Ukrajna egyetlen igazsága: „Itt mindenki hazudik…” (Vukics Ferenc írása)
Tegnap végighallgattam az ukrajnai konfliktusokról szóló magyar tudósításokat, és az jutott eszembe, hogy a hírszolgáltatók milyen okoskodó, de mégis szenvtelen arccal közölnek abszolút hazugságokat a nézőikkel. Vajon tényleg elhiszik-e azt, amit mondanak, vagy egyszerűen csak napi rutinjukká vált a hazugságok közlése. Ezek az emberek milliókhoz juttatnak el üzeneteket, és bizony tevékeny „tettestársaivá” válnak azoknak a bűnözőknek, tömeggyilkosoknak, csalóknak, akik politikai vezetőként, gazdasági szereplőként, katonai részvevőként mindannyiunk jövőjét veszélyeztetik.
Azon töprengtem, hogy milyen embernek is kell lenni ahhoz, hogy a tények minimális ismerete nélkül a hazugságok szócsövévé váljon valaki. Igazából elképzelni sem tudom, hogy miként is nézhet ki az idáig elvezető út. Mi lesz a világunkból, mi lesz az emberi tapasztalás értékéből, ha lassan már mindenki hazudik?! Értem én, hogy a sajtó és a hírközlés az „információs műveletek” része és egyeseknek csak az ellenség legyőzése számít, de
mégiscsak az ember belső lényege szűnik meg, ha felszámoljuk a kapcsolatunkat a valósággal. Ilyenkor teljesen reménytelennek látszik a világ sorsa.
Szerencsére az elmúlt évtizedekben mi már megtapasztaltuk, hogy a beletörődés az egyik legrosszabb, amit egy ember megélhet élete során. A beletörődés egy sehova sem vezető út, ami azt jelzi, hogy nem élünk igazán és valójában csak „elmulatjuk” az időt. Az élet komoly felelősség és komoly küldetés.
A lehetőség, hogy élhetünk, arra kötelez bennünket, hogy amikor minden értelmét veszti, akkor nekünk magunknak kell jelentést vinni a zűrzavarba.
Ilyenkor jó, ha szövetségesek és társak után néz az ember.
A Magyarok Országos Gyűlése azért is olyan kiemelkedő lelkülettel bíró rendezvény, mert azok az emberek gyűlnek össze, akiknek még igényük van az emberi értékekre és a teremtett világ valóságára.
Ezek az emberek, ha nehézkesen, ha botladozva is, de teszik a dolgukat. Az egymással való találkozás azért is felemelő, mert mindannyian megtapasztalhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül az „életet megtanulni akaró szándékunkkal”, hanem ezrek, százezrek járnak ugyanazon az úton.
Ha éppen nem vagyunk Ópusztaszeren, vagy nem lehetünk együtt kisebb közösségeinkben, akkor meg kell ragadnunk az alkalmat arra, hogy felvegyük a kapcsolatot azokkal a világ túlsó felén élő emberekkel, akik hozzánk hasonló módon tartani szeretnék a kapcsolatot a valósággal. A magyar bemondókat, hírolvasókat hallgatva nehezen érthető, hogy miként is folytat országunk „külön utas politikát”, ha ugyanazokat a propagandaszövegeket halljuk vissza a hazai médiában, mint a „mindenre hajlandóak koalíciójának” országaiban. Ezekben az országokban a média „pontosan tudja”, hogy mi történik keleti szomszédunknál, miközben Zelenszkij „jobbkeze”, az oroszbarátsággal cseppet sem vádolható
Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója is azt nyilatkozta, hogy „nem rendelkezik ismeretekkel a front állásáról és a reális állapotokról”.
Milyen „szerencse”, hogy a hírszerkesztőknek és -bemondóknak több információjuk van erről, mint az ukrán vezetésnek.
Főleg a zaporizsjai atomerőmű, az Amnesty International vizsgálódása, a CBS News fegyverszállításokról készül dokumentumfilmje kapcsán szembesülhettünk azzal igazán, hogy milyen mértékűvé tud válni a hazudozás, és a végén azoknak kell bocsánatot kérnie, akik legalább a valóság egyes részleteit el akarták juttatni a nagyközönséghez.
Ezzel a lehetetlen küldetéssel próbálkozik a TheGrayzone.com Lindsey Snell és Cory Popp által írt cikke is, akik az Ukrajnát megjárt háborús veteránokat kérdezték a háború valóságáról. Egyszerű dolgokról írnak, de sokkal többet mondanak ezek a nyilatkozatok az ukrán valóságról, mint amennyit a „jólértesült” hírcsatornák valaha is mondani fognak.
A veteránok ebben a cikkben elmondták, hogy Kijev az amerikai segélyeket szabályosan „kifosztja”, feleslegesen áldozza fel katonáit, folyamatosan veszélyezteti a civilek életét, és valójában már régen elveszítette a háborút.
„Ellopták a fegyvereket, ellopták a humanitárius segélyeket, és fogalmunk sincs, hová tűntek az országba küldött milliárdok” – panaszkodott egy ukrán a The Grayzone-nak.
„A Facebook messengeren keresztül júliusban elküldött videón Ivan* egy 2010-es évek eleji Mitsubishi SUV mellett állva látható. A hátsó ablakon füst száll ki. Ivan nevet, és végigpásztázza telefonja kameráját a jármű hosszában, és rámutat az azon található golyó ütötte lyukakra. „A turbófeltöltőnek annyi…” – mondta, miközben a telefonját a jármű eleje felé fordítja. – A parancsnokom azt mondja, hogy ezt most nekem kell kifizetnem és a saját pénzemből kell megjavítanom. Tehát ahhoz, hogy a saját autómat használhassam a háborúban, új turbófeltöltőt kell vennem a saját pénzemen.”
Ivan az arca felé fordította a kamerát. „Nos, ti kiba…ott anyáskodó parlamenti képviselők, remélem, szétcseszitek egymást. Ördögök vagytok. Bárcsak a helyünkben lennétek” – mondta.
A múlt hónapban az ukrán parlamenti képviselők arról döntöttek, hogy 70 százalékkal emelik a saját fizetésüket. A bejelentések azt mutatják, hogy az emelést az Egyesült Államokból és Európából beáramló több milliárd dolláros és eurós segély tette lehetővé.
„Nekünk, ukrán katonáknak nincs semmink” – mondta Ivan. – „Azok a dolgok, amelyeket a katonák felhasználtak a háborúban, közvetlenül önkéntesektől származtak. Mindent mi veszünk meg. A kormányunknak szánt segélyek soha nem jutnak el hozzánk.”
Ivan 2014 óta katona. Jelenleg a Donbas régióban állomásozik, ahol az a feladat, hogy a piacon kapható legolcsóbb, hobby-drónok segítségével felderítse az orosz állásokat.
„Annyi probléma van most a fronton. Nincs internetkapcsolatunk, ez pedig alapvetően lehetetlenné teszi a munkánkat. Bármilyen adatot csak akkor tudunk továbbítani, ha kocsival elmegyünk egy olyan helyre, ahol működik a mobilunk. El tudod ezt képzelni?"
Ivan egységének egy másik katonája is küldött nekünk egy videót magáról a donbasi frontvonalak közelében lévő lövészárokból.
„A dokumentumok szerint a kormány bunkert épített nekünk itt – mondja. – De amint látja, csak néhány centiméternyi fa van a fejünk felett. Ez állítólag megvéd minket a harckocsi- és tüzérségi lövedékektől. Az oroszok órákig ágyúznak minket. Ezeket az árkokat mi magunk ástuk. Az öt fegyverből, ami nálunk van két olyan AK-47-es is van, amelyek állandóan elakadnak a nagy por miatt. Elmentem a parancsnokomhoz, és szerettem volna elmagyarázni a helyzetünket. Megmondtam neki, hogy túl nehéz ezt a pozíciót megtartani. Mondtam neki, hogy megértem, hogy ez egy stratégiailag fontos pont, de a csapatunk teljesen összeomlott, elfáradt és nem érkezik erősítés vagy váltás a számunkra. 10 nap alatt 15 katona halt meg itt az ágyúzások és repeszek miatt. Megkérdeztem a parancsnokot, hogy hozhatunk-e valamilyen gépet egy jobb bunker építéséhez, amit ő egyből visszautasított, mert szerinte az orosz lövedékek károsíthatják a berendezést. Nem érdekli őt, hogy eddig 15 katonánk halt meg az alkalmatlan védelmi építmények miatt?”
„Ha megpróbálnád elmagyarázni az ukrán katonák helyzetét egy amerikai katonának, azt hinnék, hogy őrült vagy” – mondta Ivan. „Képzeld el, ha azt mondanánk egy amerikai katonának, hogy a családi autóját kellene használnia a háborúban, és a javításért és az üzemanyagért is ő a felelős. A testpáncélt és sisakot a saját pénzünkből vettük. Nincsenek figyelőberendezéseink vagy kameráink, ezért a katonáknak ki kell emelniük a fejüket, hogy lássák, mi jön, ami azt jelenti, hogy egy rakéta vagy tank bármelyik pillanatban letépheti a fejüket.”
