NEM BAJ, HA NEM VÁLASZOL – ÍGY IZGALMAS A JÁTÉK (Deli Mihály prózaverse)
Kedves barátom, Fernando!
Amióta eltűnt az árnyékvilágból
sok minden történt e földön, amit szívesen elmesélnék
De ott, ahol van, már nyilván mindent tud
s így talán nem is érdekli
No, meg a világ nyomorult dolgai, szinte méltatlanok
a világon túlmutató szellemi gomolygásokhoz
Jóllehet, az élet az a trambulin, amelyből szökhetek Ön után
bár a nehézségi erő miatt túl messzire úgysem jutok
Csakhogy erről szól minden, erről az ugrabugrálásról:
az ember szárnyal, visszahull / újra és újra
Ez elég bölcs és lírai, nemdebár?
Úgyhogy marad az okoskodó
(manipulatívan informatív) üzengetés
Mivel feltételezem, hogy már mindent tud
nehéz lenne meglepnem
De remélem, azt azért nem tudja, amit most fogok kitalálni
Tehát egy lépéssel képes vagyok megelőzni a gondolatolvasókat
Ez azért lényeges, mert ha már oly messzire tűnt
hogy tán nem is érzékel engem
én azért ezekkel a „semmiből” előrántott sorokkal
magamat is megajándékozva, sőt meghökkentve
megidézhetem Önt
mintegy megmártózva a fent említett gomolygásokban
Huppanva/röppenve, ahogy az itt dukál
Néha részegítő ez az életberagadás
miközben ragyog felettünk az ég, az azon túlival
Én még részegülhetek, Ön meg már józan…
Ez a billegés megnemesíthet bárkit
Egyedül ülök a szobámban, miközben ezt írom
(nem kávéházban és nem is lesz publikus / „tükörpóz”)
Érzelmek, gondolatok, zsigerek összefonódva
rajzolnak egy cselekményektől kicsontozott történetet
Személyes, de mást is elragadhat
Nem kell hasonlítania, csak annyira
hogy képes legyen elengedni magát –
oda-vissza / az ilyet tudom értékelni…!
Ez számomra már a szeretet mögötti, sőt azon túli képesség
Nem elvont dolgokról akarok filozofálni
Viszont teljes elevenségem megnyilvánulásában
elkerülhetetlen pusztulásom/megújulásom is jelen van
Szinte „domesztikálom”
Az események, amelyekről szó van
az ezerkilencszáznegyvenes évekig nyúlnak vissza
Joó Géza akkor hagyta el az országot, s Argentínáig meg sem állt
Az ottani magyar diaszpóra segítette első lépéseit
Így ismerkedett össze későbbi feleségével, Farkas Ilonával
Ezerkilencszázötvenben megszületett egyetlen fiúgyermekük:
Joó Géza László, aki felnőve
és elvégezve a műszaki egyetemet, építészmérnök lett
Bíztató és sikeres előmenetele az ország gazdasági gondjai miatt
hamarosan megfeneklett, a megbízatások elmaradoztak
egyéb fizikai munkákból tartotta fenn magát
A Buenos Aires-i magyar közösség egyik heti táncház-találkozóján
összeismerkedett Nemes Bettinával
Összeházasodtak, hat év alatt négy gyermekük született
A változatlanul kilátástalan perspektívák miatt
vakmerő elhatározásra jutottak:
elhagyják Argentínát, „hazaköltöznek”
Vissza, nagyszüleik szülőföldjére
Bár sosem jártak még az Óhazában
de a nosztalgikus információkon túl
biztató lehetőségek adódtak a letelepedésre
Megtakarított pénzükből egy Pest közeli faluban vettek házat
Gézát, tehetsége miatt rögtön alkalmazták egy tervezőirodában
Betti otthon, a gyerekekkel foglalkozott
Szabadidejében spanyol nyelvleckéket adott
s a faluban táncházat indított
Magyar és latin-amerikai néptáncokat tanított az érdeklődőknek
Egyszer meghívott Buenos Airesből
egy professzionális tangó-táncosnőt
aki annyira jól érezte magát a faluban
és annyira megtetszett neki Magyarország
hogy vissza se ment Argentínába
De nem csak az országba és a faluba szeretett bele
hanem Gézába is
Így Betti és Géza egy év múlva elváltak
Géza a tangó-táncosnővel Pestre költözött
Ötven éves volt, ereje teljében
A táncosnő negyvenkettő, virágjában
Három boldog évük maradt
