NEM BAJ, HA NEM VÁLASZOL – ÍGY IZGALMAS A JÁTÉK (Deli Mihály prózaverse)

Kedves barátom, Fernando!

Amióta eltűnt az árnyékvilágból

sok minden történt e földön, amit szívesen elmesélnék

De ott, ahol van, már nyilván mindent tud

s így talán nem is érdekli

No, meg a világ nyomorult dolgai, szinte méltatlanok

a világon túlmutató szellemi gomolygásokhoz

Jóllehet, az élet az a trambulin, amelyből szökhetek Ön után

bár a nehézségi erő miatt túl messzire úgysem jutok

Csakhogy erről szól minden, erről az ugrabugrálásról:

az ember szárnyal, visszahull / újra és újra

Ez elég bölcs és lírai, nemdebár?

Úgyhogy marad az okoskodó

(manipulatívan informatív) üzengetés

Mivel feltételezem, hogy már mindent tud

nehéz lenne meglepnem

De remélem, azt azért nem tudja, amit most fogok kitalálni

Tehát egy lépéssel képes vagyok megelőzni a gondolatolvasókat

Ez azért lényeges, mert ha már oly messzire tűnt

hogy tán nem is érzékel engem

én azért ezekkel a „semmiből” előrántott sorokkal

magamat is megajándékozva, sőt meghökkentve

megidézhetem Önt

mintegy megmártózva a fent említett gomolygásokban

Huppanva/röppenve, ahogy az itt dukál

Néha részegítő ez az életberagadás

miközben ragyog felettünk az ég, az azon túlival

Én még részegülhetek, Ön meg már józan…

Ez a billegés megnemesíthet bárkit

Egyedül ülök a szobámban, miközben ezt írom

(nem kávéházban és nem is lesz publikus / „tükörpóz”)

Érzelmek, gondolatok, zsigerek összefonódva

rajzolnak egy cselekményektől kicsontozott történetet

Személyes, de mást is elragadhat

Nem kell hasonlítania, csak annyira

hogy képes legyen elengedni magát –

oda-vissza / az ilyet tudom értékelni…!

Ez számomra már a szeretet mögötti, sőt azon túli képesség

Nem elvont dolgokról akarok filozofálni

Viszont teljes elevenségem megnyilvánulásában

elkerülhetetlen pusztulásom/megújulásom is jelen van

Szinte „domesztikálom”

Az események, amelyekről szó van

az ezerkilencszáznegyvenes évekig nyúlnak vissza

Joó Géza akkor hagyta el az országot, s Argentínáig meg sem állt

Az ottani magyar diaszpóra segítette első lépéseit

Így ismerkedett össze későbbi feleségével, Farkas Ilonával

Ezerkilencszázötvenben megszületett egyetlen fiúgyermekük:

Joó Géza László, aki felnőve

és elvégezve a műszaki egyetemet, építészmérnök lett

Bíztató és sikeres előmenetele az ország gazdasági gondjai miatt

hamarosan megfeneklett, a megbízatások elmaradoztak

egyéb fizikai munkákból tartotta fenn magát

A Buenos Aires-i magyar közösség egyik heti táncház-találkozóján

összeismerkedett Nemes Bettinával

Összeházasodtak, hat év alatt négy gyermekük született

A változatlanul kilátástalan perspektívák miatt

vakmerő elhatározásra jutottak:

elhagyják Argentínát, „hazaköltöznek”

