európában az egyetlen történeti alkotmányt is éltető ország.
A Nemzeti hitvallás szerint:
„Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét. Valljuk, hogy a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége.”
Számos kétkedő hangot lehetett hallani nemcsak a publicisztikában, hanem a tudomány egyes képviselői részéről is. A történeti alkotmány beléptetését az alkotmányos gondolkodásba és gyakorlatba fölösleges cifra díszítménynek gondolják, hivalkodó nemzeti színű pántlikázásnak.
E nézetek szerint a dolgok lényegén nem változtat a történeti jogra való hivatkozás, nem dönt másképp az Alkotmánybíróság vagy más bíróság, jogértelmező jogalkalmazó személy akkor sem, ha vannak ismeretei a történeti alkotmányról. A történelem rácáfolt ezekre a nézetekre.
A nemzeti és állami függetlenség (kevésbé használt szóval szuverenitás) mint a történeti alkotmánynak egyik szilárd pillére, az Alkotmánybíróság gyakorlatában vált újra súlyos jelentőségűvé, kelt legújabb életre 2012-től napjainkig. Különösen 2016-ban, majd 2019-ben ígéretes áttörés történt a történeti alkotmányra hivatkozással, s annak segítségül hívásával Magyarország nemzetközi kapcsolatainak, legfőképpen az Európai Unióhoz való viszonyának alkotmányos megítélése tekintetében, mert az állami önállóság, nemzeti függetlenség jól értékelhető vívmányait a jelenkori alkotmányos identitás és nemzeti önállóság megvédése eszközének ismerték fel, hangsúlyozva, hogy ez az alkotmányértelmezés sajátosan Magyarországhoz mint történeti alkotmánnyal bíró országhoz kapcsolódik.
A magyar kormányfő az európai események mellett immár a tengerentúli jobboldali folyamatokra is kellő mértékben hatással bír.
Tudjuk, hogy az EU országai egyikének sincsen történeti alkotmánya, így történeti közjogi vívmányaira – ha vannak is ilyenek – nem hivatkozhat alkotmányos erővel. Így a 2011. évi alaptörvény történelmi hozadéka az, hogy a történeti alkotmány Magyarország állami függetlenségének jelen idejű szilárd biztosítéka az Alkotmánybíróság értelmezésére is tekintettel.
Az Alkotmánybíróság gyakorlatát és érveléseit tekintve megállapítható: Magyarország nagy eszmei fegyvere, biztosítéka szuverenitásának megóvásához a történeti alkotmány és sarkköve a nemzeti és állami függetlenség követelménye, valósága és eszméje.
Ez az európai uniós magyar tagállami szuverenitás mibenlétével, az EU jogának és a magyar jognak, kiemelten magyar alkotmánynak viszonyával foglalkozó határozatokban, e viszonyokra figyelemmel elbírált ügyekben és jogállapotokban és ezek alkotmánybírósági megítélésében vált nyilvánvalóvá. Az Európai Unióról szóló szerződés 4. §.(2) bekezdése, amely a tagállamok alkotmányos önazonosságának tiszteletben tartását mint alapvető követelményt rögzíti, különleges jelentőségűvé emelte Magyarország történeti alkotmányát. A magyar alkotmányos önazonosság elidegeníthetetlen része az állami és nemzeti függetlenség, amely a történeti alkotmánynak, s így a hozzá szervesen kapcsolódó 2011. évi alaptörvénynek megváltoztathatatlan és kötelező alaptétele, értelmezési alap princípiuma. A hivatkozott alkotmányos princípiumot tartalma és az Alkotmánybíróság értelmezése alapján tekintjük örökkévalósági klauzulának, szemben a példaképpen említhető németországi örökkévalósági klauzulával, amelynek megváltoztathatatlanságát maga a német alaptörvény mondja ki. A jelen alkotmányosságához szervesen kapcsolódó múltbéli döntések, közjogi küzdelmek, alkotmányos történelmi célok tényeinek és értékeinek megváltoztatása lehetetlen, tiszteletben tartása kötelező. A dolgok természete szerint a magyar történelmen vörös fonalként végig húzódó évezredes függetlenségi hagyomány ezért erős fegyver az állami szuverenitás képviselőinek és védelmezőinek kezében és érvelési tartományában.
A vármegye újkori fénykorában hatékony eszköz volt az ország alkotmányának, nyelvének, függetlenségének megóvására, tehát nem csupán a nemesség rendi jogainak védelmére. Minden egyes vármegye egy kis alkotmánybíróságnak volt tekinthető, amely alkotmányos vizsgálat alá vetette a központi intézkedéseket, szükség esetén megakadályozta azok életbeléptetését.
(...)
A szerző jogász
Comentarios