Akkor Gézánál tüdőrákot diagnosztizáltak
Fél évet, maximum egy évet jósoltak neki
Még bírta magát, fáradékonysága dinamikusságával váltakozott
A táncosnő nagyon szerette
Minden erejével azon volt, hogy megkönnyítse a helyzetét
Sokat táncoltak, de már nem olyan lendülettel, mint régen
Mozdulataik elmélyültek
Rezdüléseik, gesztusaik súlya lebbenővé vált
A tangó fegyelme, büszkesége, extázisa kissé meglassult
A mezőségi táncok méltósága és boldogsága egymásba ölelte őket
A kezeléseket, amennyire csak lehetett, redukálták
A kémiai szereket inkább gyógynövényekre cserélték
Táncoltak, imádkoztak, szerették egymást
Havonta kontrollvizsgálat történt a klinikán
Semmi változás, inkább lassuló romlás…
Ám a hetedik hónapban javulni kezdtek a laboreredmények
és egy év múlva az orvos hitetlenkedve közölte
a beteg egészségesnek tekinthető
noha a veszély váratlanul visszatérhet
úgyhogy a rendszeres szűrés azért ajánlott
A ’három boldog évük’ e drámai végjátékkal új irányt vett
Géza, mintegy „technikai szünetet” kérve, két hétre elvonult
Élete kettévált
Nem tudott szabadulni a gondolattól
hogy sorsa két lehetőséggel párhuzamosan halad tovább
Ha él is, befejezett életét is ’tovább éli’, azaz viszi magával
Töprengett és elmosolyodott: hogyan közölhetné ezt
az abszurd ellentmondásnak tűnő paradoxont környezetével
Raba, a táncosnő, értette / és azonnal érezte is
hogy kapcsolatuk befejeződött
Józan fájdalmak hullámai mentén váltak el
A gyötrelmek csillapodása után, Géza felkereste Bettit
Ugyanúgy nem folytatódhatott kapcsolatuk
de az „ősi” szövetség működött
a szeretet máza-zománca (nomen est omen) ’nemes’
és éretten meleg fénnyel sugárzott
Alatta mélyebb titkok és feladatok mutatkoztak
Betti szerelem nélkül karolt régi/új férjébe
Rejtelmes segítője és kíváncsi társa lett
Géza, mint védelmező és ajándékozó
egyszerre önző-önzetlen ’szent kalandor’
állt régi/új párja elé/mellé
Múlt élete kavargásai és a nagy átbillenés után
szembesült lehetőségeivel:
részegítő az életberagadás, miközben ragyog felette az ég
E részegség és józanság táncoló (emelkedő/süllyedő) mérlegének
harmadik serpenyője adatott immár otthonának
S ez, fölényes ítéleteink ellenére, akárkit fölemelhet
Barátom, Fernando!
Most, hogy feltételezett érdeklődését így megkevertem
(a magamét nemkülönben)
teszek egy játékos vallomást, hogy jobb kedvre derítsem
Rájöttem ugyanis, hogy színész vagyok
Nem ’egy’ színész, hanem maga ’a színész’
Nincs nagy repertoárom, a tehetségem átlagos
A darab, amit játszom, én magam vagyok
Véznácska történet az életem, azt variálom
Hozzáteszek, elveszek, letagadok, kibővítem, átírom
úgy teszek, mintha más lennék/lehetnék
Persze ugyanaz vagyok
de bele-beleképzelem magam mások életébe
Hiszen a meg-nem-történt dolgaink-akarataink is
bennünk lappanganak!
Tehát a ’katarzisok ügye’ érdekében sokat hazudok (füllentek)
Mára kihalt mellőlem mindenki, aki fülön csíphetne
Ön előtt azonban nincsenek titkaim
Azért is merek ilyen őszinte lenni
Az egünk feletti egek mérhetetlen távlatú játékokkal kecsegtetnek
Ott nyerni és veszteni szinte ugyanaz
Igyekszem ezt begyakorolni, bár elég magányos ügy
De mit tegyek: észrevettem, meglestem, rájöttem
miféle lehetőségek adódnak a magunk megmentésére
Közben kiderült, más nem ér vele semmit
Nem azért, mert mindenkinek magának kell…
Hanem mert bukni úgyis együtt kell
Bárki bárhonnan érkezik, mindent együtt kell
Akárhogy mondanám, nekem ezt ki hinné el?!
Talán, ha válaszolna… / s meglebbenhetne az Isten titka…
Akkor viszont a játéknak oda
Addig is üdvözli hűséges tisztelője:
Deli Miska
A kép forrása: itt