Vissza, nagyszüleik szülőföldjére

Bár sosem jártak még az Óhazában

de a nosztalgikus információkon túl

biztató lehetőségek adódtak a letelepedésre

Megtakarított pénzükből egy Pest közeli faluban vettek házat

Gézát, tehetsége miatt rögtön alkalmazták egy tervezőirodában

Betti otthon, a gyerekekkel foglalkozott

Szabadidejében spanyol nyelvleckéket adott

s a faluban táncházat indított

Magyar és latin-amerikai néptáncokat tanított az érdeklődőknek

Egyszer meghívott Buenos Airesből

egy professzionális tangó-táncosnőt

aki annyira jól érezte magát a faluban

és annyira megtetszett neki Magyarország

hogy vissza se ment Argentínába

De nem csak az országba és a faluba szeretett bele

hanem Gézába is

Így Betti és Géza egy év múlva elváltak

Géza a tangó-táncosnővel Pestre költözött

Ötven éves volt, ereje teljében

A táncosnő negyvenkettő, virágjában

Három boldog évük maradt

Akkor Gézánál tüdőrákot diagnosztizáltak

Fél évet, maximum egy évet jósoltak neki

Még bírta magát, fáradékonysága dinamikusságával váltakozott

A táncosnő nagyon szerette

Minden erejével azon volt, hogy megkönnyítse a helyzetét

Sokat táncoltak, de már nem olyan lendülettel, mint régen

Mozdulataik elmélyültek

Rezdüléseik, gesztusaik súlya lebbenővé vált

A tangó fegyelme, büszkesége, extázisa kissé meglassult

A mezőségi táncok méltósága és boldogsága egymásba ölelte őket

A kezeléseket, amennyire csak lehetett, redukálták

A kémiai szereket inkább gyógynövényekre cserélték

Táncoltak, imádkoztak, szerették egymást

Havonta kontrollvizsgálat történt a klinikán

Semmi változás, inkább lassuló romlás…

Ám a hetedik hónapban javulni kezdtek a laboreredmények

és egy év múlva az orvos hitetlenkedve közölte

a beteg egészségesnek tekinthető

noha a veszély váratlanul visszatérhet

úgyhogy a rendszeres szűrés azért ajánlott

A ’három boldog évük’ e drámai végjátékkal új irányt vett

Géza, mintegy „technikai szünetet” kérve, két hétre elvonult

Élete kettévált

Nem tudott szabadulni a gondolattól

hogy sorsa két lehetőséggel párhuzamosan halad tovább

Ha él is, befejezett életét is ’tovább éli’, azaz viszi magával

Töprengett és elmosolyodott: hogyan közölhetné ezt

az abszurd ellentmondásnak tűnő paradoxont környezetével

Raba, a táncosnő, értette / és azonnal érezte is

hogy kapcsolatuk befejeződött

Józan fájdalmak hullámai mentén váltak el

A gyötrelmek csillapodása után, Géza felkereste Bettit

Ugyanúgy nem folytatódhatott kapcsolatuk

de az „ősi” szövetség működött

a szeretet máza-zománca (nomen est omen) ’nemes’

és éretten meleg fénnyel sugárzott

Alatta mélyebb titkok és feladatok mutatkoztak

Betti szerelem nélkül karolt régi/új férjébe

Rejtelmes segítője és kíváncsi társa lett

Géza, mint védelmező és ajándékozó

egyszerre önző-önzetlen ’szent kalandor’

állt régi/új párja elé/mellé

Múlt élete kavargásai és a nagy átbillenés után

szembesült lehetőségeivel:

részegítő az életberagadás, miközben ragyog felette az ég

E részegség és józanság táncoló (emelkedő/süllyedő) mérlegének

harmadik serpenyője adatott immár otthonának

S ez, fölényes ítéleteink ellenére, akárkit fölemelhet

Barátom, Fernando!

Most, hogy feltételezett érdeklődését így megkevertem

(a magamét nemkülönben)

teszek egy játékos vallomást, hogy jobb kedvre derítsem

Rájöttem ugyanis, hogy színész vagyok

Nem ’egy’ színész, hanem maga ’a színész’

Nincs nagy repertoárom, a tehetségem átlagos

A darab, amit játszom, én magam vagyok

Véznácska történet az életem, azt variálom

Hozzáteszek, elveszek, letagadok, kibővítem, átírom

úgy teszek, mintha más lennék/lehetnék

Persze ugyanaz vagyok

de bele-beleképzelem magam mások életébe

Hiszen a meg-nem-történt dolgaink-akarataink is

bennünk lappanganak!

Tehát a ’katarzisok ügye’ érdekében sokat hazudok (füllentek)

Mára kihalt mellőlem mindenki, aki fülön csíphetne

Ön előtt azonban nincsenek titkaim

Azért is merek ilyen őszinte lenni

Az egünk feletti egek mérhetetlen távlatú játékokkal kecsegtetnek

Ott nyerni és veszteni szinte ugyanaz

Igyekszem ezt begyakorolni, bár elég magányos ügy

De mit tegyek: észrevettem, meglestem, rájöttem

miféle lehetőségek adódnak a magunk megmentésére

Közben kiderült, más nem ér vele semmit

Nem azért, mert mindenkinek magának kell…

Hanem mert bukni úgyis együtt kell

Bárki bárhonnan érkezik, mindent együtt kell

Akárhogy mondanám, nekem ezt ki hinné el?!

Talán, ha válaszolna… / s meglebbenhetne az Isten titka…

Akkor viszont a játéknak oda

Addig is üdvözli hűséges tisztelője:

Deli Miska

---

A kép forrása: itt