Egy másik Amerika: Az USA egyre inkább magára marad (Vukics Ferenc cikkismertetője)
Ted Snider, aki az Antiwar.com és a The Libertarian Institute rendszeres rovatvezetője, és gyakran publikál a Responsible Statecraft és a The American Conservative című lapokban, most is egy figyelemreméltó írással örvendeztetett meg bennünket.
Snider szerint az ukrajnai háború kezdetén Ned Price külügyminisztériumi szóvivő kifejtette, hogy a Kreml Ukrajna elleni háborújának egyik "központi elve" az, hogy
"minden egyes országnak szuverén joga van ahhoz, hogy maga határozza meg külpolitikáját, szuverén joga van ahhoz, hogy maga döntse el, kivel kíván társulni szövetségeit, partnerségeit illetően, és milyen irányba kívánja irányítani tekintetét".
Az Egyesült Államok kész volt kockáztatni egy háborút Oroszországgal, egy harmadik világháborút, egy esetleges nukleáris háborút, ukrán katonák százezreinek sérülését és halálát egy olyan "alapelvért", amelyet valójában nem vall a magáénak.
És bizony csak az elmúlt hetek is bizonyítják ennek az állításnak az igazságtartalmát. Az USA-t felháborítja, hogy az amúgy vele állandóan együttműködő és egyeztető (még a belpolitikai harcokban is teret engedő) Pakisztán az ő hozzájárulása nélkül akar gázvezetéket építeni Iránnal.
Nem akarja tudomásul venni, hogy az ő támogatásával létrejött iraki kormány veszi a bátorságot arra, hogy kérje az amerikai csapatok kivonását országából (az USA ennek ellenére nem vonul ki), így járt a nigeri junta, Szíria és valami hasonló készül Haitin is.
Az alapelv tehát nem egy szuverén nemzet joga a partnerválasztáshoz, hanem egy szuverén nemzet joga az Egyesült Államokkal való partnerséghez.
Miután a Nyugat elvesztette két fő hatalmi forrását, a szabályokon alapuló rendet mint (némileg) puha hatalmi eszközt, és katonai keményhatalmi fölényét, új elrettentő eszközre van szüksége, egy új eszközre, amely lehetővé teszi számára, hogy érdekeit más hatalmak akaratával szemben érvényesítse.
Március 25-én az Egyesült Államok egy lépéssel tovább ment, és tett egy lépést afelé, hogy olyan gazemberállammá váljon, amely a nemzetközi jogot kiszorította a szabályokon alapuló rendjével.
A nemzetközi jog a chartarendszerben és az Egyesült Nemzetek Szervezetében gyökerezik, és egyetemesen alkalmazandó.
A szabályokon alapuló rend íratlan törvényekből áll, amelyek forrása, beleegyezése és legitimitása ismeretlen.
A globális többség számára ezek az íratlan törvények azt a látszatot keltik, hogy akkor hivatkoznak rájuk, amikor az USA és partnerei számára előnyösek, és nem hivatkoznak rájuk, amikor nem.
Március 25-én a Biztonsági Tanács határozatot fogadott el, amelyben "azonnali tűzszünetet követelt a ramadán hónapra, amelyet minden fél tiszteletben tart, és amely tartós, fenntartható tűzszünethez vezet". A határozatot azért tudták elfogadni, mert az Egyesült Államok félreállt, és vétó helyett tartózkodva hagyta, hogy a Biztonsági Tanács többi tizennégy tagja elfogadja azt.
A határozat elfogadása utáni amerikai tartózkodás magyarázatában azonban Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete "meglepő módon" azt mondta, hogy "teljes mértékben támogatjuk a nem kötelező érvényű határozat néhány kritikus célkitűzését".
Állítása, miszerint a Biztonsági Tanács határozata nem volt kötelező erejű, nem egy forgatókönyvön kívüli, rögtönzött megjegyzés volt. Ez egy olyan ország stratégiája, amely nem a nemzetközi jogot, hanem az Egyesült Államok által vezetett, szabályokon alapuló rendet érvényesíti.
