Gyimóthy Gábor levele a Szilaj Csikónak: a Nyelvlecke c. verse eredeti, helyes szövege
Köszönöm, hogy Az írásmód című szövegecském nyargalhat a Szilaj Csikón!
És azt is köszönöm, hogy a végén (ráadásként) még a Nyelvlecke című versem is elhangzik. Mindkettő nagyon illik a Magyar Nyelv Napjára. Sajnos azonban ezt a verset valaki, valamikor régen hibásan szabadította a világra és azóta rengeteg helyen hibásan rögzítődött: könyvekben, naptárakon, számtalan előadásban és feldolgozásban. A hibák, felületes rápillantásra nem feltűnőek, de nekem fájdalmasak, mert helyenként – például – kilóg a sorból a sorok szótagszáma. Ezen segíteni az ezerfelé elterjedt versben, utólag nem lehet. Amit megtehetek, azt meg is teszem: ahonnan hibásan kapom meg a verset, oda elküldöm az eredeti formájában, úgy ahogy azt 36 évvel ezelőtt megírtam. Tiszteletteljes üdvözlettel Gyimóthy Gábor
***
Eddig a levél. Hálásan köszönjük a jeles költőnek az alábbi, hiteles változat elküldését. Kérjük a tisztelt Olvasót, a maga módján vegye ki részét a terjesztéséből, szétkürtöléséből. – a Szerk.
***
GYIMÓTHY GÁBOR
Nyelvlecke
Egyik olaszóra sodrán, Ím a kérdés felmerült: Milyen nyelv a magyar, s hogy hát Európába hogy̕ került?
Elmeséltem, ahogy tudtam, Mire képes a magyar. Elmondtam, hogy sok, sok rag van, S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik, A rengeteg árnyalat, Példaként vegyük csak ezt itt: Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk, Mikor mondom, hogy megyek. Részeg, hogy̕ dülöngél nálunk, S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál Gyalogol, vagy kódorog, S a sétáló szerelmespár, Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogyha rohan, Nem üget, de csörtet – és Bár alakra majdnem olyan Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát, Aki fut, mért nem lohol? Mért nem vág, ki mezőn átvág, Netán vágtat valahol.
Aki tipeg, mért nem libeg, S ez épp úgy nem lebegés, – Minthogy nem csak sánta biceg, S hebegés sem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál, Vagy pedig, ha vágtázik? És a kuvasz, ha somfordál, Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér, A riadt őz elszökell. Nem ront be az, aki betér… Más nyelven, hogy̕ mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni, Botladozó, mint halad, Avagy milyen őgyelegni? Egy szó – egy kép – egy zamat!
Aki „slattyog”, mért nem „lófrál”? Száguldó hová szalad? Ki vánszorog, mért nem kószál? S aki kullog, hol marad?
Bandukoló mért nem baktat? És ha motyog, mit kotyog, Aki koslat, avagy kaptat, Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, ami suhan, S nem csak a jármű robog, Nem csak az áradat rohan, S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol, Ki „beslisszol”, elinal, Nem „battyog” az, ki bitangol, Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik, Sompolyog, majd meglapul, S ha ráförmedsz, elkotródik. Hogy̕ mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik, Sündörög, majd elterül. Ráripakodsz, elódalog, Hogy̕ mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol, Lézeng, ődöng, csavarog, Lődörög, majd elvándorol, S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg, – Elárulja kósza nesz – Itt kóvályog, itt ténfereg… Franciául, hogy̕ van ez?
S hogy a tömeg mért özönlik, Mikor tódul, vagy vonul, Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik, Hogy̕ mondjam ezt angolul?
Aki surran, mért nem oson, Vagy miért nem lépeget? Mindezt csak magyarul tudom, S tán csak magyarul lehet…!
Gyimóthy Gábor,
Firenze, 1984 X. 12.
***
Kapcsolódó írásunk:
