A liberális jogfelfogástól a nemzeti önvédelemig. Varga Domokos György előszava Gaudi-Nagy Tamás kön
Hamarosan napvilágot lát dr. Gaudi-Nagy Tamás NEMZETI JOGVÉDELEM c. könyve. Tartalmát, mondandóját beszédesen összegzi a mű alcíme: Az európai értékek és a nemzeti önazonosság elleni globalista-patriofób támadások, és az ellenük való védekezés nemzetállami, jogvédő és civil eszközökkel. (A könyv elkészítéséből a Szilaj Csikó munkatársai, Hajdú Éva, Juhász Anna is kivették részüket.)
Beharangozásképpen most a kötet fülszövegét és a Szilaj Csikó főszerkesztője által írt előszót tárjuk tisztelt Olvasóink elé.
A 2018 őszén készített tanulmány alapos elemzést ad:
a 2006 őszi rendőrterror és az EU-Soros birodalom bevándorláspárti és multikulturális célzatú jogi terrorja közötti analógiáról,
az európai nemzetek jogos védelmi helyzetéről,
a hagyományos európai értékeket s nemzeti közösségeket szétzúzni akaró háttérhatalmi törekvések elleni, összehangolt nemzetállami, jogvédő és civil mozgalmi ellenállás módszereiről, fontosságáról,
az önfeladó és önvédő államokról,
a patriofóbia (hazafi-ellenesség) meghatározás bevezetésének szükségességéről,
a nemzeti értékeket romboló európai bírósági joggyakorlat és az Európai Parlament veszélyes tendenciáiról,
az értékvédő államokat és hagyományos európai nemzeti közösségeket az „emberi jogizmus" önkényes bunkósbotjával támadó Soros hálózattal és szupranacionális szervezetekkel szembeni nemzeti jogvédő küzdelem módszereiről és feladatairól.
***
Varga Domokos György
ELŐSZÓ
A liberális jogfelfogástól a nemzeti önvédelemig
E könyv szerzője, Gaudi-Nagy Tamás megtisztelt azzal a rangos címmel, hogy én volnék a Nemzeti Jogvédő Szolgálat krónikása. El kellett gondolkodnom rajta: vajon miért alakult így? Milyen felismerések tereltek a nemzeti jogvédők társaságába, és milyen meglátások óvtak meg attól, hogy liberális jogvédőknek legyek lelkes szószólója, támogatója?
Népes családomban nevezetes voltam kissé túlfűtött igazságérzetemről. Úgy vélném talán, hogy a nemzeti jogvédők jellemzően az igazság, az igazságosság pártjára állnak, s ugyanez a liberális jogvédőkről már nem mondható el?
Egyelőre biztosan csak a következőt állítanám: jócskán túljutván életem delelőjén, bőséges tapasztalataim alapján két erős, mondhatni megingathatatlan meggyőződésem támadt derék embertársaimról. Az egyik szerint az emberek túlnyomó többsége alapból jóindulatú, jószándékú. A másik szerint viszont az emberek túlnyomó többsége alapból gyáva; ha kicsit is nyomás alá helyezik, ha kicsit is fenyegetve érzi magát, még attól is visszaretten, hogy véleményét hangoztassa.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Németországban a válaszadók több mint háromnegyede, 78 százaléka nem mer nyilvánosan politizálni. Nem mer például állást foglalni a migráció kérdésében. Pedig nehéz ennél súlyosabb, a német állampolgárok jelene és jövője szempontjából fenyegetőbb ügyet elképzelni, mint az ellenőrizhetetlennek és kezelhetetlennek bizonyult tömeges bevándorlás.
Ugyanebben az országban külön megkérdezték a fiatalabb korosztályokat is. Nos, már a 12-25 éves válaszadóknak is valamivel több mint kétharmada úgy véli, hogy egyes témákról nem lehet szabadon beszélni. Holott e korcsoportok tagjainak jellemzően még nem kell attól félniük, hogy szabad szólásukkal az állásukat, családjuk eltartását veszélyeztetik.
Azt hiszem, sem nemzeti, sem liberális szellemű gondolkodók nem vonhatják kétségbe, hogy a demokráciának, a szabad választásnak és felelős döntésnek elemi feltétele, hogy az állampolgárok szabadon nyilváníthassák ki a maguk véleményét, és szabadon juthassanak hozzá mások véleményéhez.
Ebből pedig egyenesen következik, hogy ahol a választók 78%-a – vagyis elsöprő többsége – az őt legalapvetőbben érintő ügyekben nem mer véleményt nyilvánítani, vagy nem juthat hozzá fontos álláspontokhoz és ismeretekhez, ott tényszerűen le kell szögeznünk: habár a demokrácia formailag még működik, tartalmilag, valóságosan már nem.
Ha pedig az Európát összefogó unióban éppen Németország demokráciája az egyik dicséretes példa és követendő minta, a sokkal szókimondóbb Magyarországot pedig a jogállamiság, a demokrácia hiánya vagy sérülése címén sorozatosan pellengérre állítják, akkor azt is tényszerűen le kell szögeznünk, hogy a demokrácia az Európai Unió egészében is inkább csak formailag működik, valóságosan nem.
S valóban, az elmúlt évek során számtalanszor megtapasztalhattuk, hogy a legnagyobb horderejű, létfontosságú döntések nem az európai választók szabadon kinyilvánított többségi véleménye és akarata szerint születnek, hanem sokkal inkább globalista befolyásolások, erőszakos nagyhatalmi zsarolások, balliberális véleményvezérek és szellemi divatdiktárorok mesterkedései nyomán.
Mindezek után azt a határozott állításomat bocsátom előre, hogy ennek a helyzetnek – ennek a demokráciára és a nemzeti létre, függetlenségre nézvést közveszélyes helyzetnek – az előidézésében kulcsszerep jutott a mára teljesen eltorzult, kificamodott individualista, liberális jogfelfogásnak.
Továbbá azt is állítom, hogy a liberális jogvédelem civil intézménye ugyanezen a kificamodott jogszemléleten nyugszik, ennek következtében pedig valójában nem védelmezője a demokráciának és az állampolgároknak, nem megerősítője a választók és az állampolgárok alkotta közösségeknek, nem igazi támogatója az egyének és közösségek valóságos szabadságküzdelmeinek, hanem ellenkezőleg: a valóságban, a gyakorlatban mindezeknek a gyengítője inkább.
S végezetül azt is állítom, hogy a nemzeti jogvédelem társadalmi létjogosultságát, szerepvállalásának fontosságát éppen ez a visszás helyzet idézte elő. Vagyis az az elképesztően visszás helyzet, hogy a demokratikus választások nyomán mind inkább kisebbségi létbe szorult liberálisok egyre agyafúrtabban kezdték kilúgozni a valóban demokratikus, valóban többségi tartalmakat a demokrácia egész intézményrendszeréből.
(...)