A szavazást és Thomas-Greenfield állítását követő március 25-i sajtótájékoztatón a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója,
John Kirby nem kevesebb, mint négyszer nevezte a határozatot "nem kötelező erejűnek". "Először is", mondta, "ez egy nem kötelező érvényű határozat. Tehát egyáltalán nincs hatása Izraelre és Izrael azon képességére, hogy továbbra is a Hamász ellen forduljon".
Amikor egy riporter megkérdezte "a kötelező erejű dologról, kötelező vagy nem kötelező erejű?". Kirby azt válaszolta: "Ez egy nem kötelező érvényű határozat". Amikor másodszor is feltettek egy "technikai kérdést" annak tisztázására, hogy a határozat nem kötelező érvényű-e, Kirby ismét azt mondta:
"Értelmezésem szerint ez egy nem kötelező érvényű határozat-határozat".
Ugyanezen a napon a külügyminisztérium sajtótájékoztatóján Matt Miller, a minisztérium szóvivője szintén háromszor nevezte "nem kötelező erejűnek" a határozatot.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának valamennyi határozata jogilag kötelező érvényű, és nemzetközi jogi státusszal rendelkezik.
Ezért mondta António Guterres ENSZ-főtitkár:
"Ezt a határozatot végre kell hajtani. Ennek elmulasztása megbocsáthatatlan lenne". Farhan Haq, az ENSZ helyettes szóvivője kifejtette: "A Biztonsági Tanács minden határozata nemzetközi jog. Ugyanolyan kötelező erejűek, mint a nemzetközi törvények".
Mások ugyanígy reagáltak az amerikai állításra. Pedro Comissario, Mozambik ENSZ-képviselője a Biztonsági Tanács tíz választott tagja nevében, akik a határozatot megszövegezték, azt mondta:
"Az ENSZ Biztonsági Tanácsának minden határozata kötelező és kötelező érvényű". Majd hozzátette: "A tízek reménye, hogy a ma elfogadott határozatot minden fél jóhiszeműen végrehajtja".
Az Egyesült Királyság szintén "nem osztotta" az amerikai állítást, amire az ENSZ-nagykövetük azt mondta: "elvárjuk, hogy minden tanácsi határozatot végrehajtsanak. Ez sem különbözik ettől. A határozatban foglalt követelések teljesen egyértelműek".
Kína sem osztotta az amerikai értékelést. "Kína ENSZ-nagykövete, Zhang Jun szerint a Biztonsági Tanács határozatai kötelező érvényűek".
Azzal, hogy a Biztonsági Tanács határozatait nem kötelező erejűnek ítélte, és tagadta, hogy a nemzetközi joghoz hasonlóan kötelező érvényűek lennének,
az Egyesült Államok a hegemóniától az elsőbbségig a következő lépést tette meg egy olyan állam felé, amely aláásta a Biztonsági Tanácsnak a nemzetközi rendben betöltött alapvető szerepét.
Az ukrajnai háború csak a legújabb, de legnyilvánvalóbb bizonyítéka annak, hogy a "szabályokon alapuló rend" már nem létezik. Ebben a kavalkádban pedig igenis van kapcsolat Niger és Ukrajna között.
Ted Snider
2023. július 28-án egy Abdourahamane Tchiani tábornok által vezetett puccs eltávolította Niger demokratikusan megválasztott kormányát. 2024. március 16-án a puccsista kormány távozásra szólította fel az Egyesült Államokat Nigerből.
Niger és egy együttműködő nigeri kormány fontos az Egyesült Államok számára. "Niger a nyugati nemzetek, különösen Franciaország, az Egyesült Államok és az Európai Unió erős szövetségese a felkelés elleni küzdelemben és az Európába irányuló illegális migráció megfékezésében" – mondta Olayinka Ajala, a Leeds Beckett Egyetem politika és nemzetközi kapcsolatok vezető előadója. A The New York Times Niger "a Száhel-övezetben felerősödő iszlamista miliciák elleni küzdelemre irányuló amerikai erőfeszítések egyik központi elemének" és "a térségben az Egyesült Államok fő terrorizmusellenes szövetségesének" nevezte Nigert.
Niger hatalmas urán- és olajkészletei miatt gazdasági jelentőséggel is bír az Egyesült Államok számára.