Illya*, egy 23 éves kijevi katona azt mondja, hogy egysége a donbászi régió egy másik részén is ugyanezekkel a körülményekkel néz szembe. Nem sokkal a háború kitörése után csatlakozott az ukrán hadsereghez. Informatikai háttérrel rendelkezik, és tudta, hogy erre a szakértelemre nagy lesz az igény.
„Ha tudtam volna, milyen hazugsághalom vár rám ebben a hadseregben, és hogy hogyan bánnak velünk, soha nem csatlakoztam volna” – mondta. „Haza akarok menni, de ha elmenekülök, börtön vár rám."
Illyának és az egységében lévő többi katonának nincsenek fegyverei és védőfelszerelései.
„Ukrajnában az emberek még háborúban is becsapják egymást” – mondta. „Láttam, ahogy elvitték a nekünk adományozott orvosi eszközöket. Az autókat, amelyek ide szállítottak minket, ellopták. Három hónapja nem váltottak le minket új katonákkal, pedig a jelenlegi szabályozók szerint már háromszor kellett volna felmenteni minket a szolgálat alól.”
„Mindenki hazudik”: mondja az országot uraló sokkoló korrupcióról egy amerikai orvos.
Samantha Morris*, egy maine-i orvos májusban Ukrajnába utazott, hogy megpróbáljon segíteni a katonák egészségügyi kiképzésében.
„Amikor először léptem át a határt Lengyelországból, az orvosi felszereléseimet matracok és pelenkák alá kellett rejtenem, nehogy ellopják őket” – mondta. „Az ukrán oldalon lévő határőrök egyszerűen csak elkoboznak mindent az érkezőktől, és azt mondják, hogy 'ez kell nekünk a háborúnkhoz'. Valójában csak ellopják a tárgyakat és tovább értékesítik őket. Őszintén szólva, ha nem mi magunk kézbesítjük az adományokat a címzetteknek, akkor a segélyek soha nem jutnak el hozzájuk.”
Morris és néhány más amerikai egészségügyi szakember képzéseket kezdett tartani Sumyban.
„Szerződést kötöttünk a Sumy-i kormányzóval. Valójában ők csak étkezést és „szállást” biztosították a számunkra. A „szállás” ugyanannak az állami egyetemnek az egyik helyiségében volt, ahol a képzéseinket tartottuk – mondta. – A kormányzónak volt egy barátja, egy helyi üzletember, és ő azt követelte, hogy vegyék be ebbe a szerződésbe mint „összekötőt”. Összekötőként pedig százalékos díjat akart kapni a szerződés szerinti összegből. Ügyvédeink megpróbálták kizárni ezt az üzletembert a szerződésből, de Sumy kormányzója nem engedett. Végül csak aláírtuk a szerződést, hogy megtarthassuk a képzéseinket.”
Morris elmondása szerint az Ukrajnában eltöltött két hónap alatt többször találkozott lopással és korrupcióval, mint hogy azt meg tudná számolni.
„A városban lévő katonai bázis vezető orvosa különböző időpontokban rendelt egészségügyi felszerelést a hadseregtől a harcoló katonák számára, és mind a 15 teherautónyi ellátmány egyszerűen csak eltűnt. Ellopták azokat a speciális elsősegélynyújtó készleteket is, amelyeket a katonáknak szándékozott adni, miután befejezték a kiképzést. Ugyanezeket a készleteket napokkal később egy helyi piacon már eladásra kínálták.”
„Nemrégiben felhívott egy nővér a Dnyiprói Katonai Kórházból. Elmondta, hogy a kórház igazgatója ellopta az összes fájdalomcsillapítót, hogy továbbértékesítse azokat, és az ott kezelt sebesült katonák számára nincs fájdalomcsillapítójuk. Könyörgött, hogy küldjünk neki fájdalomcsillapítót. Azt mondta, elrejti őket a kórház igazgatója elől, hogy eljussanak a katonákhoz. De kiben bízhat meg itt az ember? Lehet, hogy a kórház igazgatója valóban ellopta a gyógyszereket, de az is lehet, hogy egyszerűen csak megpróbált rávenni minket arra, hogy nem hivatalos csatornákon keresztül adjunk neki fájdalomcsillapítót, hogy eladja? Ki tudja! Itt mindenki hazudik."
Az adományozott katonai védőfelszerelések és harcolók számára szükséges egészségügyi felszerelések ellepték Ukrajna online piactereit. Az eladók gondosan elrejtik személyazonosságukat. Minden egyes eladáshoz új szállítói fiókokat hoznak létre és kizárólag postai úton hajlandóak teljesíteni a megrendeléseket.
„Az amerikaiaktól segélyként kapott páncélozott sisakokat találtunk eladásra a weboldalakon – mondta Ivan. – Tudja, a sisak belsejében a védelmi szint és a márkanév fel van írva. Korábban már láttuk ezt a márkát, és rájöttünk, hogy a sisakok abból a készletből vannak, amit segélyként kaptunk. Néhányan megpróbáltunk kapcsolatba lépni az eladókkal, hogy megbeszéljünk velük egy találkozót, hogy bizonyítani tudjuk, hogy ellopott segélyt árulnak, de gyanút fogtak és nem válaszoltak nekünk.”
Iván azt mondja, hallott a nyugati országokból adományozott fegyverek ellopásáról, de rámutatott, hogy az egységében több katona osztozik egyetlen AK-74-en. „Nem tudom, hogyan lopják el a fegyvereket, mert a fegyverek eleve el sem jutnak az ukrán katonákhoz” – mondta.
„Nem hiszem, hogy azt akarják, hogy nyerjünk” – gúnyolódnak az ukrán katonák a nyugati segélyeken.
Ivan nem optimista Ukrajna esélyeit illetően a háború megnyerésére.
„Nem tudjuk megtartani a Donbászt. Az oroszok elkötelezték magukat, hogy vagy ők irányítják az egészet, vagy elpusztítanak mindent, aztán mindezt folytatják délen is. El kell mondanom, hogy a Donbászban maradt civilek 80%-a támogatja Oroszországot, és kiszivárogtatja nekik az összes helyi információt.”
Arra a kérdésre, hogy szerinte az Egyesült Államok és az európai országok valóban azt akarják-e, hogy Ukrajna megnyerje a háborút, Ivan nevetett.
„Nem, nem hiszem, hogy azt akarják, hogy nyerjünk” – mondta. „A Nyugat adhatna nekünk fegyvereket, hogy erősebbek legyünk az oroszoknál, de ezt nem teszik meg. Tudjuk, hogy Lengyelország és a balti országok 100%-osan azt akarják, hogy nyerjünk, de az ő támogatásuk nem elég.”
„Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok nem akarja, hogy Ukrajna megnyerje a háborút” – mondta Andrej*, a Mikolajivban dolgozó ukrán újságíró.
„Csak Oroszországot akarják gyengíteni. Senki sem fogja megnyerni ezt a háborút, de közben elveszítik azokat az országokat, amelyeket az Egyesült Államok játszótérként használt. A háborús segélyekkel kapcsolatos korrupció pedig megdöbbentő. Ellopják a fegyvereket, ellopják a humanitárius segélyeket, és fogalmunk sincs, hová tűnnek az országba küldött milliárdok.”
Andrejt különösen megdöbbenti a belső menekült ukránok számára nyújtott szolgáltatások hiánya.
„Valójában nem túl nagy rejtély, hogy miért is akar mindenki Európába menekülni – mondta. – Dnyipro közelében van például egy menekültközpont, és ott a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek csak három napig tartózkodhatnak. És ez a lakóhely nem más, mint 45 vagy 50 ember egy nagy, nyitott szobában, egy fürdőszobával és egy apró konyhával. Szörnyű állapotok. Tehát a három nap után, ha nincs pénzük, ruhájuk, semmijük, kirúgják őket, és nincs más választásuk, mint visszamenni a harctéren lévő otthonaikba. Meg kell kérdeznünk kormányunkat, hogy hová tűntek a segélyek, amikor katonáinknak nincs meg, amire szükségük van, civiljeinknek pedig nincs biztonságos tartózkodási helyük.”
A külföldi újságírók diadalmas téveszmékkel leplezik a zord valóságot.
A háború kitörése előtt Andrej több éven át tudósított az ukrajnai korrupcióról és a korrupt politikusokról, de egy odesszai kormánytisztviselő ellen indított nyomozás után halálos fenyegetést kapott. Azzal fenyegették, hogy végeznek a feleségével és a kislányával. Andrej a rokonaihoz küldte őket Franciaországba.
„Tudod, mi az ukrán demokrácia? A kormány nem fog hivatalos úton nyomást gyakorolni rád. Először csak telefonhívásokat kapsz, amelyek figyelmeztetnek, hogy hagyd abba. Aztán pénzt ajánlanak fel és ha nem vagy megvehető, akkor fel kell készülni egy támadásra.”
„Az igazi újságírás itt veszélyes – folytatta. – Látod, mióta a háború kitört, vannak új sztárriportereink, és minden nap azt írják, hogy 'Putyin rossz, az orosz katonák nagyon rosszul viselkednek… ma az ukrán hadsereg 1000 oroszt ölt meg és 500 orosz tankot semmisített meg'. Millió követőjük van a Twitteren, mert hazudnak. Pedig ez nem igazi riport. De ha a fegyveres erők korrupciójáról írsz, és hiába vannak valódi példák, akkor nem leszel híres, és gyorsan bajba kerülsz.”
Andrej többletmunkát végez korrektorként. Interjúkat rendez és fordításokat készít külföldi újságíróknak..
„Körülbelül egy tucat újságíróval dolgoztam együtt Európa különböző országaiból. Mindannyian megdöbbentek a látottakon. Döbbenten hagyták el Ukrajnát. Azt mondták, nem hiszik el azt, ami itt zajlik. De ez a sokk nem került be a háborúról szóló cikkeikbe. Írásaik szerint Ukrajna a győzelem felé halad, ami pedig egyszerűen nem igaz.”
Az ukrán katonák és önkéntesek megerősítették, hogy az ukrán fegyveres erők veszélyeztetik a civileket.
Júliusban egy Kramatorszki szállodában töltöttük az éjszakát, és aggódva láttuk, hogy a neonáci Azov zászlóalj katonái is a szálloda vendégei között vannak. Augusztus 4-én az Amnesty International közzétett egy tanulmányt, amelyből kiderül, hogy a háború februári kezdete óta az ukrán erők veszélyeztetik a civileket azáltal, hogy iskolákban és kórházakban bázisokat hoztak létre, és fegyverrendszereket működtettek civil területeken, ami a nemzetközi jog megsértésének minősül.
Az Amnesty International most azt tervezi, hogy „újraértékeli” jelentését, válaszul a közzétételt követő hatalmas közfelháborodásra, de az ukrán katonák és külföldi önkéntesek megerősítették, hogy az ukrán fegyveres erők civil objektumokat használnak tevékenységük során.
„A bázisainkat többnyire a szovjet időkben építették – mondta Ivan. – Most tehát Oroszország kívülről ismeri a bázisainkat. A katonákat és a fegyvereket más helyekre kellett áthelyezni."
Egy volt amerikai katona, akit „Benjamin Velcro” becenéven emlegetnek, az Ukrán Területvédelmi Nemzetközi Légió önkéntes harcosa volt, amely az Ukrán Fegyveres Erők külföldi önkénteseket tömörítő hivatalos egysége. Öt hónapot töltött Ukrajna különböző részein, és elmondása szerint gyakori jelenség volt, hogy katonákat állomásoztattak polgári létesítményekben.
„Amikor azt hallom, hogy Oroszország bombázott egy iskolát, csak vállat vonok – mondta az amerikai külföldi harcos. – Magam is egy iskolában berendezett helyőrségben szolgáltam. Ez tény. A mi iskolánkban nem voltak gyerekek, tehát legalább mi nem veszélyeztettük a gyerekeket. Tehát ha Ukrajna azt mondja: 'Szörnyű! Eltalálnak egy iskolát!’ Ez csak egy könnyen felhasználható hír. Könnyű belőle média narratívát építeni.”
Ivanhoz hasonlóan Velcro is pesszimistán tekint Ukrajna esélyeire.
„Ember, mindent megtennék a világon, hogy Ukrajna megnyerje ezt a háborút. Azt akarom, hogy Ukrajna visszakapja 2014 előtti határait. De mit gondolsz, szerintem ez tartható cél? Nem. Nem lehet örökké fenntartani egy háborút közösségi finanszírozással.”
*Több interjúalany kérte, hogy álnéven szerepeljen, hogy megvédje magát a lehetséges veszélyektől.
Abraham Maslow szerint, aki számára nem létezik jövő, az kénytelen a jelen valóságban, a reménytelenségben, az ürességben élni. Az ukránok most megtapasztalhatják ezt. Ezt az árat kell fizetni, ha beletörődünk a ránk kényszerített hazugságokba.
