Trump ál-béke terve (Chris Hedges jegyzete)

Eredeti cikk:

Trump’s Sham Peace Plan, By Chris Hedges, ScheerPost, October 13, 2025

Schiller Mária jegyzete

A kép forrása: itt

A megszállt Palesztinában nincs hiány a kudarcba fulladt béke tervekből, amelyek mindegyike részletes fázisokat és ütemterveket tartalmaz, egészen Jimmy Carter elnökségéig visszamenőleg. Mindegyik ugyanúgy végződik.

Izrael eleinte megkapja, amit akar – a legutóbbi esetben a fennmaradó izraeli túszok szabadon bocsátását –, miközben figyelmen kívül hagyja és megsérti az összes többi fázist, amíg újra nem kezdi a palesztin nép elleni támadásokat.

Ez egy szadista játék. A halál-körhinta.

Ez a fegyverszünet, mint a korábbiak, csak egy reklámszünet.

Egy pillanat, amikor a halálra ítélt embernek megengedik, hogy elszívjon egy cigarettát, mielőtt golyózáporral lelőnék.

Az izraeli túszok szabadon bocsátása után a népirtás folytatódik. Nem tudom, mikor. Reméljük, hogy a tömeges mészárlás legalább néhány héttel elhalasztódik. De a népirtás szünete a legjobb, amire számíthatunk.

Izrael a Gázai övezet kiürítésének küszöbén áll, amelyet két évnyi könyörtelen bombázás szinte teljesen megsemmisített. Ezt nem fogják abbahagyni.

Ez a cionista álom beteljesülése. Az Egyesült Államok, amely 2023. október 7. óta elképesztő, 22 milliárd dollárnyi katonai segélyt adott Izraelnek, nem fogja leállítani a tápvezetéket, az egyetlen eszközt, amely megállíthatná a népirtást.

Izrael, mint mindig, a Hamaszt és a palesztinokat fogja hibáztatni a megállapodás be nem tartásáért, valószínűleg azért, mert – igaz vagy sem – nem hajlandók leszerelni, ahogyan azt a javaslat előírja. Washington, elítélve a Hamasz állítólagos jogsértését, zöld utat ad Izraelnek,

hogy folytassa a népirtást, és megvalósítsa Trump fantáziáját egy Gázai Riviéráról és „különleges gazdasági övezetről”, ahol a palesztinokat „önkéntes” áttelepítéssel cserébe digitális tokenekért cserébe.

Az elmúlt évtizedek számtalan béketerve közül a jelenlegi a legkevésbé komolyan vehető. Eltekintve attól a követeléstől, hogy a Hamász a tűzszünet kezdetétől számított 72 órán belül engedje szabadon a túszokat, a terv nem tartalmaz konkrétumokat és kötelező időtervet. Tele van olyan kikötésekkel, amelyek lehetővé teszik Izrael számára a megállapodás felmondását. És ez a lényeg. Nem úgy tervezték, hogy megvalósítható út legyen a békéhez, amit a legtöbb izraeli vezető meg is ért.

Izrael legnagyobb példányszámú újságja, az Israel Hayom, amelyet a néhai kaszinómágnás Sheldon Adelson alapított Benjamin Netanjahu miniszterelnök szócsöveként és a messiási cionizmus bajnokaként, arra utasította olvasóit, hogy ne aggódjanak a Trump-terv miatt, mert az csak „retorika”.

A javaslat egyik példája szerint Izrael „nem tér vissza a visszavont területekre, amíg a Hamász teljes mértékben végrehajtja a megállapodást”.

Ki dönti el, hogy a Hamász „teljes mértékben végrehajtotta-e” a megállapodást? Izrael. Van valaki, aki hisz Izrael jó szándékában? Megbízható-e Izrael a megállapodás objektív közvetítőjeként? Ha a terrorista csoportként démonizált Hamász tiltakozik, hallgat-e rá valaki?

Hogyan lehetséges, hogy egy békejavaslat figyelmen kívül hagyja a Nemzetközi Bíróság 2024. júliusi tanácsadó véleményét, amely megismételte, hogy az Izrael által elkövetett megszállása illegális és véget kell vetni neki?

Hogyan lehet, hogy nem említi a palesztinok önrendelkezési jogát?