Ezt a partnerséget fenyegette a 2023. júliusi puccs. Az Egyesült Államok azért vonakodott puccsnak nevezni a katonai hatalomátvételt, mert egy ilyen elismerés arra kényszerítené az Egyesült Államokat, hogy függessze fel a katonai segélyeket, és korlátozná az amerikai hadsereg nigeri működési lehetőségeit. A Külügyminisztérium végül meghozta ezt a döntést, és felfüggesztette a segélyt.
Az Egyesült Államok azonban nem vonta ki erőit Nigerből, és hamarosan újraindította a hírszerző, megfigyelő és felderítő drónok repüléseit.
A védelmi minisztérium szerint az Egyesült Államok jelenleg "körülbelül 1000" katonát tart Nigerben. Ők a 201-es amerikai légibázisra "tömörülnek", amely "az amerikai hadsereg észak- és nyugat-afrikai támaszpontjainak egyik fő bázisa". A 110 millió dolláros bázis kulcsfontosságú az amerikai hírszerzés számára a régióban, beleértve a műholdas kommunikációt és a drónflottát, amelyhez fegyveres Reaperek is tartoznak.
A nigeri puccskormány március 16-i nyilatkozata véget vetett ezeknek a drónrepüléseknek és ennek a katonai partnerségnek, és távozásra szólította fel az amerikai erőket Nigerből.
Niger katonai szóvivője, Amadou Abdramane ezredes, a televízióban jelentette be, hogy "Niger kormánya, figyelembe véve népe törekvéseit és érdekeit, teljes felelősséggel úgy dönt, hogy azonnali hatállyal felmondja az Egyesült Államok katonai személyzetének és az amerikai védelmi minisztérium polgári alkalmazottainak a Nigeri Köztársaság területén való jogállásával kapcsolatos megállapodást". Az amerikai haderő és polgári személyzet nigeri tartózkodásáról szóló megállapodást felmondták.
A döntés mindössze néhány nappal azután született, hogy egy amerikai küldöttség Nigerbe utazott, hogy "folytassa a folyamatban lévő megbeszéléseket... a Nemzeti Hazavédelmi Tanács (CNSP) vezetőivel Niger demokratikus útra való visszatéréséről és a biztonsági és fejlesztési partnerségünk jövőjéről".
Ezek a megbeszélések a jelentések szerint több okból is nagyon rosszul sikerültek. Ezek a sikertelen tárgyalások számos tanulságot tartalmaznak, nemcsak az afrikai kudarcos amerikai külpolitikáról, hanem az ukrajnai háborúról is.
Alex Thurston, a Cincinnati Egyetem politológia adjunktusa, az északnyugat-afrikai politika szakértője szerint vannak olyan jelentések, amelyek szerint amerikai tisztviselők bírálták Niger Oroszország felé fordulását. A külügyminisztérium szerint miközben "véleményt cseréltek arról, hogy hogyan lehet az együttműködés új útját előre kijelölni", az "amerikai küldöttség találkozott nigeri tisztviselőkkel, akik aggodalmukat fejezték ki Niger lehetséges Oroszországgal való kapcsolataival kapcsolatban."
Március 18-i tájékoztatóján Sabrina Singh, a Pentagon helyettes sajtótitkára ismét "közvetlen beszélgetésekre utalt, néhány aggodalmunkról, néhány, tudja, Oroszországgal való kapcsolatukról". Aggodalmakat fogalmazott meg azzal kapcsolatban is, hogy "Oroszország minden bizonnyal jelen van a térségben, tudja, továbbra is törekszik az afrikai nemzetekkel való kapcsolatokra, hogy elmélyítse a biztonsági együttműködésüket".
Az amerikai delegáció Oroszországgal kapcsolatos figyelmeztetései felháborították Nigert.
Abdramane azt mondta:
"Niger sajnálja az amerikai küldöttség azon szándékát, hogy megtagadja a szuverén nigériai néptől azt a jogot, hogy megválassza partnereit és a partnerségek típusait. Emellett Niger kormánya határozottan elítéli az amerikai küldöttség vezetőjének a nigériai kormánnyal és néppel szembeni, megtorlással való fenyegetéssel kísért lekezelő magatartását".
A nigeri amerikai erőfeszítés kulcsfontosságú az amerikai külpolitika képmutatásának leleplezése miatt.
