top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1187.







                                  

1187.

  

Olyan magátólértetődő, hogy senki

nem kérdi, miért van első helyen az én

az igeragozásban, másodikon te,

és így tovább, ahogy fölöttünk van az ég

 

és alattunk a föld, olyan egyértelmű,

természetes, hogy nem is gondolunk bele,

mindhez emberi ész kellett valamikor,

hogy beszédünk tapasztalattal lett tele.

 

Ám egyáltalán nem biztos az a kezdet,

hogy az ember mindig magából indul ki,

egyrészt a közösség nevel fel minket,

másrészt a társsal tudunk szembefordulni,

 

őt láttuk meg elsődlegesen, jó édes-

anyánkat, aztán pedig családtagokat,

felnőve is mindig csak máshoz beszélünk,

aki hallja, ha érti, viszont bólogat.

 

Azaz valamikor későn kezdtek nyelvet

rendszerezni tudós elmék, szabályokat

kivonva belőle, s hogy az én miért került

első helyre, nyelvlogika válaszolhat,

 

ami követett romlatlan állapotot:

minden emberi lényt világ veend körül,

egészen a teljességig járhatóan,

előbb magának fog, aki másnak örül.

 

Mert csak az alkothat igaz közösséget,

aki építi, gyarapítja, ad bele

többet, mint elvesz belőle, feladatát

úgy szabja meg, mindenki jól járjon vele.

 

Ez sem nem káros énközpontúság tehát,

sem üres zsebbel adakozni kívánóság,

sem nem irigység, sem nem kétes célú vágy,

eredetiségünknek zengedez ódát.

 

Belefér mindenki nyelvragozásunkba,

jut is, marad is elv érvényesül benne,

magam mondandóját róla, róluk neked adom

át, nélkülünk tiétek szegényebb lenne.

 

Még mindig arról a világról van itt szó,

minek csodájára járunk együtt s külön, 

hogy nem az a fontos, ki kit előz s követ:

ki ragadja meg jól valóságunk fülön.

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 




 


37 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page