Miért várják el a palesztinoktól, akiknek a nemzetközi jog szerint joguk van fegyveres harcra a megszálló hatalom ellen, hogy lefegyverkezzenek, míg Izraeltől, az illegálisan megszálló hatalomtól nem?

Milyen jogon hozhat létre az Egyesült Államok egy „ideiglenes átmeneti kormányt” – Trump és Tony Blair úgynevezett „béke tanácsát” – mellőzve a palesztinok önrendelkezési jogát?

Ki adta az Egyesült Államoknak a jogot, hogy Gázába küldjön egy „nemzetközi stabilizációs erőt”, ami egy udvarias kifejezés a külföldi megszállásra?

Hogyan kellene a palesztinoknak megbékélniük azzal, hogy elfogadják az izraeli „biztonsági kerítést” Gáza határain, ami megerősíti, hogy a megszállás folytatódik?

Hogyan lehet bármilyen javaslatban figyelmen kívül hagyni a lassú mozgású népirtást és a Ciszjordánia annektálását?

Miért nem köteles Izrael, amely elpusztította Gázát, kártérítést fizetni?

Mit kellene a palesztinoknak gondolniuk a javaslatban szereplő, a gázai lakosság „deradikalizálására” vonatkozó követelésről? Hogyan lehet ezt megvalósítani? Átnevelő táborokkal? Átfogó cenzúrával? Az iskolai tanterv átírásával? A mecsetekben a szabályt megszegő imámok letartóztatásával?

És mi van az izraeli vezetők által rendszeresen alkalmazott lázító retorikával, akik a palesztinokat „emberi állatoknak”, gyermekeiket pedig „kicsi kígyóknak” nevezik?

„Gáza egészének és Gáza minden gyermekének éhen kellene halnia” – nyilatkozta Ronen Shaulov izraeli rabbi. „Nincs irgalmam azok iránt, akik néhány év múlva felnőnek, és nem lesz irgalmuk irántunk. Csak egy ostoba ötödik hadoszlop, Izrael gyűlölői irgalmasak a jövőbeli terroristák iránt, még ha ma még fiatalok és éhesek is. Remélem, éhen halnak, és ha valakinek problémája van azzal, amit mondtam, az az ő problémája.”

Az izraeli békeegyezmények megsértésének történelmi előzményei vannak.

A Camp David-i megállapodások, amelyeket 1978-ban írt alá Anwar Sadat egyiptomi elnök és Menachem Begin izraeli miniszterelnök – a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) részvétele nélkül – az 1979-es egyiptomi-izraeli békeszerződéshez vezettek, amely normalizálta a diplomáciai kapcsolatokat Izrael és Egyiptom között.

A Camp David-i megállapodás későbbi fázisai, amelyek között szerepelt Izrael ígérete, hogy Jordániával és Egyiptommal együtt megoldja a palesztin kérdést, öt éven belül lehetővé teszi a palesztinok önkormányzatát Ciszjordániában és Gázában, és véget vet az izraeli telepek építésének Ciszjordániában, beleértve Kelet-Jeruzsálemet is, soha nem kerültek végrehajtásra.

Az 1993-ban aláírt oslói megállapodásokban a PLO elismerte Izrael létezéshez való jogát, Izrael pedig a PLO-t a palesztin nép törvényes képviselőjeként ismerte el. Ennek ellenére a PLO hatalmát megfosztották, és gyarmati rendőri erővé alakították át. Az 1995-ben aláírt Oslo II részletesen leírta a béke és a palesztin állam megteremtésének folyamatát. De ez is meghiúsult. A megállapodás előírta, hogy az illegális zsidó „telepekről” szóló bármilyen tárgyalást el kell halasztani a „végleges” státuszról szóló tárgyalásokig. Addigra az izraeli katonai csapatok kivonulását a megszállt Ciszjordániából már befejezték. A kormányzati hatalom átadására sor került Izraelről az állítólag ideiglenes Palesztin Hatóságra. Ehelyett Ciszjordániát A, B és C területekre osztották fel. A Palesztin Hatóság korlátozott hatalommal rendelkezett az A és B területeken, míg Izrael az egész C területet, Ciszjordánia több mint 60 százalékát ellenőrizte.

A palesztin menekülteknek az a jogát, hogy visszatérjenek a történelmi földjeikre, amelyeket a zsidó telepesek 1948-ban, Izrael megalakulásakor elvettek tőlük – és amely jogot a nemzetközi jog is szentesíti –, feladta a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) vezetője, Jasszer Arafat. Ez azonnal elidegenített sok palesztint, különösen azokat, akik Gázában élnek, ahol a lakosság 75 százaléka menekült vagy menekültek leszármazottja. Ennek következtében sok palesztin elfordult a PLO-tól, és a Hamász mellé állt. Edward Said az oslói megállapodásokat „a palesztinok megadásának eszközének, a palesztin Versailles-nak” nevezte, és Arafatot „a palesztinok Pétainjének” bélyegezte.

Az oslói megállapodás szerinti izraeli katonai kivonulás soha nem történt meg. Az oslói megállapodás aláírásakor körülbelül 250 000 zsidó telepes élt a Ciszjordániában. Ma számuk legalább 700 000-re nőtt.

Robert Fisk újságíró az oslói megállapodást „álcának, hazugságnak, trükknek” nevezte, amelynek célja az volt, hogy Arafatot és a PLO-t rávezesse arra, hogy feladják mindazt, amiért negyed évszázadon át küzdöttek, és hamis reményt keltsen bennük, hogy így megfossza őket az államalapítás reményétől.

Izrael egyoldalúan felrúgta a két hónapig tartó tűzszünetet március 18-án, amikor meglepetésszerű légitámadást indított Gázára. Netanjahu hivatalának állítása szerint a katonai kampány újraindítása válasz volt a Hamász elutasítására, hogy szabadon engedje a túszokat, a tűzszünet meghosszabbítására irányuló javaslatokra, valamint a fegyverkezési törekvéseire. Izrael több mint 400 embert ölt meg az éjszakai támadásban, és több mint 500-at megsebesített, miközben az emberek aludtak. A támadás meghiúsította a megállapodás második szakaszát, amelynek keretében a Hamász szabadon engedte volna a még életben lévő férfi túszokat, mind civileket, mind katonákat, cserébe a palesztin foglyokért, valamint egy állandó tűzszünet létrehozásáért és az izraeli gázai blokád végleges feloldásáért.

Izrael évtizedek óta végez gyilkos támadásokat Gázára, cinikusan „fűnyírásnak” nevezve a bombázásokat. Semmilyen béke- vagy tűzszüneti megállapodás nem állt ennek útjába. Ez sem lesz kivétel.

Ez a véres saga még nem ért véget. Izrael céljai változatlanok maradnak: a palesztinok földjükről való elűzése és eltüntetése.

Az egyetlen béke, amelyet Izrael a palesztinoknak kínál, a sír békéje.

Chris Hedges Pulitzer-díjas újságíró, aki tizenöt éven át külföldi tudósítóként dolgozott a The New York Timesnál, ahol a lap közel-keleti és balkáni irodájának vezetője volt. Korábban a The Dallas Morning News, a The Christian Science Monitor és az NPR külföldi tudósítójaként dolgozott. A The Chris Hedges Report műsorvezetője. 

Tagja volt annak a csapatnak, amely 2002-ben elnyerte a Pulitzer-díjat a The New York Times globális terrorizmusról szóló tudósításáért, és 2002-ben megkapta az Amnesty International globális díját az emberi jogokról szóló újságírásért. Hedges, aki a Harvard Divinity School teológiai mesterképzését végezte el, a bestsellerek American Fascists: The Christian Right and the War on America (Amerikai fasiszták: a keresztény jobboldal és a háború Amerika ellen) és Empire of Illusion: The End of Literacy and the Triumph of Spectacle (Az illúzió birodalma: az írástudás vége és a látványosság diadala) szerzője, és a War Is a Force That Gives Us Meaning (A háború egy erő, amely értelmet ad nekünk) című könyvével a National Book Critics Circle döntőse volt. Online rovatot ír a ScheerPost weboldal számára. Tanított a Columbia Egyetemen, a New York-i Egyetemen, a Princetoni Egyetemen és a Torontói Egyetemen.

---

deepl.com/en/translator – VDGy