2022. március 21-én, az ukrajnai háború kezdetén Ned Price külügyminisztériumi szóvivő kifejtette, hogy a Kreml Ukrajna elleni háborújának egyik "központi elve" az, hogy "minden egyes országnak szuverén joga van ahhoz, hogy maga határozza meg külpolitikáját, szuverén joga van ahhoz, hogy maga döntse el, kivel kíván társulni szövetségeit, partnerségeit illetően, és milyen irányba kívánja irányítani tekintetét".
Az Egyesült Államok kész volt kockáztatni egy háborút Oroszországgal, egy harmadik világháborút, egy esetleges nukleáris háborút, ukrán katonák százezreinek sérülését és halálát egy olyan "alapelvért", amelyet valójában nem vall a magáénak: legalábbis akkor nem, ha Afrikáról van szó, vagy ha nem kényelmes az Egyesült Államoknak. Az USA "megtagadja a szuverén nigériai néptől a jogot, hogy megválassza partnereit és a partnerség típusait".
A Nigerre gyakorolt nyomás azt mutatja, hogy Washington más okokból támogatja az Oroszország elleni háborút, mint Ukrajna joga, hogy megválassza partnereit és csatlakozzon a NATO-hoz, vagy hogy ez a jog csak akkor érvényesül, ha a választott partner az Egyesült Államok és a NATO, de nem Oroszország.
Az alapelv tehát nem egy szuverén nemzet joga a partnerválasztáshoz, hanem egy szuverén nemzet joga az Egyesült Államokkal való partnerséghez.
A Nigerrel és Oroszországgal szembeni amerikai hozzáállás egy második tanulságról is tanúskodik. Az ukrajnai orosz invázióra adott egyik legfontosabb válasz volt Oroszország elszigetelése és az USA által vezetett egypólusú világ megerősítése. Ez nem vált be.
Az Egyesült Államok aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy "az Orosz Föderáció valóban megpróbálja átvenni a hatalmat Közép-Afrika, valamint a Száhel-övezet felett". Thurston elmondta nekem, hogy az USA "nagyon aggódik az orosz befolyás miatt az egész Száhel-övezetben, és ez Nigerben különösen szúrja a szemét, tekintettel a korábbi szoros kapcsolatra".
Hozzátette, hogy az Egyesült Államok "úgy tűnik, hogy az Oroszországgal folytatott afrikai versenyt zéróösszegűnek tekinti; míg a legtöbb afrikai kormány nem így látja a dolgokat".
És ez a kialakulóban lévő többpólusú világ jellemzője, amelyet az USA megpróbál visszatartani. Szaúd-Arábia azt mondta, hogy "nem hiszünk a polarizációban vagy az oldalak közötti választásban". India külügyminisztere, S. Jaishankar Az indiai út című könyvében úgy írja le az új többpólusú világot, mint amelyben az országok "saját önérdekük" érdekében "a versengő felekkel egyszerre, optimális eredménnyel" foglalkoznak.
Afrika elutasította Amerika "zéróösszegű" partnerségi keretezését. Egyetlen afrikai ország sem csatlakozott az Oroszország elleni, Egyesült Államok által vezetett szankciókhoz.
Ehelyett Afrika érvényesítette szuverén jogát, hogy ne kényszerüljön oldalválasztásra egy olyan világban, ahol számos frakcióval lehet partnerségre lépni a saját nemzeti érdekek érvényesítése érdekében. Niger tehát szembeszáll az amerikai nyomással, és érvényesíti "jogát, hogy megválassza partnereit és a partnerségek típusait".
Az Egyesült Államok és Niger megromlott kapcsolata azért fontos, mert sokat elárul Amerika afrikai külpolitikájáról és a kontinensen lévő lábnyomának jövőjéről. De azért is fontos, amit az amerikai nagy stratégiáról és az Oroszországgal szembeni politikájáról árul el. Az Oroszország afrikai kapcsolatainak erősödésével kapcsolatos amerikai félelmek és aggodalmak az Oroszország elszigetelésére irányuló politikájának kudarcával kapcsolatos félelmeit mutatják. És ami a legfontosabb, az, hogy megtagadják Nigertől azt a jogot, hogy maga válassza meg partnereit, leleplezi a hazugságot, amely Amerika Ukrajnával kapcsolatos kinyilvánított céljai mögött rejlik.
